Másnap reggel Janice kialvatlanul ébredt. Az új környezet áloműzőként
hatott rá. A nap folyamán elkezdődnek az óráik, ez is okozott némi
izgatottságot a fiatal lánynak.
A szomszédos ágyon Hedwig is mocorogni kezdett, szemeit próbálta nyitva
tartani. A nappaliban élénk beszélgetés folyt, a többiek frissebbnek és
élénkebbnek tűntek a két barátnál.
Janice kikászálódott az ágyból, majd gyűrött arccal, pizsamában
kivonult a többiekhez. Estelle becsmérlő pillantással köszöntötte. Nem vette jó
néven Mike elutasítását és ezt a lány közbenjárásának tulajdonította.
Janice bevonult a fürdőszobába, ahol már Lea végezte napi
tisztálkodását.
− Jó reggelt! − köszönt a lány vidáman, majd folytatta a fogmosást.
− Jó reggelt! − viszonozta Janice, levetve a ruháit.
Beállt a zuhany alá és megengedte a vizet. Hamarosan Hedwig és Niamh is
csatlakoztak a társasághoz, míg előbbi morcos volt a fáradtságtól, addig
Flaherty izgatottan csacsogott.
− Már alig várom, hogy elkezdődjenek az órák. Szomjazom a tudást.
− Jó neked. Én még szívesen visszatérnék legjobb barátomhoz, az ágyhoz.
− dörmögte Hedwig, majd meglocsolta arcát egy nagy adag vízzel.
− Ne legyél negatív. − nevetett Janice, miközben törülközőt csavart
maga köré. − Legalább találkozhatsz a kedvenc ikerpároddal.
Hedwig telibe prüszkölte a tükröt, majd sértődöttséget színlelve
barátjához vágta fogkeféjét.
− Te olyan hülye vagy! − mosolyát azonban nem tudta sokáig palástolni.
Kinyílt az ajtó, majd Estelle lépett be rajta.
− Lustaságok, ha már nem tudtatok időben felkelni, akkor legalább ne
trécseljetek órákat a fürdőszobában. Lekéssük a reggelit.
A lány dorgáló hangja megtette a hatását. A négy diák villámgyorsan
összeszedte magát és végre levonultak az étkezőbe.
Mike kalimpálva jelezte hollétét, a lányok pedig letelepedtek mellé.
Scott idegesítő mosollyal fogadta Janice-t, aki mérgesen bevetődött a szemben
lévő helyre.
− Sietnünk kell, az első óránk történelem, és a tanár nem kedveli a
későket. − szólalt meg Mike.
− Honnan tudjátok az órarendet? − nézett Hedwig megütközve a fiúra.
− hahó elvarázsolt hercegnőim! Az előcsarnokban már ki vannak
függesztve az órák.
− Mintha tudnom kellett volna − válaszolt vörösödő arccal a lány.
− Tegnap elmondták vacsora után. Talán nem a mentorunkra kellett volna
csorgatnotok a nyálatokat.
− Ezt kikérem magamnak! − csattant fel felháborodottan Janice.
− Tudom, a te szíved Bow man-é. − Mike gúnyosan ejtette ki a fiú nevét,
mire Scott prüszkölve felnevetett.
Mielőtt még bármit válaszolhatott volna Janice, megjelent az említett
és Janice mellé telepedett.
− Jó reggelt hercegnő! − apró csókot lehelt a lány ajkaira, majd
lekicsinylő pillantással illette a két fiút.
− Hohó… − tárta szét a karját Scott. − Úgy nézel rám, mintha
megerőszakoltam volna a barátnőd.
− A szemeddel már megtetted. − vágott vissza Alex, sötét pillantását a
fiúra vetve.
− Azt nem tiltja a törvény. − vigyorgott Scott, lazán hátradőlve a
székében.
Bow man eltorzult arccal felpattant, de Janice az utolsó pillanatban
elkapta barátját.
− Fejezzétek be, mert szétcsapok közöttetek!
− Milyen tüzes valaki. − Scott a lányra kacsintott, majd folytatta a
reggelit.
Az étkezés további része feszült hangulatban telt. Mindenki a
tányérjára fordította tekintetét és némán étkezett. A komor társaságot két,
újonnan érkezett fiú rángatta ki a mélabúból.
− Mi ez a savanyúság? − nevetett fel Jason, vagy talán Toby? − A végén
még depresszióba zuhanok mellettetek.
Hedwig felkapta a fejét az ismerős hangra, majd arcán egy forró hullám csapott végig, vörös foltokat
hagyva maga után.
− Az Úrnőnk is megtisztel minket jelenlétével. − lovagiasan letérdeltek
a lány elé, majd egyenként csókot leheltek a kézfejére.
− Ne drámázzatok fiúk! − próbált mérgesen rájuk szólni, de hangjából
sütött a zavarodottság.
− Mennünk kellene! − állt fel Alex, megunva a színjátékot.
− Együtt lesz óránk? − kérdezte meglepődötten a lány.
− Kint van az órarend. Nem nézted még meg?
− Nem, nem hallottam tegnap az erre vonatkozó passzust. − mérgelődött
Janice, elszégyellve magát. − Na mire vártok? Menjünk már!
A teremben teljes káosz és hangzavar
uralkodott, amikor beléptek. Mike, Scott társaságában letelepedett a hátsó sorba,
Estelle kiskutyaként követte őket. Janice, Hedwiggel és másik két
szobatársával, hely hiányában, letelepedtek az első sorba. Alig foglalták el a
helyüket, megjelent a tanár, táskáját az asztalra vágva.
A férfi negyvenes évei elején járhatott, rövid, ritkuló fekete haját
hátranyalva hordta. Vékony arca és kiálló karvalyorra félelmetessé tették.
− Köszöntöm a gólyákat a tanév kezdetén, én Arthur McKinley professzor
vagyok.
A diáksereg elnémult, karót nyelve ültek, székeikhez tapasztott
hátsóval.
− Kihagynám a nagy szentbeszédeket, ha lehet. A lényeg, hogy nem tűrök
az órámon fecsegést és zajongást. A boszorkányok történelme véresen komoly és
tiszteletet érdemel. Őseink életükkel fizettek vallásuk felvállalásáért,
legtöbbjüket élve elégették, a szerencséseket előtte felakasztották.
Janice nyelt egyet. A téma érzékenyen érintette. Tisztában volt azzal,
hogy milyen következményekkel járt az emberi tudatlanság, paranoia és az
Istentől való félelem.
− 1951-ben eltörölték a boszorkányok ellen hozott törvényeket, majd 2001-ben, hozzáteszem ötven évvel később Massachusetts állam bocsánatot kért a salemi boszorkányper áldozatainak leszármazottaitól.
Végre lehetőség nyílt arra, hogy szót emelhessenek saját érdekükben. Azóta
viszonylagos békében, felvállalva önmagunkat, szabadon gyakorolhatjuk
vallásunkat és használhatjuk az erőnket, a természet ajándékát. Az emberek a
mai napig tartanak tőlünk és ferde szemmel tekintenek ránk, mert félnek a
képességeinktől, melyekkel évezredeken keresztül gyógyítottuk és segítettük
őket. Még mindig azt hiszik, hogy seprűkön lovagolunk és vad orgiákat
rendezünk.
A diákok elmosolyodtak, de ennél hangosabb tevékenységbe nem mertek
bonyolódni.
− Pedig tudjuk, hogy ez mekkora badarság. A seprű a termékenységi
szertartásunk része, mellyel növekedésre serkentettük a búzát és a kukoricát.
Meztelenségünkkel a természet energiáit fogadtuk magunkba és tisztelegtünk Föld
Anyánk, Gaia előtt. Hiszen az ember mezítelenül jön a világra. A történelem egy
lassú folyamat. Még nem mondható meg előre, hogy az emberiség mikor fogad el
minket vagy mikor bízik meg bennünk újra. Az elmúlt száz évben azonban előre
léptünk egyet és a haladás útján haladunk döcögve, de egyenesen. És lássuk be,
legalább nem üldöznek minket vasvillákkal és lángoló fáklyákkal. De mint minden
vallás, a boszorkányság is régebbre nyúlik vissza. Egészen az őskorig.
Tartott egy kis szünetet, amíg kiosztott néhány papírt az osztályban.
Barlangrajzok és szobrok képei hevertek Janice előtt, aki közelebbről is megszemlélte
azokat.
− Az ősemberek, Föld Anya első, értelmes teremtményei felismerték a
természet energiáit és saját céljaikra fordították azokat. Akkoriban több isten
létezett, minden természeti jelenséget és állatot isteni tulajdonságokkal
ruháztak fel, tehát istennek tartották őket. Mivel zsákmányaik nagy része
agancsos állat volt, a vadászat istenét is így képzelték el. A barlangokban
állatbőrbe bújva, aganccsal a fejükön játszották el a vadászatot. Ez a módszer
ugyanazt a célt szolgálta, mint a barlangrajzok. Úgy tartották, hogy ezzel
elkaphatják az állat lelkét, akit után könnyebben levadászhatnak.
A hátsó sorban Scott felnevetett, mire a tanár elhallgatott. Lassan
elindult a rendbontó felé, amit az osztály lélegzetvisszafojtva figyelt. Janice
megfordult, hogy láthassa a történéseket. Scott halálra vált arccal figyelte a
közeledő tanárt, kezei a padba mélyedtek.
− Megtudhatnám mit tart olyan viccesnek, fiam?
A fiú nyelt egyet, majd megszólalt.
− Elnézést tanár úr, nem magán nevettem.
A tanár a pad alá nyúlt, elvette Scott kezéből a papírt és alaposan
megvizsgálta.
− Örülnék, ha a zöldfülű diáksereg nem veszélyes démonok idéző
formuláival foglalkozna az órámon. Megkérném Mr. Deveney, hogy fáradjon az
igazgatónőhöz és mutassa meg neki ezt a papírt.
Scott arca fehérből paprikapirosba váltott, megszégyenülve hagyta el a
termet.
− Felhívnám az itt jelenlévők figyelmét, hogy a démonidézés, a
megfelelő tanórán kívül, tanári felügyelet nélkül szigorúan tilos. Ennek
megszegése azonnali kicsapást és fegyelmi eljárást von maga után.
Janice, Mike-ra sandított, aki próbált eltűnni az asztal alatt. Jordana
és Aisa, az emlékek hatására elsápadtak, elfehéredő ujjakkal kapaszkodtak az
asztal szélébe.
− Most, ha megengedik, folytatnám az órát.
Az idő további részében síri csend uralkodott a teremben. A diákok a
levegővételt is megpróbálták elspórolni, kerülve a további konfliktus
helyzetet.
Az óra végét jelző csengő után a diákok szinte kirobbantak a folyosóra.
Azonnal csicseregni és méltatlankodni kezdtek. A hirtelen jött zaj szinte fájt
Janice-nek, aki hozzászokott a csendhez.
A jó időre tekintettel kimentek az udvarra, hogy friss levegőhöz
jussanak a dohos tanterem után. Alex megfogta Janice kezét, majd leültek az
egyik padra. Hedwig követte a példájukat és lehuppant a puha főbe, miközben
maga mellé dobta tankönyveit. Mike, nem törődve Alex lesújtó tekintetével,
letelepedett közéjük.
− Szegény Scott, Miss. Lichteinstein letépi a fejét, ha meglátja a
papírt.
− Ha nem lenne ekkora agyalágyult, akkor nem kellene tartani az igazgatónőtől.
− szólalt meg Bow man, kivívva Mike gyilkos pillantását.
− Minden diák fantáziáját izgatja a másik világ. A démonok az isteni
dimenzió bukott angyalai, létezésük azt igazolja, hogy az isteneik is valósak.
Te vagy az agyalágyult, ha nem érdekel a téma és megkérdőjelezem az itt
tartózkodásod értelmét is. Nem vagy boszorkánynak való.
Még mielőtt kitörhetett volna a harmadik világháború, Janice
elordította magát.
− Elég! Mindketten agyalágyultak vagytok! Úgy viselkedtek, mint két
megkergült óvodás. Elegem van már belőletek! Mike a legjobb barátom, viseld el
őt Alex!
Mike elégedetten elmosolyodott, de Janice hamar leolvasztotta az
arcáról.
− Alex pedig a barátom, a párom, fogadd el Mike és ha nem tetszik,
akkor is viseld el, miattam!
A két fiú döbbenten nézte a lányt, aki elégedetten és megkönnyebbülten
hátradőlt. Hedwig gúnyos mosollyal méregette a vitázó feleket, majd megtapsolta
Janice-t.
− Jól mondod!
A csengő ismét megszólalt, mire összeszedték a holmijukat és bementek a
következő órára.
A nap további része eseménytelenül telt. A vacsoránál már Scott is
előkerült, arcáról hiányzott a provokáló mosoly. Letörten csatlakozott a
társasághoz.
− Mesélj már! − bökte oldalba kíváncsian a fiút, aki falfehér arccal
meredt az üres tányérjába.
− Nem szabad máskor ujjat húznom az öreglánnyal. − szólalt meg
kisvártatva, megtalálva a hangját. − Úgy leordította a fejemet, hogy vissza
kellett ugrasztanom a helyére. Ezek után beosztott Morgana professzor mellé és
egész nap démoni hulladékot kellett lapátolnom.
− Démoni hulladékot? − vágott közbe meglepetten Janice, félrenyelve a
falatot.
− Amikor egy démon megjelenik a világunkban, a két dimenzió eggyé
válik. Az ott felgyülemlett szemét és mocsok pedig a mi világunkban marad.
− Uh… − nyögött fel Hedwig, fintorogva nyelve le a falatot. − Az
étvágyam is elmegy tőled.
− Nekem mondod? − élénkült fel Scott − Egész nap állattetemeket,
belsőségeket és ürüléket takarítottam.
− Scott, mi ennénk, ha lehetséges. − csattant fel Janice, de az étvágya
abban a pillanatban elpárolgott.
− Én felmegyek és alszom egyet. − állt fel Alex, puszit nyomva Janice
homlokára. − Holnap találkozunk.
A lány biccentett, majd visszafordult barátai felé.
− Ha végeztetek, mi is felmehetnénk az emeletre.
Lassan összeszedelőzködtek és elindultak a lépcsőház felé. Az emeletre
érve bevették a lányok szobáját, majd késő estig beszélgettek.