"Érezted már azt, hogy mindenki elhagyott, a magány fojtogatóan körbeölel, szabadulni akarsz, de nem tudsz? Érezted már azt, hogy az életed egy hatalmas hazugság?
Samantha Parker egyedül van egy olyan világban, ahol a szörnyek végtelen csatái zajlanak, egy olyan világban, ahol egy halandó nem sokáig marad halandó. Vagy beleolvad a táplálékláncba vagy ő maga is szörnyé válik. Mindkét szerelme elhagyta, a háta mögött Özvegynek csúfolják, mert megkeseredetté és zsémbessé vált.
Újabb képességek kezdenek kibontakozni belőle, amiket még nem képes koordinálni, és ami által ön- és közveszélyessé válik. Látomások gyötrik, a tűz pusztító hatalma nőttön-nő benne, a Mágus ereje kitörni készül. Eközben megjelennek Isten végrehajtói, egy szörnyekből álló szekta, akik arra tették fel túlvilági életüket, hogy elpusztítsák a fajtájukat Isten nevében. Egy farkast brutális kegyetlenséggel meggyilkolnak, az egész klán fellázad ellenük.
Élete két férfija ismét felbukkan. Samantha választás előtt áll. A szelíd farkast vagy a vérszomjas vámpírt választja?
A Mágus kitörni készül börtönéből, a múlt éles karmaival áldozataiba mar.
Szerelem, titkok, harc a létezésért.
Samanthának hamarosan rá kell döbbennie, hogy a vér kötelezi."
Verejtékben úszva riadtam fel, körülöttem emberek álltak szinte már menetrendszerűen. Tekintetem ismerős arcok után kutatott, amikor valaki megszorította a kezemet. Riadtan felé kaptam a fejem, torkomból megkönnyebbült sóhaj szakadt fel. Grubel nézett le rám, vadul kavargó tekintete az enyémbe mélyedt.
Nem tudtam hol vagyok, a szoba ismeretlenül forgott körülöttem, ahogyan a fölém hajoló férfi tiszteletet parancsoló, szigorú tekintete. Szőke, vállig érő haja volt, a tincsek rendezetten omlottak a holtsápadt arcba, meleg, barna színű szemei megbabonázva meredtek rám, jéghideg ujjai a sebemre simultak. Erősen koncentrált, hófehér, apró fogai megvillantak a szoba mesterkélt fényében. Csak két hosszú szemfoga árulkodott arról, hogy nem emberi lénnyel, hanem a sötétség teremtményével van dolgom.
Fulladozva, zaklatottan felültem, gyomrom kavargott, rémült tekintetem a fiatal arcba vágódott. Nem tudom mi történhetett, de hirtelen minden zavaros lett és ijesztően fájdalmas. Egész testemen végiglüktetett a fény, nehéz lenne körülírni, de kínzóan erős volt és pusztító. A lényem pusztulásnak és rothadásnak indult, jeges tűz nyalogatott belülről.
- Felgyorsult a folyamat - kiáltotta az ismeretlen, agya vadul kattogott - Nem tudom, mit tehetnék a szent tőr ellen.
- Kérlek segíts - Grubel hangja elvékonyodott, a fájdalom és az elkeseredettség keveréke elviselhetetlenül hömpölygött az eddig tiszteletreméltó és sebezhetetlenséget sugárzó férfiból.
A felettem térdelő visszafordította verejtékben fürdő arcomra a tekintetét, majd elgondolkodva üressé vált az egész lénye. Kisvártatva remény csillant a barna szemekben, majd összeráncolt szemöldökkel lemászott rólam.
- Van egy megoldás - suttogta lehajtott fejjel, tekintetével gondosan kerülve a szobában tartózkodókat.
- Akkor cselekedjünk azonnal - vágott közbe a kiskirály mohón, ujjai erősen szorították a kezemet.
- Ez nem olyan egyszerű Hugh - lehelte fáradtan az idegen.
- Bármit megteszek, amit kérsz.
- Hagynád elemésztődni, ha arra kerül a sor?-kérdezte provokálóan, Grubel arcába vágva a mondatot.
- Nem - válaszolta határozott, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Pedig lehet, hogy a tervem rosszul sül el és a lány meghal. Kész vagy ezt vállalni?
- Amíg a remény él, addig én buzgón hiszek benne, hiszen mi más maradna a hozzánk hasonló lényeknek, mint az, hogy megpróbáljuk megőrizni emberi mivoltunkat és amennyire tőlünk telik szeretünk és féltünk - szinte éreztem, ahogy a két tekintet egymásnak feszül, a szikrák lassan lángra lobbannak, az energia a szobába robban.
Az idegen, akit Simonként azonosítottam, lévén, hogy elvileg ő az én csodagyógyítóm, megértően biccentett, majd egy számomra láthatatlan ember felé intett.
- Hozd ide Káin tőrét - utasította szigorúan.
- Nem - vágta rá szigorúan Grubel, de a férfi mit sem törődve vele, elhagyta a szobát.
- Nincs más választásunk - nézett rá dorgálóan Simon.
- De hiszen ő csak egy ember.
- Azt hiszem annál azért több.-mély fájdalom és vad düh váltották egymást az örvénylő tekintetben.
A férfi visszajött, kezében egy fekete tokot tartva. Némán szemléltem az eseményeket, úgy tűnt, nekem nem osztottak lapot.
- Megkérlek Hugh, hogy hagyj minket magunkra - szólalt meg kisvártatva Simon, határozottan megragadva a csomagot - Ne ellenkezz!
Grubel engedelmesen elengedte a kezem, tekintetéből sütött a harag. Ajkaimra lehelt egy könnyed csókot, majd kivonult a szobából, a többiek engedelmesen követték.
Kettesben maradtam azzal az emberrel, aki a szíve mélyén gyűlöl, hiába tagadja még maga előtt is, hisz a látványom minden egyes percben arra fogja emlékeztetni milyen rútul elárulták.
A tőr lassan előkerült a tokból, markolata vörös rubintoktól ragyogott, pengéje fekete volt és gonosz. Éreztem, ahogy felém settenkedik a sötétség, halk hangok, a múlt hangjai bejárják a hallójárataimat, belülről cirógatva a testemet.
Simon szomorú tekintettel hozzám lépett, lábait átvetette rajtam, ismét fölém hajolt, pólómtól óvatosan megszabadítva.
- Sajnálom Samantha, de ami ezek után következik a legrosszabb rémálmodat is felülmúlja.
- Mi… mi ez? - nyögtem félelemtől túlcsorduló tekintettel, elborzadtan méregetve a tárgyat.
- Káin tőre - válaszolt engedelmesen, miközben szemei a sebemet vizsgálták.
- Káin, mint Káin és Ábel? - kérdeztem kíváncsian, habár soha nem érdekeltek a vallások, a kereszténység pedig ráadásul.
Simon némán bólintott, majd türelmetlenül a kezébe szorította a tőrt.
- De ezt, majd később Samantha, szorít az idő.
- Mi fog történni?
- Káin sötét ereje és bosszúja szembeszáll Isten fénylő bűbájával és remélhetőleg győzedelmeskedik felette. Ha valóban lakozik benned szörny, vagy bármi más, ami megkülönböztet az emberektől, egyesül Káinnal és kiűzi belőled a szentséget.
Látva elképedt ábrázatomat zavartan felnevetett.
- Igen, tudom. Általában a jó, a tisztaság győzedelmeskedik, ez így van rendjén, de mi különbség van jó és rossz között? Mitől jó az Isten és mitől rosszak az éjszaka szülöttei?
Nem feleltem, teljesen ledöbbentett a válasz, lehet, hogy jobban jártam volna, ha meg sem kérdezem. Jöjj tudatlanság, kérlek ragadj magaddal.
Hát nem jött. Pedig most igazán örültem volna neki.
- Fel kell szakítanom a varrást, hogy a sebbe márthassam a tőrt. Amit ezek után fogsz érezni, borzalmas lesz és látszólag kibírhatatlan. Egyre kérlek, küzdjél és segítsd Káin erejét, hiszen csak így képes legyőzni Isten mágiáját.
Összeszorított fogakkal bólintottam, nem akartam újra átélni a penge hideg, fémes érzését a gyomromban, nem akartam még több szenvedést, ami lehet, hogy hiábavaló.
A tőr a sebemre csúszott még mielőtt lelkiekben felkészülhettem volna rá – lehet erre felkészülni? -, majd könnyedén a mélyedésbe csusszant.
Tévedtem, ez a tőr nem volt hideg. Kellemes meleg járta át a belsőm, egy pillanatra kiűzve minden fájdalmat és kínt a testemből. Hirtelen úgy tűnt, hogy minden rendben, hiszen már nem fáj, elmúlt a gyötrelem, a forróság belülről dédelgetett.
Ellágyult tekintettel Simonra néztem, de még mielőtt megszólalhattam volna, hihetetlen erővel csapott le rám a fájdalom. Hideg és meleg egymásnak vágódott, erő az erő ellen feszült, Káin sötéten hömpölygő alakja Isten fénylő aurájára támadt.
Minden összemosódott, az energia belülről feszített, ki akart törni, de nem tudott. Testem görcsbe rándult, torkomból magas, fájdalmas sikoly robbant ki, hogy betöltse a házat. Ujjaim elkeseredetten markolták a lepedőt, fel akartam kelni, elfutni a kín elől, messzire innen.
Simon elkeseredetten szorított az ágyra, nem engedte, hogy meggondolatlanul cselekedjek. A földöntúli energia a testemet használta harctérnek, belülről marcangoltak, szaggatták a beleimet. A sikoly szakadatlanul tört elő a torkomból, fogaim az alsó ajkamba téptek. A vér fémes íze töltötte be a számat, önkéntelenül nyeltem az ajándék szirupot.
Káin egy pillanatra felkapta láthatatlan fejét, majd a vérrel egyesülve előcsalogatta társát a mélyből. Csuklyás alak lépett elő a sötétségből, fejét leszegve némán bandukolt. Egy pillanatra az agyamba villant, elkerekedett szemekkel próbálta megismerni a körülményeket. Hirtelen felizzott a dühe, a csuklyát hátra vetve kirobbantotta erejét. Káin elégedetten szemlélte, a két azonos energia egymással egyesülve a fehér fénytüneménynek csapódott, aki lágyan szétoszlott a semmiben.
Itt azonban még nem volt vége. A csuklyás alak, a testemet irányítva megragadta Simont a nyakánál fogva, majd egyetlen könnyed mozdulattal a falnak hajította. A vámpír elkerekedett szemekkel beépült a téglarakásba, a vakolat porfelhőjén át is láttam elborzadt tekintetét.
- Williams - lehelte felém gyengén, mint aki nem akar hinni a szemének.
A csuklyás elégedetten kiszakította magát a testemből, Káin gonosz mosollyal, vele együtt távozott.
Ismeretlen és ismerős emberek robbantak be a szobába, tekintetük a sarokban, törmelékek között fekvő Simonra esett, majd lassan továbbsiklottak, egészen felém.
Grubel elképedten nézett végig rajtam, tekintete a sebemen állapodott meg, ami köddé vált, egyetlen halvány heg emlékeztetett arra, hogy mi is történt.
Káin tőre elhagyatottan hevert mellettem, úgy döntöttem, hogy felveszem, ha már ő is segített rajtam.
