Ez a nap is rosszul indul III.

Janice az ágyban feküdt, párnák ölelésében, a punk-rock zene üvöltött a szobában, még a falak is beleremegtek a zajba. Hirtelen kinyílt az ajtó, a lány pedig elnémította a ricsajt, majd a betolakodóra vetette dühös pillantását.
- Kopogni nem tudsz?- förmedt rá cseppet sem barátságosan.
- Chiedo scusa. Elnézést- dörmögte a nő lehajtott fejjel, elszégyellve magát.
Csacsa volt az, a dadája, aki gyerekkora óta vele volt, nevelte, jóban-rosszban mellette állt. A nő olasz volt, amit folyamatosan használt a beszédében, de csak alapfokon, hogy Janice is megértse.
- Non importa- legyintett a lány, miközben széles mosoly terült el a fáradt arcon.- Gyere beljebb.
Csacsa leült az ágy szélére, anyáskodó arckifejezéssel vizsgálgatva Janice lábát.
- Nem figyeltél oda- hangja szemrehányóan csengett, mintha az apját hallotta volna.
- Teljes mértékben odafigyeltem- csattant fel a lány önérzetesen, a lába borzalmasan viszketett a gipsz alatt, de sehogy sem tudott normálisan hozzáférni az érintett területhez.
- Apád nagyon mérges rád- szólalt meg ismét a nő, tekintetéből eltűnt a szemrehányás, hogy átadja a helyét az aggodalomnak.
- Apa mindig mérges rám- sóhajtotta Janice, magában dühöngve.- Már, ha éppen foglalkozik velem.
- Ne beszélj butaságokat kincsem. Apád mindig foglalkozik veled, csak nagyon elfoglalt. Szeret téged és fél, hogy valami butaságot teszel.
- Mit?- fakadt ki a lány, fáradtan a dada szemébe nézve.
- Nem nézi jó szemmel, hogy egy hozzád hasonló előkelő, nemesi származású lány, hogy viselkedhet ilyen otrombán, valamint, hogy viselhet ilyen igénytelen, férfi holmikat.
- Majd én eldöntöm, hogy mit veszek fel- ordította torka szakadtából Janice, kezeivel ingerülten az ajtó felé mutatva.- Kérlek, menjél ki. Nem akarom ezt hallgatni. Fáradt vagyok.
Az ajtó némán becsukódott a dada mögött, Janice pedig fáradtan visszasüllyedt a párnabarikádba. Már csak ez kellett. Van elég gondja anélkül is, hogy az apja kémeket küldene a nyakába.
A nap már lemenőben volt, lassan elnyelte a horizont, vérvörösre festve az ég alját. A lány elszundított, megviselte a mai nap.
Halk neszre ébredt, a szobát elfedte a sötétség, a hold halvány fénye derengett az egyik sarokban. Éjszakai látogatója az ágy mellett sétált fel- alá, mintha habozna, hogy mit tegyen. Janice ujjai hangtalanul az athamé-ra fonódtak, a szent tőrt mindig az ágya mellett tartotta, nem éppen önvédelmi célzattal. Az athamé szent és sérthetetlen, a szertartásokhoz használják, nem pedig mások megsebesítéséhez. Ha netalán sikerülne a betolakodóba mélyesztenie a pengét, új tőr után kellene néznie, mert ez már használhatatlan lenne. Az Istenek pedig megharagudnának rá.
Most mégis elszántan szorongatta, hogy megvédhesse magát, ha arra kerülne a sor, miközben a betolakodó még mindig az ágy mellett járkált. Úgy döntött háromig elszámol magában, majd megtámadja az illetőt.
Egy. Kettő. Három…
És már lendült is előre, a fém megcsillant a hold fényében, a látogató arcát láthatóvá téve. Villámgyorsan irányt változtatott, a kést elhajította a sarokba, egy halk sikoly hagyta el a száját, majd hevesen kalapáló szívvel próbálta összeszedi magát.
Alex állt a sarokban, elkerekedett szemekkel, halálra rémülve. Lépések koppantak a kinti folyosón, majd apja aggódó hangja csendült fel.
- Jól vagy Janice?- kérdezte gyanakodva, kezeit a kilincsre rakva.
- Igen, csak rosszat álmodtam. Nyugodtan menj vissza aludni.
A lépések ismét koppantak néhányat a padlón, majd teljesen elhaltak. Apja visszatért a szobájába, hogy zavartalan álmát tovább folytassa. A lány dühösen Bow man-nek támadt, apró ökleivel ütve az izmos mellkast.
- Normális vagy? –hangja ijesztően vékony volt, egy hajszál választotta el attól, hogy sírni ne kezdjen.- Majdnem megöltelek.
-Sajnálom- nyögte még mindig sokkosan a fiú.- Nem gondoltam volna, hogy így nekem támadsz. Nem akartalak felébreszteni, olyan édesen aludtál.
Arca ellágyult miközben Janice tekintetét fürkészte. A lány a kislábujjáig pirult, rövid hőhullámok törtek fel a hálóruhája alól. Csak a vak nem láthatta, hogy teljesen odavan Alex-ért.
- Minek köszönhetem késői látogatásodat?- kérdezte fáradtan, laposakat pislogva a lány, miközben tekintetével az asztalon álló órát kereste. Hajnali három.
- Nem bírtam aludni, gondoltam átnézek hozzád- vigyorgott a fiú, miközben le nem vette volna a szemét a lányról. Volt mit néznie rajta, ugyanis Janice kifejezetten csinos volt, még a bő ruhák alatt is felsejlettek nőies domborulatai. Arca ártatlanul szép, amit még pikánsabbá varázsoltak vörösen izzó szemei, és lángoló hajzuhataga.
- Nem mondták még neked, hogy nem illik lányok szobájában tartózkodni ilyen késői órán?- nevetett fel a lány, zavartan hátra rázva dús sörényét.
Egy pillanatra elsötétedett a szoba, mintha valaki elsuhant volna a ház előtt, hangtalanul, félelmet csempészve a két fiatal szívébe. Janice ijedten az ablakra kapta a pillantását, izmai görcsbe rándultak, teste elernyedt, szemei kifordultak.
Alex rémülten figyelte a lány néma rohamát, tekintetét néha az ablakra vetve. Vörös szempár villódzott közvetlen közelről, a fenyegetés áradt belőle, érezhetően elszívva Janice energiáját. Bow man gondolkodás nélkül cselekedett, felpattant, majd egyetlen határozott mozdulattal az ablak elé rántotta a hosszú, nehéz anyagból készült függönyt. A lány megkönnyebbülten elernyedt a padlón, szemeit erőtlenül próbálta nyitogatni.
Alex fölé hajolt, a verejtékben úszó arcot az ölébe húzta, ahogy Mike tette reggel, majd lágy hangon beszélni kezdett.
- Nincs semmi baj Jan, már elment. Itt vagyok melletted, nem történhet semmi veled.
A lány szemei felpattantak, az imént látott vörös izzás a tekintetébe költözött.
Alex elkerekedett szemekkel, rémülten elhúzódott tőle, félelemmel töltötte el a látvány, elborzadva meredt a gyönyörű, túlvilági arcba.
A lidérc, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a sötétség mélyén, Janice ismét a régi volt, fáradtan, erőtlenül pihegett a földön, remegve a szobát körbeölelő hidegben.
Alex a karjaiba vette a lányt, az ágyra fektette, kezeivel gondosan betakarta, nehogy megfázzon, majd kimászott az ablakon és hagyta, hogy elmosódott alakját elnyelje az éjszaka.

Ez a nap is rosszul indul II.

A parkba érve mindent betöltött a deszkák csattogása, a csapágyak zúgása, halk zsongássá nyomva el a beszélgetést. Janice nagyot kortyolt a vizéből, majd lecsúszta a legközelebbi korlátot. A felfüggesztés beakadt egy kiálló csavarba, a lány elvesztette az egyensúlyát, hatalmas koppanással ért földet a betonon. Végigszánkázott rajta, csupasz bőre véres folttá maszatolódva követte. Miután megállapodott, magzatpózba görnyedve próbált megnyugodni. Légzése kapkodó volt, egész teste tompán sajgott, a térde pedig fájdalmasan lüktetett. Nem mert odanézni, félt, hogy valami olyat látna, amit nem akar.
Mike és a többiek villámgyorsan mellé térdeltek, Hedwig próbálta elrángatni Janice kezeit az arca elől. Megijedt, hogy a lány betörte a fejét, azért szorítja ilyen hevesen. A fájdalomtól eltorzult arc azonban sértetlennek tűnt. Halk nyögések hagyták el Janice ajkait, lehunyt szemmel viszonylag csendben szenvedett. Mike a hóna alá nyúlt, majd óvatosan az ölébe vonta a lányt. Janice arca verejtékben úszott, sípcsontja bedagadt, a kék és a lila sötéten kavargó keveréke pár perc alatt elborította a hófehér bőrfelületet.
- Jól vagy?- kérdezte Hedwig aggódó arckifejezéssel, barátnője mellett térdelve, ujjaival a lány arcát simogatva.
- Igen, de nagyon…- nem tudta befejezni a mondatot, mert az egyik közeli bokor szétnyílt, hogy utat engedjen egy magas, savanyú modorú lánynak. Jordana volt a betolakodó, arcán káröröm villogott, le sem tagadhatta mennyire gyűlölte a lányt. A nyomában Alex bukkant fel, tekintetében túlcsorduló aggodalommal és sajnálattal.
- Csak nem elestél Janice?- kacagott Harold kisasszony a földön fekvő lány szenvedését látva.
Bow man szúrós tekintettel elnémította a kárörvendő lányt, majd félretolta az útból, hogy a sérülthez férjen. Letérdelt a Mike- Janice páros mellé, kezeit a lányéra helyezte, majd halvány mosollyal a szemébe nézett.
- Minden rendben Jan?
Janice határozottan bólintott, Mike pedig utálkozva figyelte Alex tökéletes arcvonásait.
- Persze, biztos rendbe jövök- a lány is mosolygott, beszippantotta Bow man örvénylő tekintete, amitől még hevesebben kezdett verni a szíve. Mit nem adott volna azért, ha belefeledkezhetne a fiú csókjaiba legalább egyszer, erős karjaiba menekülhetne, ha szomorú. A bamba kifejezés az arcára is kiült, mert Alex elnevette magát, majd felállt, leporolta a nadrágját és Jordanához lépett.
- Meg kellene nézetned magad egy orvossal.
Janice szégyenkezve lehunyta a szemeit, utálta, hogy ennyire feltűnőek az érzései. Jordana megragadta a fiú kezét, majd maga után vonszolva, elhagyták a parkot.
- Neked pedig nem kellene barátkoznod ilyen buta libákkal- sziszegte Janice, miközben a fájdalom egyre jobban szétterjedt a testében.
Barátai segítségével sikerült lábra állnia, Mike és Lee két oldalról támasztották meg a lányt, aki még mindig kótyagos volt az eséstől. Hosszú óráknak tűnt, amíg elértek a házhoz, Janice bal lába teljesen használhatatlan volt, azonkívül percről perce csúnyábban nézett ki.
Mike egészen az ajtóig kísérte, majd egy cuppanós puszi kíséretében magára hagyta a lányt.
- Bocsi, de inkább kihagynám apád dührohamát- majd elnyelte őt a szomszédos ház, ahol laktak.
Janice mély levegőt vett, majd lenyomta a kilincset. Minél gyorsabban fel kell jutnia az emeletre, még mielőtt az apja észreveszi bicebóca mozgását. Már a második lépcsőfokon járt, amikor egy mély hang mordult fel a háta mögül. A lánynak meg sem kellett fordulni ahhoz, hogy tudja, az apja áll mögötte, ráadásul dühösen.
- Megsérültél?- kérdezte a hang mérgesen, mégis elégedetten.
- Igen, és?- fordult meg egy pillanatra, majd folytatta az útját a szobája felé. Nem volt túl jó a viszony az apja és közte, mindig megtartották a kellő távolságot, úgy éltek egymás mellett, mint két idegen.
Ma azonban minden más volt, Mr. Bloom kezébe vette az irányítást, nem hagyta szó nélkül lánya pimaszkodását, határozottan elé penderült, majd szigorú tekintettel megállásra késztette Janice-t.
- Húzd már fel azt a nadrágot- hangja korbácsként csattant a lány hátán, aki ijedten összerezzent a hirtelen hangnemváltoztatástól, amihez viszont nem volt hozzászokva. Eldöntötte magában, hogy az apjának nincsen joga bármit is megtiltani neki, vagy parancsolgatni, mert nem állt mellette soha az életben, jóformán nem is ismerte a saját lányát.
- Apa, én így szeretem hordani, amúgy meg nem hiszem, hogy az öltözködésem miatt állítottál meg. Nem szokásod beleszólni az életembe.
A férfi erre elszégyellte magát, arcát halvány pír színezte, de azért elszántan Janice szemébe nézett, majd némán megrázta a fejét.
- Valóban nem. Igazad van, beszélni szerettem volna veled.
A lány arca fájdalmas fintorba torzult a szavak hallatán. Már csak ez kellett, nincsen éppen elég baja az apja nélkül is?
- Gyere velem- lehelte a férfi felé fáradtan, majd tovább bicegett a szobája felé. Ha már végig kellett hallgatnia Mr. Bloom szentbeszédét, legalább hazai pályán legyen, úgy talán elviselhető a dolog.
A lány szobájának ajtaja csikorogva tárult fel előttük, a falakat beborították a deszkás plakátok, valamint a zenekarok fotói. Mr. Bloom szörnyülködve felnyögött, tekintetét az egyik poszterről, a másikra fordítva.
- Kik ezek a degenerált…
- Apa- szólt rá Janice szigorú tekintettel, kezével intve, hogy foglaljon helyet valahol.- Nem ezért jöttél, úgyhogy inkább arról beszélgessünk.
Mr. Bloom megköszörülte a torkát, majd zavartan az ágy szélére telepedett.
- A családunk az egyik legősibb boszorkány vérvonalba tartozik, ami hatalmas felelősséggel és kötelezettségekkel jár, ami rád is vonatkozik.- kezdte a férfi, mire Janice gyanakodva közbevágott.
- Mire akarsz kilyukadni?- hangja barátságtalanul csengett, előre félt a továbbiaktól.
- Arra, hogy holnap tartjuk a Lughnasadh-ot. Ez az egyike a legfontosabb ünnepeinknek. Idén az a megtiszteltetés ért, hogy a mi házunkban tartják az összejövetelt, ezért kérlek, hogy velem együtt képviseld a családot.
Janice mély sóhaj kíséretében némán bólintott. Nem ellenkezett, mert tudta, hogy kötelessége képviselni a Bloom családot, áldozni az Istenek előtt. Az apa meg is lepődött, reakcióját látva, azt hitte, hogy hevesen tiltakozni fog, miközben előveszi a legidegtépőbb hisztijét és az őrületbe kergeti vele. Ehelyett egy vér komoly lányt kapott, aki némán bólintott, tiszteletben tartva a hagyományokat, a család hatalmát és kötelezettségeit.
Négy fontosabb ünnep létezett a boszorkányok között, ezek mindegyike egy-egy évszakhoz köthető, amikor a boszorkányok összegyűlnek, és együtt dicsőítik az isteneket. A Lughnasadh is ilyen ünnep volt, amit augusztus 1-jén tartottak meg, minden évben más szervezésében. Úgy tűnt idén Mr. Bloomé volt a megtiszteltetés. Janice bár a háta közepére kívánta a bált, mégis kötelességének érezte, hogy részt vegyen rajta.
- Meg kellene nézetned a lábad- váltott témát az apa, aggódó tekintettel figyelve a lány minden arcrándulását.
Janice némán bólintott, szó nélkül tűrve, hogy Mr. Bloom-mal karöltve lebicegjen a rendelőbe. Az orvos a lakásukban lakott, Janice apja talán túlságosan is aggódott a lányáért, ezért házhoz hozatta a frissen diplomázott férfit, aki teljes mértékben meg volt elégedve helyzetével, hiszen rendelőt kapott, volt hol laknia, valamint más pácienseket is fogadhatott, de ha valami gond volt, az ifjabb Bloom-ot kellett előtérbe helyeznie. Hát ez most egy ilyen helyzet volt.
Dr. Michael Orelly huszonnyolc éves, fiatal férfi volt, hirtelenszőke hajjal, vakítóan kék szemekkel, amit szemüveg mögé rejtett. Úgy tűnt a rendelési időn kívül érkeztek, de rájuk ez amúgy sem vonatkozott. Dr. Orelly a papírjait rendezgette, amikor halkan megkopogtatták az ajtót.
Janice bebicegett a helységbe, apjával az oldalán, majd leült a legközelebbi székbe.
- Segíthetek valamiben Mr. Bloom?- kérdezte udvariasan, ujjaival a halántékát masszírozva.
- Janice gördeszkázás közben elesett, nagyon csúnyán néz ki a lába. Örülnék, ha megvizsgálná.- válaszolt az apa, dorgáló tekintetét a lányra vetve.
Dr. Orelly felállt a székből, kezével intett Janice-nek, hogy üljön fel a vizsgálóasztalra, majd mellé lépett. Kezei óvatosan a lány lábára fonódtak, majd nyomást gyakorolt a csontokra. Janice fájdalmasan felsikított, arcáról ömlött a verejték, ujjai görcsösen az asztal bőrhuzatába mélyedtek.
Orelly szomorúan megrázta a fejét, majd Mr. Bloom felé fordult.
- Ha helyes a diagnózisom és ez elég valószínű, Janice-nek szüksége lesz egy gipszre. Eltörött a lába.
Eltörött a lába- visszhangzott a lány fejében, bambán elengedve a füle mellett a beszélgetést. Holnap versenyre kellene mennie, de ez jelen körülmények között egyszerűen lehetetlen küldetésnek bizonyul. Azon kívül télen tartják majd a legfontosabb versenyt az elmúlt tíz évben, nem szeretné, ha egy véletlen baleset miatt, feladni kényszerülne.
- Mikor jön rendbe? –kérdezte kába tekintettel, teljesen lesokkolódva a hír hallatára.
- Két- három hónap múlva már képes leszel deszkázni, ha erre gondoltál.- válaszolta mosolyogva az orvos.
- Még csak az kellene- csattant fel Mr. Bloom paprikapiros arccal.
Janice válaszra sem méltatta az apját, némán tűrte, hogy Dr. Orelly gipszet öntsön a lábára, majd miután végzett, visszabicegett a szobájába. Mielőtt azonban hangosan csattant volna mögötte az ajtó, Mr. Bloom még utána kiáltott.
- A ruhád és a cipőd a szobában vár.
Janice dühösen körülnézett, majd ép lábával arrébb rúgta a csillogó magas sarkút az útból. Rühellte a kényelmetlen cipőket és akárhogyan is nézzük ez abba a kategóriába tartozott, a maga minimum tizenkét centis sarkával.
Ha tehette volna, még után is köp, de hát mégiscsak ezt kell viselnie a másnapi bálon.

Ez a nap is rosszul indul I.

Élesen vijjogó hang az idegesítő kattogásával együtt betöltötte a szoba minden szegletét, felbosszantva az ott tartózkodókat. Janice fáradtan csapta le az órát, semmi kedve nem volt felkelni, viszont tudta, hogy barátai várnak rá és így is túl sok időt vesztegetett el azzal, hogy átállította a parányi idegesítő vekkert. Kinyitotta szemeit, dühösen mocorgott és forgolódott az ágyában, majd fújtatott és kipattant belőle.
Janice furcsa lány volt, egy ősi boszorkánycsaládból származott, ami nem azt jelentette, hogy varázspálcával hadonászott és egy suhintásra különböző színű fénycsóvák törtek elő az ujjából. Teljesen normális ember volt, csak olyan képességekkel megáldva, amire nem sok mindenki képes. Szellemeket tudott idézni és kommunikálni velük, a démonok minden fajtáját ismerte és bármikor kapcsolatba tudott velük lépni. Az átkok, igézések, idézések és a csillagászat tudományával ismerkedett, amiknek remélhetőleg egy idő után a mesterévé válhat, hogy később hasonló területeken dolgozzon tovább.
A Gothik az Északi tengeren épült és, hogy a kíváncsiskodók szeme számára láthatatlan maradjon, a víz alá telepítették. Janicék már két éve jártak oda, de igazán csak idén kezdődik nekik a tanulás. A két év előkészítő volt a diákok számára, sokan kibuktak közülük, mert nem volt meg bennük az a plusz, az a képesség, hogy érdemes legyen foglalkozni velük.
Janice középmagas lány volt, vörös hosszú borzolt „sörénnyel”, szemei vörösen izzottak, aminek megvolt a maga szörnyű és szomorú története. Az apja és a dadája sokáig nem merték elmondani neki a pontos sztorit, de amint a lány betöltötte a tizennegyedik életévét, egy bizalmas beszélgetés keretében elmesélték neki.
Janice születésekor az anyja ismeretlen oknál fogva megőrült, szeme vörösbe váltott, arcára bugyuta mosoly költözött. Amint megszülte a lányt, titokban elhagyta a szobát és soha többet nem látták viszont. Az apja nevelte fel, aki nagyon elfoglalt ember volt és a nem várt fordulat következtében egyedül maradt egy gyerekkel és a rengeteg papírmunkával, amit nem tudott elvégezni egy állandóan síró, állandóan éhező és állandóan bepisilő kislány miatt. Ezek után felfogadott egy nőt Janice mellé, aki szerette a lányt, nevelte őt és foglalkozott vele, ha az elfoglalt apa nem ért rá.
Hamarosan azonban egy hatalmas törés következett be a család életébe. A kislány szeme vörösbe váltott…
Az apa és a dada kétségbeesetten keresték a magyarázatot és a gyógymódot, hogy Janice ne jusson anyja sorsára. A gyógyítók azonban csak azt tudták javasolni a két kétségbeesett felnőttnek, hogy várjanak, és minden furcsa elváltozást jegyezzenek fel.
Janice beballagott a fürdőszobába, hogy megpróbálja rendbe szedni rakoncátlan és sűrű, így reggeltáj ráadásul kócos haját. Miután végzett a bonyolult művelettel, magára húzott egy bő halásznadrágot, egy halálfejes pólóval, ami alatt kedvenc zenekarának a neve virított.
A lány szeme különös és egyedi színétől eltekintve teljesen normálisnak látszott. Rock and Roll zenéért rajongott, a fiatalok lázadó életét élte és voltak olyan barátai is, akik normális iskolába jártak és olyan átlagos munkájuk volt, mint például szakács, jogász vagy könyvelő.
Az apjának is polgári foglalkozása volt a Minisztériumban, ő képviselte a hozzá hasonló emberek érdekeit és jogait.
Janice kisétált a fürdőszobából, útközben felkapta a deszkáját és lefutott a lépcsőn az ebédlőbe.
Az asztalnál tartózkodott az apja és a dadája is, akik élénk beszélgetésbe merültek a lány érkezéséig, azután hirtelen elhallgattak, köszöntötték Janicet, majd tányérjukba merültek. Mivel egyikük sem szólalt meg, a lány úgy döntött némán fogyasztja el a reggelit. Gyorsan bekapkodta a pirítósokat, majd megköszönte a reggelit és elment.
A házból kilépve megcsapta a meleg, amely szinte azonnal elöntötte a testét, verejtéket csalva a homlokára. Már mindenki ott volt, a deszka többször a betonnak csapódott, hatalmas zajt csapva az amúgy csendes környéken. Barátai „én megmondtam, hogy késik” arckifejezéssel Janice felé fordultak és üdvözölték őt.
Lee Cambell Janice-szal egy magas fiú volt, szőke hajjal és egészen sötét szemekkel. Ruhatára neki is egy pár számmal nagyobb méretű holmikból állt össze, amit Janice apja kifejezetten kritizált minden egyes alkalommal, ahogy lehetősége nyílt rá. Lee visszahúzódó típus volt, nem nagyon szeretett beszélni ismeretlen emberekkel, de mivel Janice-t és a többieket már elég régóta ismerte, ilyen gond nem volt közöttük.
Hedwig Wood Janice legjobb barátnője volt, még az előkészítőn barátkoztak össze két évvel ezelőtt, de annyira megértették egymást és ismerték a másik érzéseit és reakcióit, hogy egy kívülálló számára úgy tűnhetett, mintha egész életükben ismerték volna a másikat. Bőre barna volt, nagy őzike szemei ártatlanná, sebezhetővé és nyugodtá tették, pedig nem éppen volt jellemző rá ez a néhány tulajdonság. A lány elég magas volt barátaihoz képest, hosszú fekete haját befonva hordta, hogy ne zavarja őt sportolás közben. Hedwig szülei is különlegesek voltak, apja jamaicai származású, anyja pedig Hawaii-i születésű volt. A lány örökölte babonás vénájukat, minden ékszere gyógyító, szelleműző tulajdonságokkal rendelkezett. Janice mindig kinevette érte, szerinte ugyanis ezek mind hazugságok nem segítenek semmit, csak néhány ember szeretne ezeken meggazdagodni. Hedwig most egy „Ne köss belém” feliratú provokatív pólót vett fel, egy rövidnadrággal, fejébe baseball sapkát húzott, hogy védje magát a nap perzselő sugaraival szemben.
Aisa Francesca Manco alacsony lány volt, Hedwig mellett szinte törpének tűnt. Törékeny testalkata volt, hatalmas kék, kissé guvadt szemekkel. Szőke haját mindig tupírozva hordta, betegesen fehér bőre szinte világított a napfényben. A lányt tavaly ismerték meg egy gördeszka versenyen, ahol Aisa bár nem nyert érmet, remekül teljesített. Janice-nak megtetszett a lány stílusa és hozzáállása a sporthoz. Aisa imádta a kiegészítőket, annyira fanatikusan gyűjtötte őket, hogy minden ruhadarabjához külön fülbevaló, karkötő, öv és nyaklánc tartozott. Most fekete pólót viselt Kurt Cobain arcképével. Manco imádta a hajdani énekest, és mélyen érintette a férfi halála. Fülében egy apró kereszt lógott, nyakában egy lapos, csiszolt kődarabot viselt, a kőbe értelemszerűen a „Kurt Cobain, 1994” volt vésve. Nadrágja oldalán lánc lógott, karján pedig hatalmas golyókból álló karkötőt viselt.
A padkán pedig nem más ült, mint Mike Yong, Janice legjobb barátja, akivel már egészen kis koruk óta ismerték egymást. Mike minden lány álma volt, helyes arca, szikrázóan zöld hatalmas szemei mindenkit elbűvöltek, kivéve Janice-t, akire nem volt hatással barátja sármja. A fiú lehajtott fejjel ült a járda szélén, a lány közeledtére felemelte a fejét és mosolyogva fogadta Janice közeledését.
Lee és Hedwig heves vita közepette csak úgy ontották a szavakat, az egész utca tőlük zengett.
- Sziasztok!- köszönt Janice Mike vállára verve, majd miután megigazította a nadrágját a fiú mellé telepedett.
- Hello Janice!- válaszolt neki Lee nagy nehezen elfordítva pillantását a még mindig dühösen motyogó Hedwigről.
- Te meg mit tanulsz?- kérdezte érdeklődve a lány Mike-hoz fordulva.
A fiú kezében egy nagy halom papír és egy toll volt, serényen írt valamit, amit Janice nem láthatott. Mike a lányra nézett, majd szégyenlősen elmosolyodott.
- Házi feladatot írok- mondta, majd hirtelen lehajtotta vörösödő fejét.
- Na ne. Te és a házi feladat? Hozzatok egy lázmérőt azonnal, Mike tuti, hogy beteg- viccelődött Janice, kiérdemelve a fiú szigorú pillantását.
- Hamarosan te is elkezdhetnéd, rengeteg feladatot kaptunk a nyárra.
Éles füttyszó hasított az utca csendjébe, a két fiatal egyszerre kapta a hang forrására a tekintetét. Hedwig állt az utca végén, a domboldalon, tekintete a távolba meredt.
- Gyertek!- kiáltotta, miközben kezeivel vadul kalimpált.
Janice nagy nehezen feltápászkodott a földről, gördeszkájára pattant és Hedwig mellé gurult. Tekintete a lány pillantását követte, ami a domb másik felén állapodott meg, egy érkező autón, ami kisvártatva megállt, majd egy ember lépett ki belőle. A járdán egy lány állt, úgy tűnt az autó érkezését várta.
A lány, Jordana Harold volt, az egyik osztálytársuk, aki szintén a Gothikban tanult, sajnos. Nem szerették túlságosan, mert volt benne valami visszataszító és idegesítő. Jordana maga volt a megtestesült gonoszság, azonkívül beképzelt volt és borzasztóan önelégült.
Hosszú, szőke haját szoros copfba fogta, miniszoknyát viselt, egy könnyed nyári inggel, amihez puha anyagból készült csizmát húzott. Magas, vékony alakja volt, de még így is elveszett a másik mellett.
A kocsit elhagyó alak egy fiú volt, ráadásul a leghelyesebb és legédesebb mosolyú az egész iskolában. Alex Bell, alias Bow man. Nem véletlenül ragadt rá ez a becenév, ugyanis a srác kitűnően bánt az íjakkal, országos bajnok volt, az iskola kitüntetettje, a kedvenc. Minden lány odavolt érte, néha az ájulás szélén állva lesték minden mozdulatát.
Amint a fiú elhagyta a kocsit, Jordana lecsapott rá, megragadta a karját, majd sétálni hívta. Alex beletörődve a sorsába némán engedelmeskedett.
A fiúk a hátuk mögött lekezelően fújjogtak.

- Nem tudom, mit vagytok oda ezért a bájgúnárért- fintorgott Lee, miközben le nem vette volna a szemét Alex távolodó alakjáról.
Janice szúrós tekintettel méricskélte barátját, nyílt titok volt, hogy neki is tetszik Bow man, de idáig próbálta titokban tartani érzéseit a fiú elől. Ez néha nem is volt olyan könnyű. Alex nagyon rendes srác volt, sokszor segítette a lánynak házi feladatok terén, aki szájtátva, szomjasan itta a fiú minden szavát. Nem gondolta volna, hogy Jordana-val fogja látni. Nagyon úgy tűnt, hogy ők ketten járnak. Janice szíve összefacsarodott már a gondolatára, tekintetét elfordította a vidám párocska elmosódott sziluettjéről, majd a deszkájára pattanva elhajtott a park irányába.

Barátai hatalmas zajt csapva követték.