Mára ígérem ez az utolsó :D

Új helyre költözött a Kibelezetlen valóság, mert szégyenszemre a freeblogon elfelejtettem a jelszómat :$ Szóval új cím http://darawona.blogspot.com
Aki eddig nem olvasta tegye meg ;) A regényt majd Leslie L. Lawrence-nek továbbítom, ha végre elkészül, mert megígérte, hogy elovassa és véleményezi (20 oldalt olvasott belőle és azt írta, hogy eddig tetszik neki :D)
Szóval katt :)

Fejezet befejezése :)

Janice az ágyán ült félig becsomagolt ruhái védelmében, üveges tekintettel a távolba meredve. Mellette Mike és Lee szorgalmasan pakoltak, automatikus mozdulatokkal, válogatás nélkül hajigálva a ruhákat. Egyedül Hedwig volt az, aki értetlenül meredt hol Janice-re, hol a Mike-Lee párosra. Amikor megunta a magányos szempárbajt, dühösen az ágyra csapott apró ökleivel, majd tüzes tekintettel barátaira förmedt.

-          Elárulnátok mi a franc történt odalent? – hangja éles volt, szinte fülsiketítő ebben a néma csendben.

Janice összerezzent a hangtól, míg a fiúk zavarodottan figyelték megtört mozdulatukat.

-          Ha tudnám, hogy mi is történt akkor én lennék a világ legboldogabb embere – válaszolt halkan, szinte suttogva a lány, tekintetét lassan barátnőjére emelve.

Szemében a csalódottság és a rettenet furcsa elegye kavarodott, nem értett semmit és ez dühítette. Tudta, hogy az egésznek valahogy kapcsolódnia kell az anyjához és annak hirtelen megőrüléséhez, de nem tudta összekapcsolni a dolgokat. A Fehérruhás Lady mondatai kísértetiesen visszhangoztak a fejében, lassan őt is az őrület határához sodorva.

A tetovált lány pedig meg akarta őt ölni, hogy miért azt még csak nem is sejtette. Majd jött az ismeretlen sötét füst, ami elragadta, megmentve az életét. Mégis milyen szándéka volt vele? Egy élőlénnyel vagy egy sötét varázslattal volt dolga? Vajon meg akarta ölni? Ez és ehhez hasonló kérdések csapódtak az elméjébe szüntelenül, míg a fájdalom bele nem nyilallt a halántékába, megtorpanásra késztetve Janice-t.  Mély levegőt vett, ujjaival erősen masszírozva az érintett területet. Az éles fájdalom lassan eltompult, így újra képes volt érzékelni maga körül a világot.

- Valami nagyon nem stimmel itt, annyi biztos – hagyta annyiban Hedwig, majd ijedten visszavonulót fújt.

- Sietnünk kellene – váltott témát Janice a két fiúra pillantva.

Mike némán bólintott, behajította az utolsó ruhadarabot is a bőröndbe, majd intett, hogy indulhatnak. A vakáció rövidre sikerült, de a négy barátnak bőven elég volt ennyi izgalom, nem vágytak a további maradásra. Alig várták, hogy Mr. Bloom kényelmes luxusjárgányán hazafelé vegyék az irányt.

Arra lennék kíváncsi, hogy lennének-e olyan olvasók, akik szívesen javítanák a regényemet (persze nem csak ezt). Helyesírási hibákra gondolok, valamint a szóismétlések nálam sajnos elég gyakran előfordulnak és nem veszem észre őket. Logikai hibák, fogalmazási hibák stb...
Ez még nem most lenne esedékes, de azért örülnék neki :) Sajnos ha belemerülök az írásba, akkor olyan hibákat tudok ejteni, ami később szinte fáj :D

Egy apró részlet

Gyomorforgató szédülés és fejfájás közepette Janice kinyitotta szemeit, majd körülnézett a teremben. Rideg kőfalak vették körül, a talaj nyirkos volt, ahol kései nyughelyét meglelte. A sötétség, amely körülölelte és magával ragadta, most békésen hömpölygött a sarokban, láthatatlan szemeit a lány alakjára szegezve. Janice óvatosan felült, majd lassan a fal felé kúszott. Távol akart kerülni az ismeretlen sötét erőtől, ami az előbb megmentette az életét. Nem értette mi történik körülötte, de annyit biztosan tudott, hogy a fekete köd meg akarja gyilkolni őt, de hogy miért azt még csak nem is sejtette.

A sötét ködszerű képződmény megunva a néma farkasszemezést, lendületet véve megindult a lány felé, aki ijedten a szemei elé kapta a kezét. Torkán éles sikoly kapaszkodott fel, utat törve magának, hogy kiteljesedjen és betöltse az apró terem minden repedését. A szoba másik végében álló faajtó fülsértő reccsenés közepette szilánkosra tört, majd ismerős alakok vágódtak be rajta, tekintetükkel Janicet keresve. A sötét füst szétszéledt a teremben, menekülési útvonalat keresve a falak repedéseiben.

A lány dideregve bújt meg a sarokban, amikor meleg bőr érintette csupasz karját, majd az érintésből féltő szorítás lett. Forró könnycsepp hullott a vállára, tekintetét a fölé magasodó férfira vetette, majd zokogva átadta magát az ölelésnek. Az apja volt az.

Mike és Lee szorongva várakoztak az ajtó szomorú maradványai felett, szemükben nem titkolt félelem csillogott. Janice óvatosan eltolta magától a nagydarab férfit, remegő lábaira támaszkodva felállt. Mély levegőt vett, megpróbált némi magabiztosságot erőltetni görcsbe rándult arcizmaira, majd egy rosszul sikerült mosoly kíséretében megmentőire nézett.

-         Köszönöm – lehelte fáradtan, könnyei cseppekben ültek meg a szeme sarkában, ijesztően remegve.

Mike komor tekintettel határozottan hozzá lépett, majd megragadta és magához szorította. A kristálytiszta cseppek vékony patakokká alakultak, átszelve a lány holtsápadt, vértelen arcát. A magabiztosság minden apró alkotórésze egy csapásra elpárolgott, hogy a megkönnyebbült zokogás átszelje utolsó akadályát és a felszínre törjön.

Így álltak hosszú perceken keresztül, amikor egy alak farolt be a szobába. Arcáról patakokban folyt a verejték, mellkasa természetellenes módon járt ki-be. A torkából feltörő ijesztő zihálás arra utalt, hogy futva tette meg ezt a távolságot.

-         Hát itt vannak – nyögte megkönnyebbülten, majd a földre roskadt.

Mr Bloom segítő szándékkal hozzá ugrott, megtartva a gyenge testet.

-         Minden rendben, jól vagyok – lehelte halkan a férfi miközben erőt merítve a falnak támaszkodott.

Mr Bloom gyanakodva elengedte, majd egy lépést hátrált, lopva a lányára pillantva.

-         Az Árnylelkek… - folytatta az ismeretlen kissé megnyugodva - … elhagyták a kastélyt.

Szóval... :)

Elindult egy pályázat a Vörös pöttyös oldalán, amit én nagyon jó ötletnek tartok. Írok gőzerővel, de még nem rakok fel részleteket, mert eddig nem látom, hogy túl nagy érdeklődés lenne rá (persze ezen változtathattok ;)). Kíváncsian várom a feladatokat és remélem, hogy mindenki akinek tetszenek az írásaim támogatni fog ebben.
Előre is köszönök mindent :)

Friss hamarosan

Hamarosan felkerülnek új részletek :)

Újabb rész a Kísérteties éjszakához :)

Janice testét megérintette a jeges félelem, belső szervei hirtelen elkocsonyásodtak, maró hányinger lett úrrá rajta. Fájdalom nyilalt a gyomrába, amitől térdre rogyott a hideg kövezetre. Mike ijedten utána kapott, de kezei csak a hűvös levegőt markolták. Sötét és sűrű ködként kavargott az erő a lány testében, ajkai elnyíltak a fájdalomtól, eddig még nem érzett idegtépő düh telepedett az agyára. Vörös szemek villantak a sötétség mélyén, hogy egy pillanat alatt eltűnjenek a semmiben.

Ain szája mosolyra húzódott, kezei erősen markolták a tőrt, szemei mohón kutatták a fájdalomba torzult arcot. Kezén a tetoválás dzusngel középpontjaként lüktető szem hirtelen feltárult, sötét pupillája új erőre kapva vibrált a lány karján.

-          Öld meg! – járta át a folyosó csendjét a kísérteties hang.

Ain megbabonázva meredt a három fiatal arcra, teste dermedten figyelte a bekövetkező változást.

-                     Öld meg! – dörrent fel aggresszívan ismét a hang, mire a fiatal bérgyilkos összerezzent.

Keze a tőrére simult, lábai önálló életre keltek és megindult a földön térdeplő, kiszolgáltatott Janice felé. Lee elszánt tekintettel az útját állta, ökle meglendült, hogy mozdulata megtörjön a levegőben, csuklója természetellenes módon hátratörjön. Fájdalmas sikoly töltötte be a folyosó dermedt csendjét, a fiatal fiú a földre roskadt a fájdalomtól, tágra nyílt szemeiből könnypatak indult útnak. Mike elszörnyedve figyelte a történéseket, karjával védőn óvva Janice-t.

Ain egyetlen könnyed kézmozdulattal a falnak kente az akadékoskodó fiút, aki nyekkenve kenődött el a földön, szemei kifordultak, eszméletlenül hevert egy lobogó fáklya alatt.

Janice, Ainra vetette vörösen lobogó pillantását, majd teljes nyugalommal kiegyenesedett. A bérgyilkos szája mosolyra görbült, tőre meglendült, majd egy határozott mozdulattal a lány gyomrába mártotta az éles fegyvert. Janice szemei kikerekedtek a fájdalomtól, a jeges fém utat tört benne, a belső szervei próbáltak ellenállni, de gyengék voltak a pengével szemben. A tőr cuppanva mászott ki belőle, a lány kezei a hasára vándoroltak, hogy visszafogják mézédes vérét. Pár pillanat alatt elázott a pólója, nedvesen és hidegen tapadt a bőrére, kellemetlen érzetet okozva a sokkos Janice-nek.

Hideg fuvallat söpört végig a folyosón, sötéten hömpölygő sűrű füst ereszkedett rájuk, teljesen beborítva a sérült lányt, aki egy adag vért öklendezett a folyosóra. Síri táncot lejtett körülötte, majd megragadta és egy határozott rántással magával vitte.

Ain szájából meglepődött, éles sikoly tört ki, kezei ijedten kaptak a sötétségölelte lány után, sikertelenül. Elvágódott a földön, feje hangosan koppant a köveken. Hű szolgái és társai egy pillanat alatt mellette termettek, megragadták úrnőjüket, majd a két fiatalt hátrahagyva menekülni kezdtek.

Ain kétségbeesett sikolya percekig vergődött a sötét alagsor falai között, hogy elhaljon, nyomasztó csenddel borítva be az épületet. 

Friss :)

Hedwig elszörnyedve méregette barátnője hófehér bokáját, szemében nem titkolt irigység csillogott, fájdalmas grimasszal a saját lábát szorongatta. Janice tátott szájjal figyelte a csodát, szája szegletében halvány mosoly játszadozott, egy csapásra elfelejtette azt a nem éppen elhanyagolható tényt, hogy nem lett volna szabad ilyen hamar meggyógyulnia. Óvatosan a lábára nehezedett, majd örömtáncban tört ki. Mike elismerően elhúzta a száját, elmerengő tekintetét Janice-re vetette. A lány sugárzott a boldogságtól, észre sem vette, hogy legjobb barátja rajta legelteti a szemét.

Éles sikoly vágódott a kastély masszív kőfalának, hogy elhalva lecsorogjon róla. A négy barát összerezzent a nem odaillő zajtól, majd az ablakhoz futottak. Az erdő szélén két alak sziluettje bontakozott ki a félhomályból, az egyik a földön feküdt, míg a másik óvatosan az ölébe vonta.

 Mike ijedten elrántotta a tátott szájjal bámészkodó Janice-t az ablakból, majd aggodalmas arccal járkálni kezdett a szobában. Hedwig kíváncsian felült az ágyban, tekintete követelőző volt, hangja pengeként hasított a csendbe.

-          Mi történt? Szólaljatok már meg!

-          Ez… ez… - próbálta megtalálni a hangját Janice, óvatosan Mike-ra sandítva. – Meghalt, ugye? A torka… a torka… borzalmas.

Hangja elcsuklott, kövér könnycsepp indult el az elborzadt, tágra nyílt szemekből. Lee határozott mozdulattal magához vonta a lányt, karjai bilincsként szorultak a vékony derékra. Arcát Janicéhoz szorította, lágy hangon suttogott a fülébe.

-          Nincsen semmi baj, nyugodj meg.

-          Elmondaná valaki, hogy mi folyik itt? – visította Hedwig teljesen kikelve magából.

Mike megtorpant, majd ijedten a kreol bőrű lányra nézett, mintha csak most venné észre, hogy ő is a szobában tartózkodik.

-          Ha nem csal a szemünk valakit meggyilkoltak a kertben – lökte bele kíméletlenül Hedwig arcába a tényeket.

A folyosón kicsapódott néhány ajtó, kétségbeesett hangok vergődtek szárnyavesztett madárként a falak között. Janice odasietett, majd kilesett a nyíláson. Emberek tolongtak zavarodottan, arcukat eltorzította a rémület. A tömegből egy ismerős alak vált ki, majd aggódó arccal Janice-nek esett. A lány a hirtelen jött támadástól nem kapott levegőt, tátott szájjal értetlenül méregette a nekivágódó férfit.

Mr. Bloom, mert ő volt az ismerős arc, eltolta magától a lányát, majd felmérte a többiek testi állapotát is, tekintete Hedwiget kutatta, de a lány még mindig a szobában tartózkodott.

-          Mi történik itt apa? Mit keresel itt? – üvöltötte túl a tömeget Janice, apja tekintetét kutatva.

Bloom felmérte a terepet, majd kissé megnyugodva lányához fordult.

-          Gyilkosság történt, Mr. McWilliamst, a kastély tulajdonosát meggyilkolták.

-          De mégis ki tenne ilyen szörnyűséget? – kapcsolódott be a beszélgetésbe Mike is, remegő kezét nadrágjának zsebébe rejtve.

-          Az Árnylelkek – sóhajtotta a férfi, tekintetével gondosan kerülve Janice-t.

-          Micsoda? – kapta fel a fejét a lány, de az apja egyetlen pillantásával elnémította.

Éles sikoly lüktetett át a tömegen, az apa határozott mozdulattal a lépcső irányába taszigálta a fiatalokat.

-          Azonnal menjetek le az alagsorba, ott biztonságban lesztek – üvöltötte eltorzult arccal. Homlokán apró gyöngyökben ültek meg az izzadságcseppek, a ráncok gondterhelten gyülekeztek a középkorú arcon.

-          De Hedwig… - kezdte Janice a szoba ajtajára sandítva, mire Mr. Bloom közbevágott.

-          Majd én vigyázok rá, ti menjetek és fiúk… - fordult nagyon komolyan a két fiatal felé - …vigyázzatok a lányomra.

Mike és Lee elszántan bólintottak, majd a három barát futásnak eredt az alagsor irányába. Lépteik dübörögtek a rideg kőlépcsőkön, lihegve tették meg a távot. Janice levegő után kapkodva a falnak vetette a hátát, majd rémülten a két fiú felé fordult.

-          Ez borzalmasan rémisztő és érthetetlen. Miért éppen itt lennénk biztonságban, minden horrorfilm egy pincében vagy sötét alagsorban játszódik. Én mondom ennek nem lesz jó vége.

-          Janice! – üvöltött rá Mike, tekintete dühös volt és rémült.

A lány elvörösödött, nem állt szándékában a falra festeni az ördögöt. Hogy erőt merítsen, megszorította Mike kezét, majd lassan tovább haladtak, hogy meghúzzák magukat egy sötét sarokban. A folyosón félhomály uralkodott, fáklyák fénye mutatta az utat. A fény útját egy sötét tárgy törte meg, hófehér karjai széttárva hevertek a földön. Janice tekintete mohón méricskélte az útakadályt, majd amikor felismerte az előtte heverő ismeretlent sikolya bejárta a teret.

Mike villámgyorsan magához rántotta a lányt, jéghideg, mégis izzadt tenyerét a lány szájára simította.

-          Ne hívd fel a figyelmet, ha megkérhetlek – suttogta idegesen a fiú, miközben tekintete vadul cikázott.

A földön egy nő holtteste hevert, szalmaszőke haja vérmocskosan tapadt az arcára. A torkán lévő mély vágás átszelte a kecses hófehér nyakat, vörös folyadékkal borítva el a hamvas bőrt. A fehér és a piros éles kontrasztot alkotott, egyúttal valószerűtlenné téve a testet.

Mike óvatosan tovább ráncigálta a lányt, aki egy pillanatra sem bírta elszakítani a tekintetét a brutálisan meggyilkolt nőről. A folyosó hirtelen kétfelé ágazott, amikor halk, mégis határozott léptek koppantak a sötétség mélyén. Penge villant, majd egy sebhellyel torzított, ennek ellenére így is tökéletesen szép arc bukkant fel a láthatáron.

Meglepődött tekintete Janicéba csapódott, szeme dühösen összeszűkült, a kés a kezében megremegett, véres pengéje nem ígért boldog befejezést a három barátnak.

Az év poénja

Ezen jót nevettem

Tisztelt Mechler Kinga!

Köszönjük megkeresését, munkája azonban nem illeszkedik kiadónk profiljába.

Üdvözlettel:


Az Agave Könyvek szerkesztősége

Miért nem lehet azt mondani, hogy nem tetszik és kész? A profiljukba tökéletesen beleillenék... Ez vicc :D

Friss!!!!

Ma este végre felkerül a történet folytatása :D Gyertek majd fel és olvassátok :))

Boldog Karácsonyt :)

Mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok! :))) És aki még eddig nem tette meg nézzen be a többi blogomba is: http://janneenegordon.freeblog.hu
http://darawona.freeblog.hu
és ha valakinek tetszenek az írásaim, akkor katona.ildiko@konyvmolykepzo.hu, tessék nyugodtan zargatni az érdekemben :))
Köszi :)

Kinga (Darawona)

Gondolatok

Most egy teljesen más, tőlem szokatlan írással jelentkezem, ami tükrözi a véleményemet egy számomra érzékeny témával kapcsolatban. Olvassátok és véleményezzétek, kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok erről. Gondolatok fül és ott megtaláljátok :)
http://oruletara.blogspot.com/p/gondolatok.html

Pályázatok

Indulok Bonnie Bell és Bri pályázatán. Ez utóbbi versenyen idézetekre kell építeni a történetet. Találtam három olyan idézetet, ami nagyon tetszik nekem, ráadásul szívemnek kedves íróktól való. Rátok bíznám a választást :) Szavazzatok :P

Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés. (Howard P. Lovecraft)

Vannak különös éjszakák, mikor az emberek csak árnyak, míg az árnyak talán emberek. (Edgar Allan Poe)

S csak rémes árnyak bálja, melyet
A véres ablakokon át
Ma itt disszonáns zene mellett
Az utas kavarogni lát,
A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás - de nincs mosoly.
(Edgar Allan Poe)

Mindegyik idézethez van már ötletem és valószínűleg majd mindegyiket megírom, de most a pályázatra szeretnék koncentrálni :)
Szavazzatok :D

Facebook

Csatlakozz a csoportomhoz, ha tetszenek az írásaim :)

Janneene Gordon és katt a tetszikre :)

Elkeseredés

Az, hogy mostanában nem frissülnek a blogjaim az egy csúnya alkotói válságnak nevezhető, vagyis inkább elkeseredésnek. A Könyvmolyképzőtől azóta sem kaptam visszajelzést, pedig a Könyvhéten Katona Ildikó biztatóan beszélt arról, hogy megjelenhet a könyvem, de azóta semmi. Sokan írtatok a blogjára, amit nagyon köszönök, de hát ez úgy tűnik nálam nem jött be. Pedig Beninának és Spirit Blissnek sikerült az olvasói támogatásával kiadatnia a könyvét.
Nem tudom, hogy Ildikó egyáltalán olvassa e a blogját, de ismét szeretnék mindenkit megkérni, aki szeretné, ha a könyvem megjelenne jövőre, hogy írjon Ildikónak e-mailt, mert a blog nem jött be. katona.ildiko@konyvmolykepzo.hu címre. Két írónak már sikerült, szeretném, ha nekem is összejönne. Azt tapasztaltam, hogy ez hatásos módszer, mert Máté, amikor írt neki, Ildikó rögtön visszaírt nekem.
Előre is köszönöm szépen mindenkinek, aki billentyűzetet ragad és szól néhány jó szót az érdekemben.