A köd sűrű fellegekben telepedett a kietlen utcák macskaköveire, fölötte sápadtan trónolt a hold, bőségesen szórva fényét. Nyomasztó csend ült a városra, érezhetően mágia remegett gyengén, de magabiztosan a levegőben. Egy elhagyatott ház állt a város szélében, kertje elhanyagoltan hevert előtte, kovácsoltvas kapuját sűrűn benőtte a növényzet. Falai öregen mégis tiszteletet parancsolóan magasodtak a város fölé, üresen tátongó ablakai mögött valami készülődött.
Kutya vonyított reszketve a tölgyfa árnyékába húzódva, az éjszaka sárgálló királynőjére vetve rovó pillantását. Sötét árny suhant el a sűrű növényzet rejtekében, hogy eltűnjön a ház kőfalainak védelmében.
Halk és monoton dallam járta át az épület termeit, hogy felerősödve az utcára robbantsa apró szilánkjait. A sápadt királynő fénye felerősödött, vibrálva magasodott az égen, sugarait a ház udvarára szórva. Csuklyás alakok vonultak ki az ajtó romjai mögül, hogy leboruljanak Istennőjük előtt.
Karjaik bilincsében egy fiatal lány vonaglott, arcát eltorzította a fájdalom és a rémület. Karcsú alakját egy vékony és szakadt szövet takarta, kivillantva sápadt kebleit. Haja kócosan omlott a vállára, izmos lábait horzsolások borították. A csuklyás rémek taszítottak rajta, a lány pedig eltűnt a gaztenger mélyén.
Az éjszaka sejtelmes alakjai felsorakoztak, majd egymás karját megragadva kántálni kezdtek. A dallam lágyan az ölére vonta híveit, óvatosan nyaldosta az áldozati bárány porcelán bőrét. A lány ijedten figyelte a feje fölött gyülekező viharfelhőket és a körből kiváló csuklyás alakot. Penge éles fémje csillant a szikrázó holdsugárban, ami egy véres szervben landolt a földön. Mesteri célzás volt, precíz és idegőrlő. A lány szíve hevesebben vert, szabadulni próbált csontbörtönéből.
Mély énekszó hagyta el a különálló férfi ajkait, csuklyáját hátravetette, hogy a lány még utoljára megcsodálhassa tökéletes arcát. Mandulavágású szempár és mogyoróbarna bőr bukkant elő a szövet rejtekéből, szépen metszett csontozattal párosítva. Gazdája fiatal volt, szeme ifjonti tűzben égett. A nyaldosó lángok tengerében azonban más is úszkált. Az őrület. Ajkai tovább formálták az ismeretlen nyelv szavait, hangja egyre élesebben hasított a környékre telepedő csendbe.
Halvány alak kezdett derengeni a kör origójában, csúf arcán vérszomjas mosoly húzódott, amorf teste remegve várakozott a kiteljesedésre. Bőrét nyálkás kelések borították, néhol egy-egy szövetfoszlánnyal takarva. A férfi basszusához több szólamban kapcsolódtak a többiek, felgyorsítva a kiteljesedés folyamatát és a lány szívverését. A körben felbukkanó szörnyeteg körvonalai lassan élessé váltak, teljes fizikai valójában állt leendő áldozata előtt, extázisba torzult arcvonásokkal.
Kezét a földön heverő lány felé nyújtotta, aki engedelmesen felemelkedett megalázó pozíciójából. Érezte, hogy elveszett, az izmai önálló életre keltek, képtelen volt irányítása alá vonni engedetlen végtagjait. Rongybabaként a csúf nőhöz lépett, aki vicsorogva villogtatta rothadt fogait.
Minden egy pillanat alatt zajlott le. Az Istennő keze meglendült, majd csuklóig merült a lány testében. Ujjai között lüktetett az áldozat szíve, hevesen pumpálva a vért. A lány elkerekedett szemekkel meredt gyilkosára, arcvonásait elnyúzta a fájdalom és a felismerés, hogy hamarosan meghal.
Az Istennő kéjesen figyelte az előtte álló emberi lény döbbenetét, láthatatlan kezeivel magába lapátolta a lány rémületét. Hirtelen, megunva a néma játékot kitépte a karját a csontbástyából, ujjai között tartva a lüktető szervet. Az éjszaka áldozata térdre roskadt, majd élettelenül omlott össze hóhéra lábai előtt, leróva kikényszerített tiszteletét.
Az Istennő szájához emelte a zsákmányt, majd jóízűen lakmározni kezdte. Ajkait vörös folyadék mocskolta, a szív minden harapás után szaggatottan köpködte a benne felgyülemlett vérmennyiséget.
A kör továbbra is töretlen maradt, tucatnyi őrült szempár villódzott a hold sejtelmes fényében. Ammut, a holt Istennő elégedetten felnevetett, majd átadta magát a túlvilág őreinek.
