Pontban nyolc órakor megjelent a fogadóteremben, bűbájos mosollyal az arcán, gipszes lábát kecsesen emelgetve. Nem is volt olyan nehéz, mint gondolta, a lényeg a technika és ezt elég hamar elsajátította. Hála az égnek a magas sarkút megúszta, állapotára tekintettel. Az apja már kellemes csevegésbe mélyedt néhány idősebb emberrel, de amint észrevette Janice-t, döbbent tekintettel magához intette.
A lány engedelmeskedett, nem is lett volna más választása, majd illedelmesen meghajolt az ismeretlenek előtt.
- Mr. és Mrs. Nolen, ő itt az egyetlen lányom, a szemem fénye, Janice Bloom – az apa csillogó szemekkel, büszkén mutatott a lányra.
- Örvendek Janice – hajolt meg az idős férfi, majd kezet csókolt neki.
Janice erőltetett mosollyal vette tudomásul a gusztustalan gesztust, nem értettem mire jó ez a túlzott udvariasság. Nem gondolkodhatott rajta túl sokáig, mert az apja közelében újabb két vendég jelent meg.
Az egyik fiatal férfi volt, harmincas évei elején járhatott, jóvágású arca kontrasztot alkotott a mellette álló negyvenes boszorkával. Vidáman méregette a tömeget, áradt belőle a jó kedély, átadva belőle a környezetében tartózkodóknak. A nőt már sajnos ismerte, ahogyan a lányát is. Amanda Harold vékony alkata, mesterséges barna és megereszkedett bőre jóval idősebbnek mutatta, mint ami valójában volt. Fekete testhezálló estélyit viselt, szőke haját szoros kontyba fogta. Elegáns volt a maga nemében, de a mellette álló férfi messze nem illett hozzá.
- Üdvözlöm Mrs. Harold, Mr. Bergmann – köszöntötte udvariasan a két vendéget. A nőnek kezet csókolt, a férfival pedig kezet rázott- Janice, gondolom ismered Mrs. Haroldot, ő városunk képviselője és Jordana anyja. Az úr pedig Timothy Bergmann, osztrák miniszterelnök. Hihetetlenül nagy megtiszteltetés, hogy a köreinkben fogadhatom.
- Részemről a szerencse – villantotta ki hófehér fogait a férfi, udvariasan Janice felé biccentve.
Alig tíz perce tartózkodott csak az összejövetelen, de már most vissza kellett fojtania egy ásítást. Pokolian unta magát a sok vénség között. Hamarosan bemutatják az áldozatot az Isteneknek, majd elkezdődik a bál, amin már nem szeretne lent tartózkodni.
- Alex, várjál – csattant egy ismerős, nyafogós hang a tömegből – Hova sietsz?
Janice kíváncsian megpördült a tengelye körül, majd barátságos mosollyal üdvözölte Bow mant. A fiú abban a pillanatban lépett ki egy nagyobb társaságból, mögötte Jordana loholt dühös tekintettel. A lány rózsaszín ruhát viselt, Barbie- babára emlékeztető hatalmas szőrmékkel szegélyezve. Nevetséges látványt nyújtott, de láthatólag nem érdekelte, vagy nem érzékelte az emberek reakcióiból. Anyja és lánya. Le sem tagadhatnák a rokoni kapcsolatot. Mindkettő arcán savanyú kifejezés ült, mereven ragaszkodtak kísérőjükhöz, szinte már piócaszerűen.
Alex Janice-hoz lépett, majd széles mosollyal az arcán csókot lehelt a lány kezére.
- Nagyon csinos vagy ma – szólalt meg, ámulattal vizsgálva az összképet.
- Elég ebből az erőltetett illedelmességből. Már most hányingerem van tőle – vigyorgott a lány, vörösödő fejjel.
Bow man hihetetlenül nézett ki az éjfekete öltönyben. Annyira nem illett hozzá ez az öltözék és mégis milyen jól állt neki. Janice irigykedő pillantásokkal illette a fiút, akinek láthatóan minden ruha jól állt. Fekete öltönynadrágot viselt, fekete inggel, a fehér és fekete kontrasztja szinte már fájón hiányzott a lánynak. Ráadásul Alex-nek fekete haja volt, barna szemekkel, így az összkép ijesztően sötétre sikeredett.
- Nem iszunk valamit? – szólalt meg a srác, majd karon ragadta a lányt és az italpult felé húzta
- Hogy van a lábad? – tekintete aggódó volt és őszinte, két poharat tartott a kezében, az egyiket Janice felé nyújtva.
- Nem túl jól. Úgy érzem magam, mint egy idióta, amire apám óránként felhívja a figyelmemet. Alig várom, hogy levegyék rólam.
- A téli snowboard versenyre meggyógyulsz?
- Persze. Elvileg iskolakezdésre már megszabadulok tőle. Mr. Orelly legalábbis ezt mondta.
- Az szuper – mintha egy kicsit elszomorodott volna, amit Janice nem tudott hová tenni. Valami rosszat mondott?
Még mielőtt megkérdezhette volna, a tömeg elnémult, az apja hosszú sárga köpenyben egy feldíszített oltár mellett állt, kezében egy csokor virággal. A nyár édes illata belengte a termet, Mr. Bloom figyelmeztetően felemelte a kezét, száját szólásra nyitotta.
- Üdvözlök Mindenkit, aki megtisztelt a társaságával ezen a különleges éjszakán – kezdte, a tömeg halkan morajlott körülötte – Megtiszteltetés, hogy a házamban tartjuk ezt a fontos eseményt. Eljött a nap, fejezzük ki együtt a tiszteletünket az Isteneknek.
Úrnőnk és Urunk, köszönet néktek
Mindenért, ami nő a földben.
Növekedjen a termés erősen,
Míg betakarítjuk.
Köszönjük a gyümölcsök ígéretét.
Engedjétek, hogy erőtök bennünk megmaradjon
Most és egész évben.
A tömeg elnémult, majd örömujjongásban tört ki. Az apa az oltárra helyezte a virágcsokrot, majd tisztelettudóan meghajolt előtte.
- Janice beszélni szeretnék veled - szólalt meg Alex, komoly tekintetét a lányéba mélyesztve.
- Gyere velem – intett Bow mannek, majd elindultak egy nyugodtabb hely felé.
Janice a könyvtárszoba mellett döntött, az kényelmes volt, tágas, ráadásul üres. Az ajtó nyikorogva tárult fel előttük, a lány keze a villanykapcsolóra simult, majd egy pillanat alatt erős fény öntötte el a hatalmas termet. A mennyezet három emelet magasságába nyúlt, a fenti szintekre, vékony kanyargós csigalépcső vezetett fel.
Az apja szenvedélyes gyűjtő, a könyvek legszélesebb választéka található meg a polcain. Janice szeretett ide elbújni és belemélyedni az ódon könyvek dohos szagába és idegen szavaiba.
Léptei hangosan koppantak a lépcsőn, Alex engedelmesen követte, miközben tátott szájjal bámulta az elé táruló látványt. A lány végül megállapodott a középső szinten, majd könnyedén egy puha kanapéba vetette magát. Tekintete hívogató volt, így hamarosan Alex is csatlakozott hozzá. Egymás mellett ültek, miközben túllicitálták egymást vigyorgás terén. Végül a lány törte meg a csendet.
- Beszélni akartál velem – váltott komolyabb hangnemre.
Alex elszakította pillantását a lány hófehér bőréről, vágyának láthatatlan kezeit visszahúzta Janice testéről, nem szerette volna, ha elterelik a figyelmét. Megköszörülte a torkát, majd félénken megszólalt.
- Egy nagyon fontos dologról szeretnék veled beszélni, vagyis inkább egy fontos dologra szeretnélek kérni.
Janice elvörösödött, nem tudta mit szeretne neki mondani a fiú, de ötletei lettek volna.
- Már tegnap is akartam mondani, de akkor… nem tudtam.
A lány tisztán emlékezett az éjszakára, de nem akart róla beszélni, mert még ő maga sem értette igazán. Érezte a vörösen villogó szemek fenyegetését, minden ízében érezte a pusztító energiát, ami elszipolyozza minden erejét. Kínosnak érezte, hogy mindez pont Alex Bell szeme láttára történt, de már nem tudta visszapörgetni az időt. A nap folyamán egyszer sem jutott eszébe a vörös szempár, ami pontos mása volt az övének, talán azért mert próbálta elnyomni magában. Furcsa érzés volt, mintha egy ismeretlen erő hívogatta volna magához, de a lányban volt annyi lélekjelenlét, hogy ne engedjen a gonosz csábításnak.
Sejtette, hogy ez csak a kezdet volt, a formátlan erő csak próbálgatta hatalmát és mivel látta, hogy nem válik be, később erőszakosabb fegyvereket fog bevetni ellene.
Janice megrázta magát, egyúttal kiverve a fejéből a baljóslatú gondolatokat.
- Mit szerettél volna mondani? – tért rá a lényegre, ügyesen kikerülve a kínos részleteket.
- Gondolom tudod, hogy én is indulok az idei versenyen.
- Valahogy éreztem – biccentett a lány.
- Szeretném, ha te lennél a társam a páros számban – nyögte ki félénken, tekintetével Janice arcát fürkészve.
A lány elkomorult. Akárhogy is szeretett volna egy csapatban versenyezni Bow mannel, neki már meg volt a saját társasága, a saját emberei. Egész nyáron ezzel foglalkoztak Mike-kal, nem fogja cserbenhagyni, csak azért mert fülig bele van zúgva Alexbe.
- Nem – jelentette ki határozottan, de rájött ez túlságosan elutasítóra sikeredett – Nekem már van egy párom, Mike. És sajnálom, de semmi pénzért nem cserélem le senkire.
Bow man arcáról lehervadt a halvány félénk mosoly, feje paprikapirosba váltott, kezei ökölbe szorultak.
- Már megint Mike – sziszegte dühösen – Kezdek hinni a pletykáknak, hogy ti együtt jártok. Állandóan együtt lógtok, a srácot le sem lehet vakarni rólad.
Janice felháborodottan felpattant, gipszes lábán ingatagon állva. Alakja dühösen vibrált, ujjai fenyegetően meredtek a fiú felé.
- Akkor higgyél a pletykás rosszindulatú népségnek, mint amilyen Jordana Harold is. Tudtommal jóban vagytok egymással. Nehogy azt hidd, hogy füttyentesz, én pedig ugrok, mert te vagy Bow man, az iskola császára. Hát nem, én nem olyan lány vagyok. Mike a legjobb barátom és nem fogom megbántani azért, mert neked így tartja a kedved.
Dühösen elviharzott a harmadik emelet felé, ahonnan egy átjárón keresztül eljutott a szobájáig.
Alex döbbenten ült a kanapén, némán szemlélve a lány dühkitörését. Tetszett neki az a tűz, amit a szemében látott lobogni, az a szenvedély, ahogy megvédte azokat, akiket szeret. Habár az már nem tetszett neki, hogy Mike az illető. Érezte, hogy még konkurenciát fog jelenteni neki ez a fene nagy „barátság”.
Szája halvány mosolyra húzódott, még órákon keresztül ült a könyvtár méla magányában és gondolkodott.
2010. május 29., szombat
2010. május 19., szerda
Ez a nap is rosszul indul V.
A fürdőszobában már lágyan csobogott a víz, eperillatú hab terült szét a hatalmas medencéhez hasonlító kádat betöltő folyadék felszínén. Csacsa bocsánatkérő mosollyal az arcán távozott, Janice pedig levetette hálóingét, majd a gipsszel bénázva végül bevergődött a forró fürdőbe. Rögtön el is merült a rózsaszín habban, majd nedves tincseit hátravetve kirobbant a vízből.
Valaki halkan megkopogtatta az ajtót, majd választ nem várva, belépett a helységbe. Mr. Bloom megállt a kád mellett, szigorú és csalódott tekintetét a lányára vetette.
- Nagyon csúnyán bántál Madame Rosaline-nal.
Janice dühösen a vízfelületre csapott, hab fröccsent szét a szobában.
- Ha nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok, szerintem ne is beszélgessünk.
- Tudod, hogy nem erről van szó. Én, elfogadlak olyannak, amilyen vagy, de este a bálon sok fontos ember lesz, és nem szeretném, ha lejáratnál.
- Miért itt lesz az Offspring, a Sum 41…
- Elég! Nem tudom kik ezek, de már a nevük is borzalmas. Nem, degeneráltakat nem hívtam meg.
- Látod?- csapott le hirtelen a lány- És te úton-útfélen azt hangoztatod, hogy elfogadsz.
- Ne menjünk bele ebbe a vitába, jó? Elküldöm Madame Rosaline-t.
Janice boldogan magához ölelte az apját, hófehér habbal borítva be a makulátlan öltönyt.
- Köszönöm, köszönöm.
- Elég Janice, tiszta víz leszek.
- Oh, bocsáss meg apa, de annyira köszönöm.
A férfi elhagyta a fürdőszobát, majd egy pár percig néma csend borította be a házat. Ezek után viszont volt égszakadás, földindulás. Madame Rosaline, a kellően illedelmes és udvarias tanár ordenáré hangon káromkodott és üvöltözött.
- Ebből a lányból nem lesz senki, ha én nem nevelem meg. Az utcán fog kikötni egy lepukkadt rock sztárként vagy visszaeső bűnözőként fog tengődni egy koszos börtönben.
- Ebből elég. Eddig finoman beszéltem magával, de azt nem hagyom, hogy így beszéljen a lányomról. TAKARODJON KI A HÁZAMBÓL!- üvöltötte az apa.
Janice kuncogva merült el a vízben, szinte maga előtt látta az illemtanár paprikapiros, felháborodott képét.
- Ki gondolná magáról, az ország köztiszteletben álló tagjáról, hogy ilyen nyers és modortalan. Már látom kitől örökölte Miss. Beképzelt kisasszony a viselkedését.
- Takarodjon ki a házamból vagy esküszöm, kihívom a rendőrséget.
Hatalmas csattanással vágódott be a szoba ajtaja, majd a perpatvar az alsó szintről hallatszott, amíg teljesen el nem halt. Büszke volt az apukájára és nagyon örült annak, hogy az öreg végre kiállt érte és megvédte egy másik emberrel szemben.
Miután végzett, gondosan felitatta a vizet a testéről, majd a tükör elé lépett és megszárította a haját. Nehéz volt közlekednie a gipsszel a lakásban, de az ő hülyesége volt, így illet viselnie a következményeit. Felvett egy barna rövidnadrágot, hozzá egy szürke inggel, majd lefeküdt az ágyára, hogy egy kicsit összeszedje a gondolatait. A bál vészesen közeledett, ő pedig egy hatalmas gipsszel a lábán, estélyi ruhában fog bájcseverészni a sznobokkal.
A csöngő hangja visított bele a ház csendjébe, Csacsa szapora léptekkel rögtön ott termett. Kisvártatva Lee alakja magasodott fölé, arcán félénk mosollyal köszöntötte a lányt. A fiú még sohasem látogatta meg Janice-t egyedül, most viszont ott állt mellette teljes valójában és ez meglepte a lányt.
- Szia Lee- köszöntötte, feltornázva magát ülő helyzetbe- Mi szél hozott erre?
- Gondoltam meglátogatlak. Kíváncsi voltam, hogy érzed magad.
- Hát, amint látod nem túl jók a kilátásaim- állával a gipsz felé intett, miközben a fiú letelepedett az ágy szélére.
- Sajnálom, hogy nem vehettél részt a mai versenyen.
- Istenem…- csapott a homlokára Janice- Teljesen kiment a fejemből. Szegény Mike…
- Most ne ezzel foglalkozzál- csattant fel dühösen Lee- A téli versenyre biztosan felépülsz.
Janice halvány mosollyal az arcán a fiú kezére rakta a tenyerét.
- Köszönöm, hogy meglátogattál.
I
Miután Lee elhagyta a szobát, Janice úgy döntött, hogy levonul a nappaliba tévét nézni. Az unalomtól már megőrült, deszkázni nem tud, ráadásul a barátai még versenyen vannak. Lehet ennél rosszabb nap?
Lebotladozott a lépcsőn, majd belehuppant a puha kanapéba. Keze automatikusan a távirányítóért nyúlt, bekapcsolta a masinát. Éppen egy snowboard versenyt közvetítettek élőben a csatornán, amikor a lány dühösen elkapcsolt. A másikon egy fiatal nő nyilatkozott, a snowboard koronázatlan királynője… Elkapcsolt. A legújabb deszkák már kaphatóak… Dühösen kikapcsolta a tévét. Erre nagyon nem volt kíváncsi. Nem elég, hogy gipszben van a lába, de még a tévében is orrba-szájba csak a kedvenc sportja megy.
Deszka csapódott a betonhoz, Janice pedig elmosolyodott. Na, végre.
Feltápászkodott a kanapéról, majd a tőle telhető leggyorsabb tempóban elhagyta a házat.
Hedwig éppen egy kickflip kellős közepénél tartott, amikor kiért a kertbe. Mike a járdaszegélyen ült magába fordulva, lábát a deszkájára helyezve, kezével a földet támasztva. Janice mellé botladozott, majd a begipszelt lábát a földtől eltartva lezuttyant a fiú mellé. Egy kicsit beverte a hátsóját a betonba, de mit számított ez a fájdalom ahhoz a lelki sérüléshez képest, hogy csak néma szemlélője lehet kedvenc sportjának, nem pedig aktív résztvevője?
Mike mosolyogva magához húzta, karjai védőn ölelték a törékeny testet, fáradt mosollyal az arcán egy puszit lehelt a rózsás arcra.
- Mi újság Janice?- kérdezte a fiú érdeklődve- Hogy van a lábad?
- Szerinted?- sóhajtott fel fájdalmasan a lány- Minimum hat hétig potyautassal fogok rohangálni. Rohadt meleg és még a bőröm is viszket alatta.
Mielőtt még Mike együtt érző szavait a lány fülébe duruzsolhatta volna, megjelent a kertben Mr. Bloom, hóna alatt aktatáskával, a meleg időre tekintettel, kezein átvetve a zakóját.
- Jó napot uram!- köszöntötte katonásan a fiú.
Mr. Bloom türelmetlenül biccentett, majd nagy vívódások után Mike felé fordult, kezével idegesen mutogatott. A fiú nem éppen az ő ízlése szerint volt felöltözve, bő térdig érő nadrágja oldalán kutyalánc lógott, pólóján a nem túl elegáns „Fiatal vagyok és reménytelen” szöveg virított, baseball sapkája lazán a fején trónolt. Az apa nem bírta szó nélkül hagyni a kinézetét.
- Mike, megtennéd, hogy feljebb húzod a nadrágod?- kérdezte keserű mosollyal az arcán.
- Igenis uram!- pattant fel a fiú, merev vigyázzállásba vágva magát, kezével tisztelegve a férfi felé.
Mr. Bloom lemondóan legyintett egyet, úgy tűnt kezdi belátni a póló szövegének igazságát, majd belépett a házba, eltűnt a fiatalok szeme elől. Janice nevetve visszahúzta a járdaszegélyre Mike-ot, aki végre felhőtlen mosollyal az ajka szegletében engedelmeskedett a lány akaratának.
- Ne bohóckodj, ezzel csak felhúzod.
Cinkosan egymásra vigyorogtak, Janice barátja karjaiba fúrta magát. Ilyenkor minden gondja hirtelen elpárolog, minden sokkal tisztább és átláthatóbbá válik. Ezért volt Mike a legjobb barátja már gyerekkoruk óta. Hedwig és a többiek mind csak mögötte álltak a sorban. Hiába volt Mike fiú és hiába mondta mindenki, hogy fiú-lány barátság nem létezik, Janice mégis érezte, hogy nincs igazuk. Nem voltak szerelmesek egymásba, soha nem fordult meg a fejükben, hogy nekik járniuk kellene. Barátok voltak és pont. Sokszor a fülébe jutott az a pletyka, hogy ők ketten járnak, de annyira képtelenség volt a dolog, hogy a végén jót nevettek rajta. Hány féltékeny lány köszörülte rajta a nyelvét csak azért, mert abban a tévhitben éltek, hogy ő és Mike… Nevetséges.
- Hogy sikerült a verseny?- szakította ki magát gondolatai hálójából Janice, a fiú felé fordítva csillogó tekintetét. Alapos lelkiismeret-furdalás rágta a lelkét, ugyanis ezen a versenyen ketten indultak volna.
- Ja az? Második lettem, nem sikerült beadnom az impossible-t.
- Annyira sajnálom Mike, hogy nem lehettem ott, veled.
- Mit sajnálsz rajta, hiszen nem te tehetsz róla- vigyorodott el a fiú egy könnyed barackot nyomva a lány fejére.
- Átjössz ma hozzánk?- kérdezte Janice hatalmas pilláit Mike felé rebegtetve.
- Filmet nézni?- kérdezte a fiú, miközben a mosoly már a füléig húzódott.
A lány mosolygott, fejével lassan bólogatva. Ez volt a kettőjük titkos programja. Néha csaptak egy filmes éjszakát, természetesen Mr. Bloom tudta nélkül. A fiú ilyenkor pontban hajnali kettőkor megjelent Janice szobájában, az ablak alá helyezett létrán keresztül, majd egészen reggelig horrorfilmekre csorgatták a nyálukat. Rajtuk kívül senki nem tudott a titkos pizsibuliról, még Hedwig és Aisa sem. Az évek haladtával, egyre kínosabbá vált a dolog, hiszen mégiscsak két fiatalról volt szó, akik együtt alszanak. Senki nem venné be, hogy tényleg csak alszanak és filmet néznek. Az emberek gonoszak és rosszindulatúak.
Aisa órájára pillantva Janice-hoz lépett, majd megragadta a lány kezét és felsegítette a földről.
- Gyere Jan, idő van.
- Mi van?- tátogott értetlenül a lány.
- Én leszek a fodrászod- mosolygott vidáman, miközben a ház felé vonszolta Janice-t.
I
A szobában ültek mindketten, Janice a székében, Aisa pedig mögötte állt, állát masszírozva, elgondolkodva méregette a dús vörös hajkoronát. Az ágyon ott hevert az estélyi ruha, a maga borzalmas valójában, a magas sarkú cipőt hála az égnek megúszta, törött lábára tekintettel. A halvány ibolyaszínű selyem lágyan omlott a takaróra, gyönyörű volt a maga nemében, de nem Janice stílusa.
- Meglepődtem, amikor apukád engem kért meg, hogy legyek a fodrászod. Gondolom hallotta, hogy minden nyáron Miss. Patty-nél dolgozom a szalonban, meg hát valljuk be, nem vagy egy könnyű eset- csacsogott a lány vidáman, miközben a vörös tincseket az ujjára tekerte.
- Köszi- fanyarú mosoly volt a válasz.
- Nem úgy értettem- folytatta Aisa magyarázkodva, arcán halvány pírral- Csak te nem nagyon hagyod, hogy idegenek piszkáljanak. Ráadásul ma van a bál napja, te pedig a hátad közepére kívánod az egész hercehurcát. Jobb ez így, hogy egy barát vesz a kezei alá.
Janice megenyhülve bólintott, halvány mosoly költözött a szája szegletébe. Végülis igaza van a lánynak. Jobb ez így.
- Tégy velem, amit akarsz- tárta szét a karjait megadóan Janice, a tükörben figyelve Aisa arcát.
A lány megkönnyebbülten csacsogott tovább, kezeivel a hosszú hajat piszkálva.
- Szépnek kell lenned este- duruzsolta folyamatosan- El sem tudod képzelni ki lesz még a bálon.
Ezzel az egy mondattal sikerült felcsigáznia Janice kíváncsiságát, türelmetlenül fészkelődni kezdett a székben, miközben folyamatosan Aisát szuggerálta.
- Mondjad már!- morrant rá.
A lány még egy ideig habozott, húzta az időt, húzta Janice idegeit, fokozta a hangulatot.
- Bow man- sikította.
Janice egy időre megdermedt és megsüketült, a lány visongása nem volt éppen kellemes, ráadásul pont a fülébe ordítozott. Miután eljutott az agyáig a bűvös név, érezte, hogy összeszorul a gyomra, a szíve hevesen kezd kalapálni, az idegesség elárasztja a testét. Már csak ez hiányzott. Pont az előtt a fiú előtt kell beégetni magát, aki tetszik neki. Hogy fog kinézni abban az idióta ruhában?
- Olyan helyes a srác-áradozott elhomályosult tekintettel Aisa, miközben keze a loboncon dolgozott. Hajcsavarók álltak ki mindenhonnan, a vörös sörény lassan feltekeredett a csúf műanyagokra.
- Tegnap éjjel járt nálam- csúszott ki a lány száján.
Aisa irigy tekintete a tükör közbeavatkozásával az övébe mélyedt, miközben végzett az utolsó tinccsel is.
- Bezzeg engem nem látogat esténként. Pedig szívesen látnám- nevetett zavartan a lány, arca elvörösödött, ujjaival a hajába túrt.
- Na, mindegy, hagyjuk- váltott témát Janice, kezdett kellemetlen irányt venni a társalgás- Lee is meglátogatott ma. Furcsa volt az egész, nem szokása egyedül jönni.
Aisa arcán megjelent egy titokzatos mosoly, tekintetébe merő gúny költözött.
- Mond azt, hogy nem vetted észre.
- Mit?- kérdezte értetlenül, elkerekedett szemekkel.
- Az a buta fiú teljesen beléd van zúgva. Azt hiszi, hogy te és Mike együtt vagytok, azért olyan undok néha.
- Ez nevetséges. Én és Mike…?
Furcsa, hogy a mai nap már másodszor jut ez a butaság az eszébe. Mike-kal olyanok, mintha testvérek lennének, ráadásul fiútestvérek.
- Ideje lenne öltözködni- figyelmeztette Janice-t Aisa az órára pillantva.
A lány mély sóhajok közepette bevonult a fürdőbe, majd miután lehűtötte forró testét egy adag hideg zuhannyal, belebújt a fekete szörnyetegbe. A ruha lágyan omlott a testére, kiemelve minden domborulatát, dekoltázsa mély volt, mégsem hivalkodó. Volt egy olyan érzése Janice-nak, hogy nem az apja választotta, ahhoz túl „modern”.
- Gyönyörű vagy- nyögte ámulattal a hangjában Aisa, miközben kabátjával a kezében elhagyni készült a szobát.
- Köszi mindent- mosolygott rá Janice hálásan, miközben a lány eltűnt az ajtó mögött.
Az asztalához lépett, majd kihúzta a legfelső fiókot. Keze a hideg fém köré simult, egy könnycsepp folyt végig a puha bőrén. Elővette a fiókban őrzött láncot, majd a nyakába tette. A vörös kristály halványan derengett az ezüstláncon, a fém jeges ujjként simult a bőrére.
A lánc egyetlen fontos tulajdonsággal rendelkezett. Az anyjáé volt. Az anyjáé, aki az őrület szolgája lett és elhagyta őt, az anyjáé, akire semmilyen tárgy nem emlékeztet az egész házban.
Janice az órára nézett, majd elszorult torokkal elhagyta a szobát.
19:57.
Valaki halkan megkopogtatta az ajtót, majd választ nem várva, belépett a helységbe. Mr. Bloom megállt a kád mellett, szigorú és csalódott tekintetét a lányára vetette.
- Nagyon csúnyán bántál Madame Rosaline-nal.
Janice dühösen a vízfelületre csapott, hab fröccsent szét a szobában.
- Ha nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok, szerintem ne is beszélgessünk.
- Tudod, hogy nem erről van szó. Én, elfogadlak olyannak, amilyen vagy, de este a bálon sok fontos ember lesz, és nem szeretném, ha lejáratnál.
- Miért itt lesz az Offspring, a Sum 41…
- Elég! Nem tudom kik ezek, de már a nevük is borzalmas. Nem, degeneráltakat nem hívtam meg.
- Látod?- csapott le hirtelen a lány- És te úton-útfélen azt hangoztatod, hogy elfogadsz.
- Ne menjünk bele ebbe a vitába, jó? Elküldöm Madame Rosaline-t.
Janice boldogan magához ölelte az apját, hófehér habbal borítva be a makulátlan öltönyt.
- Köszönöm, köszönöm.
- Elég Janice, tiszta víz leszek.
- Oh, bocsáss meg apa, de annyira köszönöm.
A férfi elhagyta a fürdőszobát, majd egy pár percig néma csend borította be a házat. Ezek után viszont volt égszakadás, földindulás. Madame Rosaline, a kellően illedelmes és udvarias tanár ordenáré hangon káromkodott és üvöltözött.
- Ebből a lányból nem lesz senki, ha én nem nevelem meg. Az utcán fog kikötni egy lepukkadt rock sztárként vagy visszaeső bűnözőként fog tengődni egy koszos börtönben.
- Ebből elég. Eddig finoman beszéltem magával, de azt nem hagyom, hogy így beszéljen a lányomról. TAKARODJON KI A HÁZAMBÓL!- üvöltötte az apa.
Janice kuncogva merült el a vízben, szinte maga előtt látta az illemtanár paprikapiros, felháborodott képét.
- Ki gondolná magáról, az ország köztiszteletben álló tagjáról, hogy ilyen nyers és modortalan. Már látom kitől örökölte Miss. Beképzelt kisasszony a viselkedését.
- Takarodjon ki a házamból vagy esküszöm, kihívom a rendőrséget.
Hatalmas csattanással vágódott be a szoba ajtaja, majd a perpatvar az alsó szintről hallatszott, amíg teljesen el nem halt. Büszke volt az apukájára és nagyon örült annak, hogy az öreg végre kiállt érte és megvédte egy másik emberrel szemben.
Miután végzett, gondosan felitatta a vizet a testéről, majd a tükör elé lépett és megszárította a haját. Nehéz volt közlekednie a gipsszel a lakásban, de az ő hülyesége volt, így illet viselnie a következményeit. Felvett egy barna rövidnadrágot, hozzá egy szürke inggel, majd lefeküdt az ágyára, hogy egy kicsit összeszedje a gondolatait. A bál vészesen közeledett, ő pedig egy hatalmas gipsszel a lábán, estélyi ruhában fog bájcseverészni a sznobokkal.
A csöngő hangja visított bele a ház csendjébe, Csacsa szapora léptekkel rögtön ott termett. Kisvártatva Lee alakja magasodott fölé, arcán félénk mosollyal köszöntötte a lányt. A fiú még sohasem látogatta meg Janice-t egyedül, most viszont ott állt mellette teljes valójában és ez meglepte a lányt.
- Szia Lee- köszöntötte, feltornázva magát ülő helyzetbe- Mi szél hozott erre?
- Gondoltam meglátogatlak. Kíváncsi voltam, hogy érzed magad.
- Hát, amint látod nem túl jók a kilátásaim- állával a gipsz felé intett, miközben a fiú letelepedett az ágy szélére.
- Sajnálom, hogy nem vehettél részt a mai versenyen.
- Istenem…- csapott a homlokára Janice- Teljesen kiment a fejemből. Szegény Mike…
- Most ne ezzel foglalkozzál- csattant fel dühösen Lee- A téli versenyre biztosan felépülsz.
Janice halvány mosollyal az arcán a fiú kezére rakta a tenyerét.
- Köszönöm, hogy meglátogattál.
I
Miután Lee elhagyta a szobát, Janice úgy döntött, hogy levonul a nappaliba tévét nézni. Az unalomtól már megőrült, deszkázni nem tud, ráadásul a barátai még versenyen vannak. Lehet ennél rosszabb nap?
Lebotladozott a lépcsőn, majd belehuppant a puha kanapéba. Keze automatikusan a távirányítóért nyúlt, bekapcsolta a masinát. Éppen egy snowboard versenyt közvetítettek élőben a csatornán, amikor a lány dühösen elkapcsolt. A másikon egy fiatal nő nyilatkozott, a snowboard koronázatlan királynője… Elkapcsolt. A legújabb deszkák már kaphatóak… Dühösen kikapcsolta a tévét. Erre nagyon nem volt kíváncsi. Nem elég, hogy gipszben van a lába, de még a tévében is orrba-szájba csak a kedvenc sportja megy.
Deszka csapódott a betonhoz, Janice pedig elmosolyodott. Na, végre.
Feltápászkodott a kanapéról, majd a tőle telhető leggyorsabb tempóban elhagyta a házat.
Hedwig éppen egy kickflip kellős közepénél tartott, amikor kiért a kertbe. Mike a járdaszegélyen ült magába fordulva, lábát a deszkájára helyezve, kezével a földet támasztva. Janice mellé botladozott, majd a begipszelt lábát a földtől eltartva lezuttyant a fiú mellé. Egy kicsit beverte a hátsóját a betonba, de mit számított ez a fájdalom ahhoz a lelki sérüléshez képest, hogy csak néma szemlélője lehet kedvenc sportjának, nem pedig aktív résztvevője?
Mike mosolyogva magához húzta, karjai védőn ölelték a törékeny testet, fáradt mosollyal az arcán egy puszit lehelt a rózsás arcra.
- Mi újság Janice?- kérdezte a fiú érdeklődve- Hogy van a lábad?
- Szerinted?- sóhajtott fel fájdalmasan a lány- Minimum hat hétig potyautassal fogok rohangálni. Rohadt meleg és még a bőröm is viszket alatta.
Mielőtt még Mike együtt érző szavait a lány fülébe duruzsolhatta volna, megjelent a kertben Mr. Bloom, hóna alatt aktatáskával, a meleg időre tekintettel, kezein átvetve a zakóját.
- Jó napot uram!- köszöntötte katonásan a fiú.
Mr. Bloom türelmetlenül biccentett, majd nagy vívódások után Mike felé fordult, kezével idegesen mutogatott. A fiú nem éppen az ő ízlése szerint volt felöltözve, bő térdig érő nadrágja oldalán kutyalánc lógott, pólóján a nem túl elegáns „Fiatal vagyok és reménytelen” szöveg virított, baseball sapkája lazán a fején trónolt. Az apa nem bírta szó nélkül hagyni a kinézetét.
- Mike, megtennéd, hogy feljebb húzod a nadrágod?- kérdezte keserű mosollyal az arcán.
- Igenis uram!- pattant fel a fiú, merev vigyázzállásba vágva magát, kezével tisztelegve a férfi felé.
Mr. Bloom lemondóan legyintett egyet, úgy tűnt kezdi belátni a póló szövegének igazságát, majd belépett a házba, eltűnt a fiatalok szeme elől. Janice nevetve visszahúzta a járdaszegélyre Mike-ot, aki végre felhőtlen mosollyal az ajka szegletében engedelmeskedett a lány akaratának.
- Ne bohóckodj, ezzel csak felhúzod.
Cinkosan egymásra vigyorogtak, Janice barátja karjaiba fúrta magát. Ilyenkor minden gondja hirtelen elpárolog, minden sokkal tisztább és átláthatóbbá válik. Ezért volt Mike a legjobb barátja már gyerekkoruk óta. Hedwig és a többiek mind csak mögötte álltak a sorban. Hiába volt Mike fiú és hiába mondta mindenki, hogy fiú-lány barátság nem létezik, Janice mégis érezte, hogy nincs igazuk. Nem voltak szerelmesek egymásba, soha nem fordult meg a fejükben, hogy nekik járniuk kellene. Barátok voltak és pont. Sokszor a fülébe jutott az a pletyka, hogy ők ketten járnak, de annyira képtelenség volt a dolog, hogy a végén jót nevettek rajta. Hány féltékeny lány köszörülte rajta a nyelvét csak azért, mert abban a tévhitben éltek, hogy ő és Mike… Nevetséges.
- Hogy sikerült a verseny?- szakította ki magát gondolatai hálójából Janice, a fiú felé fordítva csillogó tekintetét. Alapos lelkiismeret-furdalás rágta a lelkét, ugyanis ezen a versenyen ketten indultak volna.
- Ja az? Második lettem, nem sikerült beadnom az impossible-t.
- Annyira sajnálom Mike, hogy nem lehettem ott, veled.
- Mit sajnálsz rajta, hiszen nem te tehetsz róla- vigyorodott el a fiú egy könnyed barackot nyomva a lány fejére.
- Átjössz ma hozzánk?- kérdezte Janice hatalmas pilláit Mike felé rebegtetve.
- Filmet nézni?- kérdezte a fiú, miközben a mosoly már a füléig húzódott.
A lány mosolygott, fejével lassan bólogatva. Ez volt a kettőjük titkos programja. Néha csaptak egy filmes éjszakát, természetesen Mr. Bloom tudta nélkül. A fiú ilyenkor pontban hajnali kettőkor megjelent Janice szobájában, az ablak alá helyezett létrán keresztül, majd egészen reggelig horrorfilmekre csorgatták a nyálukat. Rajtuk kívül senki nem tudott a titkos pizsibuliról, még Hedwig és Aisa sem. Az évek haladtával, egyre kínosabbá vált a dolog, hiszen mégiscsak két fiatalról volt szó, akik együtt alszanak. Senki nem venné be, hogy tényleg csak alszanak és filmet néznek. Az emberek gonoszak és rosszindulatúak.
Aisa órájára pillantva Janice-hoz lépett, majd megragadta a lány kezét és felsegítette a földről.
- Gyere Jan, idő van.
- Mi van?- tátogott értetlenül a lány.
- Én leszek a fodrászod- mosolygott vidáman, miközben a ház felé vonszolta Janice-t.
I
A szobában ültek mindketten, Janice a székében, Aisa pedig mögötte állt, állát masszírozva, elgondolkodva méregette a dús vörös hajkoronát. Az ágyon ott hevert az estélyi ruha, a maga borzalmas valójában, a magas sarkú cipőt hála az égnek megúszta, törött lábára tekintettel. A halvány ibolyaszínű selyem lágyan omlott a takaróra, gyönyörű volt a maga nemében, de nem Janice stílusa.
- Meglepődtem, amikor apukád engem kért meg, hogy legyek a fodrászod. Gondolom hallotta, hogy minden nyáron Miss. Patty-nél dolgozom a szalonban, meg hát valljuk be, nem vagy egy könnyű eset- csacsogott a lány vidáman, miközben a vörös tincseket az ujjára tekerte.
- Köszi- fanyarú mosoly volt a válasz.
- Nem úgy értettem- folytatta Aisa magyarázkodva, arcán halvány pírral- Csak te nem nagyon hagyod, hogy idegenek piszkáljanak. Ráadásul ma van a bál napja, te pedig a hátad közepére kívánod az egész hercehurcát. Jobb ez így, hogy egy barát vesz a kezei alá.
Janice megenyhülve bólintott, halvány mosoly költözött a szája szegletébe. Végülis igaza van a lánynak. Jobb ez így.
- Tégy velem, amit akarsz- tárta szét a karjait megadóan Janice, a tükörben figyelve Aisa arcát.
A lány megkönnyebbülten csacsogott tovább, kezeivel a hosszú hajat piszkálva.
- Szépnek kell lenned este- duruzsolta folyamatosan- El sem tudod képzelni ki lesz még a bálon.
Ezzel az egy mondattal sikerült felcsigáznia Janice kíváncsiságát, türelmetlenül fészkelődni kezdett a székben, miközben folyamatosan Aisát szuggerálta.
- Mondjad már!- morrant rá.
A lány még egy ideig habozott, húzta az időt, húzta Janice idegeit, fokozta a hangulatot.
- Bow man- sikította.
Janice egy időre megdermedt és megsüketült, a lány visongása nem volt éppen kellemes, ráadásul pont a fülébe ordítozott. Miután eljutott az agyáig a bűvös név, érezte, hogy összeszorul a gyomra, a szíve hevesen kezd kalapálni, az idegesség elárasztja a testét. Már csak ez hiányzott. Pont az előtt a fiú előtt kell beégetni magát, aki tetszik neki. Hogy fog kinézni abban az idióta ruhában?
- Olyan helyes a srác-áradozott elhomályosult tekintettel Aisa, miközben keze a loboncon dolgozott. Hajcsavarók álltak ki mindenhonnan, a vörös sörény lassan feltekeredett a csúf műanyagokra.
- Tegnap éjjel járt nálam- csúszott ki a lány száján.
Aisa irigy tekintete a tükör közbeavatkozásával az övébe mélyedt, miközben végzett az utolsó tinccsel is.
- Bezzeg engem nem látogat esténként. Pedig szívesen látnám- nevetett zavartan a lány, arca elvörösödött, ujjaival a hajába túrt.
- Na, mindegy, hagyjuk- váltott témát Janice, kezdett kellemetlen irányt venni a társalgás- Lee is meglátogatott ma. Furcsa volt az egész, nem szokása egyedül jönni.
Aisa arcán megjelent egy titokzatos mosoly, tekintetébe merő gúny költözött.
- Mond azt, hogy nem vetted észre.
- Mit?- kérdezte értetlenül, elkerekedett szemekkel.
- Az a buta fiú teljesen beléd van zúgva. Azt hiszi, hogy te és Mike együtt vagytok, azért olyan undok néha.
- Ez nevetséges. Én és Mike…?
Furcsa, hogy a mai nap már másodszor jut ez a butaság az eszébe. Mike-kal olyanok, mintha testvérek lennének, ráadásul fiútestvérek.
- Ideje lenne öltözködni- figyelmeztette Janice-t Aisa az órára pillantva.
- Gyönyörű vagy- nyögte ámulattal a hangjában Aisa, miközben kabátjával a kezében elhagyni készült a szobát.
- Köszi mindent- mosolygott rá Janice hálásan, miközben a lány eltűnt az ajtó mögött.
Az asztalához lépett, majd kihúzta a legfelső fiókot. Keze a hideg fém köré simult, egy könnycsepp folyt végig a puha bőrén. Elővette a fiókban őrzött láncot, majd a nyakába tette. A vörös kristály halványan derengett az ezüstláncon, a fém jeges ujjként simult a bőrére.
A lánc egyetlen fontos tulajdonsággal rendelkezett. Az anyjáé volt. Az anyjáé, aki az őrület szolgája lett és elhagyta őt, az anyjáé, akire semmilyen tárgy nem emlékeztet az egész házban.
Janice az órára nézett, majd elszorult torokkal elhagyta a szobát.
19:57.
2010. május 3., hétfő
Ez a nap is rosszul indul IV.
Reggel vad csapkodásra ébredt, papír szakadt, könyvek potyogtak a földre. Janice kinyitotta szemeit, majd a zaj forrására fordította tekintetét. Egy ismeretlen nő állt az asztala mellett, az egyik falrész teljesen le volt csupaszítva, a plakátok szétszaggatva hevertek a földön. A lány dühös fúriaként kipattant az ágyból, begipszelt lábát maga után vonszolva a nő felé lépett.
- Ki a franc maga?- üvöltötte az ismeretlen arcba, kezei fenyegetően a nő felé lendültek.
- Jó reggelt kisasszony, az illemtanárod vagyok- hangzott a fennhéjázó válasz a savanyú sznob arcból.
- Apa- visította Janice torka szakadtából, tehetetlen volt a dühtől, szíve szerint felképelte volna az állítólagos illemtanárt.
Mr. Bloom felhúzott szemöldökkel belesett az ajtón, tekintete értetlenül meredt a zilált külsejű lányra.
- Valami baj van?- kérdezte nyugodtan, hangja sem rezdült.
- Mi ez az egész? Mi a francnak illemtanár? És amúgy is mit képzel magáról, mi jogon turkál a cuccaim között? Ez a magánszférám, nincs joga senkinek a megkérdezésem nélkül rendezkedni- ordította Janice teljesen kikelve magából, a hangja rekedtesre torzult, az arca vörös volt a felháborodottságtól.
- Ő Madame Rosaline, az illemtanárod, aki megtanít arra, hogyan kell normálisan viselkedni a bálon. Amúgy meg olyan jogon turkál a cuccaid között, hogy én kértem meg rá. Rendet tesz, elfogadható kinézetű lányszobává alakítja ezt a porfészket, és, ami a legfontosabb, eltűnteti ezeket az ocsmány rock együtteseket a faladról.
- Csacsa- kiáltotta a lány utolsó reménységében bízva.
A dada pár pillanat múlva meg is jelent a szobában, pirospozsgás arccal láthatóan kerülte Janice tekintetét.
- Si?- kérdezte engedelmesen, végig Mr. Bloom arcát fürkészve.
- Segíts Csacsa, ezek ketten összeesküdtek ellenem- kétségbeesett arccal szuggerálta a kedves középkorú nőt, kezei remegtek az idegtől.
A dada azonban elutasítóan megrázta a fejét, Mr. Bloom védőn elé lépett, lányára fordítva szigorú pillantását.
- Megtiltottam neki, hogy segítsen. Ő az én alkalmazottam, tőlem kapja a fizetését- dörrent rá a férfi, ijesztően nagydarabnak tűnt és félelmetesnek a reggeli fényben. Janice-nek volt egy olyan érzése, hogy mágia van a dologban, az apja nem szokott ilyen tiszteletreméltó lenni.
- Per piacere mi prepari un bagno caldo e mi porti il sapone- fordult Csacsa felé a lány, apja szavait teljesen figyelmen kívül hagyva.
A dada engedelmesen biccentett, majd elnyelte a szobából nyíló fürdőszoba.
Mr. Bloom gyanakodva lánya felé fordult, majd mérgesen rámordult.
- Mit mondtál neki?
- Csak azt, hogy készítsen meleg vizet és hozzon szappant. Talán már ez is baj?- kérdezte a lány flegmán, undorodó arckifejezését apjára vetve.
Madame Rosaline, az egyik Janice szívének kedves képet készült leszedni a falról, amikor a lány dühösen ráordított.
- Ha hozzá mer nyúlni, esküszöm, hogy megátkozom- tekintetében fenyegető fény villant, aurája ijesztően vibrált körülötte.
Az illemtanár ijedten elrántotta a kezét a képtől, mintha kígyó mart volna felé, Janice pedig elégedetten a fürdőszobába sétált.
- Ki a franc maga?- üvöltötte az ismeretlen arcba, kezei fenyegetően a nő felé lendültek.
- Jó reggelt kisasszony, az illemtanárod vagyok- hangzott a fennhéjázó válasz a savanyú sznob arcból.
- Apa- visította Janice torka szakadtából, tehetetlen volt a dühtől, szíve szerint felképelte volna az állítólagos illemtanárt.
Mr. Bloom felhúzott szemöldökkel belesett az ajtón, tekintete értetlenül meredt a zilált külsejű lányra.
- Valami baj van?- kérdezte nyugodtan, hangja sem rezdült.
- Mi ez az egész? Mi a francnak illemtanár? És amúgy is mit képzel magáról, mi jogon turkál a cuccaim között? Ez a magánszférám, nincs joga senkinek a megkérdezésem nélkül rendezkedni- ordította Janice teljesen kikelve magából, a hangja rekedtesre torzult, az arca vörös volt a felháborodottságtól.
- Ő Madame Rosaline, az illemtanárod, aki megtanít arra, hogyan kell normálisan viselkedni a bálon. Amúgy meg olyan jogon turkál a cuccaid között, hogy én kértem meg rá. Rendet tesz, elfogadható kinézetű lányszobává alakítja ezt a porfészket, és, ami a legfontosabb, eltűnteti ezeket az ocsmány rock együtteseket a faladról.
- Csacsa- kiáltotta a lány utolsó reménységében bízva.
A dada pár pillanat múlva meg is jelent a szobában, pirospozsgás arccal láthatóan kerülte Janice tekintetét.
- Si?- kérdezte engedelmesen, végig Mr. Bloom arcát fürkészve.
- Segíts Csacsa, ezek ketten összeesküdtek ellenem- kétségbeesett arccal szuggerálta a kedves középkorú nőt, kezei remegtek az idegtől.
A dada azonban elutasítóan megrázta a fejét, Mr. Bloom védőn elé lépett, lányára fordítva szigorú pillantását.
- Megtiltottam neki, hogy segítsen. Ő az én alkalmazottam, tőlem kapja a fizetését- dörrent rá a férfi, ijesztően nagydarabnak tűnt és félelmetesnek a reggeli fényben. Janice-nek volt egy olyan érzése, hogy mágia van a dologban, az apja nem szokott ilyen tiszteletreméltó lenni.
- Per piacere mi prepari un bagno caldo e mi porti il sapone- fordult Csacsa felé a lány, apja szavait teljesen figyelmen kívül hagyva.
A dada engedelmesen biccentett, majd elnyelte a szobából nyíló fürdőszoba.
Mr. Bloom gyanakodva lánya felé fordult, majd mérgesen rámordult.
- Mit mondtál neki?
- Csak azt, hogy készítsen meleg vizet és hozzon szappant. Talán már ez is baj?- kérdezte a lány flegmán, undorodó arckifejezését apjára vetve.
Madame Rosaline, az egyik Janice szívének kedves képet készült leszedni a falról, amikor a lány dühösen ráordított.
- Ha hozzá mer nyúlni, esküszöm, hogy megátkozom- tekintetében fenyegető fény villant, aurája ijesztően vibrált körülötte.
Az illemtanár ijedten elrántotta a kezét a képtől, mintha kígyó mart volna felé, Janice pedig elégedetten a fürdőszobába sétált.
Ez a nap is rosszul indul III.
Janice az ágyban feküdt, párnák ölelésében, a punk-rock zene üvöltött a szobában, még a falak is beleremegtek a zajba. Hirtelen kinyílt az ajtó, a lány pedig elnémította a ricsajt, majd a betolakodóra vetette dühös pillantását.
- Kopogni nem tudsz?- förmedt rá cseppet sem barátságosan.
- Chiedo scusa. Elnézést- dörmögte a nő lehajtott fejjel, elszégyellve magát.
Csacsa volt az, a dadája, aki gyerekkora óta vele volt, nevelte, jóban-rosszban mellette állt. A nő olasz volt, amit folyamatosan használt a beszédében, de csak alapfokon, hogy Janice is megértse.
- Non importa- legyintett a lány, miközben széles mosoly terült el a fáradt arcon.- Gyere beljebb.
Csacsa leült az ágy szélére, anyáskodó arckifejezéssel vizsgálgatva Janice lábát.
- Nem figyeltél oda- hangja szemrehányóan csengett, mintha az apját hallotta volna.
- Teljes mértékben odafigyeltem- csattant fel a lány önérzetesen, a lába borzalmasan viszketett a gipsz alatt, de sehogy sem tudott normálisan hozzáférni az érintett területhez.
- Apád nagyon mérges rád- szólalt meg ismét a nő, tekintetéből eltűnt a szemrehányás, hogy átadja a helyét az aggodalomnak.
- Apa mindig mérges rám- sóhajtotta Janice, magában dühöngve.- Már, ha éppen foglalkozik velem.
- Ne beszélj butaságokat kincsem. Apád mindig foglalkozik veled, csak nagyon elfoglalt. Szeret téged és fél, hogy valami butaságot teszel.
- Mit?- fakadt ki a lány, fáradtan a dada szemébe nézve.
- Nem nézi jó szemmel, hogy egy hozzád hasonló előkelő, nemesi származású lány, hogy viselkedhet ilyen otrombán, valamint, hogy viselhet ilyen igénytelen, férfi holmikat.
- Majd én eldöntöm, hogy mit veszek fel- ordította torka szakadtából Janice, kezeivel ingerülten az ajtó felé mutatva.- Kérlek, menjél ki. Nem akarom ezt hallgatni. Fáradt vagyok.
Az ajtó némán becsukódott a dada mögött, Janice pedig fáradtan visszasüllyedt a párnabarikádba. Már csak ez kellett. Van elég gondja anélkül is, hogy az apja kémeket küldene a nyakába.
A nap már lemenőben volt, lassan elnyelte a horizont, vérvörösre festve az ég alját. A lány elszundított, megviselte a mai nap.
Halk neszre ébredt, a szobát elfedte a sötétség, a hold halvány fénye derengett az egyik sarokban. Éjszakai látogatója az ágy mellett sétált fel- alá, mintha habozna, hogy mit tegyen. Janice ujjai hangtalanul az athamé-ra fonódtak, a szent tőrt mindig az ágya mellett tartotta, nem éppen önvédelmi célzattal. Az athamé szent és sérthetetlen, a szertartásokhoz használják, nem pedig mások megsebesítéséhez. Ha netalán sikerülne a betolakodóba mélyesztenie a pengét, új tőr után kellene néznie, mert ez már használhatatlan lenne. Az Istenek pedig megharagudnának rá.
Most mégis elszántan szorongatta, hogy megvédhesse magát, ha arra kerülne a sor, miközben a betolakodó még mindig az ágy mellett járkált. Úgy döntött háromig elszámol magában, majd megtámadja az illetőt.
Egy. Kettő. Három…
És már lendült is előre, a fém megcsillant a hold fényében, a látogató arcát láthatóvá téve. Villámgyorsan irányt változtatott, a kést elhajította a sarokba, egy halk sikoly hagyta el a száját, majd hevesen kalapáló szívvel próbálta összeszedi magát.
Alex állt a sarokban, elkerekedett szemekkel, halálra rémülve. Lépések koppantak a kinti folyosón, majd apja aggódó hangja csendült fel.
- Jól vagy Janice?- kérdezte gyanakodva, kezeit a kilincsre rakva.
- Igen, csak rosszat álmodtam. Nyugodtan menj vissza aludni.
A lépések ismét koppantak néhányat a padlón, majd teljesen elhaltak. Apja visszatért a szobájába, hogy zavartalan álmát tovább folytassa. A lány dühösen Bow man-nek támadt, apró ökleivel ütve az izmos mellkast.
- Normális vagy? –hangja ijesztően vékony volt, egy hajszál választotta el attól, hogy sírni ne kezdjen.- Majdnem megöltelek.
-Sajnálom- nyögte még mindig sokkosan a fiú.- Nem gondoltam volna, hogy így nekem támadsz. Nem akartalak felébreszteni, olyan édesen aludtál.
Arca ellágyult miközben Janice tekintetét fürkészte. A lány a kislábujjáig pirult, rövid hőhullámok törtek fel a hálóruhája alól. Csak a vak nem láthatta, hogy teljesen odavan Alex-ért.
- Minek köszönhetem késői látogatásodat?- kérdezte fáradtan, laposakat pislogva a lány, miközben tekintetével az asztalon álló órát kereste. Hajnali három.
- Nem bírtam aludni, gondoltam átnézek hozzád- vigyorgott a fiú, miközben le nem vette volna a szemét a lányról. Volt mit néznie rajta, ugyanis Janice kifejezetten csinos volt, még a bő ruhák alatt is felsejlettek nőies domborulatai. Arca ártatlanul szép, amit még pikánsabbá varázsoltak vörösen izzó szemei, és lángoló hajzuhataga.
- Nem mondták még neked, hogy nem illik lányok szobájában tartózkodni ilyen késői órán?- nevetett fel a lány, zavartan hátra rázva dús sörényét.
Egy pillanatra elsötétedett a szoba, mintha valaki elsuhant volna a ház előtt, hangtalanul, félelmet csempészve a két fiatal szívébe. Janice ijedten az ablakra kapta a pillantását, izmai görcsbe rándultak, teste elernyedt, szemei kifordultak.
Alex rémülten figyelte a lány néma rohamát, tekintetét néha az ablakra vetve. Vörös szempár villódzott közvetlen közelről, a fenyegetés áradt belőle, érezhetően elszívva Janice energiáját. Bow man gondolkodás nélkül cselekedett, felpattant, majd egyetlen határozott mozdulattal az ablak elé rántotta a hosszú, nehéz anyagból készült függönyt. A lány megkönnyebbülten elernyedt a padlón, szemeit erőtlenül próbálta nyitogatni.
Alex fölé hajolt, a verejtékben úszó arcot az ölébe húzta, ahogy Mike tette reggel, majd lágy hangon beszélni kezdett.
- Nincs semmi baj Jan, már elment. Itt vagyok melletted, nem történhet semmi veled.
A lány szemei felpattantak, az imént látott vörös izzás a tekintetébe költözött.
Alex elkerekedett szemekkel, rémülten elhúzódott tőle, félelemmel töltötte el a látvány, elborzadva meredt a gyönyörű, túlvilági arcba.
A lidérc, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a sötétség mélyén, Janice ismét a régi volt, fáradtan, erőtlenül pihegett a földön, remegve a szobát körbeölelő hidegben.
Alex a karjaiba vette a lányt, az ágyra fektette, kezeivel gondosan betakarta, nehogy megfázzon, majd kimászott az ablakon és hagyta, hogy elmosódott alakját elnyelje az éjszaka.
- Kopogni nem tudsz?- förmedt rá cseppet sem barátságosan.
- Chiedo scusa. Elnézést- dörmögte a nő lehajtott fejjel, elszégyellve magát.
Csacsa volt az, a dadája, aki gyerekkora óta vele volt, nevelte, jóban-rosszban mellette állt. A nő olasz volt, amit folyamatosan használt a beszédében, de csak alapfokon, hogy Janice is megértse.
- Non importa- legyintett a lány, miközben széles mosoly terült el a fáradt arcon.- Gyere beljebb.
Csacsa leült az ágy szélére, anyáskodó arckifejezéssel vizsgálgatva Janice lábát.
- Nem figyeltél oda- hangja szemrehányóan csengett, mintha az apját hallotta volna.
- Teljes mértékben odafigyeltem- csattant fel a lány önérzetesen, a lába borzalmasan viszketett a gipsz alatt, de sehogy sem tudott normálisan hozzáférni az érintett területhez.
- Apád nagyon mérges rád- szólalt meg ismét a nő, tekintetéből eltűnt a szemrehányás, hogy átadja a helyét az aggodalomnak.
- Apa mindig mérges rám- sóhajtotta Janice, magában dühöngve.- Már, ha éppen foglalkozik velem.
- Ne beszélj butaságokat kincsem. Apád mindig foglalkozik veled, csak nagyon elfoglalt. Szeret téged és fél, hogy valami butaságot teszel.
- Mit?- fakadt ki a lány, fáradtan a dada szemébe nézve.
- Nem nézi jó szemmel, hogy egy hozzád hasonló előkelő, nemesi származású lány, hogy viselkedhet ilyen otrombán, valamint, hogy viselhet ilyen igénytelen, férfi holmikat.
- Majd én eldöntöm, hogy mit veszek fel- ordította torka szakadtából Janice, kezeivel ingerülten az ajtó felé mutatva.- Kérlek, menjél ki. Nem akarom ezt hallgatni. Fáradt vagyok.
Az ajtó némán becsukódott a dada mögött, Janice pedig fáradtan visszasüllyedt a párnabarikádba. Már csak ez kellett. Van elég gondja anélkül is, hogy az apja kémeket küldene a nyakába.
A nap már lemenőben volt, lassan elnyelte a horizont, vérvörösre festve az ég alját. A lány elszundított, megviselte a mai nap.
Halk neszre ébredt, a szobát elfedte a sötétség, a hold halvány fénye derengett az egyik sarokban. Éjszakai látogatója az ágy mellett sétált fel- alá, mintha habozna, hogy mit tegyen. Janice ujjai hangtalanul az athamé-ra fonódtak, a szent tőrt mindig az ágya mellett tartotta, nem éppen önvédelmi célzattal. Az athamé szent és sérthetetlen, a szertartásokhoz használják, nem pedig mások megsebesítéséhez. Ha netalán sikerülne a betolakodóba mélyesztenie a pengét, új tőr után kellene néznie, mert ez már használhatatlan lenne. Az Istenek pedig megharagudnának rá.
Most mégis elszántan szorongatta, hogy megvédhesse magát, ha arra kerülne a sor, miközben a betolakodó még mindig az ágy mellett járkált. Úgy döntött háromig elszámol magában, majd megtámadja az illetőt.
Egy. Kettő. Három…
És már lendült is előre, a fém megcsillant a hold fényében, a látogató arcát láthatóvá téve. Villámgyorsan irányt változtatott, a kést elhajította a sarokba, egy halk sikoly hagyta el a száját, majd hevesen kalapáló szívvel próbálta összeszedi magát.
Alex állt a sarokban, elkerekedett szemekkel, halálra rémülve. Lépések koppantak a kinti folyosón, majd apja aggódó hangja csendült fel.
- Jól vagy Janice?- kérdezte gyanakodva, kezeit a kilincsre rakva.
- Igen, csak rosszat álmodtam. Nyugodtan menj vissza aludni.
A lépések ismét koppantak néhányat a padlón, majd teljesen elhaltak. Apja visszatért a szobájába, hogy zavartalan álmát tovább folytassa. A lány dühösen Bow man-nek támadt, apró ökleivel ütve az izmos mellkast.
- Normális vagy? –hangja ijesztően vékony volt, egy hajszál választotta el attól, hogy sírni ne kezdjen.- Majdnem megöltelek.
-Sajnálom- nyögte még mindig sokkosan a fiú.- Nem gondoltam volna, hogy így nekem támadsz. Nem akartalak felébreszteni, olyan édesen aludtál.
Arca ellágyult miközben Janice tekintetét fürkészte. A lány a kislábujjáig pirult, rövid hőhullámok törtek fel a hálóruhája alól. Csak a vak nem láthatta, hogy teljesen odavan Alex-ért.
- Minek köszönhetem késői látogatásodat?- kérdezte fáradtan, laposakat pislogva a lány, miközben tekintetével az asztalon álló órát kereste. Hajnali három.
- Nem bírtam aludni, gondoltam átnézek hozzád- vigyorgott a fiú, miközben le nem vette volna a szemét a lányról. Volt mit néznie rajta, ugyanis Janice kifejezetten csinos volt, még a bő ruhák alatt is felsejlettek nőies domborulatai. Arca ártatlanul szép, amit még pikánsabbá varázsoltak vörösen izzó szemei, és lángoló hajzuhataga.
- Nem mondták még neked, hogy nem illik lányok szobájában tartózkodni ilyen késői órán?- nevetett fel a lány, zavartan hátra rázva dús sörényét.
Egy pillanatra elsötétedett a szoba, mintha valaki elsuhant volna a ház előtt, hangtalanul, félelmet csempészve a két fiatal szívébe. Janice ijedten az ablakra kapta a pillantását, izmai görcsbe rándultak, teste elernyedt, szemei kifordultak.
Alex rémülten figyelte a lány néma rohamát, tekintetét néha az ablakra vetve. Vörös szempár villódzott közvetlen közelről, a fenyegetés áradt belőle, érezhetően elszívva Janice energiáját. Bow man gondolkodás nélkül cselekedett, felpattant, majd egyetlen határozott mozdulattal az ablak elé rántotta a hosszú, nehéz anyagból készült függönyt. A lány megkönnyebbülten elernyedt a padlón, szemeit erőtlenül próbálta nyitogatni.
Alex fölé hajolt, a verejtékben úszó arcot az ölébe húzta, ahogy Mike tette reggel, majd lágy hangon beszélni kezdett.
- Nincs semmi baj Jan, már elment. Itt vagyok melletted, nem történhet semmi veled.
A lány szemei felpattantak, az imént látott vörös izzás a tekintetébe költözött.
Alex elkerekedett szemekkel, rémülten elhúzódott tőle, félelemmel töltötte el a látvány, elborzadva meredt a gyönyörű, túlvilági arcba.
A lidérc, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a sötétség mélyén, Janice ismét a régi volt, fáradtan, erőtlenül pihegett a földön, remegve a szobát körbeölelő hidegben.
Alex a karjaiba vette a lányt, az ágyra fektette, kezeivel gondosan betakarta, nehogy megfázzon, majd kimászott az ablakon és hagyta, hogy elmosódott alakját elnyelje az éjszaka.
Ez a nap is rosszul indul II.
A parkba érve mindent betöltött a deszkák csattogása, a csapágyak zúgása, halk zsongássá nyomva el a beszélgetést. Janice nagyot kortyolt a vizéből, majd lecsúszta a legközelebbi korlátot. A felfüggesztés beakadt egy kiálló csavarba, a lány elvesztette az egyensúlyát, hatalmas koppanással ért földet a betonon. Végigszánkázott rajta, csupasz bőre véres folttá maszatolódva követte. Miután megállapodott, magzatpózba görnyedve próbált megnyugodni. Légzése kapkodó volt, egész teste tompán sajgott, a térde pedig fájdalmasan lüktetett. Nem mert odanézni, félt, hogy valami olyat látna, amit nem akar.
Mike és a többiek villámgyorsan mellé térdeltek, Hedwig próbálta elrángatni Janice kezeit az arca elől. Megijedt, hogy a lány betörte a fejét, azért szorítja ilyen hevesen. A fájdalomtól eltorzult arc azonban sértetlennek tűnt. Halk nyögések hagyták el Janice ajkait, lehunyt szemmel viszonylag csendben szenvedett. Mike a hóna alá nyúlt, majd óvatosan az ölébe vonta a lányt. Janice arca verejtékben úszott, sípcsontja bedagadt, a kék és a lila sötéten kavargó keveréke pár perc alatt elborította a hófehér bőrfelületet.
- Jól vagy?- kérdezte Hedwig aggódó arckifejezéssel, barátnője mellett térdelve, ujjaival a lány arcát simogatva.
- Igen, de nagyon…- nem tudta befejezni a mondatot, mert az egyik közeli bokor szétnyílt, hogy utat engedjen egy magas, savanyú modorú lánynak. Jordana volt a betolakodó, arcán káröröm villogott, le sem tagadhatta mennyire gyűlölte a lányt. A nyomában Alex bukkant fel, tekintetében túlcsorduló aggodalommal és sajnálattal.
- Csak nem elestél Janice?- kacagott Harold kisasszony a földön fekvő lány szenvedését látva.
Bow man szúrós tekintettel elnémította a kárörvendő lányt, majd félretolta az útból, hogy a sérülthez férjen. Letérdelt a Mike- Janice páros mellé, kezeit a lányéra helyezte, majd halvány mosollyal a szemébe nézett.
- Minden rendben Jan?
Janice határozottan bólintott, Mike pedig utálkozva figyelte Alex tökéletes arcvonásait.
- Persze, biztos rendbe jövök- a lány is mosolygott, beszippantotta Bow man örvénylő tekintete, amitől még hevesebben kezdett verni a szíve. Mit nem adott volna azért, ha belefeledkezhetne a fiú csókjaiba legalább egyszer, erős karjaiba menekülhetne, ha szomorú. A bamba kifejezés az arcára is kiült, mert Alex elnevette magát, majd felállt, leporolta a nadrágját és Jordanához lépett.
- Meg kellene nézetned magad egy orvossal.
Janice szégyenkezve lehunyta a szemeit, utálta, hogy ennyire feltűnőek az érzései. Jordana megragadta a fiú kezét, majd maga után vonszolva, elhagyták a parkot.
- Neked pedig nem kellene barátkoznod ilyen buta libákkal- sziszegte Janice, miközben a fájdalom egyre jobban szétterjedt a testében.
Barátai segítségével sikerült lábra állnia, Mike és Lee két oldalról támasztották meg a lányt, aki még mindig kótyagos volt az eséstől. Hosszú óráknak tűnt, amíg elértek a házhoz, Janice bal lába teljesen használhatatlan volt, azonkívül percről perce csúnyábban nézett ki.
Mike egészen az ajtóig kísérte, majd egy cuppanós puszi kíséretében magára hagyta a lányt.
- Bocsi, de inkább kihagynám apád dührohamát- majd elnyelte őt a szomszédos ház, ahol laktak.
Janice mély levegőt vett, majd lenyomta a kilincset. Minél gyorsabban fel kell jutnia az emeletre, még mielőtt az apja észreveszi bicebóca mozgását. Már a második lépcsőfokon járt, amikor egy mély hang mordult fel a háta mögül. A lánynak meg sem kellett fordulni ahhoz, hogy tudja, az apja áll mögötte, ráadásul dühösen.
- Megsérültél?- kérdezte a hang mérgesen, mégis elégedetten.
- Igen, és?- fordult meg egy pillanatra, majd folytatta az útját a szobája felé. Nem volt túl jó a viszony az apja és közte, mindig megtartották a kellő távolságot, úgy éltek egymás mellett, mint két idegen.
Ma azonban minden más volt, Mr. Bloom kezébe vette az irányítást, nem hagyta szó nélkül lánya pimaszkodását, határozottan elé penderült, majd szigorú tekintettel megállásra késztette Janice-t.
- Húzd már fel azt a nadrágot- hangja korbácsként csattant a lány hátán, aki ijedten összerezzent a hirtelen hangnemváltoztatástól, amihez viszont nem volt hozzászokva. Eldöntötte magában, hogy az apjának nincsen joga bármit is megtiltani neki, vagy parancsolgatni, mert nem állt mellette soha az életben, jóformán nem is ismerte a saját lányát.
- Apa, én így szeretem hordani, amúgy meg nem hiszem, hogy az öltözködésem miatt állítottál meg. Nem szokásod beleszólni az életembe.
A férfi erre elszégyellte magát, arcát halvány pír színezte, de azért elszántan Janice szemébe nézett, majd némán megrázta a fejét.
- Valóban nem. Igazad van, beszélni szerettem volna veled.
A lány arca fájdalmas fintorba torzult a szavak hallatán. Már csak ez kellett, nincsen éppen elég baja az apja nélkül is?
- Gyere velem- lehelte a férfi felé fáradtan, majd tovább bicegett a szobája felé. Ha már végig kellett hallgatnia Mr. Bloom szentbeszédét, legalább hazai pályán legyen, úgy talán elviselhető a dolog.
A lány szobájának ajtaja csikorogva tárult fel előttük, a falakat beborították a deszkás plakátok, valamint a zenekarok fotói. Mr. Bloom szörnyülködve felnyögött, tekintetét az egyik poszterről, a másikra fordítva.
- Kik ezek a degenerált…
- Apa- szólt rá Janice szigorú tekintettel, kezével intve, hogy foglaljon helyet valahol.- Nem ezért jöttél, úgyhogy inkább arról beszélgessünk.
Mr. Bloom megköszörülte a torkát, majd zavartan az ágy szélére telepedett.
- A családunk az egyik legősibb boszorkány vérvonalba tartozik, ami hatalmas felelősséggel és kötelezettségekkel jár, ami rád is vonatkozik.- kezdte a férfi, mire Janice gyanakodva közbevágott.
- Mire akarsz kilyukadni?- hangja barátságtalanul csengett, előre félt a továbbiaktól.
- Arra, hogy holnap tartjuk a Lughnasadh-ot. Ez az egyike a legfontosabb ünnepeinknek. Idén az a megtiszteltetés ért, hogy a mi házunkban tartják az összejövetelt, ezért kérlek, hogy velem együtt képviseld a családot.
Janice mély sóhaj kíséretében némán bólintott. Nem ellenkezett, mert tudta, hogy kötelessége képviselni a Bloom családot, áldozni az Istenek előtt. Az apa meg is lepődött, reakcióját látva, azt hitte, hogy hevesen tiltakozni fog, miközben előveszi a legidegtépőbb hisztijét és az őrületbe kergeti vele. Ehelyett egy vér komoly lányt kapott, aki némán bólintott, tiszteletben tartva a hagyományokat, a család hatalmát és kötelezettségeit.
Négy fontosabb ünnep létezett a boszorkányok között, ezek mindegyike egy-egy évszakhoz köthető, amikor a boszorkányok összegyűlnek, és együtt dicsőítik az isteneket. A Lughnasadh is ilyen ünnep volt, amit augusztus 1-jén tartottak meg, minden évben más szervezésében. Úgy tűnt idén Mr. Bloomé volt a megtiszteltetés. Janice bár a háta közepére kívánta a bált, mégis kötelességének érezte, hogy részt vegyen rajta.
- Meg kellene nézetned a lábad- váltott témát az apa, aggódó tekintettel figyelve a lány minden arcrándulását.
Janice némán bólintott, szó nélkül tűrve, hogy Mr. Bloom-mal karöltve lebicegjen a rendelőbe. Az orvos a lakásukban lakott, Janice apja talán túlságosan is aggódott a lányáért, ezért házhoz hozatta a frissen diplomázott férfit, aki teljes mértékben meg volt elégedve helyzetével, hiszen rendelőt kapott, volt hol laknia, valamint más pácienseket is fogadhatott, de ha valami gond volt, az ifjabb Bloom-ot kellett előtérbe helyeznie. Hát ez most egy ilyen helyzet volt.
Dr. Michael Orelly huszonnyolc éves, fiatal férfi volt, hirtelenszőke hajjal, vakítóan kék szemekkel, amit szemüveg mögé rejtett. Úgy tűnt a rendelési időn kívül érkeztek, de rájuk ez amúgy sem vonatkozott. Dr. Orelly a papírjait rendezgette, amikor halkan megkopogtatták az ajtót.
Janice bebicegett a helységbe, apjával az oldalán, majd leült a legközelebbi székbe.
- Segíthetek valamiben Mr. Bloom?- kérdezte udvariasan, ujjaival a halántékát masszírozva.
- Janice gördeszkázás közben elesett, nagyon csúnyán néz ki a lába. Örülnék, ha megvizsgálná.- válaszolt az apa, dorgáló tekintetét a lányra vetve.
Dr. Orelly felállt a székből, kezével intett Janice-nek, hogy üljön fel a vizsgálóasztalra, majd mellé lépett. Kezei óvatosan a lány lábára fonódtak, majd nyomást gyakorolt a csontokra. Janice fájdalmasan felsikított, arcáról ömlött a verejték, ujjai görcsösen az asztal bőrhuzatába mélyedtek.
Orelly szomorúan megrázta a fejét, majd Mr. Bloom felé fordult.
- Ha helyes a diagnózisom és ez elég valószínű, Janice-nek szüksége lesz egy gipszre. Eltörött a lába.
Eltörött a lába- visszhangzott a lány fejében, bambán elengedve a füle mellett a beszélgetést. Holnap versenyre kellene mennie, de ez jelen körülmények között egyszerűen lehetetlen küldetésnek bizonyul. Azon kívül télen tartják majd a legfontosabb versenyt az elmúlt tíz évben, nem szeretné, ha egy véletlen baleset miatt, feladni kényszerülne.
- Mikor jön rendbe? –kérdezte kába tekintettel, teljesen lesokkolódva a hír hallatára.
- Két- három hónap múlva már képes leszel deszkázni, ha erre gondoltál.- válaszolta mosolyogva az orvos.
- Még csak az kellene- csattant fel Mr. Bloom paprikapiros arccal.
Janice válaszra sem méltatta az apját, némán tűrte, hogy Dr. Orelly gipszet öntsön a lábára, majd miután végzett, visszabicegett a szobájába. Mielőtt azonban hangosan csattant volna mögötte az ajtó, Mr. Bloom még utána kiáltott.
- A ruhád és a cipőd a szobában vár.
Janice dühösen körülnézett, majd ép lábával arrébb rúgta a csillogó magas sarkút az útból. Rühellte a kényelmetlen cipőket és akárhogyan is nézzük ez abba a kategóriába tartozott, a maga minimum tizenkét centis sarkával.
Ha tehette volna, még után is köp, de hát mégiscsak ezt kell viselnie a másnapi bálon.
Mike és a többiek villámgyorsan mellé térdeltek, Hedwig próbálta elrángatni Janice kezeit az arca elől. Megijedt, hogy a lány betörte a fejét, azért szorítja ilyen hevesen. A fájdalomtól eltorzult arc azonban sértetlennek tűnt. Halk nyögések hagyták el Janice ajkait, lehunyt szemmel viszonylag csendben szenvedett. Mike a hóna alá nyúlt, majd óvatosan az ölébe vonta a lányt. Janice arca verejtékben úszott, sípcsontja bedagadt, a kék és a lila sötéten kavargó keveréke pár perc alatt elborította a hófehér bőrfelületet.
- Jól vagy?- kérdezte Hedwig aggódó arckifejezéssel, barátnője mellett térdelve, ujjaival a lány arcát simogatva.
- Igen, de nagyon…- nem tudta befejezni a mondatot, mert az egyik közeli bokor szétnyílt, hogy utat engedjen egy magas, savanyú modorú lánynak. Jordana volt a betolakodó, arcán káröröm villogott, le sem tagadhatta mennyire gyűlölte a lányt. A nyomában Alex bukkant fel, tekintetében túlcsorduló aggodalommal és sajnálattal.
- Csak nem elestél Janice?- kacagott Harold kisasszony a földön fekvő lány szenvedését látva.
Bow man szúrós tekintettel elnémította a kárörvendő lányt, majd félretolta az útból, hogy a sérülthez férjen. Letérdelt a Mike- Janice páros mellé, kezeit a lányéra helyezte, majd halvány mosollyal a szemébe nézett.
- Minden rendben Jan?
Janice határozottan bólintott, Mike pedig utálkozva figyelte Alex tökéletes arcvonásait.
- Persze, biztos rendbe jövök- a lány is mosolygott, beszippantotta Bow man örvénylő tekintete, amitől még hevesebben kezdett verni a szíve. Mit nem adott volna azért, ha belefeledkezhetne a fiú csókjaiba legalább egyszer, erős karjaiba menekülhetne, ha szomorú. A bamba kifejezés az arcára is kiült, mert Alex elnevette magát, majd felállt, leporolta a nadrágját és Jordanához lépett.
- Meg kellene nézetned magad egy orvossal.
Janice szégyenkezve lehunyta a szemeit, utálta, hogy ennyire feltűnőek az érzései. Jordana megragadta a fiú kezét, majd maga után vonszolva, elhagyták a parkot.
- Neked pedig nem kellene barátkoznod ilyen buta libákkal- sziszegte Janice, miközben a fájdalom egyre jobban szétterjedt a testében.
Barátai segítségével sikerült lábra állnia, Mike és Lee két oldalról támasztották meg a lányt, aki még mindig kótyagos volt az eséstől. Hosszú óráknak tűnt, amíg elértek a házhoz, Janice bal lába teljesen használhatatlan volt, azonkívül percről perce csúnyábban nézett ki.
Mike egészen az ajtóig kísérte, majd egy cuppanós puszi kíséretében magára hagyta a lányt.
- Bocsi, de inkább kihagynám apád dührohamát- majd elnyelte őt a szomszédos ház, ahol laktak.
Janice mély levegőt vett, majd lenyomta a kilincset. Minél gyorsabban fel kell jutnia az emeletre, még mielőtt az apja észreveszi bicebóca mozgását. Már a második lépcsőfokon járt, amikor egy mély hang mordult fel a háta mögül. A lánynak meg sem kellett fordulni ahhoz, hogy tudja, az apja áll mögötte, ráadásul dühösen.
- Megsérültél?- kérdezte a hang mérgesen, mégis elégedetten.
- Igen, és?- fordult meg egy pillanatra, majd folytatta az útját a szobája felé. Nem volt túl jó a viszony az apja és közte, mindig megtartották a kellő távolságot, úgy éltek egymás mellett, mint két idegen.
Ma azonban minden más volt, Mr. Bloom kezébe vette az irányítást, nem hagyta szó nélkül lánya pimaszkodását, határozottan elé penderült, majd szigorú tekintettel megállásra késztette Janice-t.
- Húzd már fel azt a nadrágot- hangja korbácsként csattant a lány hátán, aki ijedten összerezzent a hirtelen hangnemváltoztatástól, amihez viszont nem volt hozzászokva. Eldöntötte magában, hogy az apjának nincsen joga bármit is megtiltani neki, vagy parancsolgatni, mert nem állt mellette soha az életben, jóformán nem is ismerte a saját lányát.
- Apa, én így szeretem hordani, amúgy meg nem hiszem, hogy az öltözködésem miatt állítottál meg. Nem szokásod beleszólni az életembe.
A férfi erre elszégyellte magát, arcát halvány pír színezte, de azért elszántan Janice szemébe nézett, majd némán megrázta a fejét.
- Valóban nem. Igazad van, beszélni szerettem volna veled.
A lány arca fájdalmas fintorba torzult a szavak hallatán. Már csak ez kellett, nincsen éppen elég baja az apja nélkül is?
- Gyere velem- lehelte a férfi felé fáradtan, majd tovább bicegett a szobája felé. Ha már végig kellett hallgatnia Mr. Bloom szentbeszédét, legalább hazai pályán legyen, úgy talán elviselhető a dolog.
A lány szobájának ajtaja csikorogva tárult fel előttük, a falakat beborították a deszkás plakátok, valamint a zenekarok fotói. Mr. Bloom szörnyülködve felnyögött, tekintetét az egyik poszterről, a másikra fordítva.
- Kik ezek a degenerált…
- Apa- szólt rá Janice szigorú tekintettel, kezével intve, hogy foglaljon helyet valahol.- Nem ezért jöttél, úgyhogy inkább arról beszélgessünk.
Mr. Bloom megköszörülte a torkát, majd zavartan az ágy szélére telepedett.
- A családunk az egyik legősibb boszorkány vérvonalba tartozik, ami hatalmas felelősséggel és kötelezettségekkel jár, ami rád is vonatkozik.- kezdte a férfi, mire Janice gyanakodva közbevágott.
- Mire akarsz kilyukadni?- hangja barátságtalanul csengett, előre félt a továbbiaktól.
- Arra, hogy holnap tartjuk a Lughnasadh-ot. Ez az egyike a legfontosabb ünnepeinknek. Idén az a megtiszteltetés ért, hogy a mi házunkban tartják az összejövetelt, ezért kérlek, hogy velem együtt képviseld a családot.
Janice mély sóhaj kíséretében némán bólintott. Nem ellenkezett, mert tudta, hogy kötelessége képviselni a Bloom családot, áldozni az Istenek előtt. Az apa meg is lepődött, reakcióját látva, azt hitte, hogy hevesen tiltakozni fog, miközben előveszi a legidegtépőbb hisztijét és az őrületbe kergeti vele. Ehelyett egy vér komoly lányt kapott, aki némán bólintott, tiszteletben tartva a hagyományokat, a család hatalmát és kötelezettségeit.
Négy fontosabb ünnep létezett a boszorkányok között, ezek mindegyike egy-egy évszakhoz köthető, amikor a boszorkányok összegyűlnek, és együtt dicsőítik az isteneket. A Lughnasadh is ilyen ünnep volt, amit augusztus 1-jén tartottak meg, minden évben más szervezésében. Úgy tűnt idén Mr. Bloomé volt a megtiszteltetés. Janice bár a háta közepére kívánta a bált, mégis kötelességének érezte, hogy részt vegyen rajta.
- Meg kellene nézetned a lábad- váltott témát az apa, aggódó tekintettel figyelve a lány minden arcrándulását.
Janice némán bólintott, szó nélkül tűrve, hogy Mr. Bloom-mal karöltve lebicegjen a rendelőbe. Az orvos a lakásukban lakott, Janice apja talán túlságosan is aggódott a lányáért, ezért házhoz hozatta a frissen diplomázott férfit, aki teljes mértékben meg volt elégedve helyzetével, hiszen rendelőt kapott, volt hol laknia, valamint más pácienseket is fogadhatott, de ha valami gond volt, az ifjabb Bloom-ot kellett előtérbe helyeznie. Hát ez most egy ilyen helyzet volt.
Dr. Michael Orelly huszonnyolc éves, fiatal férfi volt, hirtelenszőke hajjal, vakítóan kék szemekkel, amit szemüveg mögé rejtett. Úgy tűnt a rendelési időn kívül érkeztek, de rájuk ez amúgy sem vonatkozott. Dr. Orelly a papírjait rendezgette, amikor halkan megkopogtatták az ajtót.
Janice bebicegett a helységbe, apjával az oldalán, majd leült a legközelebbi székbe.
- Segíthetek valamiben Mr. Bloom?- kérdezte udvariasan, ujjaival a halántékát masszírozva.
- Janice gördeszkázás közben elesett, nagyon csúnyán néz ki a lába. Örülnék, ha megvizsgálná.- válaszolt az apa, dorgáló tekintetét a lányra vetve.
Dr. Orelly felállt a székből, kezével intett Janice-nek, hogy üljön fel a vizsgálóasztalra, majd mellé lépett. Kezei óvatosan a lány lábára fonódtak, majd nyomást gyakorolt a csontokra. Janice fájdalmasan felsikított, arcáról ömlött a verejték, ujjai görcsösen az asztal bőrhuzatába mélyedtek.
Orelly szomorúan megrázta a fejét, majd Mr. Bloom felé fordult.
- Ha helyes a diagnózisom és ez elég valószínű, Janice-nek szüksége lesz egy gipszre. Eltörött a lába.
Eltörött a lába- visszhangzott a lány fejében, bambán elengedve a füle mellett a beszélgetést. Holnap versenyre kellene mennie, de ez jelen körülmények között egyszerűen lehetetlen küldetésnek bizonyul. Azon kívül télen tartják majd a legfontosabb versenyt az elmúlt tíz évben, nem szeretné, ha egy véletlen baleset miatt, feladni kényszerülne.
- Mikor jön rendbe? –kérdezte kába tekintettel, teljesen lesokkolódva a hír hallatára.
- Két- három hónap múlva már képes leszel deszkázni, ha erre gondoltál.- válaszolta mosolyogva az orvos.
- Még csak az kellene- csattant fel Mr. Bloom paprikapiros arccal.
Janice válaszra sem méltatta az apját, némán tűrte, hogy Dr. Orelly gipszet öntsön a lábára, majd miután végzett, visszabicegett a szobájába. Mielőtt azonban hangosan csattant volna mögötte az ajtó, Mr. Bloom még utána kiáltott.
- A ruhád és a cipőd a szobában vár.
Janice dühösen körülnézett, majd ép lábával arrébb rúgta a csillogó magas sarkút az útból. Rühellte a kényelmetlen cipőket és akárhogyan is nézzük ez abba a kategóriába tartozott, a maga minimum tizenkét centis sarkával.
Ha tehette volna, még után is köp, de hát mégiscsak ezt kell viselnie a másnapi bálon.
Ez a nap is rosszul indul I.
Élesen vijjogó hang az idegesítő kattogásával együtt betöltötte a szoba minden szegletét, felbosszantva az ott tartózkodókat. Janice fáradtan csapta le az órát, semmi kedve nem volt felkelni, viszont tudta, hogy barátai várnak rá és így is túl sok időt vesztegetett el azzal, hogy átállította a parányi idegesítő vekkert. Kinyitotta szemeit, dühösen mocorgott és forgolódott az ágyában, majd fújtatott és kipattant belőle.
Janice furcsa lány volt, egy ősi boszorkánycsaládból származott, ami nem azt jelentette, hogy varázspálcával hadonászott és egy suhintásra különböző színű fénycsóvák törtek elő az ujjából. Teljesen normális ember volt, csak olyan képességekkel megáldva, amire nem sok mindenki képes. Szellemeket tudott idézni és kommunikálni velük, a démonok minden fajtáját ismerte és bármikor kapcsolatba tudott velük lépni. Az átkok, igézések, idézések és a csillagászat tudományával ismerkedett, amiknek remélhetőleg egy idő után a mesterévé válhat, hogy később hasonló területeken dolgozzon tovább.
A Gothik az Északi tengeren épült és, hogy a kíváncsiskodók szeme számára láthatatlan maradjon, a víz alá telepítették. Janicék már két éve jártak oda, de igazán csak idén kezdődik nekik a tanulás. A két év előkészítő volt a diákok számára, sokan kibuktak közülük, mert nem volt meg bennük az a plusz, az a képesség, hogy érdemes legyen foglalkozni velük.
Janice középmagas lány volt, vörös hosszú borzolt „sörénnyel”, szemei vörösen izzottak, aminek megvolt a maga szörnyű és szomorú története. Az apja és a dadája sokáig nem merték elmondani neki a pontos sztorit, de amint a lány betöltötte a tizennegyedik életévét, egy bizalmas beszélgetés keretében elmesélték neki.
Janice születésekor az anyja ismeretlen oknál fogva megőrült, szeme vörösbe váltott, arcára bugyuta mosoly költözött. Amint megszülte a lányt, titokban elhagyta a szobát és soha többet nem látták viszont. Az apja nevelte fel, aki nagyon elfoglalt ember volt és a nem várt fordulat következtében egyedül maradt egy gyerekkel és a rengeteg papírmunkával, amit nem tudott elvégezni egy állandóan síró, állandóan éhező és állandóan bepisilő kislány miatt. Ezek után felfogadott egy nőt Janice mellé, aki szerette a lányt, nevelte őt és foglalkozott vele, ha az elfoglalt apa nem ért rá.
Hamarosan azonban egy hatalmas törés következett be a család életébe. A kislány szeme vörösbe váltott…
Az apa és a dada kétségbeesetten keresték a magyarázatot és a gyógymódot, hogy Janice ne jusson anyja sorsára. A gyógyítók azonban csak azt tudták javasolni a két kétségbeesett felnőttnek, hogy várjanak, és minden furcsa elváltozást jegyezzenek fel.
Janice beballagott a fürdőszobába, hogy megpróbálja rendbe szedni rakoncátlan és sűrű, így reggeltáj ráadásul kócos haját. Miután végzett a bonyolult művelettel, magára húzott egy bő halásznadrágot, egy halálfejes pólóval, ami alatt kedvenc zenekarának a neve virított.
A lány szeme különös és egyedi színétől eltekintve teljesen normálisnak látszott. Rock and Roll zenéért rajongott, a fiatalok lázadó életét élte és voltak olyan barátai is, akik normális iskolába jártak és olyan átlagos munkájuk volt, mint például szakács, jogász vagy könyvelő.
Az apjának is polgári foglalkozása volt a Minisztériumban, ő képviselte a hozzá hasonló emberek érdekeit és jogait.
Janice kisétált a fürdőszobából, útközben felkapta a deszkáját és lefutott a lépcsőn az ebédlőbe.
Az asztalnál tartózkodott az apja és a dadája is, akik élénk beszélgetésbe merültek a lány érkezéséig, azután hirtelen elhallgattak, köszöntötték Janicet, majd tányérjukba merültek. Mivel egyikük sem szólalt meg, a lány úgy döntött némán fogyasztja el a reggelit. Gyorsan bekapkodta a pirítósokat, majd megköszönte a reggelit és elment.
A házból kilépve megcsapta a meleg, amely szinte azonnal elöntötte a testét, verejtéket csalva a homlokára. Már mindenki ott volt, a deszka többször a betonnak csapódott, hatalmas zajt csapva az amúgy csendes környéken. Barátai „én megmondtam, hogy késik” arckifejezéssel Janice felé fordultak és üdvözölték őt.
Lee Cambell Janice-szal egy magas fiú volt, szőke hajjal és egészen sötét szemekkel. Ruhatára neki is egy pár számmal nagyobb méretű holmikból állt össze, amit Janice apja kifejezetten kritizált minden egyes alkalommal, ahogy lehetősége nyílt rá. Lee visszahúzódó típus volt, nem nagyon szeretett beszélni ismeretlen emberekkel, de mivel Janice-t és a többieket már elég régóta ismerte, ilyen gond nem volt közöttük.
Hedwig Wood Janice legjobb barátnője volt, még az előkészítőn barátkoztak össze két évvel ezelőtt, de annyira megértették egymást és ismerték a másik érzéseit és reakcióit, hogy egy kívülálló számára úgy tűnhetett, mintha egész életükben ismerték volna a másikat. Bőre barna volt, nagy őzike szemei ártatlanná, sebezhetővé és nyugodtá tették, pedig nem éppen volt jellemző rá ez a néhány tulajdonság. A lány elég magas volt barátaihoz képest, hosszú fekete haját befonva hordta, hogy ne zavarja őt sportolás közben. Hedwig szülei is különlegesek voltak, apja jamaicai származású, anyja pedig Hawaii-i születésű volt. A lány örökölte babonás vénájukat, minden ékszere gyógyító, szelleműző tulajdonságokkal rendelkezett. Janice mindig kinevette érte, szerinte ugyanis ezek mind hazugságok nem segítenek semmit, csak néhány ember szeretne ezeken meggazdagodni. Hedwig most egy „Ne köss belém” feliratú provokatív pólót vett fel, egy rövidnadrággal, fejébe baseball sapkát húzott, hogy védje magát a nap perzselő sugaraival szemben.
Aisa Francesca Manco alacsony lány volt, Hedwig mellett szinte törpének tűnt. Törékeny testalkata volt, hatalmas kék, kissé guvadt szemekkel. Szőke haját mindig tupírozva hordta, betegesen fehér bőre szinte világított a napfényben. A lányt tavaly ismerték meg egy gördeszka versenyen, ahol Aisa bár nem nyert érmet, remekül teljesített. Janice-nak megtetszett a lány stílusa és hozzáállása a sporthoz. Aisa imádta a kiegészítőket, annyira fanatikusan gyűjtötte őket, hogy minden ruhadarabjához külön fülbevaló, karkötő, öv és nyaklánc tartozott. Most fekete pólót viselt Kurt Cobain arcképével. Manco imádta a hajdani énekest, és mélyen érintette a férfi halála. Fülében egy apró kereszt lógott, nyakában egy lapos, csiszolt kődarabot viselt, a kőbe értelemszerűen a „Kurt Cobain, 1994” volt vésve. Nadrágja oldalán lánc lógott, karján pedig hatalmas golyókból álló karkötőt viselt.
A padkán pedig nem más ült, mint Mike Yong, Janice legjobb barátja, akivel már egészen kis koruk óta ismerték egymást. Mike minden lány álma volt, helyes arca, szikrázóan zöld hatalmas szemei mindenkit elbűvöltek, kivéve Janice-t, akire nem volt hatással barátja sármja. A fiú lehajtott fejjel ült a járda szélén, a lány közeledtére felemelte a fejét és mosolyogva fogadta Janice közeledését.
Lee és Hedwig heves vita közepette csak úgy ontották a szavakat, az egész utca tőlük zengett.
- Sziasztok!- köszönt Janice Mike vállára verve, majd miután megigazította a nadrágját a fiú mellé telepedett.
- Hello Janice!- válaszolt neki Lee nagy nehezen elfordítva pillantását a még mindig dühösen motyogó Hedwigről.
- Te meg mit tanulsz?- kérdezte érdeklődve a lány Mike-hoz fordulva.
A fiú kezében egy nagy halom papír és egy toll volt, serényen írt valamit, amit Janice nem láthatott. Mike a lányra nézett, majd szégyenlősen elmosolyodott.
- Házi feladatot írok- mondta, majd hirtelen lehajtotta vörösödő fejét.
- Na ne. Te és a házi feladat? Hozzatok egy lázmérőt azonnal, Mike tuti, hogy beteg- viccelődött Janice, kiérdemelve a fiú szigorú pillantását.
- Hamarosan te is elkezdhetnéd, rengeteg feladatot kaptunk a nyárra.
Éles füttyszó hasított az utca csendjébe, a két fiatal egyszerre kapta a hang forrására a tekintetét. Hedwig állt az utca végén, a domboldalon, tekintete a távolba meredt.
- Gyertek!- kiáltotta, miközben kezeivel vadul kalimpált.
Janice nagy nehezen feltápászkodott a földről, gördeszkájára pattant és Hedwig mellé gurult. Tekintete a lány pillantását követte, ami a domb másik felén állapodott meg, egy érkező autón, ami kisvártatva megállt, majd egy ember lépett ki belőle. A járdán egy lány állt, úgy tűnt az autó érkezését várta.
A lány, Jordana Harold volt, az egyik osztálytársuk, aki szintén a Gothikban tanult, sajnos. Nem szerették túlságosan, mert volt benne valami visszataszító és idegesítő. Jordana maga volt a megtestesült gonoszság, azonkívül beképzelt volt és borzasztóan önelégült.
Hosszú, szőke haját szoros copfba fogta, miniszoknyát viselt, egy könnyed nyári inggel, amihez puha anyagból készült csizmát húzott. Magas, vékony alakja volt, de még így is elveszett a másik mellett.
A kocsit elhagyó alak egy fiú volt, ráadásul a leghelyesebb és legédesebb mosolyú az egész iskolában. Alex Bell, alias Bow man. Nem véletlenül ragadt rá ez a becenév, ugyanis a srác kitűnően bánt az íjakkal, országos bajnok volt, az iskola kitüntetettje, a kedvenc. Minden lány odavolt érte, néha az ájulás szélén állva lesték minden mozdulatát.
Amint a fiú elhagyta a kocsit, Jordana lecsapott rá, megragadta a karját, majd sétálni hívta. Alex beletörődve a sorsába némán engedelmeskedett.
A fiúk a hátuk mögött lekezelően fújjogtak.
- Nem tudom, mit vagytok oda ezért a bájgúnárért- fintorgott Lee, miközben le nem vette volna a szemét Alex távolodó alakjáról.
Janice szúrós tekintettel méricskélte barátját, nyílt titok volt, hogy neki is tetszik Bow man, de idáig próbálta titokban tartani érzéseit a fiú elől. Ez néha nem is volt olyan könnyű. Alex nagyon rendes srác volt, sokszor segítette a lánynak házi feladatok terén, aki szájtátva, szomjasan itta a fiú minden szavát. Nem gondolta volna, hogy Jordana-val fogja látni. Nagyon úgy tűnt, hogy ők ketten járnak. Janice szíve összefacsarodott már a gondolatára, tekintetét elfordította a vidám párocska elmosódott sziluettjéről, majd a deszkájára pattanva elhajtott a park irányába.
Barátai hatalmas zajt csapva követték.
Janice furcsa lány volt, egy ősi boszorkánycsaládból származott, ami nem azt jelentette, hogy varázspálcával hadonászott és egy suhintásra különböző színű fénycsóvák törtek elő az ujjából. Teljesen normális ember volt, csak olyan képességekkel megáldva, amire nem sok mindenki képes. Szellemeket tudott idézni és kommunikálni velük, a démonok minden fajtáját ismerte és bármikor kapcsolatba tudott velük lépni. Az átkok, igézések, idézések és a csillagászat tudományával ismerkedett, amiknek remélhetőleg egy idő után a mesterévé válhat, hogy később hasonló területeken dolgozzon tovább.
A Gothik az Északi tengeren épült és, hogy a kíváncsiskodók szeme számára láthatatlan maradjon, a víz alá telepítették. Janicék már két éve jártak oda, de igazán csak idén kezdődik nekik a tanulás. A két év előkészítő volt a diákok számára, sokan kibuktak közülük, mert nem volt meg bennük az a plusz, az a képesség, hogy érdemes legyen foglalkozni velük.
Janice középmagas lány volt, vörös hosszú borzolt „sörénnyel”, szemei vörösen izzottak, aminek megvolt a maga szörnyű és szomorú története. Az apja és a dadája sokáig nem merték elmondani neki a pontos sztorit, de amint a lány betöltötte a tizennegyedik életévét, egy bizalmas beszélgetés keretében elmesélték neki.
Janice születésekor az anyja ismeretlen oknál fogva megőrült, szeme vörösbe váltott, arcára bugyuta mosoly költözött. Amint megszülte a lányt, titokban elhagyta a szobát és soha többet nem látták viszont. Az apja nevelte fel, aki nagyon elfoglalt ember volt és a nem várt fordulat következtében egyedül maradt egy gyerekkel és a rengeteg papírmunkával, amit nem tudott elvégezni egy állandóan síró, állandóan éhező és állandóan bepisilő kislány miatt. Ezek után felfogadott egy nőt Janice mellé, aki szerette a lányt, nevelte őt és foglalkozott vele, ha az elfoglalt apa nem ért rá.
Hamarosan azonban egy hatalmas törés következett be a család életébe. A kislány szeme vörösbe váltott…
Az apa és a dada kétségbeesetten keresték a magyarázatot és a gyógymódot, hogy Janice ne jusson anyja sorsára. A gyógyítók azonban csak azt tudták javasolni a két kétségbeesett felnőttnek, hogy várjanak, és minden furcsa elváltozást jegyezzenek fel.
Janice beballagott a fürdőszobába, hogy megpróbálja rendbe szedni rakoncátlan és sűrű, így reggeltáj ráadásul kócos haját. Miután végzett a bonyolult művelettel, magára húzott egy bő halásznadrágot, egy halálfejes pólóval, ami alatt kedvenc zenekarának a neve virított.
A lány szeme különös és egyedi színétől eltekintve teljesen normálisnak látszott. Rock and Roll zenéért rajongott, a fiatalok lázadó életét élte és voltak olyan barátai is, akik normális iskolába jártak és olyan átlagos munkájuk volt, mint például szakács, jogász vagy könyvelő.
Az apjának is polgári foglalkozása volt a Minisztériumban, ő képviselte a hozzá hasonló emberek érdekeit és jogait.
Janice kisétált a fürdőszobából, útközben felkapta a deszkáját és lefutott a lépcsőn az ebédlőbe.
Az asztalnál tartózkodott az apja és a dadája is, akik élénk beszélgetésbe merültek a lány érkezéséig, azután hirtelen elhallgattak, köszöntötték Janicet, majd tányérjukba merültek. Mivel egyikük sem szólalt meg, a lány úgy döntött némán fogyasztja el a reggelit. Gyorsan bekapkodta a pirítósokat, majd megköszönte a reggelit és elment.
A házból kilépve megcsapta a meleg, amely szinte azonnal elöntötte a testét, verejtéket csalva a homlokára. Már mindenki ott volt, a deszka többször a betonnak csapódott, hatalmas zajt csapva az amúgy csendes környéken. Barátai „én megmondtam, hogy késik” arckifejezéssel Janice felé fordultak és üdvözölték őt.
Lee Cambell Janice-szal egy magas fiú volt, szőke hajjal és egészen sötét szemekkel. Ruhatára neki is egy pár számmal nagyobb méretű holmikból állt össze, amit Janice apja kifejezetten kritizált minden egyes alkalommal, ahogy lehetősége nyílt rá. Lee visszahúzódó típus volt, nem nagyon szeretett beszélni ismeretlen emberekkel, de mivel Janice-t és a többieket már elég régóta ismerte, ilyen gond nem volt közöttük.
Hedwig Wood Janice legjobb barátnője volt, még az előkészítőn barátkoztak össze két évvel ezelőtt, de annyira megértették egymást és ismerték a másik érzéseit és reakcióit, hogy egy kívülálló számára úgy tűnhetett, mintha egész életükben ismerték volna a másikat. Bőre barna volt, nagy őzike szemei ártatlanná, sebezhetővé és nyugodtá tették, pedig nem éppen volt jellemző rá ez a néhány tulajdonság. A lány elég magas volt barátaihoz képest, hosszú fekete haját befonva hordta, hogy ne zavarja őt sportolás közben. Hedwig szülei is különlegesek voltak, apja jamaicai származású, anyja pedig Hawaii-i születésű volt. A lány örökölte babonás vénájukat, minden ékszere gyógyító, szelleműző tulajdonságokkal rendelkezett. Janice mindig kinevette érte, szerinte ugyanis ezek mind hazugságok nem segítenek semmit, csak néhány ember szeretne ezeken meggazdagodni. Hedwig most egy „Ne köss belém” feliratú provokatív pólót vett fel, egy rövidnadrággal, fejébe baseball sapkát húzott, hogy védje magát a nap perzselő sugaraival szemben.
Aisa Francesca Manco alacsony lány volt, Hedwig mellett szinte törpének tűnt. Törékeny testalkata volt, hatalmas kék, kissé guvadt szemekkel. Szőke haját mindig tupírozva hordta, betegesen fehér bőre szinte világított a napfényben. A lányt tavaly ismerték meg egy gördeszka versenyen, ahol Aisa bár nem nyert érmet, remekül teljesített. Janice-nak megtetszett a lány stílusa és hozzáállása a sporthoz. Aisa imádta a kiegészítőket, annyira fanatikusan gyűjtötte őket, hogy minden ruhadarabjához külön fülbevaló, karkötő, öv és nyaklánc tartozott. Most fekete pólót viselt Kurt Cobain arcképével. Manco imádta a hajdani énekest, és mélyen érintette a férfi halála. Fülében egy apró kereszt lógott, nyakában egy lapos, csiszolt kődarabot viselt, a kőbe értelemszerűen a „Kurt Cobain, 1994” volt vésve. Nadrágja oldalán lánc lógott, karján pedig hatalmas golyókból álló karkötőt viselt.
A padkán pedig nem más ült, mint Mike Yong, Janice legjobb barátja, akivel már egészen kis koruk óta ismerték egymást. Mike minden lány álma volt, helyes arca, szikrázóan zöld hatalmas szemei mindenkit elbűvöltek, kivéve Janice-t, akire nem volt hatással barátja sármja. A fiú lehajtott fejjel ült a járda szélén, a lány közeledtére felemelte a fejét és mosolyogva fogadta Janice közeledését.
Lee és Hedwig heves vita közepette csak úgy ontották a szavakat, az egész utca tőlük zengett.
- Sziasztok!- köszönt Janice Mike vállára verve, majd miután megigazította a nadrágját a fiú mellé telepedett.
- Hello Janice!- válaszolt neki Lee nagy nehezen elfordítva pillantását a még mindig dühösen motyogó Hedwigről.
- Te meg mit tanulsz?- kérdezte érdeklődve a lány Mike-hoz fordulva.
A fiú kezében egy nagy halom papír és egy toll volt, serényen írt valamit, amit Janice nem láthatott. Mike a lányra nézett, majd szégyenlősen elmosolyodott.
- Házi feladatot írok- mondta, majd hirtelen lehajtotta vörösödő fejét.
- Na ne. Te és a házi feladat? Hozzatok egy lázmérőt azonnal, Mike tuti, hogy beteg- viccelődött Janice, kiérdemelve a fiú szigorú pillantását.
- Hamarosan te is elkezdhetnéd, rengeteg feladatot kaptunk a nyárra.
Éles füttyszó hasított az utca csendjébe, a két fiatal egyszerre kapta a hang forrására a tekintetét. Hedwig állt az utca végén, a domboldalon, tekintete a távolba meredt.
- Gyertek!- kiáltotta, miközben kezeivel vadul kalimpált.
Janice nagy nehezen feltápászkodott a földről, gördeszkájára pattant és Hedwig mellé gurult. Tekintete a lány pillantását követte, ami a domb másik felén állapodott meg, egy érkező autón, ami kisvártatva megállt, majd egy ember lépett ki belőle. A járdán egy lány állt, úgy tűnt az autó érkezését várta.
A lány, Jordana Harold volt, az egyik osztálytársuk, aki szintén a Gothikban tanult, sajnos. Nem szerették túlságosan, mert volt benne valami visszataszító és idegesítő. Jordana maga volt a megtestesült gonoszság, azonkívül beképzelt volt és borzasztóan önelégült.
Hosszú, szőke haját szoros copfba fogta, miniszoknyát viselt, egy könnyed nyári inggel, amihez puha anyagból készült csizmát húzott. Magas, vékony alakja volt, de még így is elveszett a másik mellett.
A kocsit elhagyó alak egy fiú volt, ráadásul a leghelyesebb és legédesebb mosolyú az egész iskolában. Alex Bell, alias Bow man. Nem véletlenül ragadt rá ez a becenév, ugyanis a srác kitűnően bánt az íjakkal, országos bajnok volt, az iskola kitüntetettje, a kedvenc. Minden lány odavolt érte, néha az ájulás szélén állva lesték minden mozdulatát.
Amint a fiú elhagyta a kocsit, Jordana lecsapott rá, megragadta a karját, majd sétálni hívta. Alex beletörődve a sorsába némán engedelmeskedett.
A fiúk a hátuk mögött lekezelően fújjogtak.
Janice szúrós tekintettel méricskélte barátját, nyílt titok volt, hogy neki is tetszik Bow man, de idáig próbálta titokban tartani érzéseit a fiú elől. Ez néha nem is volt olyan könnyű. Alex nagyon rendes srác volt, sokszor segítette a lánynak házi feladatok terén, aki szájtátva, szomjasan itta a fiú minden szavát. Nem gondolta volna, hogy Jordana-val fogja látni. Nagyon úgy tűnt, hogy ők ketten járnak. Janice szíve összefacsarodott már a gondolatára, tekintetét elfordította a vidám párocska elmosódott sziluettjéről, majd a deszkájára pattanva elhajtott a park irányába.
Barátai hatalmas zajt csapva követték.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)