Kísérteties éjszaka I.

1.

A nap perzselő sugarai agresszívan csiklandozták a lány csupasz bőrét, aki nyöszörögve, fáradtan csapta le az órát. Alig négy órát aludt és ezt a teste is megszenvedte. Laposakat pislogva a fürdőszobába sántított, próbálta kócos sörényét megszelídíteni, nem túl sok sikerrel. Fogat mosott, majd felöltözött. Tekintete a falon lógó órára tévedt, majd kapkodni kezdett. Késésben volt. Mint mindig.
Felkapta a szoba sarkában álló bőröndöt, pokolian nehéz volt, alig bírta el. A lépcsőhöz lépett, majd lelökte róla. A nehéz tárgy hatalmas csattanással ért földet, Csacsa szívére szorított kézzel némán tátogott.
- Bocsi – rebegte szégyenkezve a lány, miközben arcát elöntötte a forróság.
A korlátnak dőlve levánszorgott a lépcsőn, majd egy cuppanós puszit nyomott a dada arcára. Keze a tál süteményért nyúlt, sietősen feltépte az ajtót. Az apja megszeppenten pislogott, testén öltöny feszült, kezében egy aktatáskát szorongatott.
- Nyugalom kisasszony. Még valaki megsérül – dörmögte mély hangján, miközben magához szorította Janice testét. A lány beleolvadt az ölelésbe, magába szippantotta az ismerős illatokat.
- Vigyázz magadra! – búcsúzott az apja, féltő tekintetét a lány távolodó alakjára szegezve.
Janice bólintott, majd az út szélén parkoló Mercédeszhez lépett. Bevágódott a tágas hátsó térbe, majd izgatott mosollyal a szája szegletében köszöntötte barátait. Mike Lee-vel merült mély beszélgetésbe, szinte suttogtak, így Janice egyetlen szót sem volt képes elcsípni a társalgásból. Soha nem titkolóztak ennyire és ez felkeltette a lány kíváncsiságát.
Aisa az ablaknak dőlve szunyókált, halk szuszogása betöltötte a teret. Janice Hedwighez fordult, halvány mosollyal a szája szegletében megszorította barátnője kezét.
- Alig várom, hogy ott legyünk.
A kocsi lassan befutott a vonatállomásra, mind az öten kipattantak belőle, majd csomagjaikkal egyensúlyozva a harmadik peronon álló vagonhoz léptek. Janice feladta a csomagját a segítő Leenek, majd ő is felbicegett a magas lépcsőkön. Kerestek egy fülkét és kényelembe helyezték magukat. A vonat lassan, döcögve futott ki az állomásról, halványszürke füstöt okádva magából.
Mike Janice mellé telepedett, majd felé fordulva beszélni kezdett. A lány azonban nem figyelt rá, gondolatai messze jártak. Nem bírta kiverni a fejéből Morgana szavait. Néhány óra múlva meg kell keresnie egy kísértetet és neki fogalma sincs róla, hogyan lásson hozzá. Még életében nem találkozott holtak evilágban maradt lenyomataival, nem tudta eldönteni, hogy félnie kellene tőlük vagy sajnálni őket.
Szellemet idézni még nem tanultak, az majd a kedves Morgana dolga lesz, ha elkezdődik a tanév. Nem értette miért őt kereste fel a híres varázslónő, a legendás Arthur király féltestvére. Valami van a dolgok mögött, talán az életének eddig homályos részletei kezdenek kibontakozni a sötétségből. Hamarosan tisztán fog látni, minden porcikájában ez a gondolat lüktetett.
Mike hangja erőteljesen, kissé sértődött mellékzöngével csapódott az arcába, Janice megrezzent, kitépte magát komor gondolatai hálójából és a fiú felé fordult.
- Csúcs vagy Janice. Már vagy egy fél órája beszélek hozzád, te meg nem is figyelsz rám.
- Bocsi, csak egy kicsit elgondolkodtam.
Lee Aisával beszélgetett, a lány lelkesen csillogó szemekkel figyelte a fiú arcát, itta minden szavát, minden mozdulatát. Janice tekintete találkozott Lee-ével, aki egy széles mosolyt villantott felé. Aisa követte a fiú tekintetét, majd dühösen elfordult. Leenek legalább egy órájába telt mire képes volt kibékíteni őt. Láthatóan odavolt a fiúért, csak eddig nem merte Lee tudtára adni az érzéseit. Még a barátait is kihagyta a sorból. Egy pillantás, egy mozdulat képes elárulni az embert, hát Aisa így járt, Janice csúfosan leleplezte.
Hedwig szomorúan gubbasztott a sarokban, tüntetően a koszos padlóra fordítva pillantását. A hét eleje nagyon rosszul kezdődött a lánynak, a térdszalag szakadás tönkretette az egész évét. Janice közelebb csúszott hozzá, karjaival magához vonta.
- Ne aggódj. Meggyógyulsz és jövő nyáron már újra együtt deszkázhatunk.
Mike is közelebb húzódott a lányhoz, biztatóan megragadta a vállát, majd atyáskodva megveregette.
- Ne légy szomorú hercegnő – Hedwig hálás mosollyal barátai felé fordult, Janice pedig sértődötten felhorkant.
- Én vagyok a hercegnő – kissé gyerekesnek tűnhet, de a lány számára ez egy fontos megszólítás volt.
- Csak voltál bogár, csak voltál – nevetett Mike a sértődött arcba.
- Bogár? Jó hogy nem féreg – fújtatott dühösen, majd látványosan elhúzódott a fiútól.
- Nem mondod, hogy tényleg megsértődtél? – döbbenten méregette a lány sértődött alakját.
Janice tüntetően az ablakra szegezte a tekintetét, figyelte a zölden tovasuhanó fákat, a csillogó patakok vizét, ahogy megtörik a nap ragyogását. Éles alak vágódott a képbe, kecses teste szinte lebegett, vörös haja kócosan lengte körbe keskeny arcát. Lába meztelen volt, testén egy zöld bársonyruha feszült, kiemelve minden domborulatát és előnyét. Morgana csillogó tekintete elnyelte a nap éles sugarait, beszippantotta magába, a zöld örvény megállíthatatlanul vergődött a nem evilági szemekben.
Hirtelen elfogyott a levegő, Janice pedig partra vetett halként tátogott, friss oxigén után kapkodva. Időközben felállt a székről, teste teljesen rátapadt az ablakra, mintha ki akarná vetni magát a vadul zakatoló szerelvényből. Mike határozott mozdulattal megragadta, majd rántott egyet rajta, így Janice a fiú ölében landolt.
Megtört a varázs, Morgana alakját elnyelte a sűrű erdő, vagy a lány elméjének mélye. Fuldoklóként kapkodott a levegő után, az oxigén könnyedén áramlott végig az erein keresztül, szíve minden egyes dobbanással jelezte, hogy elmúlt a veszély. Mike nem nevetett, megragadta a lány alakját, kezei közé szorította, próbált életet verni belé. Aisa oldotta meg a legpraktikusabban a problémát. Felállt, majd egy hatalmas pofont osztott le Janice-nek. A módszer bevált, a homályos, kábult tekintet ismét kitisztult, valódi fényében ragyogott.
- Mi történt? – kérdezte Mike remegő hangon, kissé élesebb hangnemben, mint kellett volna – Ha ez egy vicc akart lenni, akkor közlöm, nem volt az.
Janice elvörösödött, a szégyen forró lángnyelvek formájában nyaldosta az arcát, próbálta kerülni barátai tekintetét. Négy elborzadt és rémült tekintet, négy döbbent arc. A lány szinte hallotta gondolataik zúgását a fejében, tudta, hogy nem volt éppen normálisnak nevezhető az iménti jelenet. Biztos volt benne, hogy őrültnek nézik.
Mély levegőt vett, majd előadta a teljes történetet, az előző éjszakát, a találkozást Morganával és az üzenetet, amit közvetítenie kell egy szellemnek. Tátott szájjal figyelték a lányt, nem hittek a fülüknek, annyira abszurd volt Janice meséje, hogy fordított esetben ő is hasonlóan reagált volna.
- …mert Morgana energiavámpír – fejezte be a mondatot.
- Mi az az energiavámpír? – kérdezte Aisa ártatlanul pislogva.
Négy elképedt tekintet meredt a fiatal lányra. Az energiavámpírokról még az előkészítőn tanultak, az nem lehet, hogy Aisa nem tudja kik azok.
- Az energiavámpírok azok az emberek, akik a puszta jelenlétükkel elszívják a környezetükben lévő védtelen emberek energiáját. A tünetei a kimerültség, motiváció- és energiahiány, sápadt arcbőr, gyengeségérzet. Olyan boldogtalan emberek, akik áldozataik megcsapolásával okoznak nekik sérüléseket – egyetlen levegővétellel darálta el Janice a definíciót.
Mike elismerően bólintott.
- Ezt szépen megtanultad – mondta, szája szegletében egy halvány mosollyal.
Aisa szégyenkezve elfordult, majd a bőröndjében turkálva elővett egy apró, fekete könyvet. Janice eldöntött fejjel próbálta leolvasni a könyv címét, majd döbbenten hátrahőkölt. Fekete mágia, szerelmi kötések.
- Miért olvasol fekete mágiáról szóló könyvet? – kérdezte elborzadtan méregetve a lány alakját.
- Szerintem a fekete mágiáról is kellene tanulnunk – hangzott a velős válasz, Aisa lenézően méregette Janice-t.
A meglepő az egészben az volt, hogy a lány végig kiválóan teljesített az előkészítőn, egy ilyen alap dolgot, mint kik azok az energiavámpírok, tudnia kellene. Nem sokáig gondolkodott ezen a furcsaságon, mert Mike széles mosollyal elvett egy pakli francia kártyát és zsetonokat, ezzel pedig kezdetét vette egy hangos póker parti. Aisa a felénél megunta a megengedhető zajszint feletti vidámságot, zsörtölődve elhagyta a fülkét, hogy dühösen vibráló alakját elnyelje a folyosó.
Janice percekig döbbenten nézte a lány megüresedett helyét, amikor Mike nevetve oldalba bökte, figyelme visszaterelődött a játékra. Hamarosan a vonat lassulni kezdett, majd megállt. Kezükbe kapták a bőröndjeiket, felsorakoztak az ajtó előtt, hogy leszállhassanak.
A vágány mellett megálltak, hogy bevárják sértődött barátnőjüket, amikor Jordana Harold haladt el mellettük.
- Anyám díszvendég az ünnepségen – dicsekedett a mellette haladó lánynak.
Janice elkerekedett szemekkel, némán tátogott, mikor felismerte az illetőt. Aisa volt. Barátnőjük, akin már nyoma sem volt az előbbi sértődöttségnek, felhőtlenül nevetgélt Jordana minden mondata után. Mike Janice mögé lépett, tekintete követte a Harold-Manco párost, majd sötéten megszólalt.
- Nem tudom mi folyik itt. Aisa az osztály élén végzett, a vizsgán is volt egy kérdés az energiavámpírokról. Bárhogy is rágjuk a dolgot, az még nem volt régen. Olyan érzésem van, mintha lemaradtam volna valamiről, mintha kimaradt volna néhány képkocka.
Janice egyetértően bólintott, miközben le nem vette volna a szemét a két távolodó alakról. Felkapta a bőröndjét a földről, majd elindult a hosszú erdei ösvényen, a kastély felé. Négy bosszús alak trappolt a macskaköveken, négy csalódott barát figyelte az előttük haladó párost. A nemmardi kastély vészjóslóan magasodott föléjük, mohával benőtt falai magabiztosan verték vissza a nap vakító sugarait. Janice megbabonázva meredt az elé táruló látványra, elakadt lélegzettel figyelte az ősrégi épületet. A nap sugarai vörösre festették az ódon falakat, emlékeztetve a látogatókat sötét történelmére. A lány szemei előtt elmosódott alakok vibráltak, magas fültépő hangjuk belopakodott a hallójáratába. Összerezzent a hirtelen zajra, fülére szorított kézzel megtorpant a bejárat előtt. Barátai kíváncsi tekintete az arcába vágódott, Janice nem értette, miért nem látják azt, amit ő.
- Valami baj van Janice? – kérdezte Hedwig, odasántikálva a lány mellé.
- Semmi, csak egy kicsit megszédültem – magyarázkodott az érintett, szemével felmérve a terepet.
Az alakok eltűntek, a nemmardi kastély ártatlanul magasodott föléjük.
Lehet, hogy csak képzelődtem – gondolta Janice, dühösen elfordítva a pillantását az előbbi látomás színhelyéről – Tegnap nem aludtam sokat.
Beléptek a hatalmas előcsarnokba, ahol már több tucat ember várakozott, a szobájukra várva. A zsibongás közepén senki nem vett tudomást a négy feltűnő emberről. Letelepedtek a sarokban álló kanapéra és bőrfotelekbe, türelmesen kivárták, amíg elcsendesül a csarnok, majd a portához léptek.
Fiatal, szeplős arc nézett rájuk kíváncsian.
- Janice Bloom vagyok. Van egy foglalt szobánk négy személyre.
A srác bólintott, majd az előtte álló monitorba temetkezett.
- Meg is van. Hatszáztizenhármas szoba – maga mögé nyúlt, kihalászta a kulcsot az apró rekeszből, majd átnyújtotta a lánynak.
Janice elvette, megköszönte a ránézésre velük egykorú portásnak, majd a szemben álló lifthez léptek.