Boldog Karácsonyt :)

Mindenkinek Boldog Karácsonyt kívánok! :))) És aki még eddig nem tette meg nézzen be a többi blogomba is: http://janneenegordon.freeblog.hu
http://darawona.freeblog.hu
és ha valakinek tetszenek az írásaim, akkor katona.ildiko@konyvmolykepzo.hu, tessék nyugodtan zargatni az érdekemben :))
Köszi :)

Kinga (Darawona)

Gondolatok

Most egy teljesen más, tőlem szokatlan írással jelentkezem, ami tükrözi a véleményemet egy számomra érzékeny témával kapcsolatban. Olvassátok és véleményezzétek, kíváncsi vagyok, hogy ti mit gondoltok erről. Gondolatok fül és ott megtaláljátok :)
http://oruletara.blogspot.com/p/gondolatok.html

Pályázatok

Indulok Bonnie Bell és Bri pályázatán. Ez utóbbi versenyen idézetekre kell építeni a történetet. Találtam három olyan idézetet, ami nagyon tetszik nekem, ráadásul szívemnek kedves íróktól való. Rátok bíznám a választást :) Szavazzatok :P

Az emberiség legősibb és legerősebb érzése a félelem, a legősibb és legerősebb félelem pedig az ismeretlentől való rettegés. (Howard P. Lovecraft)

Vannak különös éjszakák, mikor az emberek csak árnyak, míg az árnyak talán emberek. (Edgar Allan Poe)

S csak rémes árnyak bálja, melyet
A véres ablakokon át
Ma itt disszonáns zene mellett
Az utas kavarogni lát,
A sápadt ajtóból ma rémek
Folyója foly
Örökké, s hova azok érnek,
Van kacagás - de nincs mosoly.
(Edgar Allan Poe)

Mindegyik idézethez van már ötletem és valószínűleg majd mindegyiket megírom, de most a pályázatra szeretnék koncentrálni :)
Szavazzatok :D

Facebook

Csatlakozz a csoportomhoz, ha tetszenek az írásaim :)

Janneene Gordon és katt a tetszikre :)

Elkeseredés

Az, hogy mostanában nem frissülnek a blogjaim az egy csúnya alkotói válságnak nevezhető, vagyis inkább elkeseredésnek. A Könyvmolyképzőtől azóta sem kaptam visszajelzést, pedig a Könyvhéten Katona Ildikó biztatóan beszélt arról, hogy megjelenhet a könyvem, de azóta semmi. Sokan írtatok a blogjára, amit nagyon köszönök, de hát ez úgy tűnik nálam nem jött be. Pedig Beninának és Spirit Blissnek sikerült az olvasói támogatásával kiadatnia a könyvét.
Nem tudom, hogy Ildikó egyáltalán olvassa e a blogját, de ismét szeretnék mindenkit megkérni, aki szeretné, ha a könyvem megjelenne jövőre, hogy írjon Ildikónak e-mailt, mert a blog nem jött be. katona.ildiko@konyvmolykepzo.hu címre. Két írónak már sikerült, szeretném, ha nekem is összejönne. Azt tapasztaltam, hogy ez hatásos módszer, mert Máté, amikor írt neki, Ildikó rögtön visszaírt nekem.
Előre is köszönöm szépen mindenkinek, aki billentyűzetet ragad és szól néhány jó szót az érdekemben.

Kísérteties éjszaka V.

Az erdő megbolydult, a nap halványan melengette a tájat. Sötét alakok vonultak, elszánt tekintetüket a távolba vetve. A fák sűrű lombkoronája kiszűrt minden fényt, minden éltető erőt a környékről, az avar elszáradva, holt virágok tengereként fedte a kopár földet. Katonás léptek zavarták meg a síri csendet, feketén kavargó köpeny lengte körbe a közeledő alakokat.

Elől egy fiatal lány lépkedett, arcának bal felén mély vágás húzódott, megsértve szemének tökéletes vonalát, bőrének selymes voltát. Fekete haja kócosan omlott a vállára, hogy keskeny derekát verdesse. Bal kezét sűrű tetoválásinda ölelte körbe, hogy a tenyeréhez érve egy szem bontakozzon ki kusza vonalaiból. A hófehér bőr megvillantotta a sötét pupillát, ami éhesen összeszűkült, a lány arcára halvány mosolyt csalva.
Kezében hosszú, éles tőrt szorított, markolatának tökéletes íve a kecses ujjakba simult. Az Árnylelkek közeledtek, minden életet és energiát elszívva a növényekből és a fákból. A lány, nevezetesen Ain Mujah, könyörtelen tekintettel, kecses léptekkel suhant az avarban, nesz nélkül. Egyetlen, könnyed mozdulattal felmászott a közeli fára, majd körbekémlelt. Egy ódon kastély mohával benőtt falai magasodtak a közelben, körülötte halvány áttetsző alakok derengtek, fülsiketítő hangjuk bejárta a környéket. Ain lemászott a többiek közé, majd intett, hogy haladjanak tovább. Az Árnylelkek engedelmesen bólintottak, majd alázatosan követték úrnőjüket.
Ain csupán huszonhárom éves, törékenynek látszó lány volt, erre a tényre rácáfolt minden egyes tettével és döntésével. Uralkodónak született, a boszorkányok nagy jövőt jósoltak neki. Apja hét évvel ezelőtt halt meg, Ainnek fiatalon kellett felnőtté válnia és elfoglalni a trónt.
Az Árnylelkek népét félig ember, félig boszorkányok alkották, erejük nem volt olyan kiemelkedően magas és lehengerlő, mint tisztavérű társaiké, de a fekete mágia lelkes használata gyilkoló gépekké tette őket. Száműzték népüket a társadalomból, hiszen elárultak mindent, ami szent és sérthetetlen. Szabályok nélkül létezni nem lehetséges, az Árnylelkek öntudata és eszméi pedig vetekedtek a legelvetemültebb anarchistákéval. Így hát menniük kellett, de a mai napig a legelitebb, legfelkészültebb és leghalálosabb alvilági bérgyilkosoknak tartják őket.
Az erdő hirtelen véget ért, egy alak sötét kontúrjai rémlettek fel a nap sugaraitól körbeölelve.
- Hol késtek? – sziszegte ingerülten a férfi, kezei remegtek az indulattól.
Ain bűbájos mosollyal a csuklyás alakhoz lépett, tekintete hideg volt és könyörtelen. Arcának bal oldalát elrejtette az erdő jótékony sötétségében, veszedelmes ragadozóként közeledett a férfihoz.
- Uram, mi kívül állunk mindenen és mindenkin. Nekünk nem parancsol senki! – hangja korbácsként csattant a Megbízó hátán, aki láthatóan megrezzent az éles hangnemtől – Tehát, kezdjük az elején. Jó reggelt Uram! Örülök, hogy megismerhetem.
Elégedett mosoly terült el Ain arcán, a férfi pedig partra vetett halként, rémülten tátogott. Nem számított arra, hogy egy ilyen kaliberű, törékeny és pokolian fiatal lány, hasonló energiafelszabadításra és félelemkeltésre képes. Ain a fény felé fordította az arcát, megvillantva sebhelyét, ami átszelte az egész bal arcát, hogy a nyakán keresztül eltűnjön a fekete ruha alatt. A Megbízó félrenyelt, a köhögés hirtelen kúszott fel a torkán, hogy fuldokolni kezdjen a földön.
- Sajnálom Miss Mujah! – tért magához pár perccel később, alázatosan meghajolva a lány előtt – Türelmetlenségem nem ismer határokat, habár inkább a félelem és az izgatottság kerekedett felül rajtam.
A lány unott arccal bólintott, majd intett, hogy térjen végre lényegre.
- Öhm… Hát persze – köszörülte a torkát a férfi – A kastélyban van, egy üzenetet hagytam maguknak a pincében. Azon minden részletet megtalálnak.
Ain arcán kegyetlen mosoly rajzolódott ki, a sötét energia egyre erősebben lüktetett a lány aurájában. Kitárta jobb kezét, a szem éhesen és dühösen villant, Ain összerezzent a hirtelen felszabaduló energialökettől. Egyetlen határozott mozdulattal előrántotta a tőrét, majd az éppen távozó férfi mögé lopakodott. Keze a Megbízó nyakára tekeredett, a tőr meglendült, éles ragyogása elvakította a lányt egy pillanatra. Vér fröccsent a fekete szövetre, a tetoválásra, ami szomjasan itta a nedűt. A férfi egyetlen hang nélkül lehelte ki az életét, tekintete elborzadva meredt a távolba, a megbánás halvány szikrája csillant a szemekben. Ain élvezettel figyelte a vér ütemes lüktetését, a hófehér nyakat, ahogy a bőr elválik minden vérfolyamnál, hogy feltárja tartalmát.
A lány undorodva átlépett a férfin, majd elindult a kastély felé, hogy beteljesítse a férfi utolsó akaratát. Persze nem miatta, hanem mert kötelességének érezte megszabadítani az emberi fajt a démonoktól és a hasonló szörnyetegektől.
Sötét alakjukat lassan elnyelte a pince félhomálya, amikor egy egyenruhás alak futott az erdő széle felé. Könnyes arccal a holttest fölé hajolt, ajkait kétségbeesett kiáltozás hagyta el.
- Mr. McWilliams! Mr. McWilliams! Valaki hívjon segítséget! – hangja lassan elhalt az erdő fái között vergődve. A kastély egykori tulajdonosa üveges tekintettel meredt az égre, ahol a nap önzetlenül ontotta melegét és vakító fényét.

Kísérteties éjszaka IV.

Aisa remegve ült Jordana ágyán, tekintete rémült volt és kábult. Sokként érte a démon felbukkanása, nem tett semmit, hogy védekezzen ellene. Mike, tenyerébe hajtott fejjel ült a földön, mellkasa ki-be süllyedt, zaklatott volt, a szégyen apró vörös foltokat varázsolt a bőrére. Janice a fiú mellé kúszott, óvatosan a teste köré fonta a kezét, majd magához húzta.
- Annyira sajnálom – lehelte gyengén, monotonan ismételve a két szót. A lány próbálta csitítgatni, megnyugtatni vadul kalapáló szívverését.
- Nem a te hibád. Becsapott téged, a bizalmadba férkőzött, majd elárult. Bármelyikünk bedőlt volna neki.
- De te tudtad, hogy nem bízhatunk benne. Hallgatnom kellett volna rád.
- Mi történt itt? – szólalt meg egy kábult hang a háttérből.
Jordana döbbent tekintettel méregette a szoba romjait, véres kezét. A haja vörösen tapadt hófehér porcelánbőréhez, tekintete homályos volt, látszott rajta, hogy még nincsen teljesen magánál.
- A revans, ami egy kicsit rosszul sült el – válaszolt Janice gúnyos mosollyal a szája szegletében. Haja csapzottan omlott a vállára, arcát horzsolások borították, minden porcikája tompán lüktetett az eséstől.
- Megmentetted az életemet – rebegte hitetlenkedve – Megölted a démont.
- Csak visszaküldtem oda, ahova való – rázta a fejét a lány, elkerekedett és elborzadt szemekkel méregetve a vérző fejű Jordanát. Most neki ne álljon hálálkodni neki, mert akkor sikítva rohan ki a szobából. Nagyon beüthette a fejét…
Savanyú arckifejezéssel, fáradtan megvakarta a fejét, miközben Mike a karjaiban pihegett. Az ajtó hirtelen kivágódott, majd egy áttetsző alak lebegett be a szobába. Hófehér ruhája rásimult kecses testére, kiemelve széles csípőjét és kerek melleit. Szőke haja loknikba rendezve omlott a vállára, tekintete rémülten vibrált. A Fehérruhás Lady volt a feldúlt látogató.
- Elkéstem? – hangja kétségbeesetten remegett a sötét szobában, teste megfeszült az erőlködéstől.
- Honnan? – nézett rá megütközve Janice.
- Asmodeus. Hova tűnt? – kérdezte gyanakodva, felmérve a szoba romjait.
- Visszament oda, ahonnan jött. De maga honnan tudja…?
- Az nem fontos – legyintett a szellemkisasszony dühösen, majd megkönnyebbülten elhagyta a szobát.
Mike elhúzódott a lánytól, döbbent tekintete követte a szellem útját.
- Ennek sincs ki mind a négy kereke – jegyezte meg a fiú, megrázva a fejét.
Hedwig a szoba sarkában ült, tekintete zavarodott volt és fáradt. Janice felkelt Mike mellől, majd a lányhoz lépett. Óvatosan felsegítette a földről, majd intette barátainak, hogy hagyják el a szobát. Itt az ideje végre nyugovóra térni. Jordana még percekig figyelte elhalványuló alakjukat, ahogy elnyeli a folyosó sötétje, majd ájultan zuhant az ágyára, hogy egy pillanat alatt elnyomja az álom. Aisa reszketve kuporodott a baldachin ölelésében, szemei dühösen vibráltak, a vörös köd port kavarva hullámzott a tekintetében. A sokk borzalmas dolgokra képes. Az emberben megöl valamit, hogy egy kegyetlen dolgot felélesszen benne.

Janice barátnőjét támogatva csoszogott a folyosón, mellette Mike és Lee lépkedett erőtlenül. A fáklyák halvány, pislákoló fénye világította be győztes seregük útját, a négy barát fáradtan hunyorgott a félhomályban. Amikor megérkeztek a szobájukba, Hedwig az ágyára roskadt, összekuporodott a takaró tetején, majd remegni kezdett. Testét rázta a hideg, fogai összekoccantak a meleg, fülledt idő ellenére is. Kövér verejtékcsepp indult útjára a lány arcáról, majd megszaporodva záporoztak végig a halványbarna bőrön, hogy eláztassák a testét.
Janice, Hedwig mellé lépett, hűvös kezei a lány homlokára simultak, majd rémülten elkapta róla. Ijesztően forró volt, a láz álnokul megizzasztotta Hedwig testét, magzatpózba kényszerítette a szenvedő lányt.
- Hozzatok jeget és vizes rongyokat – adta ki az utasítást a két fiúnak, akik aggódó arccal toporzékoltak az ágy mellett.
- Nem lesz semmi baj – suttogta a lány fülébe Janice, vékony ujjaival babusgatva az arcát.
Nem kellett sok idő és a két fiú is megjelent az ajtóban, egész testükön vizes rongyokkal, mindkét kezükben jókora zacskó jéggel. Janice intett, hogy lépjenek közelebb, majd óvatosan a lány nyaka, csuklója és bokája köré tekerte a nedves anyagokat. Hedwig remegve tűrte az ápolást, miközben apró sikolyok hagyták el cserepesre száradt ajkait.
Janice a homlokára is simított egy rongyot, majd könnyes szemmel barátnőjéhez fordult.
- Próbálj meg aludni, meglátod reggelre jobb lesz.
- Nyugodtan menjetek ti is aludni – szólalt meg egy hang a hátuk mögül – Majd én vigyázok rá.
Mike állt az ágy mellett, elszánt tekintettel figyelve Hedwig reszkető alakját.
- Neked is szükséged van a pihenésre – rázta meg a fejét Janice.
- Nem lennék képes a mai nap után akár egy szemhunyásnyit is aludni.
- Most még elnézem, de nem hibáztathatod magadat egész életedben – dorgálta szúrós tekintettel legjobb barátját, de azért engedelmeskedett.
Mike Hedwig ágyának szélére telepedett, két kezébe vette a lány kecses kezét, majd simogatni kezdte. Janice kábultan terült el az ágyán, a démon elleni küzdelem minden energiáját leszívta. Rongybabaként hevert a selymek ölelésében, a világ táncra perdült körülötte, minden zavaros volt és vibráló. Hedwig forró teste ontotta a hőt, a jeges hideg és a tüzes láva elegye elviselhetetlenül hömpölygött a levegőben. A lány félálomban fetrengett az ágyon, ajkait halk nyöszörgés hagyta el. Mike mellette ült, hűvös kezeivel simogatta az arcát.
Az álom Janice mellé settenkedett, jeges karmaival a testébe vájt, majd szemére szórva porát, a lány ájultan zuhant a karjaiba, hogy csodás meséi főszereplője legyen.

Másnap reggel fáradtan ébredt, minden porcikája tompán lüktetett. Felkelt az ágyból, majd kiment a fürdőszobába. Figyelmetlenül ránehezedett a törött lábára, ami csodával határos módon nem fájt, könnyedén viselte a lány súlyát. Ezen annyira meglepődött, hogy leült a legközelebbi ágyra, Lee-ére, ahol a fiú ezekben a pillanatokban kezdett ébredezni, majd feszegetni kezdte a masszív anyagot. Barátja laposakat pislogva felült, Janice-re vetette csodálkozó tekintetét és megszólalt.
- Te meg mit csinálsz? – kérdezte érdeklődve, hosszú szempilláit rebegtetve.
- Valamit meg akarok nézni. Segíts! – hangzott a türelmetlen parancs a lány szájából.
Lee kelletlenül kikászálódott az ágyból, majd a fürdőszobába ment. Hamarosan megjelent egy metszőollóval, aminek látványára Janice-nak azonnal elakadt a szava. A fiú leült mellé az ágyba, majd nekiesett a gipsznek. Egy óra kitartó nyirbálásnak meg is lett az eredménye, a fehér anyag a földre zuhant, Janice lába pedig épen és egészségesen fehérlett a nap sugarainak keresztüzében.
Lee döbbenten figyelte a lányt, nem akart hinni a szemének, hiszen alig két héttel a baleset után Janice könnyedén használja a lábát, minden mozdulata kecses és légies. Mintha mi sem történt volna. Vagy mégis?

Sajnálom:(

Mielőtt elindultam volna nyaralni elszállt a gépem és még azóta sem funkcionál:( Nem tudom mikor lesz jó, de addig sajnos nem tudok frissel szolgálni csak az őrület ára blogomon. Arra is csak heti egyszer tudok frissíteni. Remélem hamar megoldódik a probléma.

Sajnálom:(

Kísérteties éjszaka III.

Janice remegve hagyta el a szobát, zaklatott volt és dühös, az egyedül ember, aki az anyjáról beszél, szintén titkolózik. Most már borzalmasan kíváncsi volt a hatalmas titokra, vörös szemének eredetére és a különös látogatóra. Tudta, hogy minden összefügg, az árnylelkek, az anyja és Morgana éjszakai felbukkanása.
„És Morgana pont téged küldött?” - visszhangzott a fejében a kísértet mondata. Ez volt az, amire ő is kíváncsi lett volna. Meglepően gyorsan visszataláltak a szobájukhoz, ahol összefutottak Jordanával és Aisával. Ahogy meglátták a felbukkanó négy alakot, összemosolyogtak, majd elhagyták a terepet.
Janice Mike-ra nézett, keze a kilincsre fonódott, gyanakodva benyitott a szobába. Erősen fémes illatt csapta meg az orrát, a szag mellbe vágta, megtántorodott, a fiúnak kellett a segítségére sietnie, nehogy elájuljon. Döbbenten beljebb lépett, tekintete elborzadtan méregette az ágyakat beborító sötétvörös vért. Egy marha feje hevert a kandalló piszkavasára feltűzve. Gusztustalan tréfa volt a két lánytól, a fekete mágia keserűen édes illata lengte be a szobát, a vér beitta magát a finom selyembe.
Hedwig a telefonhoz lépett, majd sűrű bocsánatkérések közepette négy új ágyneműt és egy hatalmas szemeteszsákot rendelt.
A takarítónő gyanakodva nyújtotta át a kért tárgyakat, tekintetével próbálta felmérni a terepet, de a négy fiatal eltakarta előle a kilátást. A marhafejet bedobták a szemeteszsákba, a használt ágyneműket pedig a folyosó végén álló szennyesládába hajították.
Miután végeztek dühösen elnyújtóztak a friss ágyneműn, Janice a plafonra meredve gondolkodni próbált.
- Ez egy ízléstelen poén volt. Valamivel viszonozni kellene a kedves ajándékot – szólalt meg kisvártatva, Lee-re sandítva.
A fiú elgondolkodva maga elé meredt, erősen törte a fejét a revanson. Hedwig bebandzsított a koncentrációtól, Janice nem bírta ki nevetés nélkül a furcsa grimaszt látva. Arcát a párnába temette, három barátja döbbent tekintetétől kísérve röhögött, amikor felhorkant, Hedwig is csatlakozott a fáradt nevetéshez. Lee és Mike nem értettek semmit, némán várták, hogy a két lány abbahagyja.
- Van valami ötletetek? – kérdezte Janice pár perccel később.
Lee megvonta a vállát, Mike pedig elgondolkodva masszírozta az állát.
- Nekem van egy, de lehet, hogy nektek nem fog tetszeni – meg sem várva a válaszukat leült a földre, ujjaival láthatatlan kört írt le a padlóra, behunyt szemmel némán mormolt.
Janice gyanakodva közelebb lépett, kezdte sejteni mire megy ki a játék és nagyon nem tetszett neki. Ilyen áron nem.
Hamarosan egy alak kezdett kibontakozni a körben, szakadt csuklyája vadul lobogott körülötte. Bőre forradásos volt, sötéten kavargó szemei mélyen ültek sápadt arcában. Fekete haja zsírosan tapadt a bőrére, bakancsát kifűzve viselte. Ahogy teljesen láthatóvá vált, meghajolt Mike előtt, egész lénye tiszteletet sugárzott. Amikor a földön ülő fiúra nézett, szemében felismerés csillant, szája mosolyra görbült, megvillantva sárga, rothadó fogait.
- Te vagy az Mike? Azt hittem valaki más keres, hogy teljesítsem kapzsi és rosszindulatú kívánságait.
Janice gyanakodva méregette a démoni alakot, aki megérezte a lány testéből áradó bizalmatlanságot, majd megfordult.
- Na persze. Mintha csak kényszerből cselekedne. Olvass a sorok között Mike, nem veheted be a szövegét. Nincs olyan, hogy jó démon, a vérükben van a gonoszság.
- Ki ez a lány Mike? Nem tetszik nekem.
- Viszont – vágott vissza Janice, vörös szemei elszántan izzottak.
- Ő itt Janice. Nem kell vele foglalkozni, születésétől fogva bizalmatlan.
A démon elgondolkodva mérgette a lányt, tekintete döbbent volt és kíváncsi.
- Janice Bloom? Érdekes, hogy pont ő bizalmatlan velem szemben.
A lány elszántan előrébb lépett, tekintete vágott.
- Ezt meg, hogy érted? – kérdezte dühösen, kezdett elege lenni a rébuszokból.
- Most már érdekesnek találsz? Miért hinnél egy magamfajta démoni lénynek? – hangja provokáló volt és ez borzalmasan dühítette a lányt.
- Nem is vagyok kíváncsi a hazugságaidra – füllentette Janice, miközben próbálta állni a lény tekintetét.
- Anyád hogy van? Mennyire bírja az itteni klímát?
- Mire célozgatsz, démon? Talán tudsz valamit? – egész testében remegett a kíváncsiságtól.
- Ne hallgass rá Janice – nevetett Mike, megunva a szócsatát – Asmodeus szeret viccelődni.
- Te egy izeddel barátkozol? Tudod mit tettek régen. Egyáltalán nem megbízhatóak – nézett barátjára elszörnyedve a lány.
Lee és Hedwig szerényen meghúzódtak a háttérben, nem szerettek volna belefolyni a kialakult parázsló vitába.
- Ha valami mondanivalód van nekem, akkor közöld, de nem vagyok kíváncsi a kisded játékaidra – szólalt meg lekezelően Janice, ezzel lezártnak tekintve a kialakult szóváltást.
- Ti idézetek meg, nem pedig fordítva – vonta meg a vállát Asmodeus, kérdő tekintetét Mike-ra vetve.
- Szeretnénk a segítségedet kérni egy tréfához. Két lányra kellene ráijeszteni – magyarázkodott a fiú, visszatérve az eredeti tervhez.
- Ha ez a kívánságod. Felőlem mehetünk.
Janice duzzogva követte a démont, aki lebegve haladt a folyosón Mike mellett. A falakon fáklyák égtek, megvilágítva a rideg köveket, az öt alak útját a bosszú felé. A lány végig Asmodeus-on tartotta a szemét, volt egy olyan érzése, hogy a démon készül valamire. Érezte a körülötte vibráló erő ízét, ami megtelt türelmetlenséggel és visszafojtott boldogsággal. Asmodeus élvezte a ijesztgetést, imádta az orrában érezni a verejték illatát, a félelem ízét.
Hamarosan egy elegáns folyosószakaszra értek, Jordana szobája a végén helyezkedett el. Mike csendre intett mindenkit, majd óvatosan benyitott a szobába. A két lány már aludt, halk, egyenletes szuszogásuk betöltötte a helységet. A kék falak túl voltak cicomázva, két fából faragott ágy állt az ablak mellett. A szoba közepén egy kandalló foglalt helyet, előtte két puha karosszékkel.
Asmodeus intett a négy fiatalnak, hogy bújjanak el, ők pedig engedelmeskedtek. Hedwig és Lee a nehéz függöny mögé bújtak, Mike bepréselte magát a szekrénybe, Janice a kandalló mögé lopakodott. A lány végig szemmel akarta tartani a démont, hogyha valami történne, közbe tudja vetni magát.
Jordana mocorogni kezdett az ágyban, Aisa felkönyökölt, hunyorogva próbálta felmérni a szobát. Asmodeus láthatatlanná válva átsuhant a kandallón, eloltva a vadul lobogó narancssárga lángokat.
Aisa rémülten kipattant az ágyból, átfutott Jordanához, majd vadul rázni kezdte az alvó lányt.
- Ébredj Dana! Valaki van a szobában!
Jordana felült az ágyban, laposakat pislogva próbálta felfogni Aisa szavait. Az éjszaka ellenére a lány most is tökéletes volt. Barbie-baba arcán egyetlen hiba sem volt, haja egyenesen, egyetlen gubanc nélkül omlott a vállára. Asmodeus nem tétlenkedett tovább, meglengette a függönyöket, majd Aisa megüresedett ágyához suhant, bebújt a takaró alá, miközben idegtépő hangot hallatott.
- Janice, fejezd be! Ez egyáltalán nem vicces! – sikította Jordana teljesen kikelve magából.
Asmodeus előbújt a takaró alól, majd megvillantotta csúf pofáját. Hűvös fuvallat söpört végig a szobán, a hold óvatosan belopakodott, megvilágítva a két rémült ábrázatot. Jordana sápadtan, partra vetett halként tátogott, Aisa mellette megállíthatatlanul sikított. Asmodeus a lábánál fogva felemelte Haroldot, aki kétségbeesetten próbált szabadulni a szorításból. Aisa meg sem mozdult, ami nem volt jellemző a lányra. Mindig bátor volt, soha nem adott fel semmit. Ez a mostani Aisa azonban gyáva volt és hisztérikus.
Jordana próbált szabadulni a szorításból, ujjait halvány fény fonta körbe, hogy átáramoljon a démonra, aki ijedten elengedte a lányt. Jordana a földre esett, fejét beverte az ágy szélébe, majd elájult. Vékony vérpatak indult útjára a lány fejéből, egészen a padlóig, hogy ott gyülekezni kezdjen.
Itt betelt a pohár, Janice dühösen előlépett a kandalló mögül, hogy leállítsa a veszélyes játékot. Arra kérték a démont, hogy ijesszen rá a két lányra, nem arra, hogy ölje meg őket. Asmodeus figyelme Janice-ra tévedt, szája gonosz mosolyra húzódott.
- Tudtam, hogy téged nem verhetlek át – sziszegte a lány szemébe, aki elszántan meredt a démonra, a félelem legkisebb szikrája nélkül.
- Én pedig tudtam, hogy nem bízhatok benned – vágott vissza Janice, miközben izzott a tekintete.
- A fajtánk ösztönösen megérzi a másikat – folytatta zavartalanul a démon elmerengve – A szemed az, ami nagyon különös. Nem érzed? Nem tudsz olvasni a sorok között?
A függöny meglebbent, Hedwig, Lee támogatásával előbicegett, Mike döbbenten hagyta el a szekrényt. Asmodeus rájuk nézett, majd őrült kacajban tört ki.
- Naivak vagytok és borzalmasan tapasztalatlanok. Nem bízhattok meg egy démonban, ezt a kis barátnőtök jól látta.
Mike közelebb lépett a démonhoz, kétkedő tekintettel méregette a félelmetes alakot.
- De hát én azt hittem, hogy mi barátok vagyunk. Mindent elmondtam neked, minden gondomat, minden titkomat és te ezt viszonoztad.
- Értékes információkkal szolgáltál ez igaz. Túlságosan kinyíltál előttem és én ezt most ki is használom. Köszönöm – hangja gúnyos volt, válla rázkódott a nevetéstől.
Janice-t elöntötte a düh, forró lávafolyamként égette a bőrét. Nem hagyhatta, hogy gúnyt űzzenek a legjobb barátjából. Felelőtlenül a démonnak rontott, aki meglepődötten figyelte a lány közeledő alakját, majd megragadta és a falhoz vágta. Janice nagyot koppant a köveken, háta megroppant, éles fájdalom hasított minden idegszálába. Mike keze felizzott, majd Asmodeus felé lökte a forróságot. A démon könnyedén hárította a támadást. Janice remegő lábakkal tápászkodott fel a földről, kezét felemelve Asmodeus felé közeledett. A démon azonban megelőzte, a lány testén erős áram futott végig, majd aléltan a földre roskadt.
Hedwig, aki eddig csendesen meghúzta magát a sarokban mormolni kezdett, miközben teste körül egyre erősebb fény gerjedt. Asmodeus ijedten hátrált, majd biztos távolból a két fiúra támadt. Lee és Mike erőtlenül rogytak a földre, miközben Hedwig küzdött egy valamirevaló varázslatért.
- Engem nem győzhettek le! – üvöltötte a démon, győzelmét ünnepelve.
Annyira el volt foglalva magával, hogy nem vette észre az időközben magához térő Janice-t. A lány, remegő végtagokkal felkönyökölt, kezeit ökölbe szorította, behunyt szemmel kántálni kezdett. Mikor végzett, kitárta zárt ujjait, majd a nagyvilágba lökte a felgyülemlett energiát.

Éjnek sötét lénye, gonosz fény!
Terved meghiúsítom, és ez legyen így!
Uram és Úrnőm!
Segítsetek, hogy e gonosz teremtmény,
ne árthasson már!
Tüntessétek el!
Tüntessétek el!
Nyelje el őt az éjszaka sötétje!

Mire Asmodeus rájött, hogy Janice a szavak erejét használja, már késő volt. Még egy utolsó fájdalmas sikoly hagyta el csúf ajkait, majd köddé vált, hogy visszaolvadjon a démoni világba. A lány fáradtan roskadt le a földre, kapkodva vette a levegőt, ajkai kiszáradtak, a vér lassan, komótosan szivárgott a fogai közül. Elharapta a nyelvét és a szája is felrepedt. Örülhet, hogy ennyivel megúszta.

Kísérteties éjszaka II.

A lift halkan érkezett meg, majd a hatos gombot megnyomva elindultak felfele. Hedwig remegve támaszkodott a fémszörnyeteg falának, kapkodva vette a levegőt, tekintete vadul cikázott. A lány mindig is rettegett a liftekben, erős klausztrofóbia gyötörte, ami még gyerekkorában alakult ki benne, amikor a bátyja bezárta a pincébe. A sötétség körbeölelte reszkető alakját, a sikoly megállíthatatlanul tört elő ajkai közül. A szülei pár óra múlva találtak rá sokkos állapotban. Azóta az éjszaka, a mindent elborító feketeség az ellensége, a zárt tér pedig a legnagyobb félelme.
A lift egy enyhe lökéssel megállt, az ajtó pedig kitárult. Hedwig hátrányos helyzetével ellentétben szinte kirobbant a parányi helységből. Lee mosolyogva követte. Megkeresték a szobájukat, majd kíváncsian beléptek a lakosztályba.
A plafonról óriási, ragyogó csillár lógott, a falak mellett öt baldachinos ágy foglalt helyet. Hirtelen két elborzadt hang hasított a fülébe.
- De hiszen ez rózsaszín! – Mike és Lee döbbenten, savanyú arckifejezéssel bámulta a feltáruló szobát, dermedten álltak az ajtóban.
És valóban. A falak babarózsaszínűen vibráltak a vakító napsütésben, a baldachin halványlila színben tündökölt. Janice elnevette magát, próbált életet verni két ledöbbent barátjába, beljebb tessékelni őket. Középen egy nagy kandalló foglalt helyet, hatalmas kövekből kirakva, ami régies külsőt varázsolt neki. Halk suttogás lopakodott a lány fülébe, mintha valaki szólította volna. Megrázta magát, nem akarta hallani a különös hangokat, ami már kezdi az őrületbe kergetni. Janice az ablak melletti ágyhoz lépett, majd ledobta a cuccait. Lehuppant a puha bútordarabra, próbált egy kicsit pihenni.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nem tolnánk össze az ágyakat? – csendült fel Hedwig remegő hangja.
Mike felröhögött, mire a lány egy lesújtó pillantást vetett felé. A fiú vigyázzállásba vágta magát, majd intett Lee-nek, hogy lássanak munkához. Már csak fél óra volt vacsoráig, ezért csipkedniük kellett magukat, hogy időben leérjenek. Némi folyadékveszteség után végeztek az ágyak összetolásával, indulásra készen álltak, korgó gyomorral siettek az ebédlőbe. A kastély azonban túlságosan nagynak tűnt, rengeteg útvesztővel, így némi késéssel estek be a vacsorára.

2.

Az ebédlő már tele volt, ismeretlen és ismerős arcok villóztak a mesterséges fényáradatban, méhkasként felbolydult az egész terem. Janice-ék rebegtek egy halk „jó estét”, majd helyet foglaltak a hosszú asztalnál. Velük szemben Jordana és Aisa ült, mellette Mrs. Harolddal. Az utóbbi fekete estélyit viselt, merev állógallérral, szőke haját szoros copfban fogta, arcán savanyú kifejezés ült. Lánya elegáns nadrágkosztümben feszített, elnézve a párost, Janice elszégyellte magát szegényes öltözékét tekintve.
Mrs. Harold nyájasan társalgott egy idős férfival, akit Janice még nem ismert. Ősz haja ritkásan tapadt hófehér koponyájára, rövidre nyírt fekete szakálla elegáns volt és tiszteletreméltó. Aisa fekete spagetti pántos ruhában ült az asztalnál, mély beszélgetésbe merülve Jordanával, tudomást sem véve egykori barátairól. Janice dühösen megrázta a fejét, remélte, hogy nem kerül egy kovenbe a lánnyal.
Az iskolában négy koven van, a Tűz, a Víz, a Föld és a Levegő kovene. Mindenkit az előkészítőn elért eredménye és a tesztek alapján sorolják be, az eredmény az első tanítási napon derül ki. Aisa Janice szemébe nézett, aki gúnyosan utánozta a lány nyalizós gesztusait. Aisa elvörösödött a szégyentől, majd visszafordult Jordanához, hogy tovább folytathassák a beszélgetést.
Hamarosan megérkezett a vacsora, több tucat pincér jelent meg a teremben, kezükön tányérokkal egyensúlyozva. A menü finom volt és ínycsiklandozó, már a látványtól beindult a lány nyáltermelése. Töltött csirkét tálaltak Borelli-módra. Borelli a boszorkányok egyik leghíresebb szakácsa volt, aki tökélyre fejlesztette a fűszerezést, felhasználva minden gyógynövény és biológiai ismeretét.
Miután végeztek a vacsorával, a Mrs. Harold mellett helyet foglaló ősz hajú férfi felállt, megkocogtatta a poharát, majd beszélni kezdett.
- Üdvözlök minden… kedves vendéget a kastélyomban. Örülök, hogy elfogadták… a meghívásomat – kezdte enyhén remegő hangon, néha köhögéssel szakítva meg a mondatot – Körünkben üdvözölhetem többek között Mrs. Amanda Haroldot, aki sokat tesz országunkért és társadalmunkért…
A gyér taps szárnya vesztett madárként pattogott faltól falig, majd teljesen elhalt. Janice arra sem méltatta az idegesítő nőt, hogy felemelje a kezét, így összekulcsolt kézzel provokálóan méregette a triót.
- Mr. és Mrs. Kinget, akik elfogadtatták a fajtánkat az emberekkel – ismét felcsendült a taps, de már erősebben – Miss Sharla Laffny-t, aki a kastélyomat gondozza és segít nekem mindenben. Mr. Bloom sajnos nem tudott eljönni…
A tömeg csalódottan felzúgott, Janice döbbenten figyelte az elkenődött arcokat. Nem is tudta, hogy az apja ilyen népszerű.
- … De elküldte maga helyett a lányát.
Minden tekintet a lányra vetődött, végigmérték tetőtől talpig, aztán megtapsolták. Janice próbált eltűnni az asztal alatt, vörös arccal elbújni a mellette ülő Mike mögött. Jordana felpuffadt arccal irigykedve meredt a lányra, amit Janice egy gúnyos mosollyal viszonzott.
- Mr. Bloom azt ígérte, hogy két nap múlva maga is csatlakozik a társasághoz, de addig még vannak elintézetlen ügyei.
A négy barát megköszönte a vacsorát, majd a távozó tömegbe vetette magát. Ismét fél órán keresztül bolyongtak a folyosólabirintusban, nem tudták hol vannak, valahol a hatodik emeleten járhattak. Minden szobába benyitottak, benéztek, hátha megtalálják a Fehérruhás Lady-t. Két legyet egy csapásra. Hátha megtalálják a szellemet, miközben keresik a szobájukat.
A folyosó végén álló elhagyatott szobában végre célba értek. A kandalló mellett egy áttetsző alak lebegett, tekintete a távolba révedt. A helységben hűvös fuvallat söpört végig, a bútorokat fehér leplek takarták, kísérteties hatást keltve. A szellemkisasszony halkan megszólalt, de a tekintetét még mindig nem vette le a közeli tájról.
- Üdvözöllek boszorkák. Mi szél fújt szerény hajlékomba? – hirtelen megfordult, majd könnyed mozdulattal a szoba másik felében termett.

 Janice döbbenten figyelte az áttetsző alakot, köpni-nyelni nem tudott zavarában. Mit kellene mondani egy halottnak? Belevágni a közepébe és megkérdezni tőle, hogy merre található a Fehérruhás Lady?
- Khm… - köszörülte meg helyette a torkát, majd halk remegő hangon megszólalt – Miért állt az ablaknál? Talán vár valakire?
A szellem lehajtotta bájos fejét, szeméből piszok fehér könny szökött a padlóra.
- A hites uramat várom – válaszolta keserédes hangon, dühös tekintetét az ablakra vetette.
- Csak nem háborúba ment? – csevegett tovább Janice, alaposan felmérve az előtte álló kísértetet.
Egykor szőke haja rendezetten omlott a vállára, hatalmas kerekded szemei alatt sötét karikákat vájt a fájdalom és a halál. Fehér esküvői ruhát viselt, lába csupasz volt, meztelen.
A szellem dühösen megrázta a fejét, amitől jeges szél söpört végig a szobán, eloltva a sarokban álló kandalló tüzét.
- Nem, az én uram elhagyott, hogy a saját véremmel szökhessen meg egy jobb élet reményében. Itt hagytak, elárultak és szemrebbenés nélkül nézték végig a halálomat – keze ökölbe szorult, tekintetében vad düh vibrált.
Janice megelőzve a bajt, gyorsan közbevágott.
- Maga a Fehérruhás Lady? – kérdezte, bár a válasz egyértelmű volt.
A szellem lecsillapodott, kíváncsi tekintettel méregette a lányt és barátait. Janice némi sajnálatot érzett a halottal szemben, tekintete tompa volt, tele fájdalommal és becsapottsággal, ami több száz év után sem hagyta nyugodni, nem hagyta továbblépni. Még mindig várt hűtlen urára, hátha betoppan, és a karjaiba veti magát. Bár Janice biztos volt benne, hogyha a férfi visszatért volna, nem egy szerető feleséget, hanem a bosszúállás angyalát találta volna a házban.
- Igen az vagyok – válaszolt óvatosan, közelebb lebegve a lányhoz – Mégis ki kérdezi?
- Janice Bloom vagyok és Morgana küldött magának egy fontos üzenetet.
- Janice Bloom? Rita Bloom lánya? Ez nagyon érdekes – kóstolgatta a szavakat, tekintete elmerengő volt, némi aggodalom csillogott benne – És Morgana pont téged küldött?
- Maga ismerte az anyámat? – csapott le Janice a szellemre, szemében a döbbenet és a kíváncsiság elegye örvénylett – Honnan tudja ki vagyok? Mi köze van az anyámhoz?
A Fehérruhás Lady csendre intette a lányt, az arcára kiköltözött az értelem, majd egy mindentudó mosollyal a szája szegletében Janice mögé suhant.
- Mit üzent Morgana? – kérdezte kíváncsian, gondosan kerülve a lány tekintetét. Janice kérdései fölött átsuhant, úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.
- Hogy visszatértek az árnylelkek – nyögte ki fogcsikorgatva a lány, miközben a szívében egy fekélyes seb tátongott, az üresség és titkok kiütéssel győzedelmeskedtek felette. Nem értett semmit és az előtte álló kísértetnek esze ágában sem volt felvilágosítani az életével kapcsolatban.
A Fehérruhás Lady a mondat után ijesztően elsápadt, még hófehér áttetsző alakján is lehetett látni a változást. Arca elkomorult, fiatalos arcáról eltűnt a báj, hogy átadja a helyét az öregítő aggodalomnak.
- Most menjetek – intett a négy fiatalnak, miközben próbált nyugodt maradni.
- De hát… -kezdte Janice, mire a szellem dühösen felcsattant, alakja megnőtt, tekintete vörösen vibrált.
- Azonnal hagyjatok magamra! – üvöltötte a szobába, a négy barát pedig kimenekült a helységből.

Kísérteties éjszaka I.

1.

A nap perzselő sugarai agresszívan csiklandozták a lány csupasz bőrét, aki nyöszörögve, fáradtan csapta le az órát. Alig négy órát aludt és ezt a teste is megszenvedte. Laposakat pislogva a fürdőszobába sántított, próbálta kócos sörényét megszelídíteni, nem túl sok sikerrel. Fogat mosott, majd felöltözött. Tekintete a falon lógó órára tévedt, majd kapkodni kezdett. Késésben volt. Mint mindig.
Felkapta a szoba sarkában álló bőröndöt, pokolian nehéz volt, alig bírta el. A lépcsőhöz lépett, majd lelökte róla. A nehéz tárgy hatalmas csattanással ért földet, Csacsa szívére szorított kézzel némán tátogott.
- Bocsi – rebegte szégyenkezve a lány, miközben arcát elöntötte a forróság.
A korlátnak dőlve levánszorgott a lépcsőn, majd egy cuppanós puszit nyomott a dada arcára. Keze a tál süteményért nyúlt, sietősen feltépte az ajtót. Az apja megszeppenten pislogott, testén öltöny feszült, kezében egy aktatáskát szorongatott.
- Nyugalom kisasszony. Még valaki megsérül – dörmögte mély hangján, miközben magához szorította Janice testét. A lány beleolvadt az ölelésbe, magába szippantotta az ismerős illatokat.
- Vigyázz magadra! – búcsúzott az apja, féltő tekintetét a lány távolodó alakjára szegezve.
Janice bólintott, majd az út szélén parkoló Mercédeszhez lépett. Bevágódott a tágas hátsó térbe, majd izgatott mosollyal a szája szegletében köszöntötte barátait. Mike Lee-vel merült mély beszélgetésbe, szinte suttogtak, így Janice egyetlen szót sem volt képes elcsípni a társalgásból. Soha nem titkolóztak ennyire és ez felkeltette a lány kíváncsiságát.
Aisa az ablaknak dőlve szunyókált, halk szuszogása betöltötte a teret. Janice Hedwighez fordult, halvány mosollyal a szája szegletében megszorította barátnője kezét.
- Alig várom, hogy ott legyünk.
A kocsi lassan befutott a vonatállomásra, mind az öten kipattantak belőle, majd csomagjaikkal egyensúlyozva a harmadik peronon álló vagonhoz léptek. Janice feladta a csomagját a segítő Leenek, majd ő is felbicegett a magas lépcsőkön. Kerestek egy fülkét és kényelembe helyezték magukat. A vonat lassan, döcögve futott ki az állomásról, halványszürke füstöt okádva magából.
Mike Janice mellé telepedett, majd felé fordulva beszélni kezdett. A lány azonban nem figyelt rá, gondolatai messze jártak. Nem bírta kiverni a fejéből Morgana szavait. Néhány óra múlva meg kell keresnie egy kísértetet és neki fogalma sincs róla, hogyan lásson hozzá. Még életében nem találkozott holtak evilágban maradt lenyomataival, nem tudta eldönteni, hogy félnie kellene tőlük vagy sajnálni őket.
Szellemet idézni még nem tanultak, az majd a kedves Morgana dolga lesz, ha elkezdődik a tanév. Nem értette miért őt kereste fel a híres varázslónő, a legendás Arthur király féltestvére. Valami van a dolgok mögött, talán az életének eddig homályos részletei kezdenek kibontakozni a sötétségből. Hamarosan tisztán fog látni, minden porcikájában ez a gondolat lüktetett.
Mike hangja erőteljesen, kissé sértődött mellékzöngével csapódott az arcába, Janice megrezzent, kitépte magát komor gondolatai hálójából és a fiú felé fordult.
- Csúcs vagy Janice. Már vagy egy fél órája beszélek hozzád, te meg nem is figyelsz rám.
- Bocsi, csak egy kicsit elgondolkodtam.
Lee Aisával beszélgetett, a lány lelkesen csillogó szemekkel figyelte a fiú arcát, itta minden szavát, minden mozdulatát. Janice tekintete találkozott Lee-ével, aki egy széles mosolyt villantott felé. Aisa követte a fiú tekintetét, majd dühösen elfordult. Leenek legalább egy órájába telt mire képes volt kibékíteni őt. Láthatóan odavolt a fiúért, csak eddig nem merte Lee tudtára adni az érzéseit. Még a barátait is kihagyta a sorból. Egy pillantás, egy mozdulat képes elárulni az embert, hát Aisa így járt, Janice csúfosan leleplezte.
Hedwig szomorúan gubbasztott a sarokban, tüntetően a koszos padlóra fordítva pillantását. A hét eleje nagyon rosszul kezdődött a lánynak, a térdszalag szakadás tönkretette az egész évét. Janice közelebb csúszott hozzá, karjaival magához vonta.
- Ne aggódj. Meggyógyulsz és jövő nyáron már újra együtt deszkázhatunk.
Mike is közelebb húzódott a lányhoz, biztatóan megragadta a vállát, majd atyáskodva megveregette.
- Ne légy szomorú hercegnő – Hedwig hálás mosollyal barátai felé fordult, Janice pedig sértődötten felhorkant.
- Én vagyok a hercegnő – kissé gyerekesnek tűnhet, de a lány számára ez egy fontos megszólítás volt.
- Csak voltál bogár, csak voltál – nevetett Mike a sértődött arcba.
- Bogár? Jó hogy nem féreg – fújtatott dühösen, majd látványosan elhúzódott a fiútól.
- Nem mondod, hogy tényleg megsértődtél? – döbbenten méregette a lány sértődött alakját.
Janice tüntetően az ablakra szegezte a tekintetét, figyelte a zölden tovasuhanó fákat, a csillogó patakok vizét, ahogy megtörik a nap ragyogását. Éles alak vágódott a képbe, kecses teste szinte lebegett, vörös haja kócosan lengte körbe keskeny arcát. Lába meztelen volt, testén egy zöld bársonyruha feszült, kiemelve minden domborulatát és előnyét. Morgana csillogó tekintete elnyelte a nap éles sugarait, beszippantotta magába, a zöld örvény megállíthatatlanul vergődött a nem evilági szemekben.
Hirtelen elfogyott a levegő, Janice pedig partra vetett halként tátogott, friss oxigén után kapkodva. Időközben felállt a székről, teste teljesen rátapadt az ablakra, mintha ki akarná vetni magát a vadul zakatoló szerelvényből. Mike határozott mozdulattal megragadta, majd rántott egyet rajta, így Janice a fiú ölében landolt.
Megtört a varázs, Morgana alakját elnyelte a sűrű erdő, vagy a lány elméjének mélye. Fuldoklóként kapkodott a levegő után, az oxigén könnyedén áramlott végig az erein keresztül, szíve minden egyes dobbanással jelezte, hogy elmúlt a veszély. Mike nem nevetett, megragadta a lány alakját, kezei közé szorította, próbált életet verni belé. Aisa oldotta meg a legpraktikusabban a problémát. Felállt, majd egy hatalmas pofont osztott le Janice-nek. A módszer bevált, a homályos, kábult tekintet ismét kitisztult, valódi fényében ragyogott.
- Mi történt? – kérdezte Mike remegő hangon, kissé élesebb hangnemben, mint kellett volna – Ha ez egy vicc akart lenni, akkor közlöm, nem volt az.
Janice elvörösödött, a szégyen forró lángnyelvek formájában nyaldosta az arcát, próbálta kerülni barátai tekintetét. Négy elborzadt és rémült tekintet, négy döbbent arc. A lány szinte hallotta gondolataik zúgását a fejében, tudta, hogy nem volt éppen normálisnak nevezhető az iménti jelenet. Biztos volt benne, hogy őrültnek nézik.
Mély levegőt vett, majd előadta a teljes történetet, az előző éjszakát, a találkozást Morganával és az üzenetet, amit közvetítenie kell egy szellemnek. Tátott szájjal figyelték a lányt, nem hittek a fülüknek, annyira abszurd volt Janice meséje, hogy fordított esetben ő is hasonlóan reagált volna.
- …mert Morgana energiavámpír – fejezte be a mondatot.
- Mi az az energiavámpír? – kérdezte Aisa ártatlanul pislogva.
Négy elképedt tekintet meredt a fiatal lányra. Az energiavámpírokról még az előkészítőn tanultak, az nem lehet, hogy Aisa nem tudja kik azok.
- Az energiavámpírok azok az emberek, akik a puszta jelenlétükkel elszívják a környezetükben lévő védtelen emberek energiáját. A tünetei a kimerültség, motiváció- és energiahiány, sápadt arcbőr, gyengeségérzet. Olyan boldogtalan emberek, akik áldozataik megcsapolásával okoznak nekik sérüléseket – egyetlen levegővétellel darálta el Janice a definíciót.
Mike elismerően bólintott.
- Ezt szépen megtanultad – mondta, szája szegletében egy halvány mosollyal.
Aisa szégyenkezve elfordult, majd a bőröndjében turkálva elővett egy apró, fekete könyvet. Janice eldöntött fejjel próbálta leolvasni a könyv címét, majd döbbenten hátrahőkölt. Fekete mágia, szerelmi kötések.
- Miért olvasol fekete mágiáról szóló könyvet? – kérdezte elborzadtan méregetve a lány alakját.
- Szerintem a fekete mágiáról is kellene tanulnunk – hangzott a velős válasz, Aisa lenézően méregette Janice-t.
A meglepő az egészben az volt, hogy a lány végig kiválóan teljesített az előkészítőn, egy ilyen alap dolgot, mint kik azok az energiavámpírok, tudnia kellene. Nem sokáig gondolkodott ezen a furcsaságon, mert Mike széles mosollyal elvett egy pakli francia kártyát és zsetonokat, ezzel pedig kezdetét vette egy hangos póker parti. Aisa a felénél megunta a megengedhető zajszint feletti vidámságot, zsörtölődve elhagyta a fülkét, hogy dühösen vibráló alakját elnyelje a folyosó.
Janice percekig döbbenten nézte a lány megüresedett helyét, amikor Mike nevetve oldalba bökte, figyelme visszaterelődött a játékra. Hamarosan a vonat lassulni kezdett, majd megállt. Kezükbe kapták a bőröndjeiket, felsorakoztak az ajtó előtt, hogy leszállhassanak.
A vágány mellett megálltak, hogy bevárják sértődött barátnőjüket, amikor Jordana Harold haladt el mellettük.
- Anyám díszvendég az ünnepségen – dicsekedett a mellette haladó lánynak.
Janice elkerekedett szemekkel, némán tátogott, mikor felismerte az illetőt. Aisa volt. Barátnőjük, akin már nyoma sem volt az előbbi sértődöttségnek, felhőtlenül nevetgélt Jordana minden mondata után. Mike Janice mögé lépett, tekintete követte a Harold-Manco párost, majd sötéten megszólalt.
- Nem tudom mi folyik itt. Aisa az osztály élén végzett, a vizsgán is volt egy kérdés az energiavámpírokról. Bárhogy is rágjuk a dolgot, az még nem volt régen. Olyan érzésem van, mintha lemaradtam volna valamiről, mintha kimaradt volna néhány képkocka.
Janice egyetértően bólintott, miközben le nem vette volna a szemét a két távolodó alakról. Felkapta a bőröndjét a földről, majd elindult a hosszú erdei ösvényen, a kastély felé. Négy bosszús alak trappolt a macskaköveken, négy csalódott barát figyelte az előttük haladó párost. A nemmardi kastély vészjóslóan magasodott föléjük, mohával benőtt falai magabiztosan verték vissza a nap vakító sugarait. Janice megbabonázva meredt az elé táruló látványra, elakadt lélegzettel figyelte az ősrégi épületet. A nap sugarai vörösre festették az ódon falakat, emlékeztetve a látogatókat sötét történelmére. A lány szemei előtt elmosódott alakok vibráltak, magas fültépő hangjuk belopakodott a hallójáratába. Összerezzent a hirtelen zajra, fülére szorított kézzel megtorpant a bejárat előtt. Barátai kíváncsi tekintete az arcába vágódott, Janice nem értette, miért nem látják azt, amit ő.
- Valami baj van Janice? – kérdezte Hedwig, odasántikálva a lány mellé.
- Semmi, csak egy kicsit megszédültem – magyarázkodott az érintett, szemével felmérve a terepet.
Az alakok eltűntek, a nemmardi kastély ártatlanul magasodott föléjük.
Lehet, hogy csak képzelődtem – gondolta Janice, dühösen elfordítva a pillantását az előbbi látomás színhelyéről – Tegnap nem aludtam sokat.
Beléptek a hatalmas előcsarnokba, ahol már több tucat ember várakozott, a szobájukra várva. A zsibongás közepén senki nem vett tudomást a négy feltűnő emberről. Letelepedtek a sarokban álló kanapéra és bőrfotelekbe, türelmesen kivárták, amíg elcsendesül a csarnok, majd a portához léptek.
Fiatal, szeplős arc nézett rájuk kíváncsian.
- Janice Bloom vagyok. Van egy foglalt szobánk négy személyre.
A srác bólintott, majd az előtte álló monitorba temetkezett.
- Meg is van. Hatszáztizenhármas szoba – maga mögé nyúlt, kihalászta a kulcsot az apró rekeszből, majd átnyújtotta a lánynak.
Janice elvette, megköszönte a ránézésre velük egykorú portásnak, majd a szemben álló lifthez léptek.

A nem kívánt küldetés IV

Vasárnap este volt, Janice az ágyában ült, a Démonológia házija fölé görnyedve. Laposakat pislogva próbált ébren maradni, amíg be nem fejezi.
„Kik a démonok? Magyarázd meg miért ragadtak az istenek és az emberek között!”
Mélyet sóhajtott, próbálta összeszedni a gondolatait. Mit is tanultak az előkészítőn? A démonoknak két fajtájuk van, a devek, vagy más néven arkangyalok és az izedek, vagyis az ördögök. Van egy harmadik fajtájuk, de őket nem szokás a többivel együtt emlegetni. Hitvány és sunyi alakok, akik az embereket használják fegyvernek azáltal, hogy a testükbe bújnak, és onnan irányítják őket. Ez azért veszélyes, mert a boszorkányok és mágusok veszélyes fegyvernek bizonyulnak, mert az erejükkel hatalmas pusztítást okozhatnak.
Régen, amikor az istenek között háború dúlt a hatalomért, a démonok úgy döntöttek, hogy kihasználják az átmeneti ellentétet. Az istenek két részre szakadtak, egyikük sem engedett. Az izedeknek sikerült az angyalok bizalmába férkőzni, majd a harc során győzedelmeskedni az istenek fölött. Letaszították őket az égből, de egy dologról elfeledkeztek. A hatalmuktól nem fosztották meg őket.
Két isten emelkedett ki a többi közül, a vadászat istene és a termékenység istennője, a boszorkányok által legjobban tisztelt két istenség. Letaszították az izedeket és azokat az angyalokat, akik részt vettek az árulásban.
Tollat ragadott, a gondolatait levetítette a papírra, majd miután végzett fáradtan hátradőlt az ágyban. Holnap korán reggel indulnak a nemmardi kastélyba és még nem pakolt be semmit. Az óra éjfélt ütött, kísérteties hangja betöltötte az egész szobát. Janice felkelt az ágyból és a szekrényéhez lépett. Elővette a bőröndjét, majd pólókat, nadrágokat és cipőket pakolt bele.
Amikor befejezte a rögtönzött pakolást, bevágódott az ágyába és a mennyezetet bámulva próbált elaludni. Izgatott volt, alig várta a reggelt, ilyenkor soha nem tudott elaludni rögtön, előre látta, hogy órákon keresztül csak forgolódni fog az ágyban.
Hajnali három felé halk motoszkálást hallott a szoba másik feléről. Óvatosan a sarok felé sandított, ujjai tőre markolatára simultak. Halvány, elmosódott alak vibrált az ajtó mellett, halk, suttogó hang simogatta a hallójáratát.
- Ne ijedj meg Janice. Nem akarlak bántani.
Óvatosan közelebb lépett a lányhoz, vörös sörénye göndörödve lebegte körül hófehér alakját. Janice nehezen vette a levegőt, olyan érzése volt, mintha mázsás súly nehezedne a mellkasára. A nő alakja már csak egy méterre lebegett tőle, a levegő hirtelen nehezebbé vált a közelében. Egy energiavámpír. A lány ismerte őket és tudta, hogy az érintettek észre sem veszik milyen hatással vannak áldozataikra. Az energia megállíthatatlanul szivárgott ki Janice bőrén keresztül, hogy az ismeretlen éjszakai látogató aurájába olvadjon. Zöld bársonyruhája a testére feszült, régimódi volt és előkelő, a lány mégsem tudta volna elképzelni a modern divat követőjeként.
- Te még nem ismersz engem – szólalt meg kisvártatva, hosszú ujjaival a hajába túrva – Morgana vagyok, Arthur király unokatestvére. Szeptembertől pedig a Gothick tanára. Én fogom tanítani a pneumatológiát.
Janice hallott már róla, egy legendának vélte, amire most rácáfolt az előtte álló vörös tünemény. Kíváncsian felült az ágyban, a hányinger a torkán kapaszkodott felfelé, a gyomrát mardosta rendületlenül. A feje szét akart hasadni, a szoba homályos képe villódzott fáradt szemei előtt, be kellett hunynia a szemét, hogy el ne ájuljon.
- Mit akar tőlem? – nyögte fájdalmas hangon Janice, miközben hasogató halántékát masszírozta.
- Tudom, hogy holnap indultok a Nemmard kastélyba.
Janice felhúzott szemöldökkel méregette az őskövületet, tekintete értetlen volt és kíváncsi.
- Szeretném, ha megtennél nekem valamit. Ha megérkeztetek, keressétek fel a Fehérruhás Lady-t és adjatok át egy üzenetet.
- Maga miért nem tudja átadni neki? Hiszen nálam is meg tudott jelenni.
- Én nem léphetek be a Nemmard kastélyba, még hologramként sem – Morgana dühösnek tűnt, tekintetét elöntötték a forró lángnyelvek, Janice rémülten visszavonulót fújt.
- Mi lenne az üzenet? – megszeppent hangja ijesztően vékony volt, próbálta olyan kicsire összehúzni magát, amilyenre csak tudta.
- Az árnylelkek visszatértek. Ő tudja, hogy mi ilyenkor a teendő.
Mielőtt Janice bármit is válaszolhatott volna, a boszorkány alakja villózni, majd halványodni kezdett. Fájdalmas tekintetét elnyelte a sötétség, a lány pedig ott maradt egyedül, értetlenül, sötét gondolataiba merülve. A levegő hirtelen könnyed lett és friss. Janice megkönnyebbülten omlott az ágyra, mellkasáról eltűnt a nyomás, megszüntetve minden fájdalmat.
Kik azok az árnylelkek? Morgana tekintetét elnézve gonosz lények lehetnek. Visszatértek? Az nem jelenthet semmi jót.

A nem kívánt küldetés III.

1.

Széles mosoly, laza farmer, melynek oldalán egy kutyalánc lógott. Mike volt a késő éjjeli látogató, kezei óvatosan rázták a lány vállát.
- Ébresztő Csipkerózsika, megjött a herceged – suttogta lágyan, lehuppanva az ágy szélére.
Janice laposakat pislogva kinyitotta a szemeit, majd az óra felé sandított. Hajnali három múlt huszonhárom perccel. Mike követte a lány tekintetét, majd bocsánatkérő mosollyal a szája szegletében megszólalt.
- Bocs, hogy késtem, de feltartottak. Nálunk alszik a húgom barátnője, aki történetesen totál rám van kattanva. Alig tudtam lerázni.
- Ezt teszi a mérhetetlen vonzerőd – kacagott Janice, miközben Mike szúrós tekintettel és savanyú fintorral méregette.
Hát, persze. Délután megbeszélték, hogy a fiú átjön este filmet nézni, ami teljesen kiment a lány fejéből. Alex annyira feldühítette, hogy minden más elillant az agyából, az előbbi álma pedig teljesen összezavarta. Mike megjelenése váratlanul jött, ahogyan az anyja felbukkanása is. Volt egy olyan érzése, hogy az elmúlt éjszaka vörös szemű látogatója és az álmában látott szülőanyja között van valami összefüggés. Jó lenne tudni, hogy micsoda.
- Hahó, királylány, fent vagy már? – hasított egy idegen hang a gondolataiba.
Janice megrázta magát, majd Mike felé fordult. Halvány mosollyal, enyhe pírral az arcán felült az ágyban, intett a fiúnak, hogy jöjjön közelebb. Mike lerúgta a cipőjét, bebújt az ágyba a lány mellé és bevackolta magát a takaróba. Janice bekapcsolta a tévét, majd komoly arccal a fiú felé fordult.
- Ezt muszáj elmesélnem neked – kezdte, majd fészkelődni kezdett az ágyban – Ma este Alex is itt volt a bálon.
Mike gúnyosan forgatta a szemeit, azt hitte valami lányos beszélgetésnek néznek elébe.
- Ne vágd a fejeket – ütötte vállba játékosan a lány – Nem hiszed el, mit kért tőlem.
Nyitva hagyta a mondatot, a fiúnak kellett egy pár perc mire felfogta, hogy erre fel kellene tennie egy kérdést.
- Mit? Janice, nem akarsz velem járni? – hangját gúnyosan eltorzította, utánozva Alex könnyed beszédstílusát és hanglejtését.
- Hülye. Szerette volna, ha vele versenyzek télen, a snowboard bajnokságon.
Mike-nak leesett az álla, elkerekedett szemekkel, felháborodottan hápogott.
- És mit mondtál neki? – nyögte ki végre valahára.
- Természetesen nemet – felelte döbbenten a lány, dühösen oldalba könyökölve a mellette terpeszkedő fiút – Mégis mit képzelsz te rólam?
Mike látványosan megkönnyebbült, vagy húsz centit összement, miután kifújta azt a levegőmennyiséget, amit magában tartogatott a válasz végéig. Hálás, kutyatekintettel méregette Janice-t, aki még mindig dühösen rázogatta a fejét.
- Köszi, hogy ennyire megbízol bennem.
- Tudod, hogy nem úgy gondoltam. De ez a szépfiú teljesen elveszi a fejedet. Nem tudom, mit eszel rajta.
- Ebbe most ne menjünk bele – ha pillantással ölni lehetne…
- Tudod már hova megyünk jövő héten? – kérdezte villámgyorsan témát váltva Mike.
Augusztus második hete Janice-éknál egyet jelentett a nyaralással. Minden évben kiválasztottak egy helyet, ahova elmentek, csak ők öten, szülők nélkül. A nyár legizgalmasabb egy hetének ígérkezett minden egyes alkalommal, főleg, ha Janice választotta ki a helyet, mint ahogyan most is.
- El sem hiszed mit találtam – izgatottan Mike felé fordult, tekintetéből eltűnt a néma harag – Haláli a hely.
- Hát, ha olyan, mint a tavalyi, akkor tökéletesen illik rá a „haláli” kifejezés – rémüldözött a fiú, gúnyosan ejtve ki a szavakat.
- Én tehetek róla, hogy a hullámvasút pont akkor állt meg, amikor fejjel lefele voltunk?
- Pontosan te tehettél róla. Ha nem próbálod ki a féleleműző bűbájt, akkor mindez nem történik meg.
Janice arca elvörösödött. A tavalyi nyaralás emlékeit mélyen elrejtette a kínos feliratú ládába. Még nem állt túlságosan a helyzet magaslatán varázslás terén, habár most sem nevezhető profinak. Hiszen még csak most kezdi el az iskolát, az első két év, amolyan elkészítő volt, egy felmérés, hogy valóban készen állnak-e arra, hogy boszorkányokká, illetve mágusokká váljanak.
- Tehát hová megyünk? – tette fel a kérdést újra Mike, előre félve a választól.
- A Nemmard kastélyba, apa elintézte nekünk – válaszolta izgatottan a lány, a fiú tekintetét kutatva.
- Janice, véletlenül nem ott végeztek ki egy csomó embert?
- De, hát nem izgalmas? Alig várom, hogy induljunk.
Mike sápadtan ájuldozott a lány mellett, túlságosan jól ismerte Janice-t már ahhoz, hogy tudja, semmi jóra nem számíthat a nyaralás alatt. A film némán pörgött a szemük előtt, de egyikük sem figyelt rá. Mike laposakat pislogva hamarosan Janice vállára hanyatlott, aki óvatosan a párnára ejtette a fiú fejét.
Néma alakok villóztak a sötétségben, vér fröccsent a tévé képernyőjére, miközben Janice leragadó szemeivel küzdött. Az álom hosszú karmaival sötéten kavarodott körülötte, küzdött ellene, szemei elszántan meredtek a tévé képernyőjére, nem sok sikerrel. Szemei lecsukódtak, a lány ájultan omlott Álomország erdejébe.
Óvatosan felállt a földről, fájós derekát fogva, leporolva nadrágjáról a koszt. Halk ének lopakodott a hallójáratába, lágyan körbeölelte, Janice pedig közelebb lépett a hang forrásához. Rita Bloom egy bokor mellett gubbasztott, ujjai lágyan simultak a tőrére, földöntúli hangja betöltötte a környéket, az erdő lakói félénken húzódtak meg rejtekhelyeiken.

Éj és nappal egyesül,
Sötét lények törnek elő rejtekhelyükről.
Itt, hol két világ elvegyül,
Hol két faj él, összeférhetetlenül.
A háború ízét a számban érzem,
Holtak útján koppan a léptem.
Sötét alakok kavarodnak Földanya méhében,
A veszély közeledik, én nem félem.

Janice közelebb lépett az anyjához, talpa alatt megreccsent egy száraz faág, mire Rita felpattant, tekintete ijedten vibrált. Egy lépést hátrált, a lány pedig összefacsarodott szívvel, összetörten figyelte a nőt, aki megszülte. Mrs. Bloom arcára álarcként simult az elmezavar, tekintete homályos volt, gyanakodva méregette Janice alakját. Kristálytiszta könnycsepp indult útjára a lány szeméből, hogy végigfollyon a bársonyosan sima arcon, majd toccsanva hulljon az avarba.
Minden vágya azt volt, hogy magához ölelje az anyját, hogy belélegezze bőrének illatát, érezze testének melegét. De félt, hogy a nő támadásnak vélné és leszúrná a kezében szorongatott tőrrel. Janice elmerengve bámulta a csodás fegyvert, ismerte hajlított pengéjét, hűs markolatának érintését, pengéjének éles hasítását. Ez az ő tőre volt, amit még az apjától kapott két évvel ezelőtt.
Lassan, óvatosan az anyja felé lépett, aki ijedten hátrált egy lépést, kezéből kihullt a tőr, így Janice megvizsgálhatta közelebbről. Felemelte a veszélyes fegyvert a földről, ujjai remegve simultak a mellette heverő tokra. A bőr tartót nem ismerte, az apja csak a tőrt adta neki és most már azt is tudta, hogy miért. A felületre gyönyörű, cikornyás betűkkel két szó volt vésve: Rita Bloom.
Mrs. Bloom közelebb lépett Janice-hez, ujjai lágyan a lány arcára simultak, akinek patakokban folytak a könnyei. A nő elmerengve letörölte a sós folyadékot a hófehér bőrről, Janice elkerekedett szemekkel figyelt, nem mert megmoccanni, félt, hogy elront valamit. Nem akarta, hogy véget érjen a pillanat, itt akart maradni az anyjával örökre. Az asszony bugyuta mosollyal a szája szegletében a lány arcát simogatta, aki hirtelen ötlettől vezérelve megragadta a testet és magához vonta, hogy összefonódjanak egy meleg, oly régóta áhított ölelésben.
Hideg folyadék érintését érezte a vállain, tekintete az anyjáét kereste, majd döbbenten, levegő után kapkodott. Az anyja, aki megszülte, majd elhagyta őt, sírt, könnyei hűvös patakként csordogáltak az arcán, hogy a lány pólójába olvadjanak. Janice-nek ez többet ért minden szónál. Az anyja tudja, hogy kicsoda, tudja, hogy a lánya. Hiába őrült, hiába nincsen tisztában a körülötte hömpölygő világgal, azt tudja, hogy az ő vére és ez a fontos.
Nem szabad felébredni, a reggel egyet jelent a véggel, a pusztulással. Nem akarja elengedni az anyját, hiszen gyermekkora óta áhítja ezt a pillanatot. Soha nem értette, hogyha mindenkinek van anyukája, akkor neki miért nincsen. Az óvodában vadul zakatoló szívvel, elszorult torokkal nézte, ahogy társaiért a saját anyjuk jön, míg érte egy „idegen” nő, a dadája. Szerette Csacsát, de nem helyettesíthette Mrs. Bloom-ot. Az apja nem nősült újra, aminek Janice borzalmasan örült, nem bírt volna egy másik nőt elviselni a házban, egy másik nőt, aki az anyja helyére tör.
Az apja soha nem beszélt Ritáról, soha nem mesélt róla, még csak meg sem említette őt. Miért nem rakta ki a képeit? Miért nem engedte, hogy legalább ő, Janice, megismerhesse a tulajdon anyját?
Lehet, hogy Rita az apja miatt őrült meg? Lehetséges. Lehet, hogy az apja tehet mindenről, mert nem törődött eleget vele. Folyton-folyvást üzleti utakra járt, amit az anyja nem bírt elviselni, összeroppant a teher alatt. Ebben a pillanatban Janice gyűlölte az apját, gyűlölte, mert elüldözte az anyját.
De aztán észhez tért és elszégyellte magát. Miért hibáztatja az apját? Őt, aki mindvégig mellette volt, aki felnevelte, aki ott volt az első versenyén és együtt örült a győzelme után? Ez csak egy álom, térj magadhoz Janice! Anya csak egy álomkép, semmi több. Anya elhagyott, nem valóság.
Eltolta magától az asszonyt, majd könnybe lábadt szemmel, feltörekvő zokogással és kétségbeeséssel a mellkasában felébredt.

2.

Kikelt az ágyból, megtörölte nedves arcát, próbálta csitítgatni vadul zakatoló szívét. Egyszer fel kellett ébredni, nem maradhatott az álomvilágában, amikor itt vár rá a valóság, a családja. Halvány mosollyal figyelte Mike szétterpeszkedett alakját az ágyon, majd a fürdőszobába vonult, hogy összeszedje magát.
Gipszes lábát beleerőltette egy rövidnadrágba, felvett egy ujjatlan fölsőt, majd egy cipőt magára húzva leballagott a lépcsőn.
Barátai már kint voltak, a deszka hangosan csattant a betonon, Janice elszorult szívvel nézte őket, még csak három nap telt el azóta, de neki örökkévalóságnak tűnt. Érezni akarta a grip érdes felületét a talpa alatt, a deszka könnyed suhanását, a szelet, ahogy lágyan végigcirógatja az arcát.
Fáradt mosollyal a szája szegletében leült a járdaszegélyre, amikor Hedwig lefékezett mellette.
- Tudod már, hogy hova megyünk jövő héten? – kérdezte kíváncsian.
- Nemmard kastélyba – felelte Janice, kíváncsian fürkészve az arcokat.
Úgy tűnt csak Mike ilyen beszari, a többiek mind örültek a választásnak és izgatottan várták az indulás napját. Mike laposakat pislogva jelent meg az ablakban, majd a falhoz támasztott létrán át, csatlakozott a barátaihoz. Három elképedt és döbbent tekintet meredt a fiú alakjára, aki könnyed mosollyal az arcán letelepedett Janice mellé.
- Sziasztok – utánozta barátai elnyúlt arcát viccelődve.
Lee tért magához először a döbbenetből, hogy rögtön kérdésekkel bombázza Mike-ot.
- Mit kerestél Janice-éknél? Mi történt? Hogyhogy felmentél hozzá?
A kérdések vadul csapódtak az arcukba, a fiú elmosolyodott, míg Janice fáradtan megrázta a fejét.
- Állj! Igen, Janice-nél aludtam, filmet néztünk, semmi nem történt és pont. Kielégít a válasz, Lee?
Az említett zavartan elvörösödött, majd visszavonulót fújt és inkább elment deszkázni. Mike követte őt, a deszkára pattant, majd végigcsúszta a padka szélét. Janice szomorú tekintettel vette elő a házi feladatát, amit meg kell írni az iskola kezdéséig. Először a Samhain boszorkányünnepről kellett valamit összehoznia.
„Ez az ünnep a gyengeség felszámolásának az ideje. Régen ekkor ölték meg azokat az állatokat, amelyekről azt gondolták, hogy nem élik túl a telet. A kör külső peremét az évszakra jellemző növényekkel és virágokkal díszítik: fenyőgallyak, tobozok, makkok, vadgesztenye, kicsi dísztökök, téli jázmin, borókabogyók és ágak. Az oltárra narancssárga oltárterítő és gyertya kerül. A szarvas sisak az oltár mellett áll. A kör északi negyedében egy üst áll. Az ünnep először templomépítéssel kezdődik, majd a telihold vagy újhold szertartással folytatódik. Aztán jön a megidéző, aki a koven egyik tagja…”
Hangos csattanás, éles reccsenés, Hedwig elhaló kiáltása. Janice elkapta a tekintetét a dolgozatról, próbálta felmérni a terepet. Barátnője a földön feküdt, arca eltorzult a fájdalomtól és az üvöltözéstől. Tekintete Mrs. Norton házára révedt, torkaszakadtából ordibálva egy bokorsorral. Janice felállt, majd Hedwighez sietett. Tekintete követte a lányét, majd döbbenten figyelte az előbukkanó alakot. Jordana Haroldot.
A lány arcán önelégült mosoly terült szét, kezét a levegőbe emelte. Janice dühös fúriaként közeledett Jordana felé, aki ijedten hátrálni kezdett, de már késő volt. A lány meglendített az öklét, ami egyenesen Miss. Harold kisasszony arcába vágódott. Vér fröccsent az élénkzöld pázsitra, Jordana vére. A lány könnybe lábadt szemmel, szitkozódva hagyta el a terepet.
Janice, Hedwighez sietett, majd átvetette a lány karját a válla felett. Mike és Lee is a pórul járt sebesülthöz sietett, majd együttes erővel Dr. Orelly irodájáig cipelték.
A férfi az asztala mögött ült, fáradtan masszírozta a halántékát.
- Mit csináltál már megint Janice?
A lány felháborodottan felhorkant, arca felpuffadt az ingerültségtől.
- Én semmit – közölte lenézően – Viszont Hedwiget meg kellene vizsgálnia.
- Nem bírtok magatokkal? – kérdezte, miközben kikászálódott az íróasztala mögül.
Felültették a lányt az asztalra, Dr. Orelly pedig megvizsgálta a sérülést.
- Térdszalag szakadás. Ebből jó egy évig nem lesz versenyzés, se deszkázás. Nagyon sajnálom – tette hozzá, tekintetében a - miért jó ez a sport? – érzés tükröződött – Még ősszel meg kell műteni, addig is pihentesd.
Hedwig összetörten zuhant az asztalra, vállát rázta a zokogás, Janice az arcához hajolt, próbált megnyugtató, bíztató szavakat suttogni a fülébe. Nem sikerült neki.
A bosszú tüze felizzott a négy barát szívében, egyetlen gondolat cikázott csak a fejükben.
Isten óvd Jordana Harold lelkét!

A nem kívánt küldetés II.

Janice borzalmasan dühös volt, ujjai remegve fejtették le a testéről a ruhát, minden porcikája sikított a felháborodottságtól. Mégis, hogy képzeli? Hogy lehet ennyire vérlázítóan nagyképű és önző? Ezek a gondolatok cikáztak a gondolataiban, tartották izzásban a dühét. Két érzelem csapott össze a lányban, a szerelem és a barátság, a rózsaszín köd és a hűség. Nem kellett sokáig gondolkodnia azon, hogy melyiket választja. A barátság szent és sérthetetlen, míg a szerelem léha és múlékony.
Lelki szemei előtt megjelent Alex sportos alakja, jóvágású arca, játékos mosolya, ami mindig a szája szegletében vibrált, amikor Janice-szel beszélgetett. Mintha mindig mulatna a lányon. A képbe befurakodott egy másik alak is, erőteljes mozdulattal lökve ki Alexet a porondról. Mike volt. Janice legjobb és egyben legrégebbi barátja. Szürke szemei farkasokra emlékeztették a lányt, tekintetében mindig ott izzott a vadászszenvedély, erős volt és megbízható. Kihívóan a lányra nézett, szája szegletében egy halvány, visszafogott mosoly vibrált.
Janice meglepődötten tovalegyintette a képet, majd elkerekedett szemekkel az ágyra vetődött. Úgy tűnt kezdi belelovalni magát a pletykákba, többet képzelni a dolgok mögé. Mike a barátja, semmi több. Úgy tekint rá, mint egy nagy testvérre, akivel kivételesen jól kijön. Ráadásul ezzel a fiú is így van. Ez egy hatalmas nagy butaság, az Alex-szel folytatott beszélgetés hozta ki belőle a döbbenetes gondolatot. Hiszen nem érez semmit Mike iránt, szereti, mint egy barátot, de semmi több.
Hátradőlt az ágyban, könnyedén magára kapott egy pólót és egy rövidnadrágot, majd a kispárnába fúrta az arcát. Fáradt volt, kimerítette a mai nap, ráadásul a gipsz pokolian kényelmetlen volt. Próbálta kiűzni az áloműző gondolatokat a fejéből, próbált megnyugodni és pihenni egy pár órát.
Kettőt fordult az ágyban, amikor elnyomta az álom, ő pedig fájdalmas kiáltással zuhant Álomország földjére. Az erdő komoran és sötéten ölelte körbe csupasz alakját, a hold tiszteletet parancsoló gömbjét eltakarták a fák. Janice felkelt a földről, majd futásnak eredt. Minden olyan sötét volt és fenyegető, a lány pedig kiszolgáltatott és rémült. A távolban farkas vonyított éhesen, az egyik fa ágán egy bagoly huhogott unottan, rideg és ijesztő hangulatot gerjesztve Janice-ben. A hideg lassan lopakodott a lány felé, hogy apránként a magáévá tegye. Szíve vadul dörömbölt csontbörtönében, az érzés a torkán kapaszkodott felfelé, a szájában érezte a félelem keserű ízét.
Többször elbotlott, de mindig felállt, rohant tovább, menekülni akart, eltűnni ebből a rémálomból. Fejét lehajtva futott, az ágak éles karmaikkal az arcába kaptak, vörös csíkot húzva a lány hófehér bőrére. A vér apró cseppbe gyűlt a seben, majd elnehezülten végigcsurgott Janice arcán, hogy a póló szövetébe olvadjon.
Az erdő egyre szűkült, magába akarta szippantani, tudta nem állhat meg. Át akarta ugrani az egyik farönköt, de a lába fáradtan felmondta a szolgálatot, aminek következtében a nedves fűben landolt, kezeit az arca elé emelte, hogy védje a kiálló kőtarajoktól.
Az erdő hirtelen némult el. Félelmetes és kibírhatatlan volt a csend. A lány hangosan zihált, nehezen kapkodta a levegőt, a lába tompán lüktetett. Egy fadarab fájdalmasan felsírt valaki talpa alatt, a hirtelen jött zaj megrémítette Janice-t. Ijedten hátrakapta a tekintetét, rémülten figyelte a sötét alak közeledését. A hóhér…
Ez a szó jutott legelőször az eszébe a jelenségről, majd elakadt lélegzettel figyelte tovább a felé suhanó árnyat. Vörösen izzó szempár villant a sötétségben, a lánynak sikítani sem maradt ereje, némán, partra vetett halként tátogott, megbabonázottan bámulva az alakot. A hóhér kilépett a tisztásra, betegesen vékony ujjaival óvatosan lefejtette magáról a csuklyát, így Janice betekintést nyert a nehéz szövet alá.
Egy nő arca bukkant fel a félhomályban, bőre pergamenszerűen tapadt a csontokhoz, vörösen izzó szemei mélyen ültek a koponyában. Fekete haja csapzottan omlott a vállára, a csuklya szinte lógott a vékony testen.
Janice-nak a hideg ellenére is ömlött a hátáról a verejték, tudta ki a nő és ez mély döbbenettel és szomorúsággal telítette meg a szívét. Hát hogyne tudta volna ki a vele szemben álló ember. A házban semmi nem emlékezette rá, de a lány az agyába véste arca körvonalait. Bár akkor még a nő fiatal volt, gyönyörű, ápolt és elegáns, mosolya, mint a lágy szellő egy meleg nyári délután.
Rita Bloom volt, az anyja.
A zavart arcot elnyelte a sötétség, Janice pedig ijedten felugrott az ágyban. Valaki állt felette. Alakja sötéten magasodott a lány fölé, kezei megragadták a vállát.

A nem kívánt küldetés I.

Pontban nyolc órakor megjelent a fogadóteremben, bűbájos mosollyal az arcán, gipszes lábát kecsesen emelgetve. Nem is volt olyan nehéz, mint gondolta, a lényeg a technika és ezt elég hamar elsajátította. Hála az égnek a magas sarkút megúszta, állapotára tekintettel. Az apja már kellemes csevegésbe mélyedt néhány idősebb emberrel, de amint észrevette Janice-t, döbbent tekintettel magához intette.
A lány engedelmeskedett, nem is lett volna más választása, majd illedelmesen meghajolt az ismeretlenek előtt.
- Mr. és Mrs. Nolen, ő itt az egyetlen lányom, a szemem fénye, Janice Bloom – az apa csillogó szemekkel, büszkén mutatott a lányra.
- Örvendek Janice – hajolt meg az idős férfi, majd kezet csókolt neki.
Janice erőltetett mosollyal vette tudomásul a gusztustalan gesztust, nem értettem mire jó ez a túlzott udvariasság. Nem gondolkodhatott rajta túl sokáig, mert az apja közelében újabb két vendég jelent meg.
Az egyik fiatal férfi volt, harmincas évei elején járhatott, jóvágású arca kontrasztot alkotott a mellette álló negyvenes boszorkával. Vidáman méregette a tömeget, áradt belőle a jó kedély, átadva belőle a környezetében tartózkodóknak. A nőt már sajnos ismerte, ahogyan a lányát is. Amanda Harold vékony alkata, mesterséges barna és megereszkedett bőre jóval idősebbnek mutatta, mint ami valójában volt. Fekete testhezálló estélyit viselt, szőke haját szoros kontyba fogta. Elegáns volt a maga nemében, de a mellette álló férfi messze nem illett hozzá.
- Üdvözlöm Mrs. Harold, Mr. Bergmann – köszöntötte udvariasan a két vendéget. A nőnek kezet csókolt, a férfival pedig kezet rázott- Janice, gondolom ismered Mrs. Haroldot, ő városunk képviselője és Jordana anyja. Az úr pedig Timothy Bergmann, osztrák miniszterelnök. Hihetetlenül nagy megtiszteltetés, hogy a köreinkben fogadhatom.
- Részemről a szerencse – villantotta ki hófehér fogait a férfi, udvariasan Janice felé biccentve.
Alig tíz perce tartózkodott csak az összejövetelen, de már most vissza kellett fojtania egy ásítást. Pokolian unta magát a sok vénség között. Hamarosan bemutatják az áldozatot az Isteneknek, majd elkezdődik a bál, amin már nem szeretne lent tartózkodni.
- Alex, várjál – csattant egy ismerős, nyafogós hang a tömegből – Hova sietsz?
Janice kíváncsian megpördült a tengelye körül, majd barátságos mosollyal üdvözölte Bow mant. A fiú abban a pillanatban lépett ki egy nagyobb társaságból, mögötte Jordana loholt dühös tekintettel. A lány rózsaszín ruhát viselt, Barbie- babára emlékeztető hatalmas szőrmékkel szegélyezve. Nevetséges látványt nyújtott, de láthatólag nem érdekelte, vagy nem érzékelte az emberek reakcióiból. Anyja és lánya. Le sem tagadhatnák a rokoni kapcsolatot. Mindkettő arcán savanyú kifejezés ült, mereven ragaszkodtak kísérőjükhöz, szinte már piócaszerűen.
Alex Janice-hoz lépett, majd széles mosollyal az arcán csókot lehelt a lány kezére.
- Nagyon csinos vagy ma – szólalt meg, ámulattal vizsgálva az összképet.
- Elég ebből az erőltetett illedelmességből. Már most hányingerem van tőle – vigyorgott a lány, vörösödő fejjel.
Bow man hihetetlenül nézett ki az éjfekete öltönyben. Annyira nem illett hozzá ez az öltözék és mégis milyen jól állt neki. Janice irigykedő pillantásokkal illette a fiút, akinek láthatóan minden ruha jól állt. Fekete öltönynadrágot viselt, fekete inggel, a fehér és fekete kontrasztja szinte már fájón hiányzott a lánynak. Ráadásul Alex-nek fekete haja volt, barna szemekkel, így az összkép ijesztően sötétre sikeredett.
- Nem iszunk valamit? – szólalt meg a srác, majd karon ragadta a lányt és az italpult felé húzta
- Hogy van a lábad? – tekintete aggódó volt és őszinte, két poharat tartott a kezében, az egyiket Janice felé nyújtva.
- Nem túl jól. Úgy érzem magam, mint egy idióta, amire apám óránként felhívja a figyelmemet. Alig várom, hogy levegyék rólam.
- A téli snowboard versenyre meggyógyulsz?
- Persze. Elvileg iskolakezdésre már megszabadulok tőle. Mr. Orelly legalábbis ezt mondta.
- Az szuper – mintha egy kicsit elszomorodott volna, amit Janice nem tudott hová tenni. Valami rosszat mondott?
Még mielőtt megkérdezhette volna, a tömeg elnémult, az apja hosszú sárga köpenyben egy feldíszített oltár mellett állt, kezében egy csokor virággal. A nyár édes illata belengte a termet, Mr. Bloom figyelmeztetően felemelte a kezét, száját szólásra nyitotta.
- Üdvözlök Mindenkit, aki megtisztelt a társaságával ezen a különleges éjszakán – kezdte, a tömeg halkan morajlott körülötte – Megtiszteltetés, hogy a házamban tartjuk ezt a fontos eseményt. Eljött a nap, fejezzük ki együtt a tiszteletünket az Isteneknek.

Úrnőnk és Urunk, köszönet néktek
Mindenért, ami nő a földben.
Növekedjen a termés erősen,
Míg betakarítjuk.
Köszönjük a gyümölcsök ígéretét.
Engedjétek, hogy erőtök bennünk megmaradjon
Most és egész évben.

A tömeg elnémult, majd örömujjongásban tört ki. Az apa az oltárra helyezte a virágcsokrot, majd tisztelettudóan meghajolt előtte.
- Janice beszélni szeretnék veled - szólalt meg Alex, komoly tekintetét a lányéba mélyesztve.
- Gyere velem – intett Bow mannek, majd elindultak egy nyugodtabb hely felé.
Janice a könyvtárszoba mellett döntött, az kényelmes volt, tágas, ráadásul üres. Az ajtó nyikorogva tárult fel előttük, a lány keze a villanykapcsolóra simult, majd egy pillanat alatt erős fény öntötte el a hatalmas termet. A mennyezet három emelet magasságába nyúlt, a fenti szintekre, vékony kanyargós csigalépcső vezetett fel.
Az apja szenvedélyes gyűjtő, a könyvek legszélesebb választéka található meg a polcain. Janice szeretett ide elbújni és belemélyedni az ódon könyvek dohos szagába és idegen szavaiba.
Léptei hangosan koppantak a lépcsőn, Alex engedelmesen követte, miközben tátott szájjal bámulta az elé táruló látványt. A lány végül megállapodott a középső szinten, majd könnyedén egy puha kanapéba vetette magát. Tekintete hívogató volt, így hamarosan Alex is csatlakozott hozzá. Egymás mellett ültek, miközben túllicitálták egymást vigyorgás terén. Végül a lány törte meg a csendet.
- Beszélni akartál velem – váltott komolyabb hangnemre.
Alex elszakította pillantását a lány hófehér bőréről, vágyának láthatatlan kezeit visszahúzta Janice testéről, nem szerette volna, ha elterelik a figyelmét. Megköszörülte a torkát, majd félénken megszólalt.
- Egy nagyon fontos dologról szeretnék veled beszélni, vagyis inkább egy fontos dologra szeretnélek kérni.
Janice elvörösödött, nem tudta mit szeretne neki mondani a fiú, de ötletei lettek volna.
- Már tegnap is akartam mondani, de akkor… nem tudtam.
A lány tisztán emlékezett az éjszakára, de nem akart róla beszélni, mert még ő maga sem értette igazán. Érezte a vörösen villogó szemek fenyegetését, minden ízében érezte a pusztító energiát, ami elszipolyozza minden erejét. Kínosnak érezte, hogy mindez pont Alex Bell szeme láttára történt, de már nem tudta visszapörgetni az időt. A nap folyamán egyszer sem jutott eszébe a vörös szempár, ami pontos mása volt az övének, talán azért mert próbálta elnyomni magában. Furcsa érzés volt, mintha egy ismeretlen erő hívogatta volna magához, de a lányban volt annyi lélekjelenlét, hogy ne engedjen a gonosz csábításnak.
Sejtette, hogy ez csak a kezdet volt, a formátlan erő csak próbálgatta hatalmát és mivel látta, hogy nem válik be, később erőszakosabb fegyvereket fog bevetni ellene.
Janice megrázta magát, egyúttal kiverve a fejéből a baljóslatú gondolatokat.
- Mit szerettél volna mondani? – tért rá a lényegre, ügyesen kikerülve a kínos részleteket.
- Gondolom tudod, hogy én is indulok az idei versenyen.
- Valahogy éreztem – biccentett a lány.
- Szeretném, ha te lennél a társam a páros számban – nyögte ki félénken, tekintetével Janice arcát fürkészve.
A lány elkomorult. Akárhogy is szeretett volna egy csapatban versenyezni Bow mannel, neki már meg volt a saját társasága, a saját emberei. Egész nyáron ezzel foglalkoztak Mike-kal, nem fogja cserbenhagyni, csak azért mert fülig bele van zúgva Alexbe.
- Nem – jelentette ki határozottan, de rájött ez túlságosan elutasítóra sikeredett – Nekem már van egy párom, Mike. És sajnálom, de semmi pénzért nem cserélem le senkire.
Bow man arcáról lehervadt a halvány félénk mosoly, feje paprikapirosba váltott, kezei ökölbe szorultak.
- Már megint Mike – sziszegte dühösen – Kezdek hinni a pletykáknak, hogy ti együtt jártok. Állandóan együtt lógtok, a srácot le sem lehet vakarni rólad.
Janice felháborodottan felpattant, gipszes lábán ingatagon állva. Alakja dühösen vibrált, ujjai fenyegetően meredtek a fiú felé.
- Akkor higgyél a pletykás rosszindulatú népségnek, mint amilyen Jordana Harold is. Tudtommal jóban vagytok egymással. Nehogy azt hidd, hogy füttyentesz, én pedig ugrok, mert te vagy Bow man, az iskola császára. Hát nem, én nem olyan lány vagyok. Mike a legjobb barátom és nem fogom megbántani azért, mert neked így tartja a kedved.
Dühösen elviharzott a harmadik emelet felé, ahonnan egy átjárón keresztül eljutott a szobájáig.
Alex döbbenten ült a kanapén, némán szemlélve a lány dühkitörését. Tetszett neki az a tűz, amit a szemében látott lobogni, az a szenvedély, ahogy megvédte azokat, akiket szeret. Habár az már nem tetszett neki, hogy Mike az illető. Érezte, hogy még konkurenciát fog jelenteni neki ez a fene nagy „barátság”.
Szája halvány mosolyra húzódott, még órákon keresztül ült a könyvtár méla magányában és gondolkodott.

Ez a nap is rosszul indul V.

A fürdőszobában már lágyan csobogott a víz, eperillatú hab terült szét a hatalmas medencéhez hasonlító kádat betöltő folyadék felszínén. Csacsa bocsánatkérő mosollyal az arcán távozott, Janice pedig levetette hálóingét, majd a gipsszel bénázva végül bevergődött a forró fürdőbe. Rögtön el is merült a rózsaszín habban, majd nedves tincseit hátravetve kirobbant a vízből.
Valaki halkan megkopogtatta az ajtót, majd választ nem várva, belépett a helységbe. Mr. Bloom megállt a kád mellett, szigorú és csalódott tekintetét a lányára vetette.
- Nagyon csúnyán bántál Madame Rosaline-nal.
Janice dühösen a vízfelületre csapott, hab fröccsent szét a szobában.
- Ha nem tudsz elfogadni olyannak, amilyen vagyok, szerintem ne is beszélgessünk.
- Tudod, hogy nem erről van szó. Én, elfogadlak olyannak, amilyen vagy, de este a bálon sok fontos ember lesz, és nem szeretném, ha lejáratnál.
- Miért itt lesz az Offspring, a Sum 41…
- Elég! Nem tudom kik ezek, de már a nevük is borzalmas. Nem, degeneráltakat nem hívtam meg.
- Látod?- csapott le hirtelen a lány- És te úton-útfélen azt hangoztatod, hogy elfogadsz.
- Ne menjünk bele ebbe a vitába, jó? Elküldöm Madame Rosaline-t.
Janice boldogan magához ölelte az apját, hófehér habbal borítva be a makulátlan öltönyt.
- Köszönöm, köszönöm.
- Elég Janice, tiszta víz leszek.
- Oh, bocsáss meg apa, de annyira köszönöm.
A férfi elhagyta a fürdőszobát, majd egy pár percig néma csend borította be a házat. Ezek után viszont volt égszakadás, földindulás. Madame Rosaline, a kellően illedelmes és udvarias tanár ordenáré hangon káromkodott és üvöltözött.
- Ebből a lányból nem lesz senki, ha én nem nevelem meg. Az utcán fog kikötni egy lepukkadt rock sztárként vagy visszaeső bűnözőként fog tengődni egy koszos börtönben.
- Ebből elég. Eddig finoman beszéltem magával, de azt nem hagyom, hogy így beszéljen a lányomról. TAKARODJON KI A HÁZAMBÓL!- üvöltötte az apa.
Janice kuncogva merült el a vízben, szinte maga előtt látta az illemtanár paprikapiros, felháborodott képét.
- Ki gondolná magáról, az ország köztiszteletben álló tagjáról, hogy ilyen nyers és modortalan. Már látom kitől örökölte Miss. Beképzelt kisasszony a viselkedését.
- Takarodjon ki a házamból vagy esküszöm, kihívom a rendőrséget.
Hatalmas csattanással vágódott be a szoba ajtaja, majd a perpatvar az alsó szintről hallatszott, amíg teljesen el nem halt. Büszke volt az apukájára és nagyon örült annak, hogy az öreg végre kiállt érte és megvédte egy másik emberrel szemben.
Miután végzett, gondosan felitatta a vizet a testéről, majd a tükör elé lépett és megszárította a haját. Nehéz volt közlekednie a gipsszel a lakásban, de az ő hülyesége volt, így illet viselnie a következményeit. Felvett egy barna rövidnadrágot, hozzá egy szürke inggel, majd lefeküdt az ágyára, hogy egy kicsit összeszedje a gondolatait. A bál vészesen közeledett, ő pedig egy hatalmas gipsszel a lábán, estélyi ruhában fog bájcseverészni a sznobokkal.
A csöngő hangja visított bele a ház csendjébe, Csacsa szapora léptekkel rögtön ott termett. Kisvártatva Lee alakja magasodott fölé, arcán félénk mosollyal köszöntötte a lányt. A fiú még sohasem látogatta meg Janice-t egyedül, most viszont ott állt mellette teljes valójában és ez meglepte a lányt.
- Szia Lee- köszöntötte, feltornázva magát ülő helyzetbe- Mi szél hozott erre?
- Gondoltam meglátogatlak. Kíváncsi voltam, hogy érzed magad.
- Hát, amint látod nem túl jók a kilátásaim- állával a gipsz felé intett, miközben a fiú letelepedett az ágy szélére.
- Sajnálom, hogy nem vehettél részt a mai versenyen.
- Istenem…- csapott a homlokára Janice- Teljesen kiment a fejemből. Szegény Mike…
- Most ne ezzel foglalkozzál- csattant fel dühösen Lee- A téli versenyre biztosan felépülsz.
Janice halvány mosollyal az arcán a fiú kezére rakta a tenyerét.
- Köszönöm, hogy meglátogattál.

I


Miután Lee elhagyta a szobát, Janice úgy döntött, hogy levonul a nappaliba tévét nézni. Az unalomtól már megőrült, deszkázni nem tud, ráadásul a barátai még versenyen vannak. Lehet ennél rosszabb nap?
Lebotladozott a lépcsőn, majd belehuppant a puha kanapéba. Keze automatikusan a távirányítóért nyúlt, bekapcsolta a masinát. Éppen egy snowboard versenyt közvetítettek élőben a csatornán, amikor a lány dühösen elkapcsolt. A másikon egy fiatal nő nyilatkozott, a snowboard koronázatlan királynője… Elkapcsolt. A legújabb deszkák már kaphatóak… Dühösen kikapcsolta a tévét. Erre nagyon nem volt kíváncsi. Nem elég, hogy gipszben van a lába, de még a tévében is orrba-szájba csak a kedvenc sportja megy.
Deszka csapódott a betonhoz, Janice pedig elmosolyodott. Na, végre.
Feltápászkodott a kanapéról, majd a tőle telhető leggyorsabb tempóban elhagyta a házat.
Hedwig éppen egy kickflip kellős közepénél tartott, amikor kiért a kertbe. Mike a járdaszegélyen ült magába fordulva, lábát a deszkájára helyezve, kezével a földet támasztva. Janice mellé botladozott, majd a begipszelt lábát a földtől eltartva lezuttyant a fiú mellé. Egy kicsit beverte a hátsóját a betonba, de mit számított ez a fájdalom ahhoz a lelki sérüléshez képest, hogy csak néma szemlélője lehet kedvenc sportjának, nem pedig aktív résztvevője?
Mike mosolyogva magához húzta, karjai védőn ölelték a törékeny testet, fáradt mosollyal az arcán egy puszit lehelt a rózsás arcra.
- Mi újság Janice?- kérdezte a fiú érdeklődve- Hogy van a lábad?
- Szerinted?- sóhajtott fel fájdalmasan a lány- Minimum hat hétig potyautassal fogok rohangálni. Rohadt meleg és még a bőröm is viszket alatta.
Mielőtt még Mike együtt érző szavait a lány fülébe duruzsolhatta volna, megjelent a kertben Mr. Bloom, hóna alatt aktatáskával, a meleg időre tekintettel, kezein átvetve a zakóját.
- Jó napot uram!- köszöntötte katonásan a fiú.
Mr. Bloom türelmetlenül biccentett, majd nagy vívódások után Mike felé fordult, kezével idegesen mutogatott. A fiú nem éppen az ő ízlése szerint volt felöltözve, bő térdig érő nadrágja oldalán kutyalánc lógott, pólóján a nem túl elegáns „Fiatal vagyok és reménytelen” szöveg virított, baseball sapkája lazán a fején trónolt. Az apa nem bírta szó nélkül hagyni a kinézetét.
- Mike, megtennéd, hogy feljebb húzod a nadrágod?- kérdezte keserű mosollyal az arcán.
- Igenis uram!- pattant fel a fiú, merev vigyázzállásba vágva magát, kezével tisztelegve a férfi felé.
Mr. Bloom lemondóan legyintett egyet, úgy tűnt kezdi belátni a póló szövegének igazságát, majd belépett a házba, eltűnt a fiatalok szeme elől. Janice nevetve visszahúzta a járdaszegélyre Mike-ot, aki végre felhőtlen mosollyal az ajka szegletében engedelmeskedett a lány akaratának.
- Ne bohóckodj, ezzel csak felhúzod.
Cinkosan egymásra vigyorogtak, Janice barátja karjaiba fúrta magát. Ilyenkor minden gondja hirtelen elpárolog, minden sokkal tisztább és átláthatóbbá válik. Ezért volt Mike a legjobb barátja már gyerekkoruk óta. Hedwig és a többiek mind csak mögötte álltak a sorban. Hiába volt Mike fiú és hiába mondta mindenki, hogy fiú-lány barátság nem létezik, Janice mégis érezte, hogy nincs igazuk. Nem voltak szerelmesek egymásba, soha nem fordult meg a fejükben, hogy nekik járniuk kellene. Barátok voltak és pont. Sokszor a fülébe jutott az a pletyka, hogy ők ketten járnak, de annyira képtelenség volt a dolog, hogy a végén jót nevettek rajta. Hány féltékeny lány köszörülte rajta a nyelvét csak azért, mert abban a tévhitben éltek, hogy ő és Mike… Nevetséges.
- Hogy sikerült a verseny?- szakította ki magát gondolatai hálójából Janice, a fiú felé fordítva csillogó tekintetét. Alapos lelkiismeret-furdalás rágta a lelkét, ugyanis ezen a versenyen ketten indultak volna.
- Ja az? Második lettem, nem sikerült beadnom az impossible-t.
- Annyira sajnálom Mike, hogy nem lehettem ott, veled.
- Mit sajnálsz rajta, hiszen nem te tehetsz róla- vigyorodott el a fiú egy könnyed barackot nyomva a lány fejére.
- Átjössz ma hozzánk?- kérdezte Janice hatalmas pilláit Mike felé rebegtetve.
- Filmet nézni?- kérdezte a fiú, miközben a mosoly már a füléig húzódott.
A lány mosolygott, fejével lassan bólogatva. Ez volt a kettőjük titkos programja. Néha csaptak egy filmes éjszakát, természetesen Mr. Bloom tudta nélkül. A fiú ilyenkor pontban hajnali kettőkor megjelent Janice szobájában, az ablak alá helyezett létrán keresztül, majd egészen reggelig horrorfilmekre csorgatták a nyálukat. Rajtuk kívül senki nem tudott a titkos pizsibuliról, még Hedwig és Aisa sem. Az évek haladtával, egyre kínosabbá vált a dolog, hiszen mégiscsak két fiatalról volt szó, akik együtt alszanak. Senki nem venné be, hogy tényleg csak alszanak és filmet néznek. Az emberek gonoszak és rosszindulatúak.
Aisa órájára pillantva Janice-hoz lépett, majd megragadta a lány kezét és felsegítette a földről.
- Gyere Jan, idő van.
- Mi van?- tátogott értetlenül a lány.
- Én leszek a fodrászod- mosolygott vidáman, miközben a ház felé vonszolta Janice-t.

I


A szobában ültek mindketten, Janice a székében, Aisa pedig mögötte állt, állát masszírozva, elgondolkodva méregette a dús vörös hajkoronát. Az ágyon ott hevert az estélyi ruha, a maga borzalmas valójában, a magas sarkú cipőt hála az égnek megúszta, törött lábára tekintettel. A halvány ibolyaszínű selyem lágyan omlott a takaróra, gyönyörű volt a maga nemében, de nem Janice stílusa.
- Meglepődtem, amikor apukád engem kért meg, hogy legyek a fodrászod. Gondolom hallotta, hogy minden nyáron Miss. Patty-nél dolgozom a szalonban, meg hát valljuk be, nem vagy egy könnyű eset- csacsogott a lány vidáman, miközben a vörös tincseket az ujjára tekerte.
- Köszi- fanyarú mosoly volt a válasz.
- Nem úgy értettem- folytatta Aisa magyarázkodva, arcán halvány pírral- Csak te nem nagyon hagyod, hogy idegenek piszkáljanak. Ráadásul ma van a bál napja, te pedig a hátad közepére kívánod az egész hercehurcát. Jobb ez így, hogy egy barát vesz a kezei alá.
Janice megenyhülve bólintott, halvány mosoly költözött a szája szegletébe. Végülis igaza van a lánynak. Jobb ez így.
- Tégy velem, amit akarsz- tárta szét a karjait megadóan Janice, a tükörben figyelve Aisa arcát.
A lány megkönnyebbülten csacsogott tovább, kezeivel a hosszú hajat piszkálva.
- Szépnek kell lenned este- duruzsolta folyamatosan- El sem tudod képzelni ki lesz még a bálon.
Ezzel az egy mondattal sikerült felcsigáznia Janice kíváncsiságát, türelmetlenül fészkelődni kezdett a székben, miközben folyamatosan Aisát szuggerálta.
- Mondjad már!- morrant rá.
A lány még egy ideig habozott, húzta az időt, húzta Janice idegeit, fokozta a hangulatot.
- Bow man- sikította.
Janice egy időre megdermedt és megsüketült, a lány visongása nem volt éppen kellemes, ráadásul pont a fülébe ordítozott. Miután eljutott az agyáig a bűvös név, érezte, hogy összeszorul a gyomra, a szíve hevesen kezd kalapálni, az idegesség elárasztja a testét. Már csak ez hiányzott. Pont az előtt a fiú előtt kell beégetni magát, aki tetszik neki. Hogy fog kinézni abban az idióta ruhában?
- Olyan helyes a srác-áradozott elhomályosult tekintettel Aisa, miközben keze a loboncon dolgozott. Hajcsavarók álltak ki mindenhonnan, a vörös sörény lassan feltekeredett a csúf műanyagokra.
- Tegnap éjjel járt nálam- csúszott ki a lány száján.
Aisa irigy tekintete a tükör közbeavatkozásával az övébe mélyedt, miközben végzett az utolsó tinccsel is.
- Bezzeg engem nem látogat esténként. Pedig szívesen látnám- nevetett zavartan a lány, arca elvörösödött, ujjaival a hajába túrt.
- Na, mindegy, hagyjuk- váltott témát Janice, kezdett kellemetlen irányt venni a társalgás- Lee is meglátogatott ma. Furcsa volt az egész, nem szokása egyedül jönni.
Aisa arcán megjelent egy titokzatos mosoly, tekintetébe merő gúny költözött.
- Mond azt, hogy nem vetted észre.
- Mit?- kérdezte értetlenül, elkerekedett szemekkel.
- Az a buta fiú teljesen beléd van zúgva. Azt hiszi, hogy te és Mike együtt vagytok, azért olyan undok néha.
- Ez nevetséges. Én és Mike…?
Furcsa, hogy a mai nap már másodszor jut ez a butaság az eszébe. Mike-kal olyanok, mintha testvérek lennének, ráadásul fiútestvérek.
- Ideje lenne öltözködni- figyelmeztette Janice-t Aisa az órára pillantva.

A lány mély sóhajok közepette bevonult a fürdőbe, majd miután lehűtötte forró testét egy adag hideg zuhannyal, belebújt a fekete szörnyetegbe. A ruha lágyan omlott a testére, kiemelve minden domborulatát, dekoltázsa mély volt, mégsem hivalkodó. Volt egy olyan érzése Janice-nak, hogy nem az apja választotta, ahhoz túl „modern”.
- Gyönyörű vagy- nyögte ámulattal a hangjában Aisa, miközben kabátjával a kezében elhagyni készült a szobát.
- Köszi mindent- mosolygott rá Janice hálásan, miközben a lány eltűnt az ajtó mögött.
Az asztalához lépett, majd kihúzta a legfelső fiókot. Keze a hideg fém köré simult, egy könnycsepp folyt végig a puha bőrén. Elővette a fiókban őrzött láncot, majd a nyakába tette. A vörös kristály halványan derengett az ezüstláncon, a fém jeges ujjként simult a bőrére.
A lánc egyetlen fontos tulajdonsággal rendelkezett. Az anyjáé volt. Az anyjáé, aki az őrület szolgája lett és elhagyta őt, az anyjáé, akire semmilyen tárgy nem emlékeztet az egész házban.
Janice az órára nézett, majd elszorult torokkal elhagyta a szobát.
19:57.

Ez a nap is rosszul indul IV.

Reggel vad csapkodásra ébredt, papír szakadt, könyvek potyogtak a földre. Janice kinyitotta szemeit, majd a zaj forrására fordította tekintetét. Egy ismeretlen nő állt az asztala mellett, az egyik falrész teljesen le volt csupaszítva, a plakátok szétszaggatva hevertek a földön. A lány dühös fúriaként kipattant az ágyból, begipszelt lábát maga után vonszolva a nő felé lépett.
- Ki a franc maga?- üvöltötte az ismeretlen arcba, kezei fenyegetően a nő felé lendültek.
- Jó reggelt kisasszony, az illemtanárod vagyok- hangzott a fennhéjázó válasz a savanyú sznob arcból.
- Apa- visította Janice torka szakadtából, tehetetlen volt a dühtől, szíve szerint felképelte volna az állítólagos illemtanárt.
Mr. Bloom felhúzott szemöldökkel belesett az ajtón, tekintete értetlenül meredt a zilált külsejű lányra.
- Valami baj van?- kérdezte nyugodtan, hangja sem rezdült.
- Mi ez az egész? Mi a francnak illemtanár? És amúgy is mit képzel magáról, mi jogon turkál a cuccaim között? Ez a magánszférám, nincs joga senkinek a megkérdezésem nélkül rendezkedni- ordította Janice teljesen kikelve magából, a hangja rekedtesre torzult, az arca vörös volt a felháborodottságtól.
- Ő Madame Rosaline, az illemtanárod, aki megtanít arra, hogyan kell normálisan viselkedni a bálon. Amúgy meg olyan jogon turkál a cuccaid között, hogy én kértem meg rá. Rendet tesz, elfogadható kinézetű lányszobává alakítja ezt a porfészket, és, ami a legfontosabb, eltűnteti ezeket az ocsmány rock együtteseket a faladról.
- Csacsa- kiáltotta a lány utolsó reménységében bízva.
A dada pár pillanat múlva meg is jelent a szobában, pirospozsgás arccal láthatóan kerülte Janice tekintetét.
- Si?- kérdezte engedelmesen, végig Mr. Bloom arcát fürkészve.
- Segíts Csacsa, ezek ketten összeesküdtek ellenem- kétségbeesett arccal szuggerálta a kedves középkorú nőt, kezei remegtek az idegtől.
A dada azonban elutasítóan megrázta a fejét, Mr. Bloom védőn elé lépett, lányára fordítva szigorú pillantását.
- Megtiltottam neki, hogy segítsen. Ő az én alkalmazottam, tőlem kapja a fizetését- dörrent rá a férfi, ijesztően nagydarabnak tűnt és félelmetesnek a reggeli fényben. Janice-nek volt egy olyan érzése, hogy mágia van a dologban, az apja nem szokott ilyen tiszteletreméltó lenni.
- Per piacere mi prepari un bagno caldo e mi porti il sapone- fordult Csacsa felé a lány, apja szavait teljesen figyelmen kívül hagyva.
A dada engedelmesen biccentett, majd elnyelte a szobából nyíló fürdőszoba.
Mr. Bloom gyanakodva lánya felé fordult, majd mérgesen rámordult.
- Mit mondtál neki?
- Csak azt, hogy készítsen meleg vizet és hozzon szappant. Talán már ez is baj?- kérdezte a lány flegmán, undorodó arckifejezését apjára vetve.
Madame Rosaline, az egyik Janice szívének kedves képet készült leszedni a falról, amikor a lány dühösen ráordított.
- Ha hozzá mer nyúlni, esküszöm, hogy megátkozom- tekintetében fenyegető fény villant, aurája ijesztően vibrált körülötte.
Az illemtanár ijedten elrántotta a kezét a képtől, mintha kígyó mart volna felé, Janice pedig elégedetten a fürdőszobába sétált.