Indulás (3)

Az indulás napján Janice izgatottan kipattant az ágyból, majd a fürdőszobába sietett. Vörös lobonca kócosan hevert a fején, némi igazításért kiáltozva. Mivel nem volt kedve ezzel foglalkozni, egy hajgumi segítségével eltüntette az útból. A szobájába visszatérve a nagy kupac ruhába vetette magát, kihalászott egy rövidnadrágot, egy kockás inggel, majd egyensúlyát vesztve a földre zuhant.

A bőröndje indulásra készen az ajtóban várakozott, még tegnap délután volt ideje rendesen bepakolni. Megragadta a három vaskos csomagot, majd maga után vonszolta a lépcsőig. Ott egy laza mozdulattal útnak indította őket. Egy éles sikoly töltötte be a házat, Janice ijedten lenézett, a lépcső alján Csacsa állt ijedten, szívére szorított kezekkel.

- Bocsi – nézett rá ártatlanul a lány, lopakodva téve meg a távolságot.

Mikor leért nyomott egy puszit a dada arcára, majd besietett az ebédlőbe. Az asztalnál már ott ült az apja, hatalmas újságját olvasgatva. Janice leült mellé, majd amikor az apa leengedte a nyomtatványt az asztalra, a lány majdnem hanyatt esett a döbbenettől. Úgy tűnt Mr. Bloom a mai napra összeszedte magát, arca ismét sima volt, öltönye makulátlan, haja rendezetten simult a koponyájára.

-          Ezt bóknak veszem – nevetett mély basszusán a férfi, majd felállt az asztaltól és elhagyta a konyhát.

Janice egyedül maradt az étkezőben, amikor felbukkant Csacsa kezében egy kupac mosott ruhával.

-          Na ezt már szeretem – mosolygott rá a lányra, aki éppen egy vastagon megkent lekváros kenyeret készült a szájába tömni.

Miután végzett kiment a többiekhez az előszobába, lazán az ajtófélfának dőlt, onnan figyelte a mozgolódást. Pierre, a sofőrjük, éppen a bőröndöket cipelte az autóhoz, Csacsa egy nagy tál süteménnyel egyensúlyozott, az apja pedig utasításokat osztva a lépcsőn állt.

Bepakolták a csomagokat a kocsiba, majd amikor mindenki készen állt elindultak a kikötő felé. Elől Pierre ült Csacsával, mindketten láthatóan jól szórakoztak. A sofőr magas, barna hajú, kissé sápadt férfi volt, igazi francia, némi humorral megspékelve. Janice már többször elgondolkozott rajta, hogy a dada és Pierre milyen jól összeillenének.

Mr. Bloom az irataiba merülve, egész úton csöndben volt, Janice pedig zenét hallgatott. A kocsi lassan megállt az egyik kikötőhöz közeli parkolóban, majd mindannyian kiszálltak és elindultak a hajó felé. A hatalmas monstrum a tenger királynőjeként magasodott föléjük, Mike, Lee és Hedwig a csomagjaikon ültek, amikor észrevették a lányt. Pierre automatikusan felcipelte a fedélzetre a csomagokat Mr. Bloom és Csacsa közreműködésével, Janice pedig a barátaihoz lépkedett.

Mike egy gyenge mosollyal üdvözölte, szemeit napszemüveg takarta, így a lány nem tudta megállapítani, hogy valóban őszinte-e. Hedwig vidáman a lányhoz sántikált két méretes mankója segítségével, majd intett, hogy menjenek fel ők is a hajóra.

Lee és Mike segítségével a sérült is feljutott a hajóra minden bonyodalom nélkül, Janice pedig a mankókat a hóna alá csapva mögöttük baktatott.

A hajó fedélzetén már nagy volt a mozgolódás, diákok és szüleik vitatkoztak és búcsúzkodtak. Mr. Bloom, Csacsa és Pierre a feljárónál álltak, várták, hogy az immár négyre fogyatkozott baráti társaság végre felvonszolja magát.

- A 27-es és a 30-as szoba a tietek – anyáskodott a dada egy óriási, könnyekkel felturbózott puszit nyomva a lány arcára.

Mr. Bloom ennél szolidabb és kimértebb volt, magához ölelte a lányt, majd halkan a fülébe suttogott.

-          Nagyon vigyázz magadra. Bármi történik szólj Lichteinstein igazgatónőnek.

Janice bólintott, amikor felhangzott az indulást jelző kürt és a szülők mozgolódni kezdtek.

-          Őszi szünetben találkozunk – integetett könnyes szemmel Csacsa miközben elhagyták a hajó fedélzetét.

Tíz perc múlva az összes szülő elhagyta a tengert és aggódó tekintettel figyelték odalentről ahogy csemetéik távolodnak a nagyvilágtól. A hajó lassan elindult, hogy eltűnjön a horizonton. Kétszáz sóhaj egyszerre tört fel a diákokból, megszabadultak a szülői szigortól, irány az iskola, ahol a vizsgákon kívül nincsen más problémájuk.

Gondolták akkor…

Indulás (2)

Az előszobában felkapta a deszkáját, mély levegőt vett és kilépett a nagyvilágba. Barátai hátrakapták a fejüket a hangra, meglepődötten, halvány mosollyal a szájuk szegletében felpattantak és a lányhoz siettek. Mike egyetlen szó nélkül felkapta a lányt és magához ölelte, miközben Hedwig és Lee némán toporogtak a háttérben.

-          Minden rendben srácok, ne öljetek meg – nevetett Janice, miközben próbált kiszabadulni Mike szorításából.

-          Azt hittem már soha nem bújsz elő a barlangodból – szólalt meg Hedwig némi sértődöttséggel a hangjában.

Janice elpirult, majd megköszörülte a torkát, tekintete a távolba révedt.

-          Ha nem haragszotok nekem lenne egy kis dolgom – hangja halk volt, arca lángolt.

Mike felhúzott szemöldökkel méregette a lányt, majd összekulcsolta a melle előtt a kezét és dorgálóan megszólalt.

-          Mégis mi lehet fontosabb három elhanyagolt barátnál?

-          Majd jövök – sietett el tőlük, lazán hátraintve, tudomást sem véve a döbbent arcokról.

A deszkájára pattant, majd gurulni kezdett a lejtőn lefelé. Alex nem lakott messze tőlük, összesen egy utcányira, amit elég hamar meg is tett. Kezei és a térdei remegtek, próbált nem összeesni a nagy izgalomban és nevetségessé válni.

Egy ideig habozott a csengő előtt, majd egyetlen határozott mozdulattal megnyomta. Lágy dallam járta át a házat, majd kisvártatva kinyílt az ajtó és egy barna hajzuhatag jelent meg a résben. Fiatal, szép metszésű arc és két vakítóan kék szempár meredt rá figyelmesen, várva, hogy megszólaljon.

Janice nem tudta, hogy mit reagáljon a helyzetre, Alex nem mondta, hogy lenne barátnője, de lehet hogy félreértette a fiú közeledését. Ismételten megköszörülte a torkát, hangja mégis vékony volt és halk.

-          Alex itthon van? – kérdezte zavartan a hajába túrva.

-    Bátyó, téged keresnek – vigyorodott el a lány, majd elállt az ajtóból, hogy Janice beljebb léphessen.

Az előszoba vakítóan fehér volt és tiszta, a fogason katonás rendben lógtak a kabátok, a sarokban egy kézi készítésű íj állt. Hamarosan Alex is megjelent a lépcsőn, pár lépés után elkerekedett szemekkel megtorpanva. Egy ideig farkasszemet néztek egymással, majd a fiú megtörte a csendet.

-          Szia Janice, örülök, hogy látlak. Gyere be – intett, hogy menjenek fel a szobájába.

A lány levette a cipőjét, majd szorongva fellépkedett a méregzöld színű szőnyeggel borított lépcsőfokokon. Alex szobája pont olyan volt, mint ahogyan Janice elképzelte. A falakon deszkás plakátok lógtak, néhány íjász fotójával vegyülve, a szoba hátsó felében foglalt helyet az ágya, szépen megágyazva. A fiú asztalán is pedáns rend volt, a polcokon egyetlen porszem sem ült meg. Janice kissé elszégyellte magát, hogy lány létére nála szinte már másznak a tárgyak a kosztól és a szobájában utoljára akkor volt rend, amikor beköltözött.

Alex az egyik fotelbe vetette magát, lazán intett, hogy Janice is tegye ugyanezt, majd halvány visszafojtott mosollyal a szája szegletében megszólalt.

-          Megtudhatnám mi járatban?

-          Muszáj ezt? – húzta a száját a lány, szégyenlősen helyet foglalva az egyik székben – Így is elég kellemetlen ez nekem.

Alex sértődöttséget színlelve, felhúzott orral feldobta a lábát az üvegasztalra.

-          Hát jó.

-          Nem úgy gondoltam – Janice sietetve közbevágott, arca abban a pillanatban váltott tűzvörösre – Szeretnék tőled bocsánatot kérni a telefonos dolog miatt. Mostanában nagyon feszült vagyok, ráadásul elvesztettem egy barátot is.

-          Igen, én is hallottam Aisáról – váltott barátságosabb hangnemre a fiú – Tegnap átjött hozzám és szinte letepert. Nagyon furcsa volt.

-          És te hagytad? – kérdezte enyhe féltékeny éllel a lány, miközben tovább lángolt a feje.

-          Nem – Alex elmosolyodott, tetszett neki az, hogy a Janice-t érdeklik a nőügyei.

A lány láthatóan megkönnyebbült, még egy gyenge kis mosolyt is megeresztett, habár nem szerette volna, ha ezt a fiú észreveszi.

-  Mondtam neki, hogy másik lány tetszik – tett rá még egy lapáttal Bow man, közelebb húzódva Janice-hez.

A lány érezte a fiú leheletét az arcán, bőre puhaságát a kezein. Lassan Alex felé fordította az arcát, majd hagyta hogy elvesszen a barna szemek melegében. A fiú lágy, óvatos csókot lehelt az ajkára, félve Janice reakciójától, aki viszont mohón kapott utána, hogy egy érzéki csókban forrjanak össze. Miután szétválták a fiú arcán széles mosoly jelent meg, szinte rajongva figyelte a lány minden porcikáját.

- Erre vártam már a suli kezdete óta, csak nem mertem meglépni. Mindig azt hittem, hogy te Mike-kal jársz.

- Nem értem miért hiszi ezt mindenki – rázta a fejét zsörtölődve Janice, Bow man karjaiba fúrva magát – Mike a legjobb barátom, olyan mintha a testvérem lenne.

Azért nem egészen – súgta egy gúnyos kis hang a lelke mélyén, de a lány hamar el is hessegette a csúf gondolatokat. Mivel az égbolt lassan sötétbe váltott, Janice elhúzódott a fiútól és felállt a fotelből.

-          Nekem haza kellene mennem.

-          Rendben, elkísérlek – pattant fel Alex, a pulcsijáért nyúlva.

-          Nem szükséges – rázta a fejét a lány – Deszkával vagyok és még beszélnem kell a többiekkel.

-          Biztos? – sandított rá a fiú.

Janice bólintott, majd egy apró csókot nyomott a fiú szájára.

-          Holnap találkozunk – mondta, majd leviharzott a lépcsőn.

Az utcán felpattant a deszkára és hazáig gurult. A járdán várták a barátai, kissé türelmetlenül, a deszkájukon ülve. A kerekek zúgó hangjára felkapták a fejüket, majd dühösen a lányra támadtak.

-          Hát te mégis merre jártál? – csattant fel Hedwig, fájó lábát óvatosan kinyújtva.

Janice felhúzott szemöldökkel állt előttük, megértette a dühüket, de ehhez hasonló letámadásra nem számított.

-          Alexnél voltam – vetette oda flegmán, arca mégis forrósodni kezdett.

Lee éppen egy korty vizet csurgatott le a torkán, amikor a lány megszólalt. Abban a pillanatban kiköpte a folyadékot, majd fuldokolni kezdett. Mike egy erőteljes hátba veregetéssel elintézte a fiút, miközben le nem vette volna a szemét Janice-ről.

-          Mondd azt, hogy ti nem… - kezdte a legjobb barát, de a lány idegesen közbevágott.

-          De képzeld összejöttünk – vágta a három döbbent arcba.

Hedwig elmosolyodott, úgy tűnt ő az egyetlen, aki örül a hírnek. Mike arcára savanyú kifejezés költözött, felpattant a járdáról és indulni készült.

-          Gratulálok a bájgúnárhoz – hangja gúnyos volt és lekezelő – Ha nem haragszotok én hazamegyek, eleget vártunk már Őnagyságára.

Janice köpni-nyelni nem tudott, értetlenül meredt a fiú távolodó alakjára, figyelte, ahogy a sziluettje beleolvad a sötétségbe. Szúró érzés hasított a szívébe, a látása homályosodni kezdett, könnyei lassan elöntötték a szemeit. Gyorsan pislogott egyet, majd berohant a házba. Hedwig és Lee még hosszú perceken keresztül ültek a padkán szótlanul, az ajtóra meredve.   

Az Indulás (1)

Janice fáradtan feküdt az ágyában, tekintetével a plafon egy pontjára meredve. Kezeit összekulcsolta a feje mögött, lábait lazán feldobta az ágyra. Két nap volt hátra a szünidőből, de ő cseppet sem bánkódott emiatt. Kifejezetten várta, hogy a hajó végre kifusson a kikötőből és maga mögött hagyja ezt a feszült itthoni atmoszférát.

Mr. Bloom a kastélyban történtek óta nem járt be dolgozni, mindig simára borotvált arcán sűrű szőrzet burjánzott, öltönyét kinyúlt, kifakult melegítőruhára cserélte és naphosszat a tévét bámulta meredten, mintha egy másik világban élne. Pocakja hamar eltűnt, mivel nem volt hajlandó ételt magához venni, azt a néhány falatot, ami megmentette az éhenhalástól, Janice erőltette bele a szájába.

Egyre több gyilkosságról és támadásról számolt be a hírcsatorna, az okát senki nem értette, hiszen az Árnylelkek démonokra vadásznak, az áldozatok listáját most mégis boszorkányok és ártatlan emberek gyarapították. Az ország pánikolt, az emberek lázadozni kezdtek és mindenért a boszorkányokat hibáztatták. Félő volt, hogy kirobbantják a második Inkvizíciót.

Barátai naphosszat a házuk előtt deszkáztak, néha-néha aggódó pillantásokat vetve a lány ablaka felé. Eljött az az idő, hogy már nem merték keresni a lányt, mivel a kezdeti próbálkozásokat durva elutasítás követte. Így csak szemükkel pásztázták a komor ház ablakait, hátha észrevesznek benne némi mozgást.

Csacsa féltő tekintettel minden nap egy nagy tál sütivel jelent meg Janice ajtajában, majd reménykedve a lány felé nyújtotta, aki határozottan nemet intette a fejével minden egyes alaklommal. Úgy tűnt apja éhségsztrájkja rá is ráragadt. Csacsa sértődötten hagyta el a szobát, hogy megpróbálkozzon a ház másik lakójánál. Így éltek már lassan egy hónapja, a szünet utolsó lehelete is elpárologni látszott, de Janice-t ez nem érdekelte.

Unottan feltápászkodott az ágyról, majd az ablakhoz lépett. Hát megint itt vannak – sóhajtotta, tekintetével elmélázva követve a mozgásukat. Hedwig a járda szélén ült, arcát a tenyerébe hajtva, Mike kedvetlenül adta a trükköket; kickflip, frontside flip, majd egy varial flip után a földre zuhant. Arca eltorzult a dühtől, majd agresszívan a deszka után rúgott. Lee megnyugtatóan a vállára vert, arcán a megértés apró szikrája futott át.  

Janice-ben feltámadt a lelkiismeret furdalás, amely keserű íze szinte marta a torkát. Mielőtt még ostorozni kezdte volna magát, megcsörrent a telefonja, megszakítva a ház komor csendjét.

-         Igen? – vette fel a telefont mély sóhaj kíséretében.

A vonal másik végén ismerős hang csendült, a sármos telefonáló pedig nem volt más, mint Bow man.

-  Szia Janice, gondoltam felhívlak, mert már nagyon régen láttalak. Mi a helyzet veled?

A lány elvesztette az önuralmát, hangja ingerült volt és sértő.

- Mégis mi lenne velem? Semmi, nem értem miért gondoljátok, hogy bármi is történt velem a  négy fal börtönében.

- Bocs, hogy zavartalak és aggódtam érted – szólt a sértődött válasz, majd a vonal megszakadt.

Janice eldobta a telefont, majd a térdére hajtotta a fejét és zokogni kezdett. Minden stressz, minden magában tartott esemény és magába fojtott érzelem felzubogott benne, hogy kitörjön mint egy régóta szunnyadó vulkán.

Halkan kopogtak az ajtón, majd Csacsa félénk hangja lopakodott át a réseken keresztül.

-         Bejöhetek?

-         Igen – válaszolta a lány, miközben patakokban folytak a könnyei.

Megbántotta egy olyan embert, akiért odavan, a barátaival, akik a legfontosabbak a számára, szintén undok volt. Rájött, hogy ez nem mehet így tovább, valamit tennie kellene. Csacsa óvatosan az ágy szélére telepedett, tekintetében egy gyermekét féltő anyatigris villódzott.

-         Most pedig áruld el mi bánt.

Janice mély levegőt vett, minden baja és bánata kitört belőle, a szavakat hadarni kezdte, Csacsa alig bírta követni a mondandó lényegét.

-         Kezdődött azzal, hogy Aisa egyszerűen otthagyott minket és most nagyon úgy tűnik, hogy Jordana öribarija lett – hadarta gúnyosan a lány – Miért változik meg valaki egyik pillanatról a másikra? Mintha nem is ő lett volna. Aztán itt van a csodálatosan sikerült nyaralásunk. Szellemek, Árnylelkek, gyilkosságok. Mégis mi jöhet még ezek után? Hát mi jönne. Apukám depressziós, a barátaimmal undok voltam, ráadásul most még Bow manre is ráförmedtem, aki rámcsapta a telefont. Miért vagyok én ilyen szerencsétlen?

Csacsa megértően a lány vállára tette a kezét.

-         Vannak olyan barátok, akik csúnyán távoznak az életedből, viszont újjak jönnek a helyére. Ne bánkódj miatta. Apukád is lassan összeszedi magát, ha pedig nem, én majd jól seggbe billentem.

Janice elmosolyodott, majd átölelte a pót-anyukát, aki dorgáló tekintettel eltolta magától a lányt.

-         Viszont azzal a helyes fiúval nem bánhatsz így, most azonnal összeszeded magad és átmész hozzá bocsánatot kérni.

-         Igenis tábornok – tisztelgett egyenes háttal a lány.

Csacsa szája mosolyra görbült, majd emelt fővel távozott a szobából. Janice villámgyorsan összeszedte magát, erőt merített és kilépett a verőfényes napsütés világába.

Szavazás

Szavazás indult oldalt, hogy felrakjam e a következő részt, ez csak rajtatok múlik. Ha kíváncsi vagy a folytatásra katt az igenre. Szeretném felmérni, hogy egyáltalán van e érdeklődés vagy csak magamnak írogatok :)

Mára ígérem ez az utolsó :D

Új helyre költözött a Kibelezetlen valóság, mert szégyenszemre a freeblogon elfelejtettem a jelszómat :$ Szóval új cím http://darawona.blogspot.com
Aki eddig nem olvasta tegye meg ;) A regényt majd Leslie L. Lawrence-nek továbbítom, ha végre elkészül, mert megígérte, hogy elovassa és véleményezi (20 oldalt olvasott belőle és azt írta, hogy eddig tetszik neki :D)
Szóval katt :)

Fejezet befejezése :)

Janice az ágyán ült félig becsomagolt ruhái védelmében, üveges tekintettel a távolba meredve. Mellette Mike és Lee szorgalmasan pakoltak, automatikus mozdulatokkal, válogatás nélkül hajigálva a ruhákat. Egyedül Hedwig volt az, aki értetlenül meredt hol Janice-re, hol a Mike-Lee párosra. Amikor megunta a magányos szempárbajt, dühösen az ágyra csapott apró ökleivel, majd tüzes tekintettel barátaira förmedt.

-          Elárulnátok mi a franc történt odalent? – hangja éles volt, szinte fülsiketítő ebben a néma csendben.

Janice összerezzent a hangtól, míg a fiúk zavarodottan figyelték megtört mozdulatukat.

-          Ha tudnám, hogy mi is történt akkor én lennék a világ legboldogabb embere – válaszolt halkan, szinte suttogva a lány, tekintetét lassan barátnőjére emelve.

Szemében a csalódottság és a rettenet furcsa elegye kavarodott, nem értett semmit és ez dühítette. Tudta, hogy az egésznek valahogy kapcsolódnia kell az anyjához és annak hirtelen megőrüléséhez, de nem tudta összekapcsolni a dolgokat. A Fehérruhás Lady mondatai kísértetiesen visszhangoztak a fejében, lassan őt is az őrület határához sodorva.

A tetovált lány pedig meg akarta őt ölni, hogy miért azt még csak nem is sejtette. Majd jött az ismeretlen sötét füst, ami elragadta, megmentve az életét. Mégis milyen szándéka volt vele? Egy élőlénnyel vagy egy sötét varázslattal volt dolga? Vajon meg akarta ölni? Ez és ehhez hasonló kérdések csapódtak az elméjébe szüntelenül, míg a fájdalom bele nem nyilallt a halántékába, megtorpanásra késztetve Janice-t.  Mély levegőt vett, ujjaival erősen masszírozva az érintett területet. Az éles fájdalom lassan eltompult, így újra képes volt érzékelni maga körül a világot.

- Valami nagyon nem stimmel itt, annyi biztos – hagyta annyiban Hedwig, majd ijedten visszavonulót fújt.

- Sietnünk kellene – váltott témát Janice a két fiúra pillantva.

Mike némán bólintott, behajította az utolsó ruhadarabot is a bőröndbe, majd intett, hogy indulhatnak. A vakáció rövidre sikerült, de a négy barátnak bőven elég volt ennyi izgalom, nem vágytak a további maradásra. Alig várták, hogy Mr. Bloom kényelmes luxusjárgányán hazafelé vegyék az irányt.

Arra lennék kíváncsi, hogy lennének-e olyan olvasók, akik szívesen javítanák a regényemet (persze nem csak ezt). Helyesírási hibákra gondolok, valamint a szóismétlések nálam sajnos elég gyakran előfordulnak és nem veszem észre őket. Logikai hibák, fogalmazási hibák stb...
Ez még nem most lenne esedékes, de azért örülnék neki :) Sajnos ha belemerülök az írásba, akkor olyan hibákat tudok ejteni, ami később szinte fáj :D

Egy apró részlet

Gyomorforgató szédülés és fejfájás közepette Janice kinyitotta szemeit, majd körülnézett a teremben. Rideg kőfalak vették körül, a talaj nyirkos volt, ahol kései nyughelyét meglelte. A sötétség, amely körülölelte és magával ragadta, most békésen hömpölygött a sarokban, láthatatlan szemeit a lány alakjára szegezve. Janice óvatosan felült, majd lassan a fal felé kúszott. Távol akart kerülni az ismeretlen sötét erőtől, ami az előbb megmentette az életét. Nem értette mi történik körülötte, de annyit biztosan tudott, hogy a fekete köd meg akarja gyilkolni őt, de hogy miért azt még csak nem is sejtette.

A sötét ködszerű képződmény megunva a néma farkasszemezést, lendületet véve megindult a lány felé, aki ijedten a szemei elé kapta a kezét. Torkán éles sikoly kapaszkodott fel, utat törve magának, hogy kiteljesedjen és betöltse az apró terem minden repedését. A szoba másik végében álló faajtó fülsértő reccsenés közepette szilánkosra tört, majd ismerős alakok vágódtak be rajta, tekintetükkel Janicet keresve. A sötét füst szétszéledt a teremben, menekülési útvonalat keresve a falak repedéseiben.

A lány dideregve bújt meg a sarokban, amikor meleg bőr érintette csupasz karját, majd az érintésből féltő szorítás lett. Forró könnycsepp hullott a vállára, tekintetét a fölé magasodó férfira vetette, majd zokogva átadta magát az ölelésnek. Az apja volt az.

Mike és Lee szorongva várakoztak az ajtó szomorú maradványai felett, szemükben nem titkolt félelem csillogott. Janice óvatosan eltolta magától a nagydarab férfit, remegő lábaira támaszkodva felállt. Mély levegőt vett, megpróbált némi magabiztosságot erőltetni görcsbe rándult arcizmaira, majd egy rosszul sikerült mosoly kíséretében megmentőire nézett.

-         Köszönöm – lehelte fáradtan, könnyei cseppekben ültek meg a szeme sarkában, ijesztően remegve.

Mike komor tekintettel határozottan hozzá lépett, majd megragadta és magához szorította. A kristálytiszta cseppek vékony patakokká alakultak, átszelve a lány holtsápadt, vértelen arcát. A magabiztosság minden apró alkotórésze egy csapásra elpárolgott, hogy a megkönnyebbült zokogás átszelje utolsó akadályát és a felszínre törjön.

Így álltak hosszú perceken keresztül, amikor egy alak farolt be a szobába. Arcáról patakokban folyt a verejték, mellkasa természetellenes módon járt ki-be. A torkából feltörő ijesztő zihálás arra utalt, hogy futva tette meg ezt a távolságot.

-         Hát itt vannak – nyögte megkönnyebbülten, majd a földre roskadt.

Mr Bloom segítő szándékkal hozzá ugrott, megtartva a gyenge testet.

-         Minden rendben, jól vagyok – lehelte halkan a férfi miközben erőt merítve a falnak támaszkodott.

Mr Bloom gyanakodva elengedte, majd egy lépést hátrált, lopva a lányára pillantva.

-         Az Árnylelkek… - folytatta az ismeretlen kissé megnyugodva - … elhagyták a kastélyt.

Szóval... :)

Elindult egy pályázat a Vörös pöttyös oldalán, amit én nagyon jó ötletnek tartok. Írok gőzerővel, de még nem rakok fel részleteket, mert eddig nem látom, hogy túl nagy érdeklődés lenne rá (persze ezen változtathattok ;)). Kíváncsian várom a feladatokat és remélem, hogy mindenki akinek tetszenek az írásaim támogatni fog ebben.
Előre is köszönök mindent :)