Hogy addig se unatkozzatok :) Érettségi után jön Az őrület ára folytatása, de addig is néhány részlet egy új regényemből: ZombiZ :)

1.

A mennyezeten idegesítően villódzott egy lámpa, amikor a férfi fölé hajoltam. Szólnom kell Dimitrinek, hogy cseréljen benne izzót vagy üsse ki. Bármit csak ne pislákoljon. Ujjaim kecsesen markolták a szikét, az éles penge könnyedén siklott az előttem heverő halott férfi bőrén. A verejtékcseppek apró gyöngyök formájában ültek meg a homlokomon, a mesterséges fénynek köszönhetően forróság öntötte el a testemet.

Csak sikerüljön − lüktetett bennem a gondolat. Megfeszültem a koncentrációtól, de a gépek még mindig nem mutattak reakciót. Az agyműködés teljesen leállt, a szív nem lüktetett, a szervek funkciójukat vesztették. Zsinórok kusza hálózata tapadt a férfi bőrére, de az a rohadt gép nem akart működni. Ujjaim elengedték a szikét, ami a fémtálcán landolt, majd fáradtan a közeli székbe ültem.

Kimerülten a falon lógó órára néztem. Halvány, kiábrándult mosollyal megállapítottam, hogy lassan huszonnégy órája talpon vagyok és dolgozok. Éljen a munkamorál! Lecsavartam az ásványvizes palack kupakját és mohón kortyolni kezdtem a hűs szomjoltót. Lábaimat magam után vonszolva átmentem a szomszédos szobába, majd a tükrös falon keresztül elmerengve bámultam a kísérleti alanyomat. Bőre kékes fényben játszott, fekete szőrzet borította az arcát. Halott volt és mozdulatlan. A francba. A plafonon lógó lámpa pedig még mindig pislákolt.

Ajtó nyílt a boncteremben. Kisvártatva egy fiatal ázsiai arc jelent meg a résben. Körülnézett, tekintete undorodva mérte végig az asztalon fekvő delikvenst. Unottan az előttem pirosló gombra könyököltem, majd a mikrofonhoz hajoltam.

− A megfigyelőben vagyok − sóhajtottam kimerülten és hátradőlve várakoztam.

A lány becsukta maga mögött az ajtót, majd sietős léptekkel elindult felém. Az ablakon keresztül figyeltem könnyed, légies lépteit és irigykedtem. Ő biztos kipihenten kezdte a napot.

− Jó reggelt Miss Mikhailov! – köszönt be hozzám magas hangszínén csicseregve.

Ujjaimmal a halántékomhoz nyúltam, majd erőteljes, körkörös mozdulatokkal masszírozni kezdtem. Mára már kezdett sok lenni.

− Inkább jó éjszakát, hosszúra nyúlt a munkaidőm.

Himuro Ayumu fiatal lány volt, mandulavágású szemekkel, sárgás bőrrel és rövidre nyírt éjfekete hajjal. Asszisztensként dolgozott nálunk, többnyire irodai munkát végzett. Csak ne lett volna olyan idegesítően magas hangszíne. Várakozva ráemeltem álmos tekintetemet, de nem vette a lapot.

− Megtudhatnám mi járatban vagy errefelé? − kérdeztem továbbra is megőrizve udvarias hangnememet.

A lány zavartan kuncogni kezdett, lopva a szomszédos teremben fekvő holttestet figyelve.

− Ó, hát persze. Helena küldött, hogy megérdeklődjem a szabadsága pontos időpontját. Ideje lenne már kivennie egy pár napot, mert idén még egyszer sem hiányzott és lassan vége az évnek.

Ezt minden évben sokkoló volt hallani. Még egyszer sem hiányoztál… A munkám már kezdett a nyakamra nőni és az életem egyetlen értelmévé válni. Ezen változtatni kellene.

− Itt még van egy pár napos munkám, de a jövő hetet akkor kivenném − mosolyogtam rá fáradtan.

Himuro biccentett, elhagyni készült a helységet. Az áram hirtelen ment el a zárt, ablaktalan teremben. Mérgesen szitkozódtam egy sort, Dimitri tisztes felmenőit emlegetve, nem túl kedves jelzőkkel megspékelve. A sötétség néhány pillanatig tartott csak. Szerencsére, mert már kezdtem kifogyni a káromkodásokból.

A számítógép halk zümmögéssel indult újra, Himuro pedig ijedt mosollyal a szája szegletében végre kilépett az ajtón. Kedves lány volt, de engem rettentően tudott bosszantani.

Elmerengve kortyolgattam az üveg ásványvizemet, amikor a férfi az asztalon megmozdult. Himuro teljes tudatlansággal vonult el mellette, észre sem véve a beállt változást. Megbabonázva meredtem a holttestre, nem hittem a szememnek. Hát sikerült.

A nevetés kirobbant belőlem. Boldog voltam amiatt, hogy a hosszú évek munkája végre meghozta a gyümölcsét. A férfi ismét megmozdult, majd felült az ágyon. Hihetetlen, hogy azok a rohadt számítógépek még mindig nem jeleznek semmilyen működést.

Himuro csak későn figyelt fel a halott ébredésére, mert a torkára fagyott a sikoly. A férfi megragadta a lány kezét, aki megpróbált kimenekülni a teremből. Magához rántotta. Állkapcsa szétnyílt, hófehér apró fogai mohón kaptak Himuro torka felé. Gyorsan az előttem elterülő irányítópanelhez hajoltam, tenyerem rácsapódott az ajtót lezáró gombra, majd felkaptam a telefonomat.

− Azonnali segítséget kérek a 303-as szobába. A nyolcvanhatos számú kísérleti alany elszabadult! – kiáltottam izgatottan a kagylóba, miközben meredten bámultam a szomszédos szobában történteket.

Az eleven holttest kissé agresszívabbnak bizonyult, mint azt vártam volna. A fogaival kitépett egy darabot az asszisztens nyakából, majd rágcsálni kezdte. Himuro rám vetette utolsó, könnyekkel teli pillantását, miközben a torkához szorította a kezét. A vér vörös folyamként tört elő a sebből, amit a kísérleti alany mohón magába szippantott. Nyelvével felfogta az életadó szirupot, míg a fogaival további darabokat szaggatott ki a rongybabává avanzsált nőből.

Riadtan figyeltem a történteket, de az izgatottság is ott lappangott bennem. Képes voltam életet lehelni egy halott testbe. Az orvoslás megújulásának előfutára vagyok!

Az ajtó hirtelen vágódott ki a teremben, amire a jóllakott élőholtam nem reagált túl kellemesen. Teljesen felbőszülve a belépő alakokra rontott. Himuro teste ekkor már a földön hevert kicsavarodott pózban. Soha nem felejtem el a tekintetét, amely pont rám meredt, tele volt undorral és borzalommal.

A belépő testőrök egyike barna, hosszú haját copfba kötötte, szép, szabályos arcát pikánssá tette az átlagosnál teltebb ajka. Hirtelen összerándult a gyomrom az aggodalomtól. Féltem, hogy baja esik. Az üvegfalnak simultam, tekintetemmel végigkövetve a lány mozgását. Mögötte hárman álltak, fegyvereiket az őrülten tomboló holt gyilkosra fogva.

A kísérleti alany elborult tekintettel, vértől mocskos arccal a testőrökre vetette magát. A körmeit és a fogait használta fegyvernek, a barna szépség ijedten próbálta kivédeni a támadását. Lövés dörrent, majd a holttest szétloccsant agyvelővel hátrazuhant. Remegő kezekkel nyúltam az ajtót megnyitó gomb felé, majd levegő után kapkodva, hevesen kalapáló szívvel kiléptem a vérfürdőbe.

− Jól van kisasszony? – lépett közelebb a testőrlány rémülten.

Képtelen voltam megszólalni. A két holttest szétmarcangolva feküdt a földön alig egy méterre tőlem. Erős fémes szag terjengett a levegőben, a vér mindent elborított. Szám elé szorítottam a kezemet, próbáltam csitítgatni hevesen kalapáló ketyegőmet. A barna szépség az enyémbe mélyesztette világoskék szemeit, majd lopva megszorította a kezemet.

− El kellene szállítanunk a két holttestet – köszörülte meg a torkát az egyik férfi, talán Fermin Minrod.

A lány bólintott, majd halvány mosolyra húzódott a szája és búcsúzólag rám kacsintott. Felkapták a nehéz testeket, majd kicipelték a teremből. Remegő térdeimet megzabolázva a falnak dőltem, próbáltam normalizálni a légzésemet. A csend rátelepedett a helységre, én pedig fáradtan bámultam a kövérre hízott vértócsákat. Sárgás agyvelődarabkák és csontszilánkok terítették be a megfigyelő tükörablakát. Eddig jutottam a vizsgálódásban, amikor éles sikoly hasított a csendbe, én pedig a folyosóra rohantam.

Himuro, a halott asszisztens, eltorzult arcvonásokkal, kivicsorított fogakkal éppen felém tartott. Két testőr feküdt a földön, ketten pedig célozni próbáltak. Földbegyökerezett lábakkal figyeltem a közeledő alakot, amikor nedves folyadék csapódott az arcomba, teljesen beborítva. Rémülten a köpenyemre néztem, majd sokkos állapotban megállapítottam, hogy az imént ismét megmentették az életemet. Vörös mázként lepett el a vér, Himuro élettelen teste alig pár centire hevert a földön. Koponyája a felismerhetetlenségig torzult, körmei alá véres bőrdarabok szorultak.

Összecsukló lábaimnak engedelmeskedve térdre roskadtam, majd amikor minden örömöm és izgatottságom elszállt a felfedezésemmel kapcsolatban, feltettem a legfontosabb kérdést.

Mi a franc folyik ebben az intézetben?