2010. május 3., hétfő

Ez a nap is rosszul indul I.

Élesen vijjogó hang az idegesítő kattogásával együtt betöltötte a szoba minden szegletét, felbosszantva az ott tartózkodókat. Janice fáradtan csapta le az órát, semmi kedve nem volt felkelni, viszont tudta, hogy barátai várnak rá és így is túl sok időt vesztegetett el azzal, hogy átállította a parányi idegesítő vekkert. Kinyitotta szemeit, dühösen mocorgott és forgolódott az ágyában, majd fújtatott és kipattant belőle.
Janice furcsa lány volt, egy ősi boszorkánycsaládból származott, ami nem azt jelentette, hogy varázspálcával hadonászott és egy suhintásra különböző színű fénycsóvák törtek elő az ujjából. Teljesen normális ember volt, csak olyan képességekkel megáldva, amire nem sok mindenki képes. Szellemeket tudott idézni és kommunikálni velük, a démonok minden fajtáját ismerte és bármikor kapcsolatba tudott velük lépni. Az átkok, igézések, idézések és a csillagászat tudományával ismerkedett, amiknek remélhetőleg egy idő után a mesterévé válhat, hogy később hasonló területeken dolgozzon tovább.
A Gothik az Északi tengeren épült és, hogy a kíváncsiskodók szeme számára láthatatlan maradjon, a víz alá telepítették. Janicék már két éve jártak oda, de igazán csak idén kezdődik nekik a tanulás. A két év előkészítő volt a diákok számára, sokan kibuktak közülük, mert nem volt meg bennük az a plusz, az a képesség, hogy érdemes legyen foglalkozni velük.
Janice középmagas lány volt, vörös hosszú borzolt „sörénnyel”, szemei vörösen izzottak, aminek megvolt a maga szörnyű és szomorú története. Az apja és a dadája sokáig nem merték elmondani neki a pontos sztorit, de amint a lány betöltötte a tizennegyedik életévét, egy bizalmas beszélgetés keretében elmesélték neki.
Janice születésekor az anyja ismeretlen oknál fogva megőrült, szeme vörösbe váltott, arcára bugyuta mosoly költözött. Amint megszülte a lányt, titokban elhagyta a szobát és soha többet nem látták viszont. Az apja nevelte fel, aki nagyon elfoglalt ember volt és a nem várt fordulat következtében egyedül maradt egy gyerekkel és a rengeteg papírmunkával, amit nem tudott elvégezni egy állandóan síró, állandóan éhező és állandóan bepisilő kislány miatt. Ezek után felfogadott egy nőt Janice mellé, aki szerette a lányt, nevelte őt és foglalkozott vele, ha az elfoglalt apa nem ért rá.
Hamarosan azonban egy hatalmas törés következett be a család életébe. A kislány szeme vörösbe váltott…
Az apa és a dada kétségbeesetten keresték a magyarázatot és a gyógymódot, hogy Janice ne jusson anyja sorsára. A gyógyítók azonban csak azt tudták javasolni a két kétségbeesett felnőttnek, hogy várjanak, és minden furcsa elváltozást jegyezzenek fel.
Janice beballagott a fürdőszobába, hogy megpróbálja rendbe szedni rakoncátlan és sűrű, így reggeltáj ráadásul kócos haját. Miután végzett a bonyolult művelettel, magára húzott egy bő halásznadrágot, egy halálfejes pólóval, ami alatt kedvenc zenekarának a neve virított.
A lány szeme különös és egyedi színétől eltekintve teljesen normálisnak látszott. Rock and Roll zenéért rajongott, a fiatalok lázadó életét élte és voltak olyan barátai is, akik normális iskolába jártak és olyan átlagos munkájuk volt, mint például szakács, jogász vagy könyvelő.
Az apjának is polgári foglalkozása volt a Minisztériumban, ő képviselte a hozzá hasonló emberek érdekeit és jogait.
Janice kisétált a fürdőszobából, útközben felkapta a deszkáját és lefutott a lépcsőn az ebédlőbe.
Az asztalnál tartózkodott az apja és a dadája is, akik élénk beszélgetésbe merültek a lány érkezéséig, azután hirtelen elhallgattak, köszöntötték Janicet, majd tányérjukba merültek. Mivel egyikük sem szólalt meg, a lány úgy döntött némán fogyasztja el a reggelit. Gyorsan bekapkodta a pirítósokat, majd megköszönte a reggelit és elment.
A házból kilépve megcsapta a meleg, amely szinte azonnal elöntötte a testét, verejtéket csalva a homlokára. Már mindenki ott volt, a deszka többször a betonnak csapódott, hatalmas zajt csapva az amúgy csendes környéken. Barátai „én megmondtam, hogy késik” arckifejezéssel Janice felé fordultak és üdvözölték őt.
Lee Cambell Janice-szal egy magas fiú volt, szőke hajjal és egészen sötét szemekkel. Ruhatára neki is egy pár számmal nagyobb méretű holmikból állt össze, amit Janice apja kifejezetten kritizált minden egyes alkalommal, ahogy lehetősége nyílt rá. Lee visszahúzódó típus volt, nem nagyon szeretett beszélni ismeretlen emberekkel, de mivel Janice-t és a többieket már elég régóta ismerte, ilyen gond nem volt közöttük.
Hedwig Wood Janice legjobb barátnője volt, még az előkészítőn barátkoztak össze két évvel ezelőtt, de annyira megértették egymást és ismerték a másik érzéseit és reakcióit, hogy egy kívülálló számára úgy tűnhetett, mintha egész életükben ismerték volna a másikat. Bőre barna volt, nagy őzike szemei ártatlanná, sebezhetővé és nyugodtá tették, pedig nem éppen volt jellemző rá ez a néhány tulajdonság. A lány elég magas volt barátaihoz képest, hosszú fekete haját befonva hordta, hogy ne zavarja őt sportolás közben. Hedwig szülei is különlegesek voltak, apja jamaicai származású, anyja pedig Hawaii-i születésű volt. A lány örökölte babonás vénájukat, minden ékszere gyógyító, szelleműző tulajdonságokkal rendelkezett. Janice mindig kinevette érte, szerinte ugyanis ezek mind hazugságok nem segítenek semmit, csak néhány ember szeretne ezeken meggazdagodni. Hedwig most egy „Ne köss belém” feliratú provokatív pólót vett fel, egy rövidnadrággal, fejébe baseball sapkát húzott, hogy védje magát a nap perzselő sugaraival szemben.
Aisa Francesca Manco alacsony lány volt, Hedwig mellett szinte törpének tűnt. Törékeny testalkata volt, hatalmas kék, kissé guvadt szemekkel. Szőke haját mindig tupírozva hordta, betegesen fehér bőre szinte világított a napfényben. A lányt tavaly ismerték meg egy gördeszka versenyen, ahol Aisa bár nem nyert érmet, remekül teljesített. Janice-nak megtetszett a lány stílusa és hozzáállása a sporthoz. Aisa imádta a kiegészítőket, annyira fanatikusan gyűjtötte őket, hogy minden ruhadarabjához külön fülbevaló, karkötő, öv és nyaklánc tartozott. Most fekete pólót viselt Kurt Cobain arcképével. Manco imádta a hajdani énekest, és mélyen érintette a férfi halála. Fülében egy apró kereszt lógott, nyakában egy lapos, csiszolt kődarabot viselt, a kőbe értelemszerűen a „Kurt Cobain, 1994” volt vésve. Nadrágja oldalán lánc lógott, karján pedig hatalmas golyókból álló karkötőt viselt.
A padkán pedig nem más ült, mint Mike Yong, Janice legjobb barátja, akivel már egészen kis koruk óta ismerték egymást. Mike minden lány álma volt, helyes arca, szikrázóan zöld hatalmas szemei mindenkit elbűvöltek, kivéve Janice-t, akire nem volt hatással barátja sármja. A fiú lehajtott fejjel ült a járda szélén, a lány közeledtére felemelte a fejét és mosolyogva fogadta Janice közeledését.
Lee és Hedwig heves vita közepette csak úgy ontották a szavakat, az egész utca tőlük zengett.
- Sziasztok!- köszönt Janice Mike vállára verve, majd miután megigazította a nadrágját a fiú mellé telepedett.
- Hello Janice!- válaszolt neki Lee nagy nehezen elfordítva pillantását a még mindig dühösen motyogó Hedwigről.
- Te meg mit tanulsz?- kérdezte érdeklődve a lány Mike-hoz fordulva.
A fiú kezében egy nagy halom papír és egy toll volt, serényen írt valamit, amit Janice nem láthatott. Mike a lányra nézett, majd szégyenlősen elmosolyodott.
- Házi feladatot írok- mondta, majd hirtelen lehajtotta vörösödő fejét.
- Na ne. Te és a házi feladat? Hozzatok egy lázmérőt azonnal, Mike tuti, hogy beteg- viccelődött Janice, kiérdemelve a fiú szigorú pillantását.
- Hamarosan te is elkezdhetnéd, rengeteg feladatot kaptunk a nyárra.
Éles füttyszó hasított az utca csendjébe, a két fiatal egyszerre kapta a hang forrására a tekintetét. Hedwig állt az utca végén, a domboldalon, tekintete a távolba meredt.
- Gyertek!- kiáltotta, miközben kezeivel vadul kalimpált.
Janice nagy nehezen feltápászkodott a földről, gördeszkájára pattant és Hedwig mellé gurult. Tekintete a lány pillantását követte, ami a domb másik felén állapodott meg, egy érkező autón, ami kisvártatva megállt, majd egy ember lépett ki belőle. A járdán egy lány állt, úgy tűnt az autó érkezését várta.
A lány, Jordana Harold volt, az egyik osztálytársuk, aki szintén a Gothikban tanult, sajnos. Nem szerették túlságosan, mert volt benne valami visszataszító és idegesítő. Jordana maga volt a megtestesült gonoszság, azonkívül beképzelt volt és borzasztóan önelégült.
Hosszú, szőke haját szoros copfba fogta, miniszoknyát viselt, egy könnyed nyári inggel, amihez puha anyagból készült csizmát húzott. Magas, vékony alakja volt, de még így is elveszett a másik mellett.
A kocsit elhagyó alak egy fiú volt, ráadásul a leghelyesebb és legédesebb mosolyú az egész iskolában. Alex Bell, alias Bow man. Nem véletlenül ragadt rá ez a becenév, ugyanis a srác kitűnően bánt az íjakkal, országos bajnok volt, az iskola kitüntetettje, a kedvenc. Minden lány odavolt érte, néha az ájulás szélén állva lesték minden mozdulatát.
Amint a fiú elhagyta a kocsit, Jordana lecsapott rá, megragadta a karját, majd sétálni hívta. Alex beletörődve a sorsába némán engedelmeskedett.
A fiúk a hátuk mögött lekezelően fújjogtak.
- Nem tudom, mit vagytok oda ezért a bájgúnárért- fintorgott Lee, miközben le nem vette volna a szemét Alex távolodó alakjáról.
Janice szúrós tekintettel méricskélte barátját, nyílt titok volt, hogy neki is tetszik Bow man, de idáig próbálta titokban tartani érzéseit a fiú elől. Ez néha nem is volt olyan könnyű. Alex nagyon rendes srác volt, sokszor segítette a lánynak házi feladatok terén, aki szájtátva, szomjasan itta a fiú minden szavát. Nem gondolta volna, hogy Jordana-val fogja látni. Nagyon úgy tűnt, hogy ők ketten járnak. Janice szíve összefacsarodott már a gondolatára, tekintetét elfordította a vidám párocska elmosódott sziluettjéről, majd a deszkájára pattanva elhajtott a park irányába.
Barátai hatalmas zajt csapva követték.

3 megjegyzés:

Mikkamakka írta...

Nahátakkormostakkor szia! :D
Először is, hogy ne rögtön a hubajavítással kezdjek, szeretném elmondani, hogy ez nekem nem egy blogos történetnek tűnik, hanem egy könyvnek. Amennyire az elmúlt... mondjuk két hónapban megfigyeltem, mióta rákaptam ezeknek a jó kis történeteknek az olvasására, úgy veszem észre, hogy nem egészen azonos műfaj a kettő. Egy átlagos blognál úgy szokták megírni a sztorit, hogy minden bejegyzésbe jusson valami, ami visszacsalja az olvasót. Felbukkan valami rejtély, az író előkészülődik valami izgalmas fordulatra, vagy csak szimplán a fejezet végén kopognak az ajtón, de az már nem derül ki, hogy kifene. :D Éljen a függővég! :P *szemforgat* Ezzel szemben egy könyvnek nem muszáj három-négy oldalanként valami "izgalommal" előállnia. Az őrület ára nekem egy könyvnek tűnik, ami, megvallom őszintén, nekem nagyon tetszik. Azért tűnik könyvnek, mert ugyan az elején felvetődött, hogy eltűnt Janice anyukája, meg hogy megőrült, és tudjuk, hogy ez ügyben várható valami magyarázat, mert nyilván előbb-utóbb eljut odáig is a történet, meg majd jó eséllyel a lány vörös szemeire is magyarázatot kapunk, de nincs állandóan a szánkba rágva. Azért persze nem eseménytelen a sztori, hol egy éjszakai látogató, hol figyelő vörös szemek, hol egy lábtörés, hol egy rettegve várt bál figyel be, de nincs az az állandó feszültséghajhászás, amit más blogokon észrevettem. :) De ezt nem úgy kell érteni, hogy nem való ide, mert minden egyes epizód külön is rejtett valami izgalmat, de szerencsére nem volt túlzásba víve. (Hű, ez de furán hangzik, a túlzásba visz szenvedőben. :D) Szóval nekem eddig nagyon tetszett, szerintem nagyon jól írsz. :)

Akkor most meleg után jöjjön a hideg is. :) Komolyan mondom, már-már szégyellem magam, hogy minden blogra, ahol kommentezni szoktam, helyesírási hibákat citálni járok, de valami belső kényszerem van rá. Nyilván korrektornak kellett volna mennem, akkor jól kiélhetném magam... ;)
De kéretik inkább pozitívumként felfogni, mert ahol a történet nem érdekel annyira, ott nem is veszem a fáradságot a hubajelentésre, a tökéletesség reményében. :)
Na szóval, az első, ami szemet szúrt, rögvest a blog leírásában, a fejlécben van. "...mint külsejét, mint képességeit tekintve." Szerintem ez helyesen mind külsejét, mind képességeit, nem pedig mint. Apróság, no de pont a fejlécben? :)

Aztán még a dialógusoknál hiányolok pár szóközt, főként a gondolatjelek előtt.
Pl.:
- Gyertek!- kiáltotta, miközben kezeivel vadul kalimpált.
Helyesen:
– Gyertek! – kiáltotta, miközben kezeivel vadul kalimpált.
Az idegen nevek toldalékolása nagyon sok bloggerinánál problémás, nálad viszont egy-két kivételtől eltekintve nincs gond. :) Ebben a fejezetben a "Jordana-val" tűnt fel, ami helyesen Jordanával, mert ha egy tulajdonnév (nem csak idegen, hanem a magyarok is) -a, -e, vagy -o végű, akkor toldalékolásnál az a magánhangzó megnyúlik, és ha nem néma hangzóra végződik, akkor nem kell a kötőjel sem.
Janice neve hogy ejtendő? Mert én Dzseniszre gondoltam, de ahhoz nem passzol a toldalék hangrendje, ezért biztos rosszul tippeltem. :)

Na, ebben a fejezetben azt hiszem, ennyi. :) Így is már iszonyat hosszú lett a komment, úgyhogy be is fejezem. :)

Darawona írta...

Hűha, köszi:)
Feltétlenül kijavítom a hibákat, ha lesz rá időm. Köszi, tényleg hasznos volt és nem sértődök meg:), mert nincsen miért.
Igen, ez egy könyv. Jól érzed. Egy régi történetem, amit most kezdtem átírni. Ha találsz benne hibákat nyugodtan írj, sőt megkérlek rá:)
Úgy tűnik jó vagy nyelvtanból, én már nem annyira:)

Mikkamakka írta...

De nem is vagy rossz sem helyesírásból, szerintem ennyi huba még belefér. :) Nálam ez valamiféle gumicica, azt hiszem, és szerencsére valamiért tényleg jól megy. :)
De tényleg kicsit feszélyez, hogy minden kedvenc bloggerinámat ezzel zaklatom, bár szerencsére inkább azt mondják, örülnek neki. Annak viszont nagyon megörültem, hogy nem csak én vagyok ilyen, találtam egy blogot, ahol hat (asszem) lány azzal foglalkozik, hogy az általuk olvasott blogokra írnak kritikákat, nyelvtani és stilisztikai problémákra hívják fel a figyelmet, és ahogy elfigyeltem, kérésre "házhoz mennek". :D Úgy hívják magukat, hogy i.k.a.i.t., azaz Igényes Kritikákkal Az Igényes Történetekért. :D