Kísérteties éjszaka V.

Az erdő megbolydult, a nap halványan melengette a tájat. Sötét alakok vonultak, elszánt tekintetüket a távolba vetve. A fák sűrű lombkoronája kiszűrt minden fényt, minden éltető erőt a környékről, az avar elszáradva, holt virágok tengereként fedte a kopár földet. Katonás léptek zavarták meg a síri csendet, feketén kavargó köpeny lengte körbe a közeledő alakokat.

Elől egy fiatal lány lépkedett, arcának bal felén mély vágás húzódott, megsértve szemének tökéletes vonalát, bőrének selymes voltát. Fekete haja kócosan omlott a vállára, hogy keskeny derekát verdesse. Bal kezét sűrű tetoválásinda ölelte körbe, hogy a tenyeréhez érve egy szem bontakozzon ki kusza vonalaiból. A hófehér bőr megvillantotta a sötét pupillát, ami éhesen összeszűkült, a lány arcára halvány mosolyt csalva.
Kezében hosszú, éles tőrt szorított, markolatának tökéletes íve a kecses ujjakba simult. Az Árnylelkek közeledtek, minden életet és energiát elszívva a növényekből és a fákból. A lány, nevezetesen Ain Mujah, könyörtelen tekintettel, kecses léptekkel suhant az avarban, nesz nélkül. Egyetlen, könnyed mozdulattal felmászott a közeli fára, majd körbekémlelt. Egy ódon kastély mohával benőtt falai magasodtak a közelben, körülötte halvány áttetsző alakok derengtek, fülsiketítő hangjuk bejárta a környéket. Ain lemászott a többiek közé, majd intett, hogy haladjanak tovább. Az Árnylelkek engedelmesen bólintottak, majd alázatosan követték úrnőjüket.
Ain csupán huszonhárom éves, törékenynek látszó lány volt, erre a tényre rácáfolt minden egyes tettével és döntésével. Uralkodónak született, a boszorkányok nagy jövőt jósoltak neki. Apja hét évvel ezelőtt halt meg, Ainnek fiatalon kellett felnőtté válnia és elfoglalni a trónt.
Az Árnylelkek népét félig ember, félig boszorkányok alkották, erejük nem volt olyan kiemelkedően magas és lehengerlő, mint tisztavérű társaiké, de a fekete mágia lelkes használata gyilkoló gépekké tette őket. Száműzték népüket a társadalomból, hiszen elárultak mindent, ami szent és sérthetetlen. Szabályok nélkül létezni nem lehetséges, az Árnylelkek öntudata és eszméi pedig vetekedtek a legelvetemültebb anarchistákéval. Így hát menniük kellett, de a mai napig a legelitebb, legfelkészültebb és leghalálosabb alvilági bérgyilkosoknak tartják őket.
Az erdő hirtelen véget ért, egy alak sötét kontúrjai rémlettek fel a nap sugaraitól körbeölelve.
- Hol késtek? – sziszegte ingerülten a férfi, kezei remegtek az indulattól.
Ain bűbájos mosollyal a csuklyás alakhoz lépett, tekintete hideg volt és könyörtelen. Arcának bal oldalát elrejtette az erdő jótékony sötétségében, veszedelmes ragadozóként közeledett a férfihoz.
- Uram, mi kívül állunk mindenen és mindenkin. Nekünk nem parancsol senki! – hangja korbácsként csattant a Megbízó hátán, aki láthatóan megrezzent az éles hangnemtől – Tehát, kezdjük az elején. Jó reggelt Uram! Örülök, hogy megismerhetem.
Elégedett mosoly terült el Ain arcán, a férfi pedig partra vetett halként, rémülten tátogott. Nem számított arra, hogy egy ilyen kaliberű, törékeny és pokolian fiatal lány, hasonló energiafelszabadításra és félelemkeltésre képes. Ain a fény felé fordította az arcát, megvillantva sebhelyét, ami átszelte az egész bal arcát, hogy a nyakán keresztül eltűnjön a fekete ruha alatt. A Megbízó félrenyelt, a köhögés hirtelen kúszott fel a torkán, hogy fuldokolni kezdjen a földön.
- Sajnálom Miss Mujah! – tért magához pár perccel később, alázatosan meghajolva a lány előtt – Türelmetlenségem nem ismer határokat, habár inkább a félelem és az izgatottság kerekedett felül rajtam.
A lány unott arccal bólintott, majd intett, hogy térjen végre lényegre.
- Öhm… Hát persze – köszörülte a torkát a férfi – A kastélyban van, egy üzenetet hagytam maguknak a pincében. Azon minden részletet megtalálnak.
Ain arcán kegyetlen mosoly rajzolódott ki, a sötét energia egyre erősebben lüktetett a lány aurájában. Kitárta jobb kezét, a szem éhesen és dühösen villant, Ain összerezzent a hirtelen felszabaduló energialökettől. Egyetlen határozott mozdulattal előrántotta a tőrét, majd az éppen távozó férfi mögé lopakodott. Keze a Megbízó nyakára tekeredett, a tőr meglendült, éles ragyogása elvakította a lányt egy pillanatra. Vér fröccsent a fekete szövetre, a tetoválásra, ami szomjasan itta a nedűt. A férfi egyetlen hang nélkül lehelte ki az életét, tekintete elborzadva meredt a távolba, a megbánás halvány szikrája csillant a szemekben. Ain élvezettel figyelte a vér ütemes lüktetését, a hófehér nyakat, ahogy a bőr elválik minden vérfolyamnál, hogy feltárja tartalmát.
A lány undorodva átlépett a férfin, majd elindult a kastély felé, hogy beteljesítse a férfi utolsó akaratát. Persze nem miatta, hanem mert kötelességének érezte megszabadítani az emberi fajt a démonoktól és a hasonló szörnyetegektől.
Sötét alakjukat lassan elnyelte a pince félhomálya, amikor egy egyenruhás alak futott az erdő széle felé. Könnyes arccal a holttest fölé hajolt, ajkait kétségbeesett kiáltozás hagyta el.
- Mr. McWilliams! Mr. McWilliams! Valaki hívjon segítséget! – hangja lassan elhalt az erdő fái között vergődve. A kastély egykori tulajdonosa üveges tekintettel meredt az égre, ahol a nap önzetlenül ontotta melegét és vakító fényét.

Kísérteties éjszaka IV.

Aisa remegve ült Jordana ágyán, tekintete rémült volt és kábult. Sokként érte a démon felbukkanása, nem tett semmit, hogy védekezzen ellene. Mike, tenyerébe hajtott fejjel ült a földön, mellkasa ki-be süllyedt, zaklatott volt, a szégyen apró vörös foltokat varázsolt a bőrére. Janice a fiú mellé kúszott, óvatosan a teste köré fonta a kezét, majd magához húzta.
- Annyira sajnálom – lehelte gyengén, monotonan ismételve a két szót. A lány próbálta csitítgatni, megnyugtatni vadul kalapáló szívverését.
- Nem a te hibád. Becsapott téged, a bizalmadba férkőzött, majd elárult. Bármelyikünk bedőlt volna neki.
- De te tudtad, hogy nem bízhatunk benne. Hallgatnom kellett volna rád.
- Mi történt itt? – szólalt meg egy kábult hang a háttérből.
Jordana döbbent tekintettel méregette a szoba romjait, véres kezét. A haja vörösen tapadt hófehér porcelánbőréhez, tekintete homályos volt, látszott rajta, hogy még nincsen teljesen magánál.
- A revans, ami egy kicsit rosszul sült el – válaszolt Janice gúnyos mosollyal a szája szegletében. Haja csapzottan omlott a vállára, arcát horzsolások borították, minden porcikája tompán lüktetett az eséstől.
- Megmentetted az életemet – rebegte hitetlenkedve – Megölted a démont.
- Csak visszaküldtem oda, ahova való – rázta a fejét a lány, elkerekedett és elborzadt szemekkel méregetve a vérző fejű Jordanát. Most neki ne álljon hálálkodni neki, mert akkor sikítva rohan ki a szobából. Nagyon beüthette a fejét…
Savanyú arckifejezéssel, fáradtan megvakarta a fejét, miközben Mike a karjaiban pihegett. Az ajtó hirtelen kivágódott, majd egy áttetsző alak lebegett be a szobába. Hófehér ruhája rásimult kecses testére, kiemelve széles csípőjét és kerek melleit. Szőke haja loknikba rendezve omlott a vállára, tekintete rémülten vibrált. A Fehérruhás Lady volt a feldúlt látogató.
- Elkéstem? – hangja kétségbeesetten remegett a sötét szobában, teste megfeszült az erőlködéstől.
- Honnan? – nézett rá megütközve Janice.
- Asmodeus. Hova tűnt? – kérdezte gyanakodva, felmérve a szoba romjait.
- Visszament oda, ahonnan jött. De maga honnan tudja…?
- Az nem fontos – legyintett a szellemkisasszony dühösen, majd megkönnyebbülten elhagyta a szobát.
Mike elhúzódott a lánytól, döbbent tekintete követte a szellem útját.
- Ennek sincs ki mind a négy kereke – jegyezte meg a fiú, megrázva a fejét.
Hedwig a szoba sarkában ült, tekintete zavarodott volt és fáradt. Janice felkelt Mike mellől, majd a lányhoz lépett. Óvatosan felsegítette a földről, majd intette barátainak, hogy hagyják el a szobát. Itt az ideje végre nyugovóra térni. Jordana még percekig figyelte elhalványuló alakjukat, ahogy elnyeli a folyosó sötétje, majd ájultan zuhant az ágyára, hogy egy pillanat alatt elnyomja az álom. Aisa reszketve kuporodott a baldachin ölelésében, szemei dühösen vibráltak, a vörös köd port kavarva hullámzott a tekintetében. A sokk borzalmas dolgokra képes. Az emberben megöl valamit, hogy egy kegyetlen dolgot felélesszen benne.

Janice barátnőjét támogatva csoszogott a folyosón, mellette Mike és Lee lépkedett erőtlenül. A fáklyák halvány, pislákoló fénye világította be győztes seregük útját, a négy barát fáradtan hunyorgott a félhomályban. Amikor megérkeztek a szobájukba, Hedwig az ágyára roskadt, összekuporodott a takaró tetején, majd remegni kezdett. Testét rázta a hideg, fogai összekoccantak a meleg, fülledt idő ellenére is. Kövér verejtékcsepp indult útjára a lány arcáról, majd megszaporodva záporoztak végig a halványbarna bőrön, hogy eláztassák a testét.
Janice, Hedwig mellé lépett, hűvös kezei a lány homlokára simultak, majd rémülten elkapta róla. Ijesztően forró volt, a láz álnokul megizzasztotta Hedwig testét, magzatpózba kényszerítette a szenvedő lányt.
- Hozzatok jeget és vizes rongyokat – adta ki az utasítást a két fiúnak, akik aggódó arccal toporzékoltak az ágy mellett.
- Nem lesz semmi baj – suttogta a lány fülébe Janice, vékony ujjaival babusgatva az arcát.
Nem kellett sok idő és a két fiú is megjelent az ajtóban, egész testükön vizes rongyokkal, mindkét kezükben jókora zacskó jéggel. Janice intett, hogy lépjenek közelebb, majd óvatosan a lány nyaka, csuklója és bokája köré tekerte a nedves anyagokat. Hedwig remegve tűrte az ápolást, miközben apró sikolyok hagyták el cserepesre száradt ajkait.
Janice a homlokára is simított egy rongyot, majd könnyes szemmel barátnőjéhez fordult.
- Próbálj meg aludni, meglátod reggelre jobb lesz.
- Nyugodtan menjetek ti is aludni – szólalt meg egy hang a hátuk mögül – Majd én vigyázok rá.
Mike állt az ágy mellett, elszánt tekintettel figyelve Hedwig reszkető alakját.
- Neked is szükséged van a pihenésre – rázta meg a fejét Janice.
- Nem lennék képes a mai nap után akár egy szemhunyásnyit is aludni.
- Most még elnézem, de nem hibáztathatod magadat egész életedben – dorgálta szúrós tekintettel legjobb barátját, de azért engedelmeskedett.
Mike Hedwig ágyának szélére telepedett, két kezébe vette a lány kecses kezét, majd simogatni kezdte. Janice kábultan terült el az ágyán, a démon elleni küzdelem minden energiáját leszívta. Rongybabaként hevert a selymek ölelésében, a világ táncra perdült körülötte, minden zavaros volt és vibráló. Hedwig forró teste ontotta a hőt, a jeges hideg és a tüzes láva elegye elviselhetetlenül hömpölygött a levegőben. A lány félálomban fetrengett az ágyon, ajkait halk nyöszörgés hagyta el. Mike mellette ült, hűvös kezeivel simogatta az arcát.
Az álom Janice mellé settenkedett, jeges karmaival a testébe vájt, majd szemére szórva porát, a lány ájultan zuhant a karjaiba, hogy csodás meséi főszereplője legyen.

Másnap reggel fáradtan ébredt, minden porcikája tompán lüktetett. Felkelt az ágyból, majd kiment a fürdőszobába. Figyelmetlenül ránehezedett a törött lábára, ami csodával határos módon nem fájt, könnyedén viselte a lány súlyát. Ezen annyira meglepődött, hogy leült a legközelebbi ágyra, Lee-ére, ahol a fiú ezekben a pillanatokban kezdett ébredezni, majd feszegetni kezdte a masszív anyagot. Barátja laposakat pislogva felült, Janice-re vetette csodálkozó tekintetét és megszólalt.
- Te meg mit csinálsz? – kérdezte érdeklődve, hosszú szempilláit rebegtetve.
- Valamit meg akarok nézni. Segíts! – hangzott a türelmetlen parancs a lány szájából.
Lee kelletlenül kikászálódott az ágyból, majd a fürdőszobába ment. Hamarosan megjelent egy metszőollóval, aminek látványára Janice-nak azonnal elakadt a szava. A fiú leült mellé az ágyba, majd nekiesett a gipsznek. Egy óra kitartó nyirbálásnak meg is lett az eredménye, a fehér anyag a földre zuhant, Janice lába pedig épen és egészségesen fehérlett a nap sugarainak keresztüzében.
Lee döbbenten figyelte a lányt, nem akart hinni a szemének, hiszen alig két héttel a baleset után Janice könnyedén használja a lábát, minden mozdulata kecses és légies. Mintha mi sem történt volna. Vagy mégis?

Sajnálom:(

Mielőtt elindultam volna nyaralni elszállt a gépem és még azóta sem funkcionál:( Nem tudom mikor lesz jó, de addig sajnos nem tudok frissel szolgálni csak az őrület ára blogomon. Arra is csak heti egyszer tudok frissíteni. Remélem hamar megoldódik a probléma.

Sajnálom:(

Kísérteties éjszaka III.

Janice remegve hagyta el a szobát, zaklatott volt és dühös, az egyedül ember, aki az anyjáról beszél, szintén titkolózik. Most már borzalmasan kíváncsi volt a hatalmas titokra, vörös szemének eredetére és a különös látogatóra. Tudta, hogy minden összefügg, az árnylelkek, az anyja és Morgana éjszakai felbukkanása.
„És Morgana pont téged küldött?” - visszhangzott a fejében a kísértet mondata. Ez volt az, amire ő is kíváncsi lett volna. Meglepően gyorsan visszataláltak a szobájukhoz, ahol összefutottak Jordanával és Aisával. Ahogy meglátták a felbukkanó négy alakot, összemosolyogtak, majd elhagyták a terepet.
Janice Mike-ra nézett, keze a kilincsre fonódott, gyanakodva benyitott a szobába. Erősen fémes illatt csapta meg az orrát, a szag mellbe vágta, megtántorodott, a fiúnak kellett a segítségére sietnie, nehogy elájuljon. Döbbenten beljebb lépett, tekintete elborzadtan méregette az ágyakat beborító sötétvörös vért. Egy marha feje hevert a kandalló piszkavasára feltűzve. Gusztustalan tréfa volt a két lánytól, a fekete mágia keserűen édes illata lengte be a szobát, a vér beitta magát a finom selyembe.
Hedwig a telefonhoz lépett, majd sűrű bocsánatkérések közepette négy új ágyneműt és egy hatalmas szemeteszsákot rendelt.
A takarítónő gyanakodva nyújtotta át a kért tárgyakat, tekintetével próbálta felmérni a terepet, de a négy fiatal eltakarta előle a kilátást. A marhafejet bedobták a szemeteszsákba, a használt ágyneműket pedig a folyosó végén álló szennyesládába hajították.
Miután végeztek dühösen elnyújtóztak a friss ágyneműn, Janice a plafonra meredve gondolkodni próbált.
- Ez egy ízléstelen poén volt. Valamivel viszonozni kellene a kedves ajándékot – szólalt meg kisvártatva, Lee-re sandítva.
A fiú elgondolkodva maga elé meredt, erősen törte a fejét a revanson. Hedwig bebandzsított a koncentrációtól, Janice nem bírta ki nevetés nélkül a furcsa grimaszt látva. Arcát a párnába temette, három barátja döbbent tekintetétől kísérve röhögött, amikor felhorkant, Hedwig is csatlakozott a fáradt nevetéshez. Lee és Mike nem értettek semmit, némán várták, hogy a két lány abbahagyja.
- Van valami ötletetek? – kérdezte Janice pár perccel később.
Lee megvonta a vállát, Mike pedig elgondolkodva masszírozta az állát.
- Nekem van egy, de lehet, hogy nektek nem fog tetszeni – meg sem várva a válaszukat leült a földre, ujjaival láthatatlan kört írt le a padlóra, behunyt szemmel némán mormolt.
Janice gyanakodva közelebb lépett, kezdte sejteni mire megy ki a játék és nagyon nem tetszett neki. Ilyen áron nem.
Hamarosan egy alak kezdett kibontakozni a körben, szakadt csuklyája vadul lobogott körülötte. Bőre forradásos volt, sötéten kavargó szemei mélyen ültek sápadt arcában. Fekete haja zsírosan tapadt a bőrére, bakancsát kifűzve viselte. Ahogy teljesen láthatóvá vált, meghajolt Mike előtt, egész lénye tiszteletet sugárzott. Amikor a földön ülő fiúra nézett, szemében felismerés csillant, szája mosolyra görbült, megvillantva sárga, rothadó fogait.
- Te vagy az Mike? Azt hittem valaki más keres, hogy teljesítsem kapzsi és rosszindulatú kívánságait.
Janice gyanakodva méregette a démoni alakot, aki megérezte a lány testéből áradó bizalmatlanságot, majd megfordult.
- Na persze. Mintha csak kényszerből cselekedne. Olvass a sorok között Mike, nem veheted be a szövegét. Nincs olyan, hogy jó démon, a vérükben van a gonoszság.
- Ki ez a lány Mike? Nem tetszik nekem.
- Viszont – vágott vissza Janice, vörös szemei elszántan izzottak.
- Ő itt Janice. Nem kell vele foglalkozni, születésétől fogva bizalmatlan.
A démon elgondolkodva mérgette a lányt, tekintete döbbent volt és kíváncsi.
- Janice Bloom? Érdekes, hogy pont ő bizalmatlan velem szemben.
A lány elszántan előrébb lépett, tekintete vágott.
- Ezt meg, hogy érted? – kérdezte dühösen, kezdett elege lenni a rébuszokból.
- Most már érdekesnek találsz? Miért hinnél egy magamfajta démoni lénynek? – hangja provokáló volt és ez borzalmasan dühítette a lányt.
- Nem is vagyok kíváncsi a hazugságaidra – füllentette Janice, miközben próbálta állni a lény tekintetét.
- Anyád hogy van? Mennyire bírja az itteni klímát?
- Mire célozgatsz, démon? Talán tudsz valamit? – egész testében remegett a kíváncsiságtól.
- Ne hallgass rá Janice – nevetett Mike, megunva a szócsatát – Asmodeus szeret viccelődni.
- Te egy izeddel barátkozol? Tudod mit tettek régen. Egyáltalán nem megbízhatóak – nézett barátjára elszörnyedve a lány.
Lee és Hedwig szerényen meghúzódtak a háttérben, nem szerettek volna belefolyni a kialakult parázsló vitába.
- Ha valami mondanivalód van nekem, akkor közöld, de nem vagyok kíváncsi a kisded játékaidra – szólalt meg lekezelően Janice, ezzel lezártnak tekintve a kialakult szóváltást.
- Ti idézetek meg, nem pedig fordítva – vonta meg a vállát Asmodeus, kérdő tekintetét Mike-ra vetve.
- Szeretnénk a segítségedet kérni egy tréfához. Két lányra kellene ráijeszteni – magyarázkodott a fiú, visszatérve az eredeti tervhez.
- Ha ez a kívánságod. Felőlem mehetünk.
Janice duzzogva követte a démont, aki lebegve haladt a folyosón Mike mellett. A falakon fáklyák égtek, megvilágítva a rideg köveket, az öt alak útját a bosszú felé. A lány végig Asmodeus-on tartotta a szemét, volt egy olyan érzése, hogy a démon készül valamire. Érezte a körülötte vibráló erő ízét, ami megtelt türelmetlenséggel és visszafojtott boldogsággal. Asmodeus élvezte a ijesztgetést, imádta az orrában érezni a verejték illatát, a félelem ízét.
Hamarosan egy elegáns folyosószakaszra értek, Jordana szobája a végén helyezkedett el. Mike csendre intett mindenkit, majd óvatosan benyitott a szobába. A két lány már aludt, halk, egyenletes szuszogásuk betöltötte a helységet. A kék falak túl voltak cicomázva, két fából faragott ágy állt az ablak mellett. A szoba közepén egy kandalló foglalt helyet, előtte két puha karosszékkel.
Asmodeus intett a négy fiatalnak, hogy bújjanak el, ők pedig engedelmeskedtek. Hedwig és Lee a nehéz függöny mögé bújtak, Mike bepréselte magát a szekrénybe, Janice a kandalló mögé lopakodott. A lány végig szemmel akarta tartani a démont, hogyha valami történne, közbe tudja vetni magát.
Jordana mocorogni kezdett az ágyban, Aisa felkönyökölt, hunyorogva próbálta felmérni a szobát. Asmodeus láthatatlanná válva átsuhant a kandallón, eloltva a vadul lobogó narancssárga lángokat.
Aisa rémülten kipattant az ágyból, átfutott Jordanához, majd vadul rázni kezdte az alvó lányt.
- Ébredj Dana! Valaki van a szobában!
Jordana felült az ágyban, laposakat pislogva próbálta felfogni Aisa szavait. Az éjszaka ellenére a lány most is tökéletes volt. Barbie-baba arcán egyetlen hiba sem volt, haja egyenesen, egyetlen gubanc nélkül omlott a vállára. Asmodeus nem tétlenkedett tovább, meglengette a függönyöket, majd Aisa megüresedett ágyához suhant, bebújt a takaró alá, miközben idegtépő hangot hallatott.
- Janice, fejezd be! Ez egyáltalán nem vicces! – sikította Jordana teljesen kikelve magából.
Asmodeus előbújt a takaró alól, majd megvillantotta csúf pofáját. Hűvös fuvallat söpört végig a szobán, a hold óvatosan belopakodott, megvilágítva a két rémült ábrázatot. Jordana sápadtan, partra vetett halként tátogott, Aisa mellette megállíthatatlanul sikított. Asmodeus a lábánál fogva felemelte Haroldot, aki kétségbeesetten próbált szabadulni a szorításból. Aisa meg sem mozdult, ami nem volt jellemző a lányra. Mindig bátor volt, soha nem adott fel semmit. Ez a mostani Aisa azonban gyáva volt és hisztérikus.
Jordana próbált szabadulni a szorításból, ujjait halvány fény fonta körbe, hogy átáramoljon a démonra, aki ijedten elengedte a lányt. Jordana a földre esett, fejét beverte az ágy szélébe, majd elájult. Vékony vérpatak indult útjára a lány fejéből, egészen a padlóig, hogy ott gyülekezni kezdjen.
Itt betelt a pohár, Janice dühösen előlépett a kandalló mögül, hogy leállítsa a veszélyes játékot. Arra kérték a démont, hogy ijesszen rá a két lányra, nem arra, hogy ölje meg őket. Asmodeus figyelme Janice-ra tévedt, szája gonosz mosolyra húzódott.
- Tudtam, hogy téged nem verhetlek át – sziszegte a lány szemébe, aki elszántan meredt a démonra, a félelem legkisebb szikrája nélkül.
- Én pedig tudtam, hogy nem bízhatok benned – vágott vissza Janice, miközben izzott a tekintete.
- A fajtánk ösztönösen megérzi a másikat – folytatta zavartalanul a démon elmerengve – A szemed az, ami nagyon különös. Nem érzed? Nem tudsz olvasni a sorok között?
A függöny meglebbent, Hedwig, Lee támogatásával előbicegett, Mike döbbenten hagyta el a szekrényt. Asmodeus rájuk nézett, majd őrült kacajban tört ki.
- Naivak vagytok és borzalmasan tapasztalatlanok. Nem bízhattok meg egy démonban, ezt a kis barátnőtök jól látta.
Mike közelebb lépett a démonhoz, kétkedő tekintettel méregette a félelmetes alakot.
- De hát én azt hittem, hogy mi barátok vagyunk. Mindent elmondtam neked, minden gondomat, minden titkomat és te ezt viszonoztad.
- Értékes információkkal szolgáltál ez igaz. Túlságosan kinyíltál előttem és én ezt most ki is használom. Köszönöm – hangja gúnyos volt, válla rázkódott a nevetéstől.
Janice-t elöntötte a düh, forró lávafolyamként égette a bőrét. Nem hagyhatta, hogy gúnyt űzzenek a legjobb barátjából. Felelőtlenül a démonnak rontott, aki meglepődötten figyelte a lány közeledő alakját, majd megragadta és a falhoz vágta. Janice nagyot koppant a köveken, háta megroppant, éles fájdalom hasított minden idegszálába. Mike keze felizzott, majd Asmodeus felé lökte a forróságot. A démon könnyedén hárította a támadást. Janice remegő lábakkal tápászkodott fel a földről, kezét felemelve Asmodeus felé közeledett. A démon azonban megelőzte, a lány testén erős áram futott végig, majd aléltan a földre roskadt.
Hedwig, aki eddig csendesen meghúzta magát a sarokban mormolni kezdett, miközben teste körül egyre erősebb fény gerjedt. Asmodeus ijedten hátrált, majd biztos távolból a két fiúra támadt. Lee és Mike erőtlenül rogytak a földre, miközben Hedwig küzdött egy valamirevaló varázslatért.
- Engem nem győzhettek le! – üvöltötte a démon, győzelmét ünnepelve.
Annyira el volt foglalva magával, hogy nem vette észre az időközben magához térő Janice-t. A lány, remegő végtagokkal felkönyökölt, kezeit ökölbe szorította, behunyt szemmel kántálni kezdett. Mikor végzett, kitárta zárt ujjait, majd a nagyvilágba lökte a felgyülemlett energiát.

Éjnek sötét lénye, gonosz fény!
Terved meghiúsítom, és ez legyen így!
Uram és Úrnőm!
Segítsetek, hogy e gonosz teremtmény,
ne árthasson már!
Tüntessétek el!
Tüntessétek el!
Nyelje el őt az éjszaka sötétje!

Mire Asmodeus rájött, hogy Janice a szavak erejét használja, már késő volt. Még egy utolsó fájdalmas sikoly hagyta el csúf ajkait, majd köddé vált, hogy visszaolvadjon a démoni világba. A lány fáradtan roskadt le a földre, kapkodva vette a levegőt, ajkai kiszáradtak, a vér lassan, komótosan szivárgott a fogai közül. Elharapta a nyelvét és a szája is felrepedt. Örülhet, hogy ennyivel megúszta.

Kísérteties éjszaka II.

A lift halkan érkezett meg, majd a hatos gombot megnyomva elindultak felfele. Hedwig remegve támaszkodott a fémszörnyeteg falának, kapkodva vette a levegőt, tekintete vadul cikázott. A lány mindig is rettegett a liftekben, erős klausztrofóbia gyötörte, ami még gyerekkorában alakult ki benne, amikor a bátyja bezárta a pincébe. A sötétség körbeölelte reszkető alakját, a sikoly megállíthatatlanul tört elő ajkai közül. A szülei pár óra múlva találtak rá sokkos állapotban. Azóta az éjszaka, a mindent elborító feketeség az ellensége, a zárt tér pedig a legnagyobb félelme.
A lift egy enyhe lökéssel megállt, az ajtó pedig kitárult. Hedwig hátrányos helyzetével ellentétben szinte kirobbant a parányi helységből. Lee mosolyogva követte. Megkeresték a szobájukat, majd kíváncsian beléptek a lakosztályba.
A plafonról óriási, ragyogó csillár lógott, a falak mellett öt baldachinos ágy foglalt helyet. Hirtelen két elborzadt hang hasított a fülébe.
- De hiszen ez rózsaszín! – Mike és Lee döbbenten, savanyú arckifejezéssel bámulta a feltáruló szobát, dermedten álltak az ajtóban.
És valóban. A falak babarózsaszínűen vibráltak a vakító napsütésben, a baldachin halványlila színben tündökölt. Janice elnevette magát, próbált életet verni két ledöbbent barátjába, beljebb tessékelni őket. Középen egy nagy kandalló foglalt helyet, hatalmas kövekből kirakva, ami régies külsőt varázsolt neki. Halk suttogás lopakodott a lány fülébe, mintha valaki szólította volna. Megrázta magát, nem akarta hallani a különös hangokat, ami már kezdi az őrületbe kergetni. Janice az ablak melletti ágyhoz lépett, majd ledobta a cuccait. Lehuppant a puha bútordarabra, próbált egy kicsit pihenni.
- Nem tudom ti, hogy vagytok vele, de nem tolnánk össze az ágyakat? – csendült fel Hedwig remegő hangja.
Mike felröhögött, mire a lány egy lesújtó pillantást vetett felé. A fiú vigyázzállásba vágta magát, majd intett Lee-nek, hogy lássanak munkához. Már csak fél óra volt vacsoráig, ezért csipkedniük kellett magukat, hogy időben leérjenek. Némi folyadékveszteség után végeztek az ágyak összetolásával, indulásra készen álltak, korgó gyomorral siettek az ebédlőbe. A kastély azonban túlságosan nagynak tűnt, rengeteg útvesztővel, így némi késéssel estek be a vacsorára.

2.

Az ebédlő már tele volt, ismeretlen és ismerős arcok villóztak a mesterséges fényáradatban, méhkasként felbolydult az egész terem. Janice-ék rebegtek egy halk „jó estét”, majd helyet foglaltak a hosszú asztalnál. Velük szemben Jordana és Aisa ült, mellette Mrs. Harolddal. Az utóbbi fekete estélyit viselt, merev állógallérral, szőke haját szoros copfban fogta, arcán savanyú kifejezés ült. Lánya elegáns nadrágkosztümben feszített, elnézve a párost, Janice elszégyellte magát szegényes öltözékét tekintve.
Mrs. Harold nyájasan társalgott egy idős férfival, akit Janice még nem ismert. Ősz haja ritkásan tapadt hófehér koponyájára, rövidre nyírt fekete szakálla elegáns volt és tiszteletreméltó. Aisa fekete spagetti pántos ruhában ült az asztalnál, mély beszélgetésbe merülve Jordanával, tudomást sem véve egykori barátairól. Janice dühösen megrázta a fejét, remélte, hogy nem kerül egy kovenbe a lánnyal.
Az iskolában négy koven van, a Tűz, a Víz, a Föld és a Levegő kovene. Mindenkit az előkészítőn elért eredménye és a tesztek alapján sorolják be, az eredmény az első tanítási napon derül ki. Aisa Janice szemébe nézett, aki gúnyosan utánozta a lány nyalizós gesztusait. Aisa elvörösödött a szégyentől, majd visszafordult Jordanához, hogy tovább folytathassák a beszélgetést.
Hamarosan megérkezett a vacsora, több tucat pincér jelent meg a teremben, kezükön tányérokkal egyensúlyozva. A menü finom volt és ínycsiklandozó, már a látványtól beindult a lány nyáltermelése. Töltött csirkét tálaltak Borelli-módra. Borelli a boszorkányok egyik leghíresebb szakácsa volt, aki tökélyre fejlesztette a fűszerezést, felhasználva minden gyógynövény és biológiai ismeretét.
Miután végeztek a vacsorával, a Mrs. Harold mellett helyet foglaló ősz hajú férfi felállt, megkocogtatta a poharát, majd beszélni kezdett.
- Üdvözlök minden… kedves vendéget a kastélyomban. Örülök, hogy elfogadták… a meghívásomat – kezdte enyhén remegő hangon, néha köhögéssel szakítva meg a mondatot – Körünkben üdvözölhetem többek között Mrs. Amanda Haroldot, aki sokat tesz országunkért és társadalmunkért…
A gyér taps szárnya vesztett madárként pattogott faltól falig, majd teljesen elhalt. Janice arra sem méltatta az idegesítő nőt, hogy felemelje a kezét, így összekulcsolt kézzel provokálóan méregette a triót.
- Mr. és Mrs. Kinget, akik elfogadtatták a fajtánkat az emberekkel – ismét felcsendült a taps, de már erősebben – Miss Sharla Laffny-t, aki a kastélyomat gondozza és segít nekem mindenben. Mr. Bloom sajnos nem tudott eljönni…
A tömeg csalódottan felzúgott, Janice döbbenten figyelte az elkenődött arcokat. Nem is tudta, hogy az apja ilyen népszerű.
- … De elküldte maga helyett a lányát.
Minden tekintet a lányra vetődött, végigmérték tetőtől talpig, aztán megtapsolták. Janice próbált eltűnni az asztal alatt, vörös arccal elbújni a mellette ülő Mike mögött. Jordana felpuffadt arccal irigykedve meredt a lányra, amit Janice egy gúnyos mosollyal viszonzott.
- Mr. Bloom azt ígérte, hogy két nap múlva maga is csatlakozik a társasághoz, de addig még vannak elintézetlen ügyei.
A négy barát megköszönte a vacsorát, majd a távozó tömegbe vetette magát. Ismét fél órán keresztül bolyongtak a folyosólabirintusban, nem tudták hol vannak, valahol a hatodik emeleten járhattak. Minden szobába benyitottak, benéztek, hátha megtalálják a Fehérruhás Lady-t. Két legyet egy csapásra. Hátha megtalálják a szellemet, miközben keresik a szobájukat.
A folyosó végén álló elhagyatott szobában végre célba értek. A kandalló mellett egy áttetsző alak lebegett, tekintete a távolba révedt. A helységben hűvös fuvallat söpört végig, a bútorokat fehér leplek takarták, kísérteties hatást keltve. A szellemkisasszony halkan megszólalt, de a tekintetét még mindig nem vette le a közeli tájról.
- Üdvözöllek boszorkák. Mi szél fújt szerény hajlékomba? – hirtelen megfordult, majd könnyed mozdulattal a szoba másik felében termett.

 Janice döbbenten figyelte az áttetsző alakot, köpni-nyelni nem tudott zavarában. Mit kellene mondani egy halottnak? Belevágni a közepébe és megkérdezni tőle, hogy merre található a Fehérruhás Lady?
- Khm… - köszörülte meg helyette a torkát, majd halk remegő hangon megszólalt – Miért állt az ablaknál? Talán vár valakire?
A szellem lehajtotta bájos fejét, szeméből piszok fehér könny szökött a padlóra.
- A hites uramat várom – válaszolta keserédes hangon, dühös tekintetét az ablakra vetette.
- Csak nem háborúba ment? – csevegett tovább Janice, alaposan felmérve az előtte álló kísértetet.
Egykor szőke haja rendezetten omlott a vállára, hatalmas kerekded szemei alatt sötét karikákat vájt a fájdalom és a halál. Fehér esküvői ruhát viselt, lába csupasz volt, meztelen.
A szellem dühösen megrázta a fejét, amitől jeges szél söpört végig a szobán, eloltva a sarokban álló kandalló tüzét.
- Nem, az én uram elhagyott, hogy a saját véremmel szökhessen meg egy jobb élet reményében. Itt hagytak, elárultak és szemrebbenés nélkül nézték végig a halálomat – keze ökölbe szorult, tekintetében vad düh vibrált.
Janice megelőzve a bajt, gyorsan közbevágott.
- Maga a Fehérruhás Lady? – kérdezte, bár a válasz egyértelmű volt.
A szellem lecsillapodott, kíváncsi tekintettel méregette a lányt és barátait. Janice némi sajnálatot érzett a halottal szemben, tekintete tompa volt, tele fájdalommal és becsapottsággal, ami több száz év után sem hagyta nyugodni, nem hagyta továbblépni. Még mindig várt hűtlen urára, hátha betoppan, és a karjaiba veti magát. Bár Janice biztos volt benne, hogyha a férfi visszatért volna, nem egy szerető feleséget, hanem a bosszúállás angyalát találta volna a házban.
- Igen az vagyok – válaszolt óvatosan, közelebb lebegve a lányhoz – Mégis ki kérdezi?
- Janice Bloom vagyok és Morgana küldött magának egy fontos üzenetet.
- Janice Bloom? Rita Bloom lánya? Ez nagyon érdekes – kóstolgatta a szavakat, tekintete elmerengő volt, némi aggodalom csillogott benne – És Morgana pont téged küldött?
- Maga ismerte az anyámat? – csapott le Janice a szellemre, szemében a döbbenet és a kíváncsiság elegye örvénylett – Honnan tudja ki vagyok? Mi köze van az anyámhoz?
A Fehérruhás Lady csendre intette a lányt, az arcára kiköltözött az értelem, majd egy mindentudó mosollyal a szája szegletében Janice mögé suhant.
- Mit üzent Morgana? – kérdezte kíváncsian, gondosan kerülve a lány tekintetét. Janice kérdései fölött átsuhant, úgy tett, mintha meg sem hallotta volna.
- Hogy visszatértek az árnylelkek – nyögte ki fogcsikorgatva a lány, miközben a szívében egy fekélyes seb tátongott, az üresség és titkok kiütéssel győzedelmeskedtek felette. Nem értett semmit és az előtte álló kísértetnek esze ágában sem volt felvilágosítani az életével kapcsolatban.
A Fehérruhás Lady a mondat után ijesztően elsápadt, még hófehér áttetsző alakján is lehetett látni a változást. Arca elkomorult, fiatalos arcáról eltűnt a báj, hogy átadja a helyét az öregítő aggodalomnak.
- Most menjetek – intett a négy fiatalnak, miközben próbált nyugodt maradni.
- De hát… -kezdte Janice, mire a szellem dühösen felcsattant, alakja megnőtt, tekintete vörösen vibrált.
- Azonnal hagyjatok magamra! – üvöltötte a szobába, a négy barát pedig kimenekült a helységből.

Kísérteties éjszaka I.

1.

A nap perzselő sugarai agresszívan csiklandozták a lány csupasz bőrét, aki nyöszörögve, fáradtan csapta le az órát. Alig négy órát aludt és ezt a teste is megszenvedte. Laposakat pislogva a fürdőszobába sántított, próbálta kócos sörényét megszelídíteni, nem túl sok sikerrel. Fogat mosott, majd felöltözött. Tekintete a falon lógó órára tévedt, majd kapkodni kezdett. Késésben volt. Mint mindig.
Felkapta a szoba sarkában álló bőröndöt, pokolian nehéz volt, alig bírta el. A lépcsőhöz lépett, majd lelökte róla. A nehéz tárgy hatalmas csattanással ért földet, Csacsa szívére szorított kézzel némán tátogott.
- Bocsi – rebegte szégyenkezve a lány, miközben arcát elöntötte a forróság.
A korlátnak dőlve levánszorgott a lépcsőn, majd egy cuppanós puszit nyomott a dada arcára. Keze a tál süteményért nyúlt, sietősen feltépte az ajtót. Az apja megszeppenten pislogott, testén öltöny feszült, kezében egy aktatáskát szorongatott.
- Nyugalom kisasszony. Még valaki megsérül – dörmögte mély hangján, miközben magához szorította Janice testét. A lány beleolvadt az ölelésbe, magába szippantotta az ismerős illatokat.
- Vigyázz magadra! – búcsúzott az apja, féltő tekintetét a lány távolodó alakjára szegezve.
Janice bólintott, majd az út szélén parkoló Mercédeszhez lépett. Bevágódott a tágas hátsó térbe, majd izgatott mosollyal a szája szegletében köszöntötte barátait. Mike Lee-vel merült mély beszélgetésbe, szinte suttogtak, így Janice egyetlen szót sem volt képes elcsípni a társalgásból. Soha nem titkolóztak ennyire és ez felkeltette a lány kíváncsiságát.
Aisa az ablaknak dőlve szunyókált, halk szuszogása betöltötte a teret. Janice Hedwighez fordult, halvány mosollyal a szája szegletében megszorította barátnője kezét.
- Alig várom, hogy ott legyünk.
A kocsi lassan befutott a vonatállomásra, mind az öten kipattantak belőle, majd csomagjaikkal egyensúlyozva a harmadik peronon álló vagonhoz léptek. Janice feladta a csomagját a segítő Leenek, majd ő is felbicegett a magas lépcsőkön. Kerestek egy fülkét és kényelembe helyezték magukat. A vonat lassan, döcögve futott ki az állomásról, halványszürke füstöt okádva magából.
Mike Janice mellé telepedett, majd felé fordulva beszélni kezdett. A lány azonban nem figyelt rá, gondolatai messze jártak. Nem bírta kiverni a fejéből Morgana szavait. Néhány óra múlva meg kell keresnie egy kísértetet és neki fogalma sincs róla, hogyan lásson hozzá. Még életében nem találkozott holtak evilágban maradt lenyomataival, nem tudta eldönteni, hogy félnie kellene tőlük vagy sajnálni őket.
Szellemet idézni még nem tanultak, az majd a kedves Morgana dolga lesz, ha elkezdődik a tanév. Nem értette miért őt kereste fel a híres varázslónő, a legendás Arthur király féltestvére. Valami van a dolgok mögött, talán az életének eddig homályos részletei kezdenek kibontakozni a sötétségből. Hamarosan tisztán fog látni, minden porcikájában ez a gondolat lüktetett.
Mike hangja erőteljesen, kissé sértődött mellékzöngével csapódott az arcába, Janice megrezzent, kitépte magát komor gondolatai hálójából és a fiú felé fordult.
- Csúcs vagy Janice. Már vagy egy fél órája beszélek hozzád, te meg nem is figyelsz rám.
- Bocsi, csak egy kicsit elgondolkodtam.
Lee Aisával beszélgetett, a lány lelkesen csillogó szemekkel figyelte a fiú arcát, itta minden szavát, minden mozdulatát. Janice tekintete találkozott Lee-ével, aki egy széles mosolyt villantott felé. Aisa követte a fiú tekintetét, majd dühösen elfordult. Leenek legalább egy órájába telt mire képes volt kibékíteni őt. Láthatóan odavolt a fiúért, csak eddig nem merte Lee tudtára adni az érzéseit. Még a barátait is kihagyta a sorból. Egy pillantás, egy mozdulat képes elárulni az embert, hát Aisa így járt, Janice csúfosan leleplezte.
Hedwig szomorúan gubbasztott a sarokban, tüntetően a koszos padlóra fordítva pillantását. A hét eleje nagyon rosszul kezdődött a lánynak, a térdszalag szakadás tönkretette az egész évét. Janice közelebb csúszott hozzá, karjaival magához vonta.
- Ne aggódj. Meggyógyulsz és jövő nyáron már újra együtt deszkázhatunk.
Mike is közelebb húzódott a lányhoz, biztatóan megragadta a vállát, majd atyáskodva megveregette.
- Ne légy szomorú hercegnő – Hedwig hálás mosollyal barátai felé fordult, Janice pedig sértődötten felhorkant.
- Én vagyok a hercegnő – kissé gyerekesnek tűnhet, de a lány számára ez egy fontos megszólítás volt.
- Csak voltál bogár, csak voltál – nevetett Mike a sértődött arcba.
- Bogár? Jó hogy nem féreg – fújtatott dühösen, majd látványosan elhúzódott a fiútól.
- Nem mondod, hogy tényleg megsértődtél? – döbbenten méregette a lány sértődött alakját.
Janice tüntetően az ablakra szegezte a tekintetét, figyelte a zölden tovasuhanó fákat, a csillogó patakok vizét, ahogy megtörik a nap ragyogását. Éles alak vágódott a képbe, kecses teste szinte lebegett, vörös haja kócosan lengte körbe keskeny arcát. Lába meztelen volt, testén egy zöld bársonyruha feszült, kiemelve minden domborulatát és előnyét. Morgana csillogó tekintete elnyelte a nap éles sugarait, beszippantotta magába, a zöld örvény megállíthatatlanul vergődött a nem evilági szemekben.
Hirtelen elfogyott a levegő, Janice pedig partra vetett halként tátogott, friss oxigén után kapkodva. Időközben felállt a székről, teste teljesen rátapadt az ablakra, mintha ki akarná vetni magát a vadul zakatoló szerelvényből. Mike határozott mozdulattal megragadta, majd rántott egyet rajta, így Janice a fiú ölében landolt.
Megtört a varázs, Morgana alakját elnyelte a sűrű erdő, vagy a lány elméjének mélye. Fuldoklóként kapkodott a levegő után, az oxigén könnyedén áramlott végig az erein keresztül, szíve minden egyes dobbanással jelezte, hogy elmúlt a veszély. Mike nem nevetett, megragadta a lány alakját, kezei közé szorította, próbált életet verni belé. Aisa oldotta meg a legpraktikusabban a problémát. Felállt, majd egy hatalmas pofont osztott le Janice-nek. A módszer bevált, a homályos, kábult tekintet ismét kitisztult, valódi fényében ragyogott.
- Mi történt? – kérdezte Mike remegő hangon, kissé élesebb hangnemben, mint kellett volna – Ha ez egy vicc akart lenni, akkor közlöm, nem volt az.
Janice elvörösödött, a szégyen forró lángnyelvek formájában nyaldosta az arcát, próbálta kerülni barátai tekintetét. Négy elborzadt és rémült tekintet, négy döbbent arc. A lány szinte hallotta gondolataik zúgását a fejében, tudta, hogy nem volt éppen normálisnak nevezhető az iménti jelenet. Biztos volt benne, hogy őrültnek nézik.
Mély levegőt vett, majd előadta a teljes történetet, az előző éjszakát, a találkozást Morganával és az üzenetet, amit közvetítenie kell egy szellemnek. Tátott szájjal figyelték a lányt, nem hittek a fülüknek, annyira abszurd volt Janice meséje, hogy fordított esetben ő is hasonlóan reagált volna.
- …mert Morgana energiavámpír – fejezte be a mondatot.
- Mi az az energiavámpír? – kérdezte Aisa ártatlanul pislogva.
Négy elképedt tekintet meredt a fiatal lányra. Az energiavámpírokról még az előkészítőn tanultak, az nem lehet, hogy Aisa nem tudja kik azok.
- Az energiavámpírok azok az emberek, akik a puszta jelenlétükkel elszívják a környezetükben lévő védtelen emberek energiáját. A tünetei a kimerültség, motiváció- és energiahiány, sápadt arcbőr, gyengeségérzet. Olyan boldogtalan emberek, akik áldozataik megcsapolásával okoznak nekik sérüléseket – egyetlen levegővétellel darálta el Janice a definíciót.
Mike elismerően bólintott.
- Ezt szépen megtanultad – mondta, szája szegletében egy halvány mosollyal.
Aisa szégyenkezve elfordult, majd a bőröndjében turkálva elővett egy apró, fekete könyvet. Janice eldöntött fejjel próbálta leolvasni a könyv címét, majd döbbenten hátrahőkölt. Fekete mágia, szerelmi kötések.
- Miért olvasol fekete mágiáról szóló könyvet? – kérdezte elborzadtan méregetve a lány alakját.
- Szerintem a fekete mágiáról is kellene tanulnunk – hangzott a velős válasz, Aisa lenézően méregette Janice-t.
A meglepő az egészben az volt, hogy a lány végig kiválóan teljesített az előkészítőn, egy ilyen alap dolgot, mint kik azok az energiavámpírok, tudnia kellene. Nem sokáig gondolkodott ezen a furcsaságon, mert Mike széles mosollyal elvett egy pakli francia kártyát és zsetonokat, ezzel pedig kezdetét vette egy hangos póker parti. Aisa a felénél megunta a megengedhető zajszint feletti vidámságot, zsörtölődve elhagyta a fülkét, hogy dühösen vibráló alakját elnyelje a folyosó.
Janice percekig döbbenten nézte a lány megüresedett helyét, amikor Mike nevetve oldalba bökte, figyelme visszaterelődött a játékra. Hamarosan a vonat lassulni kezdett, majd megállt. Kezükbe kapták a bőröndjeiket, felsorakoztak az ajtó előtt, hogy leszállhassanak.
A vágány mellett megálltak, hogy bevárják sértődött barátnőjüket, amikor Jordana Harold haladt el mellettük.
- Anyám díszvendég az ünnepségen – dicsekedett a mellette haladó lánynak.
Janice elkerekedett szemekkel, némán tátogott, mikor felismerte az illetőt. Aisa volt. Barátnőjük, akin már nyoma sem volt az előbbi sértődöttségnek, felhőtlenül nevetgélt Jordana minden mondata után. Mike Janice mögé lépett, tekintete követte a Harold-Manco párost, majd sötéten megszólalt.
- Nem tudom mi folyik itt. Aisa az osztály élén végzett, a vizsgán is volt egy kérdés az energiavámpírokról. Bárhogy is rágjuk a dolgot, az még nem volt régen. Olyan érzésem van, mintha lemaradtam volna valamiről, mintha kimaradt volna néhány képkocka.
Janice egyetértően bólintott, miközben le nem vette volna a szemét a két távolodó alakról. Felkapta a bőröndjét a földről, majd elindult a hosszú erdei ösvényen, a kastély felé. Négy bosszús alak trappolt a macskaköveken, négy csalódott barát figyelte az előttük haladó párost. A nemmardi kastély vészjóslóan magasodott föléjük, mohával benőtt falai magabiztosan verték vissza a nap vakító sugarait. Janice megbabonázva meredt az elé táruló látványra, elakadt lélegzettel figyelte az ősrégi épületet. A nap sugarai vörösre festették az ódon falakat, emlékeztetve a látogatókat sötét történelmére. A lány szemei előtt elmosódott alakok vibráltak, magas fültépő hangjuk belopakodott a hallójáratába. Összerezzent a hirtelen zajra, fülére szorított kézzel megtorpant a bejárat előtt. Barátai kíváncsi tekintete az arcába vágódott, Janice nem értette, miért nem látják azt, amit ő.
- Valami baj van Janice? – kérdezte Hedwig, odasántikálva a lány mellé.
- Semmi, csak egy kicsit megszédültem – magyarázkodott az érintett, szemével felmérve a terepet.
Az alakok eltűntek, a nemmardi kastély ártatlanul magasodott föléjük.
Lehet, hogy csak képzelődtem – gondolta Janice, dühösen elfordítva a pillantását az előbbi látomás színhelyéről – Tegnap nem aludtam sokat.
Beléptek a hatalmas előcsarnokba, ahol már több tucat ember várakozott, a szobájukra várva. A zsibongás közepén senki nem vett tudomást a négy feltűnő emberről. Letelepedtek a sarokban álló kanapéra és bőrfotelekbe, türelmesen kivárták, amíg elcsendesül a csarnok, majd a portához léptek.
Fiatal, szeplős arc nézett rájuk kíváncsian.
- Janice Bloom vagyok. Van egy foglalt szobánk négy személyre.
A srác bólintott, majd az előtte álló monitorba temetkezett.
- Meg is van. Hatszáztizenhármas szoba – maga mögé nyúlt, kihalászta a kulcsot az apró rekeszből, majd átnyújtotta a lánynak.
Janice elvette, megköszönte a ránézésre velük egykorú portásnak, majd a szemben álló lifthez léptek.