Az Árnylelkek

Ain felöltötte fekete köpenyét, majd kilépett a sátorból, népe közé. Katonái nagy zajt csapva megkísérelték kikötni a felbőszült lovakat, nem sok sikerrel. Az állatok láthatóan nyugtalanok voltak, rúgtak, haraptak és menekülni próbáltak. A lány közelebb lépett a lovakhoz, bal tenyerét feléjük fordította, majd hagyta, hogy az erő átvegye az uralmat felettük. Az állatok egy pillanat alatt megnyugodtak, tekintetükből eltűnt a félelem.

Ain kimerülten az erdőbe lépett, szemei zsákmány után kutattak. Szüksége volt energiára, mert az elmúlt napok démonvadászatai leszívták minden erejét. A bal keze éhesen lüktetett, szomjazta a vért. A tetoválásinda nyugtalanul kavargott a bőrén, éles fájdalmat okozva a lánynak.

A közelben egy szarvas táplálkozott zavartalanul, fel sem figyelve Ain közeledésére. A lány hangtalanul, macskaügyességgel felkapaszkodott egy közeli fára, majd ágról ágra suhanva, megközelítette áldozatát. Az állat folytatta reggelijét, mit sem sejtve sorsáról. Ain felkészült a támadásra, rezzenéstelen tekintettel figyelte a szarvas lomha mozdulatait.

Kecsesen nekilendült és a szarvasra vetődött. Az indák hirtelen kicsapódtak és körülfonták az állat testét. A szem éhesen villant egyet, majd a sötét tetoválásrengeteg a szarvas torkába mart. Vörös vízesésként robbant elő az állat vére, a csápok egyetlen cseppet sem hagytak kárba veszni, mohón szippantották magukba a folyékony életet.

Ain teste görcsbe rándult, szemei kifordultak a helyükről. Egy pillanatra megfeszült a világ, az erdő hangjait magba szippantott az univerzum feneketlen csendje.

A szarvas élettelenül zuhant össze a talajon, Ain pedig ájultan esett mellé.

A sötétség sátrat vert az égen, amikor a lány magához tért. Tenyerében türelmetlenül lüktetett a szem tettre készen, erőtől duzzadva. Ain felkelt a földről, lesöpörte arcáról a ráragadt sárrögöket, majd visszatért a táborba. Alighogy megjelent az erdő szélén, leghűségesebb tanácsadója vágtatott oda hozzá.

− Már aggódtunk magáért, Úrnő. − tisztelettudóan meghajolt a lány előtt.

− Táplálkozni voltam.

− Mondtuk már magának, hogy ne menjen egyedül. Az erdő veszélyes, az Úrnő pedig túlságosan kiszolgáltatott ilyenkor. Egy farkascsorda is képes halálos sebet ejteni magán.

− Nem szeretem a társaságot. Kényelmetlenül érint, ha valaki így lát.

A férfi engedelmesen bólintott, de látni lehetett rajta, hogy nem ért egyet Úrnőjével. Éppen távozni készült, amikor Ain megállította.

− Ahmed! − a férfi kíváncsian megfordult, szolgálatra készen, hűséges kiskutyaként várakozott, parancsra várva. − Démoni aktivitást érzékeltem a környéken. Nézzetek körül, nehogy baj legyen belőle.

Ahmed meghajolt, majd tőrét megragadva eltűnt a sátrak között.

Ain a katonáihoz lépett, akik a tűz köré gyűlve melegedtek. A lány szótlanul letelepedett az egyik farönkre. Próbált felmelegedni, kiűzni a testéből a táplálkozás okozta jeges fájdalmat. A tetoválásinda jóllakott macskaként dorombolt a karján.

Még kislány volt, amikor megszerezte különleges képességét. Azóta sem tudta eldönteni, hogy áldásként vagy átokként tekintsen rá. Az erő önálló lényként élt benne, vérre szomjazva kínozta őt és lassan teljesen elemésztette. Népe istenként tekintett rá, ugyanis a sötét erő több száz év után először jelentkezett az Árnylelkek uralkodói között.

Apja képtelen volt elfogadni az ősi lelkek akaratát, lánya feltörekvését és a nép követelését. Fiatal volt még, ereje teljében lévő férfi, aki nem szándékozott lemondani uralkodói státuszáról egy kamaszlány miatt. Ain kénytelen volt megölni őt és elfoglalni a helyét a Tanácsban és a népe fölött. Az erő, amely irányította, nem hagyta nyugodni, addig égette és marcangolta belülről, amíg nem cselekedett.

Apja feje a porba hullt, lelkének egy részét pedig magába szippantotta a szem, mely ősi lelkek erejéből táplálkozott. Több ezer évnyi emlék kavarodott a lány fejében, néha az őrület határára sodorva Aint. Ősi démonvadászok voltak, kik megtisztították Föld Anya testét a mocskos kórságtól. A két világ közötti egyensúlyért voltak felelősek, nem engedhették, hogy akár egyetlen démoni lény is hosszabb ideig tartózkodjon a Földön.

Apja uralkodásának az idején egy hiba csúszott a rendszerbe, a sötét erő is akkortájt jelentkezett a lánynál.  Egy démoni teremtmény szabadon garázdálkodott és képtelenek voltak visszatoloncolni a saját világába.

Nem olyan régen az erő felbőszült, szinte lenyúzta Ain bőrét. A lény a közelében tartózkodott, megtámadta és a földre döntötte a lányt. Azóta nem nyughatott, ősei lelke bosszúra szomjazott, szinte felégette belülről.

Tudta, a zsigereiben érezte, hogy a kastélyban látott vörös hajú lány a kulcs. A démoni lény mellette bukkant fel először és az élete árán védte. Ez most más volt, mint eddig. A erő, a sötét ködszerű lény erősebbnek bizonyult, mint az Árnylelkek ereje. A szem szinte megbénult a közelében.

Meg kellett keresnie a lányt és végeznie vele.

A sátortábor hirtelen bolydult fel. Éles sikolyok és harci kiáltások töltötték be a tisztást. Ain, kezébe kaparintotta a Szent tőrt, melyet boszorkánymesterek vére erősített, majd kifutott a felfordulás helyszínére.

Fekete köd telepedett a tisztásra, katonák halálsikolya verődött vissza a fákról. Az erő előbb szárazra szívta az embereket, majd szétaszalódott testüket könnyedén a tűzre vetette. Ain vaktában az alaktalan lénybe döfte a tőrt, aki erejét vesztve lassan emberi formát öltött.  

Idősödő férfi arc bontakozott ki a ködből, őszülő haját szoros copfba fogva. Tekintete tüzes volt és emésztő. A lány nem engedte, hogy hatalmába kerítse a lény hipnotikus tekintete, kezét meglendítve vetődött a démon felé. Az indák korbácsszerűen kicsaptak, majd a férfi köré csavarodtak. A szem pupillája kitágult, az ősi erő lecsapott. Először a démon karját tépte le, a spriccelő vért, hálás kutyaként nyaldosta a földről. A következő támadási pont a férfi gyomra volt, a démonok ugyanis ide gyűjtik a táplálkozásukból − emberi testrészekből − származó energiát. Az inda könnyedén kitépte a hasi részt, a belek és a félig megemésztett hús- és csontdarabok a földre zúdultak. Ain a magasba ugrott, tőre ismét lecsapni készült. Az őszülő fej a porba hullt, eltorzult arcvonásai továbbra is megőrződtek a csonka testrészen.  

A lány elgyengülten összerogyott, a szem pedig elégedetten villogott. Ain érezte, hogy az erő kezd túlnőni rajta, az életét szipolyozva lassan elemészti őt.

Pontot kell tennie az ügy végére és kijavítania apja hibáját. A démonnak el kell pusztulnia és akkor talán az erő is távozik. 

Iskola a szigeten (4.)

Másnap reggel Janice kialvatlanul ébredt. Az új környezet áloműzőként hatott rá. A nap folyamán elkezdődnek az óráik, ez is okozott némi izgatottságot a fiatal lánynak.

A szomszédos ágyon Hedwig is mocorogni kezdett, szemeit próbálta nyitva tartani. A nappaliban élénk beszélgetés folyt, a többiek frissebbnek és élénkebbnek tűntek a két barátnál.

Janice kikászálódott az ágyból, majd gyűrött arccal, pizsamában kivonult a többiekhez. Estelle becsmérlő pillantással köszöntötte. Nem vette jó néven Mike elutasítását és ezt a lány közbenjárásának tulajdonította.

Janice bevonult a fürdőszobába, ahol már Lea végezte napi tisztálkodását.

− Jó reggelt! − köszönt a lány vidáman, majd folytatta a fogmosást.

− Jó reggelt! − viszonozta Janice, levetve a ruháit.

Beállt a zuhany alá és megengedte a vizet. Hamarosan Hedwig és Niamh is csatlakoztak a társasághoz, míg előbbi morcos volt a fáradtságtól, addig Flaherty izgatottan csacsogott.

− Már alig várom, hogy elkezdődjenek az órák. Szomjazom a tudást.

− Jó neked. Én még szívesen visszatérnék legjobb barátomhoz, az ágyhoz. − dörmögte Hedwig, majd meglocsolta arcát egy nagy adag vízzel.

− Ne legyél negatív. − nevetett Janice, miközben törülközőt csavart maga köré. − Legalább találkozhatsz a kedvenc ikerpároddal.

Hedwig telibe prüszkölte a tükröt, majd sértődöttséget színlelve barátjához vágta fogkeféjét.

− Te olyan hülye vagy! − mosolyát azonban nem tudta sokáig palástolni.

Kinyílt az ajtó, majd Estelle lépett be rajta.

− Lustaságok, ha már nem tudtatok időben felkelni, akkor legalább ne trécseljetek órákat a fürdőszobában. Lekéssük a reggelit.

A lány dorgáló hangja megtette a hatását. A négy diák villámgyorsan összeszedte magát és végre levonultak az étkezőbe.

Mike kalimpálva jelezte hollétét, a lányok pedig letelepedtek mellé. Scott idegesítő mosollyal fogadta Janice-t, aki mérgesen bevetődött a szemben lévő helyre.

− Sietnünk kell, az első óránk történelem, és a tanár nem kedveli a későket. − szólalt meg Mike.

− Honnan tudjátok az órarendet? − nézett Hedwig megütközve a fiúra.

− hahó elvarázsolt hercegnőim! Az előcsarnokban már ki vannak függesztve az órák.

− Mintha tudnom kellett volna − válaszolt vörösödő arccal a lány.

− Tegnap elmondták vacsora után. Talán nem a mentorunkra kellett volna csorgatnotok a nyálatokat.

− Ezt kikérem magamnak! − csattant fel felháborodottan Janice.

− Tudom, a te szíved Bow man-é. − Mike gúnyosan ejtette ki a fiú nevét, mire Scott prüszkölve felnevetett.

Mielőtt még bármit válaszolhatott volna Janice, megjelent az említett és Janice mellé telepedett.

− Jó reggelt hercegnő! − apró csókot lehelt a lány ajkaira, majd lekicsinylő pillantással illette a két fiút.

− Hohó… − tárta szét a karját Scott. − Úgy nézel rám, mintha megerőszakoltam volna a barátnőd.

− A szemeddel már megtetted. − vágott vissza Alex, sötét pillantását a fiúra vetve.

− Azt nem tiltja a törvény. − vigyorgott Scott, lazán hátradőlve a székében.

Bow man eltorzult arccal felpattant, de Janice az utolsó pillanatban elkapta barátját.

− Fejezzétek be, mert szétcsapok közöttetek!

− Milyen tüzes valaki. − Scott a lányra kacsintott, majd folytatta a reggelit.

Az étkezés további része feszült hangulatban telt. Mindenki a tányérjára fordította tekintetét és némán étkezett. A komor társaságot két, újonnan érkezett fiú rángatta ki a mélabúból.

− Mi ez a savanyúság? − nevetett fel Jason, vagy talán Toby? − A végén még depresszióba zuhanok mellettetek.

Hedwig felkapta a fejét az ismerős hangra, majd arcán egy  forró hullám csapott végig, vörös foltokat hagyva maga után.

− Az Úrnőnk is megtisztel minket jelenlétével. − lovagiasan letérdeltek a lány elé, majd egyenként csókot leheltek a kézfejére.

− Ne drámázzatok fiúk! − próbált mérgesen rájuk szólni, de hangjából sütött a zavarodottság.

− Mennünk kellene! − állt fel Alex, megunva a színjátékot.

− Együtt lesz óránk? − kérdezte meglepődötten a lány.

− Kint van az órarend. Nem nézted még meg?

− Nem, nem hallottam tegnap az erre vonatkozó passzust. − mérgelődött Janice, elszégyellve magát. − Na mire vártok? Menjünk már!

   A teremben teljes káosz és hangzavar uralkodott, amikor beléptek. Mike, Scott társaságában letelepedett a hátsó sorba, Estelle kiskutyaként követte őket. Janice, Hedwiggel és másik két szobatársával, hely hiányában, letelepedtek az első sorba. Alig foglalták el a helyüket, megjelent a tanár, táskáját az asztalra vágva.

A férfi negyvenes évei elején járhatott, rövid, ritkuló fekete haját hátranyalva hordta. Vékony arca és kiálló karvalyorra félelmetessé tették.

− Köszöntöm a gólyákat a tanév kezdetén, én Arthur McKinley professzor vagyok.

A diáksereg elnémult, karót nyelve ültek, székeikhez tapasztott hátsóval.

− Kihagynám a nagy szentbeszédeket, ha lehet. A lényeg, hogy nem tűrök az órámon fecsegést és zajongást. A boszorkányok történelme véresen komoly és tiszteletet érdemel. Őseink életükkel fizettek vallásuk felvállalásáért, legtöbbjüket élve elégették, a szerencséseket előtte felakasztották.

Janice nyelt egyet. A téma érzékenyen érintette. Tisztában volt azzal, hogy milyen következményekkel járt az emberi tudatlanság, paranoia és az Istentől való félelem. 

− 1951-ben  eltörölték a boszorkányok ellen hozott törvényeket, majd 2001-ben, hozzáteszem ötven évvel később Massachusetts állam bocsánatot kért a salemi boszorkányper áldozatainak leszármazottaitól. Végre lehetőség nyílt arra, hogy szót emelhessenek saját érdekükben. Azóta viszonylagos békében, felvállalva önmagunkat, szabadon gyakorolhatjuk vallásunkat és használhatjuk az erőnket, a természet ajándékát. Az emberek a mai napig tartanak tőlünk és ferde szemmel tekintenek ránk, mert félnek a képességeinktől, melyekkel évezredeken keresztül gyógyítottuk és segítettük őket. Még mindig azt hiszik, hogy seprűkön lovagolunk és vad orgiákat rendezünk. 

A diákok elmosolyodtak, de ennél hangosabb tevékenységbe nem mertek bonyolódni.

− Pedig tudjuk, hogy ez mekkora badarság. A seprű a termékenységi szertartásunk része, mellyel növekedésre serkentettük a búzát és a kukoricát. Meztelenségünkkel a természet energiáit fogadtuk magunkba és tisztelegtünk Föld Anyánk, Gaia előtt. Hiszen az ember mezítelenül jön a világra. A történelem egy lassú folyamat. Még nem mondható meg előre, hogy az emberiség mikor fogad el minket vagy mikor bízik meg bennünk újra. Az elmúlt száz évben azonban előre léptünk egyet és a haladás útján haladunk döcögve, de egyenesen. És lássuk be, legalább nem üldöznek minket vasvillákkal és lángoló fáklyákkal. De mint minden vallás, a boszorkányság is régebbre nyúlik vissza. Egészen az őskorig.

Tartott egy kis szünetet, amíg kiosztott néhány papírt az osztályban. Barlangrajzok és szobrok képei hevertek Janice előtt, aki közelebbről is megszemlélte azokat.

− Az ősemberek, Föld Anya első, értelmes teremtményei felismerték a természet energiáit és saját céljaikra fordították azokat. Akkoriban több isten létezett, minden természeti jelenséget és állatot isteni tulajdonságokkal ruháztak fel, tehát istennek tartották őket. Mivel zsákmányaik nagy része agancsos állat volt, a vadászat istenét is így képzelték el. A barlangokban állatbőrbe bújva, aganccsal a fejükön játszották el a vadászatot. Ez a módszer ugyanazt a célt szolgálta, mint a barlangrajzok. Úgy tartották, hogy ezzel elkaphatják az állat lelkét, akit után könnyebben levadászhatnak.

A hátsó sorban Scott felnevetett, mire a tanár elhallgatott. Lassan elindult a rendbontó felé, amit az osztály lélegzetvisszafojtva figyelt. Janice megfordult, hogy láthassa a történéseket. Scott halálra vált arccal figyelte a közeledő tanárt, kezei a padba mélyedtek.

− Megtudhatnám mit tart olyan viccesnek, fiam?

A fiú nyelt egyet, majd megszólalt.

− Elnézést tanár úr, nem magán nevettem.

A tanár a pad alá nyúlt, elvette Scott kezéből a papírt és alaposan megvizsgálta.

− Örülnék, ha a zöldfülű diáksereg nem veszélyes démonok idéző formuláival foglalkozna az órámon. Megkérném Mr. Deveney, hogy fáradjon az igazgatónőhöz és mutassa meg neki ezt a papírt.

Scott arca fehérből paprikapirosba váltott, megszégyenülve hagyta el a termet.

− Felhívnám az itt jelenlévők figyelmét, hogy a démonidézés, a megfelelő tanórán kívül, tanári felügyelet nélkül szigorúan tilos. Ennek megszegése azonnali kicsapást és fegyelmi eljárást von maga után.

Janice, Mike-ra sandított, aki próbált eltűnni az asztal alatt. Jordana és Aisa, az emlékek hatására elsápadtak, elfehéredő ujjakkal kapaszkodtak az asztal szélébe.

− Most, ha megengedik, folytatnám az órát.

Az idő további részében síri csend uralkodott a teremben. A diákok a levegővételt is megpróbálták elspórolni, kerülve a további konfliktus helyzetet.

Az óra végét jelző csengő után a diákok szinte kirobbantak a folyosóra. Azonnal csicseregni és méltatlankodni kezdtek. A hirtelen jött zaj szinte fájt Janice-nek, aki hozzászokott a csendhez.

A jó időre tekintettel kimentek az udvarra, hogy friss levegőhöz jussanak a dohos tanterem után. Alex megfogta Janice kezét, majd leültek az egyik padra. Hedwig követte a példájukat és lehuppant a puha főbe, miközben maga mellé dobta tankönyveit. Mike, nem törődve Alex lesújtó tekintetével, letelepedett közéjük.

− Szegény Scott, Miss. Lichteinstein letépi a fejét, ha meglátja a papírt.

− Ha nem lenne ekkora agyalágyult, akkor nem kellene tartani az igazgatónőtől. − szólalt meg Bow man, kivívva Mike gyilkos pillantását.

− Minden diák fantáziáját izgatja a másik világ. A démonok az isteni dimenzió bukott angyalai, létezésük azt igazolja, hogy az isteneik is valósak. Te vagy az agyalágyult, ha nem érdekel a téma és megkérdőjelezem az itt tartózkodásod értelmét is. Nem vagy boszorkánynak való.

Még mielőtt kitörhetett volna a harmadik világháború, Janice elordította magát.

− Elég! Mindketten agyalágyultak vagytok! Úgy viselkedtek, mint két megkergült óvodás. Elegem van már belőletek! Mike a legjobb barátom, viseld el őt Alex!

Mike elégedetten elmosolyodott, de Janice hamar leolvasztotta az arcáról.

− Alex pedig a barátom, a párom, fogadd el Mike és ha nem tetszik, akkor is viseld el, miattam!

A két fiú döbbenten nézte a lányt, aki elégedetten és megkönnyebbülten hátradőlt. Hedwig gúnyos mosollyal méregette a vitázó feleket, majd megtapsolta Janice-t.

− Jól mondod!

A csengő ismét megszólalt, mire összeszedték a holmijukat és bementek a következő órára.

A nap további része eseménytelenül telt. A vacsoránál már Scott is előkerült, arcáról hiányzott a provokáló mosoly. Letörten csatlakozott a társasághoz.

− Mesélj már! − bökte oldalba kíváncsian a fiút, aki falfehér arccal meredt az üres tányérjába.

− Nem szabad máskor ujjat húznom az öreglánnyal. − szólalt meg kisvártatva, megtalálva a hangját. − Úgy leordította a fejemet, hogy vissza kellett ugrasztanom a helyére. Ezek után beosztott Morgana professzor mellé és egész nap démoni hulladékot kellett lapátolnom.

− Démoni hulladékot? − vágott közbe meglepetten Janice, félrenyelve a falatot.

− Amikor egy démon megjelenik a világunkban, a két dimenzió eggyé válik. Az ott felgyülemlett szemét és mocsok pedig a mi világunkban marad.

− Uh… − nyögött fel Hedwig, fintorogva nyelve le a falatot. − Az étvágyam is elmegy tőled.

− Nekem mondod? − élénkült fel Scott − Egész nap állattetemeket, belsőségeket és ürüléket takarítottam.

− Scott, mi ennénk, ha lehetséges. − csattant fel Janice, de az étvágya abban a pillanatban elpárolgott.

− Én felmegyek és alszom egyet. − állt fel Alex, puszit nyomva Janice homlokára. − Holnap találkozunk.

A lány biccentett, majd visszafordult barátai felé.

− Ha végeztetek, mi is felmehetnénk az emeletre.

Lassan összeszedelőzködtek és elindultak a lépcsőház felé. Az emeletre érve bevették a lányok szobáját, majd késő estig beszélgettek.   

Hogy alakul Janice-ék élete az iskolában? Folytatódik a fiúk közötti drámázás? Az első órán betekintést nyerhettek a boszorkányság történelmébe, majd a következő fejezetben az Árnylelkek és Ain Mujah életét olvashatjátok. Ha holnap nagy lesz az érdeklődés és a hozzászólás, akkor a következő fejezetet kedden felteszem :)

Vasárnap új rész Az őrület árához, gyertek majd és olvassatok ;)

Egy kis novella részlet

A Hihetetlen magazin pályázatára kezdtem el írni, de szokásomhoz híven, ismét lemaradtam :D Ez lassan már kezd a védjegyemmé válni :D Három részletben felteszem azért ide, hátha kíváncsi rá valaki :D

Zombik, vámpírok és vérfarkasok. Legendák, mítoszok, néhány menő hollywoodi rendező agymenései. Hittem régebben…

Az ok, amiért tollat ragadtam igen egyszerű. A világ háromszázhatvan fokos fordulatot vett az elmúlt pár évben. Az eddig természetesnek vélt dolgok hiánycikké váltak, a társadalmi normák felborultak. A hűs víz, amely eddig torkomat nedvesítette, elapadt, még megmaradt forrásaink csatamezővé váltak. Az állatok és növények pusztulni kezdtek, mely az életben maradás legfontosabb elemét, az oxigén rohamos csökkenését eredményezte. A globális felmelegedés és az emberi behatás következtében kiszabaduló vírusok az utolsó morzsányi emberséget is kiölték társadalmunkból.

Vér mocskolta szomszédaim kezét, akik őrülettől elhomályosodó tekintettel próbáltak túlélni. Városok pusztultak el, miközben a sivatag homokja lassan sírkövet borított a monumentális épületekre. Az élelem és a víz hiánya ösztönöktől hajtott kiéhezett vadállatokká változtatott minket. Hol volt már az emberi felsőbbrendűség? A gőg? Az isteni emelkedettség? Visszasüllyedtünk a sárba ahová tartoztunk, ahonnan elindultunk és ahonnan igazából soha sem emelkedtünk ki.

A tudomány, amely az elmúlt háromszáz évben rohamosan fejlődött, túlnőtt rajtunk. A természetes forrásaink helyett nem a mesterséges alteregóikat kellett volna kutatnunk. Istent játszottunk, emberek életével ruletteztünk, miközben azt hittük, hogy képesek vagyunk szemünknek láthatatlan lényeket uralni. A vírusok azonban jöttek, láttak és legyőztek minket.

Az ember és a felsőbbrendűség. Sokan hitték kezdetben, hogy a pénz megóvja őket az armageddon eljövetelét jelző dühös angyalok lándzsáitól. Túl későn látták be, hogy tévedtek.

Föld Anya otthont adott nekünk, de mi uralni akartuk őt, ezért most elveszi tőlünk önzetlen ajándékát.

A történelem egy óriási körforgás, amely ismétli önmagát. Ha képtelenek vagyunk tanulni saját és elődeink hibájából, Gaia ismét leformatálja Földünk életeket tartalmazó meghajtóját. 

https://www.facebook.com/photo.php?fbid=358808140822010&set=a.258889980813827.57291.258825374153621&type=1&theater

Kérnék szépen egy lájkot a linkre kattintva, csak egy pár másodpercet vesz el az életetekből, viszont nekik fontos lenne, köszi :)