Kísérteties éjszaka V.

Az erdő megbolydult, a nap halványan melengette a tájat. Sötét alakok vonultak, elszánt tekintetüket a távolba vetve. A fák sűrű lombkoronája kiszűrt minden fényt, minden éltető erőt a környékről, az avar elszáradva, holt virágok tengereként fedte a kopár földet. Katonás léptek zavarták meg a síri csendet, feketén kavargó köpeny lengte körbe a közeledő alakokat.

Elől egy fiatal lány lépkedett, arcának bal felén mély vágás húzódott, megsértve szemének tökéletes vonalát, bőrének selymes voltát. Fekete haja kócosan omlott a vállára, hogy keskeny derekát verdesse. Bal kezét sűrű tetoválásinda ölelte körbe, hogy a tenyeréhez érve egy szem bontakozzon ki kusza vonalaiból. A hófehér bőr megvillantotta a sötét pupillát, ami éhesen összeszűkült, a lány arcára halvány mosolyt csalva.
Kezében hosszú, éles tőrt szorított, markolatának tökéletes íve a kecses ujjakba simult. Az Árnylelkek közeledtek, minden életet és energiát elszívva a növényekből és a fákból. A lány, nevezetesen Ain Mujah, könyörtelen tekintettel, kecses léptekkel suhant az avarban, nesz nélkül. Egyetlen, könnyed mozdulattal felmászott a közeli fára, majd körbekémlelt. Egy ódon kastély mohával benőtt falai magasodtak a közelben, körülötte halvány áttetsző alakok derengtek, fülsiketítő hangjuk bejárta a környéket. Ain lemászott a többiek közé, majd intett, hogy haladjanak tovább. Az Árnylelkek engedelmesen bólintottak, majd alázatosan követték úrnőjüket.
Ain csupán huszonhárom éves, törékenynek látszó lány volt, erre a tényre rácáfolt minden egyes tettével és döntésével. Uralkodónak született, a boszorkányok nagy jövőt jósoltak neki. Apja hét évvel ezelőtt halt meg, Ainnek fiatalon kellett felnőtté válnia és elfoglalni a trónt.
Az Árnylelkek népét félig ember, félig boszorkányok alkották, erejük nem volt olyan kiemelkedően magas és lehengerlő, mint tisztavérű társaiké, de a fekete mágia lelkes használata gyilkoló gépekké tette őket. Száműzték népüket a társadalomból, hiszen elárultak mindent, ami szent és sérthetetlen. Szabályok nélkül létezni nem lehetséges, az Árnylelkek öntudata és eszméi pedig vetekedtek a legelvetemültebb anarchistákéval. Így hát menniük kellett, de a mai napig a legelitebb, legfelkészültebb és leghalálosabb alvilági bérgyilkosoknak tartják őket.
Az erdő hirtelen véget ért, egy alak sötét kontúrjai rémlettek fel a nap sugaraitól körbeölelve.
- Hol késtek? – sziszegte ingerülten a férfi, kezei remegtek az indulattól.
Ain bűbájos mosollyal a csuklyás alakhoz lépett, tekintete hideg volt és könyörtelen. Arcának bal oldalát elrejtette az erdő jótékony sötétségében, veszedelmes ragadozóként közeledett a férfihoz.
- Uram, mi kívül állunk mindenen és mindenkin. Nekünk nem parancsol senki! – hangja korbácsként csattant a Megbízó hátán, aki láthatóan megrezzent az éles hangnemtől – Tehát, kezdjük az elején. Jó reggelt Uram! Örülök, hogy megismerhetem.
Elégedett mosoly terült el Ain arcán, a férfi pedig partra vetett halként, rémülten tátogott. Nem számított arra, hogy egy ilyen kaliberű, törékeny és pokolian fiatal lány, hasonló energiafelszabadításra és félelemkeltésre képes. Ain a fény felé fordította az arcát, megvillantva sebhelyét, ami átszelte az egész bal arcát, hogy a nyakán keresztül eltűnjön a fekete ruha alatt. A Megbízó félrenyelt, a köhögés hirtelen kúszott fel a torkán, hogy fuldokolni kezdjen a földön.
- Sajnálom Miss Mujah! – tért magához pár perccel később, alázatosan meghajolva a lány előtt – Türelmetlenségem nem ismer határokat, habár inkább a félelem és az izgatottság kerekedett felül rajtam.
A lány unott arccal bólintott, majd intett, hogy térjen végre lényegre.
- Öhm… Hát persze – köszörülte a torkát a férfi – A kastélyban van, egy üzenetet hagytam maguknak a pincében. Azon minden részletet megtalálnak.
Ain arcán kegyetlen mosoly rajzolódott ki, a sötét energia egyre erősebben lüktetett a lány aurájában. Kitárta jobb kezét, a szem éhesen és dühösen villant, Ain összerezzent a hirtelen felszabaduló energialökettől. Egyetlen határozott mozdulattal előrántotta a tőrét, majd az éppen távozó férfi mögé lopakodott. Keze a Megbízó nyakára tekeredett, a tőr meglendült, éles ragyogása elvakította a lányt egy pillanatra. Vér fröccsent a fekete szövetre, a tetoválásra, ami szomjasan itta a nedűt. A férfi egyetlen hang nélkül lehelte ki az életét, tekintete elborzadva meredt a távolba, a megbánás halvány szikrája csillant a szemekben. Ain élvezettel figyelte a vér ütemes lüktetését, a hófehér nyakat, ahogy a bőr elválik minden vérfolyamnál, hogy feltárja tartalmát.
A lány undorodva átlépett a férfin, majd elindult a kastély felé, hogy beteljesítse a férfi utolsó akaratát. Persze nem miatta, hanem mert kötelességének érezte megszabadítani az emberi fajt a démonoktól és a hasonló szörnyetegektől.
Sötét alakjukat lassan elnyelte a pince félhomálya, amikor egy egyenruhás alak futott az erdő széle felé. Könnyes arccal a holttest fölé hajolt, ajkait kétségbeesett kiáltozás hagyta el.
- Mr. McWilliams! Mr. McWilliams! Valaki hívjon segítséget! – hangja lassan elhalt az erdő fái között vergődve. A kastély egykori tulajdonosa üveges tekintettel meredt az égre, ahol a nap önzetlenül ontotta melegét és vakító fényét.