A nem kívánt küldetés IV

Vasárnap este volt, Janice az ágyában ült, a Démonológia házija fölé görnyedve. Laposakat pislogva próbált ébren maradni, amíg be nem fejezi.
„Kik a démonok? Magyarázd meg miért ragadtak az istenek és az emberek között!”
Mélyet sóhajtott, próbálta összeszedni a gondolatait. Mit is tanultak az előkészítőn? A démonoknak két fajtájuk van, a devek, vagy más néven arkangyalok és az izedek, vagyis az ördögök. Van egy harmadik fajtájuk, de őket nem szokás a többivel együtt emlegetni. Hitvány és sunyi alakok, akik az embereket használják fegyvernek azáltal, hogy a testükbe bújnak, és onnan irányítják őket. Ez azért veszélyes, mert a boszorkányok és mágusok veszélyes fegyvernek bizonyulnak, mert az erejükkel hatalmas pusztítást okozhatnak.
Régen, amikor az istenek között háború dúlt a hatalomért, a démonok úgy döntöttek, hogy kihasználják az átmeneti ellentétet. Az istenek két részre szakadtak, egyikük sem engedett. Az izedeknek sikerült az angyalok bizalmába férkőzni, majd a harc során győzedelmeskedni az istenek fölött. Letaszították őket az égből, de egy dologról elfeledkeztek. A hatalmuktól nem fosztották meg őket.
Két isten emelkedett ki a többi közül, a vadászat istene és a termékenység istennője, a boszorkányok által legjobban tisztelt két istenség. Letaszították az izedeket és azokat az angyalokat, akik részt vettek az árulásban.
Tollat ragadott, a gondolatait levetítette a papírra, majd miután végzett fáradtan hátradőlt az ágyban. Holnap korán reggel indulnak a nemmardi kastélyba és még nem pakolt be semmit. Az óra éjfélt ütött, kísérteties hangja betöltötte az egész szobát. Janice felkelt az ágyból és a szekrényéhez lépett. Elővette a bőröndjét, majd pólókat, nadrágokat és cipőket pakolt bele.
Amikor befejezte a rögtönzött pakolást, bevágódott az ágyába és a mennyezetet bámulva próbált elaludni. Izgatott volt, alig várta a reggelt, ilyenkor soha nem tudott elaludni rögtön, előre látta, hogy órákon keresztül csak forgolódni fog az ágyban.
Hajnali három felé halk motoszkálást hallott a szoba másik feléről. Óvatosan a sarok felé sandított, ujjai tőre markolatára simultak. Halvány, elmosódott alak vibrált az ajtó mellett, halk, suttogó hang simogatta a hallójáratát.
- Ne ijedj meg Janice. Nem akarlak bántani.
Óvatosan közelebb lépett a lányhoz, vörös sörénye göndörödve lebegte körül hófehér alakját. Janice nehezen vette a levegőt, olyan érzése volt, mintha mázsás súly nehezedne a mellkasára. A nő alakja már csak egy méterre lebegett tőle, a levegő hirtelen nehezebbé vált a közelében. Egy energiavámpír. A lány ismerte őket és tudta, hogy az érintettek észre sem veszik milyen hatással vannak áldozataikra. Az energia megállíthatatlanul szivárgott ki Janice bőrén keresztül, hogy az ismeretlen éjszakai látogató aurájába olvadjon. Zöld bársonyruhája a testére feszült, régimódi volt és előkelő, a lány mégsem tudta volna elképzelni a modern divat követőjeként.
- Te még nem ismersz engem – szólalt meg kisvártatva, hosszú ujjaival a hajába túrva – Morgana vagyok, Arthur király unokatestvére. Szeptembertől pedig a Gothick tanára. Én fogom tanítani a pneumatológiát.
Janice hallott már róla, egy legendának vélte, amire most rácáfolt az előtte álló vörös tünemény. Kíváncsian felült az ágyban, a hányinger a torkán kapaszkodott felfelé, a gyomrát mardosta rendületlenül. A feje szét akart hasadni, a szoba homályos képe villódzott fáradt szemei előtt, be kellett hunynia a szemét, hogy el ne ájuljon.
- Mit akar tőlem? – nyögte fájdalmas hangon Janice, miközben hasogató halántékát masszírozta.
- Tudom, hogy holnap indultok a Nemmard kastélyba.
Janice felhúzott szemöldökkel méregette az őskövületet, tekintete értetlen volt és kíváncsi.
- Szeretném, ha megtennél nekem valamit. Ha megérkeztetek, keressétek fel a Fehérruhás Lady-t és adjatok át egy üzenetet.
- Maga miért nem tudja átadni neki? Hiszen nálam is meg tudott jelenni.
- Én nem léphetek be a Nemmard kastélyba, még hologramként sem – Morgana dühösnek tűnt, tekintetét elöntötték a forró lángnyelvek, Janice rémülten visszavonulót fújt.
- Mi lenne az üzenet? – megszeppent hangja ijesztően vékony volt, próbálta olyan kicsire összehúzni magát, amilyenre csak tudta.
- Az árnylelkek visszatértek. Ő tudja, hogy mi ilyenkor a teendő.
Mielőtt Janice bármit is válaszolhatott volna, a boszorkány alakja villózni, majd halványodni kezdett. Fájdalmas tekintetét elnyelte a sötétség, a lány pedig ott maradt egyedül, értetlenül, sötét gondolataiba merülve. A levegő hirtelen könnyed lett és friss. Janice megkönnyebbülten omlott az ágyra, mellkasáról eltűnt a nyomás, megszüntetve minden fájdalmat.
Kik azok az árnylelkek? Morgana tekintetét elnézve gonosz lények lehetnek. Visszatértek? Az nem jelenthet semmi jót.

A nem kívánt küldetés III.

1.

Széles mosoly, laza farmer, melynek oldalán egy kutyalánc lógott. Mike volt a késő éjjeli látogató, kezei óvatosan rázták a lány vállát.
- Ébresztő Csipkerózsika, megjött a herceged – suttogta lágyan, lehuppanva az ágy szélére.
Janice laposakat pislogva kinyitotta a szemeit, majd az óra felé sandított. Hajnali három múlt huszonhárom perccel. Mike követte a lány tekintetét, majd bocsánatkérő mosollyal a szája szegletében megszólalt.
- Bocs, hogy késtem, de feltartottak. Nálunk alszik a húgom barátnője, aki történetesen totál rám van kattanva. Alig tudtam lerázni.
- Ezt teszi a mérhetetlen vonzerőd – kacagott Janice, miközben Mike szúrós tekintettel és savanyú fintorral méregette.
Hát, persze. Délután megbeszélték, hogy a fiú átjön este filmet nézni, ami teljesen kiment a lány fejéből. Alex annyira feldühítette, hogy minden más elillant az agyából, az előbbi álma pedig teljesen összezavarta. Mike megjelenése váratlanul jött, ahogyan az anyja felbukkanása is. Volt egy olyan érzése, hogy az elmúlt éjszaka vörös szemű látogatója és az álmában látott szülőanyja között van valami összefüggés. Jó lenne tudni, hogy micsoda.
- Hahó, királylány, fent vagy már? – hasított egy idegen hang a gondolataiba.
Janice megrázta magát, majd Mike felé fordult. Halvány mosollyal, enyhe pírral az arcán felült az ágyban, intett a fiúnak, hogy jöjjön közelebb. Mike lerúgta a cipőjét, bebújt az ágyba a lány mellé és bevackolta magát a takaróba. Janice bekapcsolta a tévét, majd komoly arccal a fiú felé fordult.
- Ezt muszáj elmesélnem neked – kezdte, majd fészkelődni kezdett az ágyban – Ma este Alex is itt volt a bálon.
Mike gúnyosan forgatta a szemeit, azt hitte valami lányos beszélgetésnek néznek elébe.
- Ne vágd a fejeket – ütötte vállba játékosan a lány – Nem hiszed el, mit kért tőlem.
Nyitva hagyta a mondatot, a fiúnak kellett egy pár perc mire felfogta, hogy erre fel kellene tennie egy kérdést.
- Mit? Janice, nem akarsz velem járni? – hangját gúnyosan eltorzította, utánozva Alex könnyed beszédstílusát és hanglejtését.
- Hülye. Szerette volna, ha vele versenyzek télen, a snowboard bajnokságon.
Mike-nak leesett az álla, elkerekedett szemekkel, felháborodottan hápogott.
- És mit mondtál neki? – nyögte ki végre valahára.
- Természetesen nemet – felelte döbbenten a lány, dühösen oldalba könyökölve a mellette terpeszkedő fiút – Mégis mit képzelsz te rólam?
Mike látványosan megkönnyebbült, vagy húsz centit összement, miután kifújta azt a levegőmennyiséget, amit magában tartogatott a válasz végéig. Hálás, kutyatekintettel méregette Janice-t, aki még mindig dühösen rázogatta a fejét.
- Köszi, hogy ennyire megbízol bennem.
- Tudod, hogy nem úgy gondoltam. De ez a szépfiú teljesen elveszi a fejedet. Nem tudom, mit eszel rajta.
- Ebbe most ne menjünk bele – ha pillantással ölni lehetne…
- Tudod már hova megyünk jövő héten? – kérdezte villámgyorsan témát váltva Mike.
Augusztus második hete Janice-éknál egyet jelentett a nyaralással. Minden évben kiválasztottak egy helyet, ahova elmentek, csak ők öten, szülők nélkül. A nyár legizgalmasabb egy hetének ígérkezett minden egyes alkalommal, főleg, ha Janice választotta ki a helyet, mint ahogyan most is.
- El sem hiszed mit találtam – izgatottan Mike felé fordult, tekintetéből eltűnt a néma harag – Haláli a hely.
- Hát, ha olyan, mint a tavalyi, akkor tökéletesen illik rá a „haláli” kifejezés – rémüldözött a fiú, gúnyosan ejtve ki a szavakat.
- Én tehetek róla, hogy a hullámvasút pont akkor állt meg, amikor fejjel lefele voltunk?
- Pontosan te tehettél róla. Ha nem próbálod ki a féleleműző bűbájt, akkor mindez nem történik meg.
Janice arca elvörösödött. A tavalyi nyaralás emlékeit mélyen elrejtette a kínos feliratú ládába. Még nem állt túlságosan a helyzet magaslatán varázslás terén, habár most sem nevezhető profinak. Hiszen még csak most kezdi el az iskolát, az első két év, amolyan elkészítő volt, egy felmérés, hogy valóban készen állnak-e arra, hogy boszorkányokká, illetve mágusokká váljanak.
- Tehát hová megyünk? – tette fel a kérdést újra Mike, előre félve a választól.
- A Nemmard kastélyba, apa elintézte nekünk – válaszolta izgatottan a lány, a fiú tekintetét kutatva.
- Janice, véletlenül nem ott végeztek ki egy csomó embert?
- De, hát nem izgalmas? Alig várom, hogy induljunk.
Mike sápadtan ájuldozott a lány mellett, túlságosan jól ismerte Janice-t már ahhoz, hogy tudja, semmi jóra nem számíthat a nyaralás alatt. A film némán pörgött a szemük előtt, de egyikük sem figyelt rá. Mike laposakat pislogva hamarosan Janice vállára hanyatlott, aki óvatosan a párnára ejtette a fiú fejét.
Néma alakok villóztak a sötétségben, vér fröccsent a tévé képernyőjére, miközben Janice leragadó szemeivel küzdött. Az álom hosszú karmaival sötéten kavarodott körülötte, küzdött ellene, szemei elszántan meredtek a tévé képernyőjére, nem sok sikerrel. Szemei lecsukódtak, a lány ájultan omlott Álomország erdejébe.
Óvatosan felállt a földről, fájós derekát fogva, leporolva nadrágjáról a koszt. Halk ének lopakodott a hallójáratába, lágyan körbeölelte, Janice pedig közelebb lépett a hang forrásához. Rita Bloom egy bokor mellett gubbasztott, ujjai lágyan simultak a tőrére, földöntúli hangja betöltötte a környéket, az erdő lakói félénken húzódtak meg rejtekhelyeiken.

Éj és nappal egyesül,
Sötét lények törnek elő rejtekhelyükről.
Itt, hol két világ elvegyül,
Hol két faj él, összeférhetetlenül.
A háború ízét a számban érzem,
Holtak útján koppan a léptem.
Sötét alakok kavarodnak Földanya méhében,
A veszély közeledik, én nem félem.

Janice közelebb lépett az anyjához, talpa alatt megreccsent egy száraz faág, mire Rita felpattant, tekintete ijedten vibrált. Egy lépést hátrált, a lány pedig összefacsarodott szívvel, összetörten figyelte a nőt, aki megszülte. Mrs. Bloom arcára álarcként simult az elmezavar, tekintete homályos volt, gyanakodva méregette Janice alakját. Kristálytiszta könnycsepp indult útjára a lány szeméből, hogy végigfollyon a bársonyosan sima arcon, majd toccsanva hulljon az avarba.
Minden vágya azt volt, hogy magához ölelje az anyját, hogy belélegezze bőrének illatát, érezze testének melegét. De félt, hogy a nő támadásnak vélné és leszúrná a kezében szorongatott tőrrel. Janice elmerengve bámulta a csodás fegyvert, ismerte hajlított pengéjét, hűs markolatának érintését, pengéjének éles hasítását. Ez az ő tőre volt, amit még az apjától kapott két évvel ezelőtt.
Lassan, óvatosan az anyja felé lépett, aki ijedten hátrált egy lépést, kezéből kihullt a tőr, így Janice megvizsgálhatta közelebbről. Felemelte a veszélyes fegyvert a földről, ujjai remegve simultak a mellette heverő tokra. A bőr tartót nem ismerte, az apja csak a tőrt adta neki és most már azt is tudta, hogy miért. A felületre gyönyörű, cikornyás betűkkel két szó volt vésve: Rita Bloom.
Mrs. Bloom közelebb lépett Janice-hez, ujjai lágyan a lány arcára simultak, akinek patakokban folytak a könnyei. A nő elmerengve letörölte a sós folyadékot a hófehér bőrről, Janice elkerekedett szemekkel figyelt, nem mert megmoccanni, félt, hogy elront valamit. Nem akarta, hogy véget érjen a pillanat, itt akart maradni az anyjával örökre. Az asszony bugyuta mosollyal a szája szegletében a lány arcát simogatta, aki hirtelen ötlettől vezérelve megragadta a testet és magához vonta, hogy összefonódjanak egy meleg, oly régóta áhított ölelésben.
Hideg folyadék érintését érezte a vállain, tekintete az anyjáét kereste, majd döbbenten, levegő után kapkodott. Az anyja, aki megszülte, majd elhagyta őt, sírt, könnyei hűvös patakként csordogáltak az arcán, hogy a lány pólójába olvadjanak. Janice-nek ez többet ért minden szónál. Az anyja tudja, hogy kicsoda, tudja, hogy a lánya. Hiába őrült, hiába nincsen tisztában a körülötte hömpölygő világgal, azt tudja, hogy az ő vére és ez a fontos.
Nem szabad felébredni, a reggel egyet jelent a véggel, a pusztulással. Nem akarja elengedni az anyját, hiszen gyermekkora óta áhítja ezt a pillanatot. Soha nem értette, hogyha mindenkinek van anyukája, akkor neki miért nincsen. Az óvodában vadul zakatoló szívvel, elszorult torokkal nézte, ahogy társaiért a saját anyjuk jön, míg érte egy „idegen” nő, a dadája. Szerette Csacsát, de nem helyettesíthette Mrs. Bloom-ot. Az apja nem nősült újra, aminek Janice borzalmasan örült, nem bírt volna egy másik nőt elviselni a házban, egy másik nőt, aki az anyja helyére tör.
Az apja soha nem beszélt Ritáról, soha nem mesélt róla, még csak meg sem említette őt. Miért nem rakta ki a képeit? Miért nem engedte, hogy legalább ő, Janice, megismerhesse a tulajdon anyját?
Lehet, hogy Rita az apja miatt őrült meg? Lehetséges. Lehet, hogy az apja tehet mindenről, mert nem törődött eleget vele. Folyton-folyvást üzleti utakra járt, amit az anyja nem bírt elviselni, összeroppant a teher alatt. Ebben a pillanatban Janice gyűlölte az apját, gyűlölte, mert elüldözte az anyját.
De aztán észhez tért és elszégyellte magát. Miért hibáztatja az apját? Őt, aki mindvégig mellette volt, aki felnevelte, aki ott volt az első versenyén és együtt örült a győzelme után? Ez csak egy álom, térj magadhoz Janice! Anya csak egy álomkép, semmi több. Anya elhagyott, nem valóság.
Eltolta magától az asszonyt, majd könnybe lábadt szemmel, feltörekvő zokogással és kétségbeeséssel a mellkasában felébredt.

2.

Kikelt az ágyból, megtörölte nedves arcát, próbálta csitítgatni vadul zakatoló szívét. Egyszer fel kellett ébredni, nem maradhatott az álomvilágában, amikor itt vár rá a valóság, a családja. Halvány mosollyal figyelte Mike szétterpeszkedett alakját az ágyon, majd a fürdőszobába vonult, hogy összeszedje magát.
Gipszes lábát beleerőltette egy rövidnadrágba, felvett egy ujjatlan fölsőt, majd egy cipőt magára húzva leballagott a lépcsőn.
Barátai már kint voltak, a deszka hangosan csattant a betonon, Janice elszorult szívvel nézte őket, még csak három nap telt el azóta, de neki örökkévalóságnak tűnt. Érezni akarta a grip érdes felületét a talpa alatt, a deszka könnyed suhanását, a szelet, ahogy lágyan végigcirógatja az arcát.
Fáradt mosollyal a szája szegletében leült a járdaszegélyre, amikor Hedwig lefékezett mellette.
- Tudod már, hogy hova megyünk jövő héten? – kérdezte kíváncsian.
- Nemmard kastélyba – felelte Janice, kíváncsian fürkészve az arcokat.
Úgy tűnt csak Mike ilyen beszari, a többiek mind örültek a választásnak és izgatottan várták az indulás napját. Mike laposakat pislogva jelent meg az ablakban, majd a falhoz támasztott létrán át, csatlakozott a barátaihoz. Három elképedt és döbbent tekintet meredt a fiú alakjára, aki könnyed mosollyal az arcán letelepedett Janice mellé.
- Sziasztok – utánozta barátai elnyúlt arcát viccelődve.
Lee tért magához először a döbbenetből, hogy rögtön kérdésekkel bombázza Mike-ot.
- Mit kerestél Janice-éknél? Mi történt? Hogyhogy felmentél hozzá?
A kérdések vadul csapódtak az arcukba, a fiú elmosolyodott, míg Janice fáradtan megrázta a fejét.
- Állj! Igen, Janice-nél aludtam, filmet néztünk, semmi nem történt és pont. Kielégít a válasz, Lee?
Az említett zavartan elvörösödött, majd visszavonulót fújt és inkább elment deszkázni. Mike követte őt, a deszkára pattant, majd végigcsúszta a padka szélét. Janice szomorú tekintettel vette elő a házi feladatát, amit meg kell írni az iskola kezdéséig. Először a Samhain boszorkányünnepről kellett valamit összehoznia.
„Ez az ünnep a gyengeség felszámolásának az ideje. Régen ekkor ölték meg azokat az állatokat, amelyekről azt gondolták, hogy nem élik túl a telet. A kör külső peremét az évszakra jellemző növényekkel és virágokkal díszítik: fenyőgallyak, tobozok, makkok, vadgesztenye, kicsi dísztökök, téli jázmin, borókabogyók és ágak. Az oltárra narancssárga oltárterítő és gyertya kerül. A szarvas sisak az oltár mellett áll. A kör északi negyedében egy üst áll. Az ünnep először templomépítéssel kezdődik, majd a telihold vagy újhold szertartással folytatódik. Aztán jön a megidéző, aki a koven egyik tagja…”
Hangos csattanás, éles reccsenés, Hedwig elhaló kiáltása. Janice elkapta a tekintetét a dolgozatról, próbálta felmérni a terepet. Barátnője a földön feküdt, arca eltorzult a fájdalomtól és az üvöltözéstől. Tekintete Mrs. Norton házára révedt, torkaszakadtából ordibálva egy bokorsorral. Janice felállt, majd Hedwighez sietett. Tekintete követte a lányét, majd döbbenten figyelte az előbukkanó alakot. Jordana Haroldot.
A lány arcán önelégült mosoly terült szét, kezét a levegőbe emelte. Janice dühös fúriaként közeledett Jordana felé, aki ijedten hátrálni kezdett, de már késő volt. A lány meglendített az öklét, ami egyenesen Miss. Harold kisasszony arcába vágódott. Vér fröccsent az élénkzöld pázsitra, Jordana vére. A lány könnybe lábadt szemmel, szitkozódva hagyta el a terepet.
Janice, Hedwighez sietett, majd átvetette a lány karját a válla felett. Mike és Lee is a pórul járt sebesülthöz sietett, majd együttes erővel Dr. Orelly irodájáig cipelték.
A férfi az asztala mögött ült, fáradtan masszírozta a halántékát.
- Mit csináltál már megint Janice?
A lány felháborodottan felhorkant, arca felpuffadt az ingerültségtől.
- Én semmit – közölte lenézően – Viszont Hedwiget meg kellene vizsgálnia.
- Nem bírtok magatokkal? – kérdezte, miközben kikászálódott az íróasztala mögül.
Felültették a lányt az asztalra, Dr. Orelly pedig megvizsgálta a sérülést.
- Térdszalag szakadás. Ebből jó egy évig nem lesz versenyzés, se deszkázás. Nagyon sajnálom – tette hozzá, tekintetében a - miért jó ez a sport? – érzés tükröződött – Még ősszel meg kell műteni, addig is pihentesd.
Hedwig összetörten zuhant az asztalra, vállát rázta a zokogás, Janice az arcához hajolt, próbált megnyugtató, bíztató szavakat suttogni a fülébe. Nem sikerült neki.
A bosszú tüze felizzott a négy barát szívében, egyetlen gondolat cikázott csak a fejükben.
Isten óvd Jordana Harold lelkét!

A nem kívánt küldetés II.

Janice borzalmasan dühös volt, ujjai remegve fejtették le a testéről a ruhát, minden porcikája sikított a felháborodottságtól. Mégis, hogy képzeli? Hogy lehet ennyire vérlázítóan nagyképű és önző? Ezek a gondolatok cikáztak a gondolataiban, tartották izzásban a dühét. Két érzelem csapott össze a lányban, a szerelem és a barátság, a rózsaszín köd és a hűség. Nem kellett sokáig gondolkodnia azon, hogy melyiket választja. A barátság szent és sérthetetlen, míg a szerelem léha és múlékony.
Lelki szemei előtt megjelent Alex sportos alakja, jóvágású arca, játékos mosolya, ami mindig a szája szegletében vibrált, amikor Janice-szel beszélgetett. Mintha mindig mulatna a lányon. A képbe befurakodott egy másik alak is, erőteljes mozdulattal lökve ki Alexet a porondról. Mike volt. Janice legjobb és egyben legrégebbi barátja. Szürke szemei farkasokra emlékeztették a lányt, tekintetében mindig ott izzott a vadászszenvedély, erős volt és megbízható. Kihívóan a lányra nézett, szája szegletében egy halvány, visszafogott mosoly vibrált.
Janice meglepődötten tovalegyintette a képet, majd elkerekedett szemekkel az ágyra vetődött. Úgy tűnt kezdi belelovalni magát a pletykákba, többet képzelni a dolgok mögé. Mike a barátja, semmi több. Úgy tekint rá, mint egy nagy testvérre, akivel kivételesen jól kijön. Ráadásul ezzel a fiú is így van. Ez egy hatalmas nagy butaság, az Alex-szel folytatott beszélgetés hozta ki belőle a döbbenetes gondolatot. Hiszen nem érez semmit Mike iránt, szereti, mint egy barátot, de semmi több.
Hátradőlt az ágyban, könnyedén magára kapott egy pólót és egy rövidnadrágot, majd a kispárnába fúrta az arcát. Fáradt volt, kimerítette a mai nap, ráadásul a gipsz pokolian kényelmetlen volt. Próbálta kiűzni az áloműző gondolatokat a fejéből, próbált megnyugodni és pihenni egy pár órát.
Kettőt fordult az ágyban, amikor elnyomta az álom, ő pedig fájdalmas kiáltással zuhant Álomország földjére. Az erdő komoran és sötéten ölelte körbe csupasz alakját, a hold tiszteletet parancsoló gömbjét eltakarták a fák. Janice felkelt a földről, majd futásnak eredt. Minden olyan sötét volt és fenyegető, a lány pedig kiszolgáltatott és rémült. A távolban farkas vonyított éhesen, az egyik fa ágán egy bagoly huhogott unottan, rideg és ijesztő hangulatot gerjesztve Janice-ben. A hideg lassan lopakodott a lány felé, hogy apránként a magáévá tegye. Szíve vadul dörömbölt csontbörtönében, az érzés a torkán kapaszkodott felfelé, a szájában érezte a félelem keserű ízét.
Többször elbotlott, de mindig felállt, rohant tovább, menekülni akart, eltűnni ebből a rémálomból. Fejét lehajtva futott, az ágak éles karmaikkal az arcába kaptak, vörös csíkot húzva a lány hófehér bőrére. A vér apró cseppbe gyűlt a seben, majd elnehezülten végigcsurgott Janice arcán, hogy a póló szövetébe olvadjon.
Az erdő egyre szűkült, magába akarta szippantani, tudta nem állhat meg. Át akarta ugrani az egyik farönköt, de a lába fáradtan felmondta a szolgálatot, aminek következtében a nedves fűben landolt, kezeit az arca elé emelte, hogy védje a kiálló kőtarajoktól.
Az erdő hirtelen némult el. Félelmetes és kibírhatatlan volt a csend. A lány hangosan zihált, nehezen kapkodta a levegőt, a lába tompán lüktetett. Egy fadarab fájdalmasan felsírt valaki talpa alatt, a hirtelen jött zaj megrémítette Janice-t. Ijedten hátrakapta a tekintetét, rémülten figyelte a sötét alak közeledését. A hóhér…
Ez a szó jutott legelőször az eszébe a jelenségről, majd elakadt lélegzettel figyelte tovább a felé suhanó árnyat. Vörösen izzó szempár villant a sötétségben, a lánynak sikítani sem maradt ereje, némán, partra vetett halként tátogott, megbabonázottan bámulva az alakot. A hóhér kilépett a tisztásra, betegesen vékony ujjaival óvatosan lefejtette magáról a csuklyát, így Janice betekintést nyert a nehéz szövet alá.
Egy nő arca bukkant fel a félhomályban, bőre pergamenszerűen tapadt a csontokhoz, vörösen izzó szemei mélyen ültek a koponyában. Fekete haja csapzottan omlott a vállára, a csuklya szinte lógott a vékony testen.
Janice-nak a hideg ellenére is ömlött a hátáról a verejték, tudta ki a nő és ez mély döbbenettel és szomorúsággal telítette meg a szívét. Hát hogyne tudta volna ki a vele szemben álló ember. A házban semmi nem emlékezette rá, de a lány az agyába véste arca körvonalait. Bár akkor még a nő fiatal volt, gyönyörű, ápolt és elegáns, mosolya, mint a lágy szellő egy meleg nyári délután.
Rita Bloom volt, az anyja.
A zavart arcot elnyelte a sötétség, Janice pedig ijedten felugrott az ágyban. Valaki állt felette. Alakja sötéten magasodott a lány fölé, kezei megragadták a vállát.