2010. június 29., kedd

A nem kívánt küldetés IV

Vasárnap este volt, Janice az ágyában ült, a Démonológia házija fölé görnyedve. Laposakat pislogva próbált ébren maradni, amíg be nem fejezi.
„Kik a démonok? Magyarázd meg miért ragadtak az istenek és az emberek között!”
Mélyet sóhajtott, próbálta összeszedni a gondolatait. Mit is tanultak az előkészítőn? A démonoknak két fajtájuk van, a devek, vagy más néven arkangyalok és az izedek, vagyis az ördögök. Van egy harmadik fajtájuk, de őket nem szokás a többivel együtt emlegetni. Hitvány és sunyi alakok, akik az embereket használják fegyvernek azáltal, hogy a testükbe bújnak, és onnan irányítják őket. Ez azért veszélyes, mert a boszorkányok és mágusok veszélyes fegyvernek bizonyulnak, mert az erejükkel hatalmas pusztítást okozhatnak.
Régen, amikor az istenek között háború dúlt a hatalomért, a démonok úgy döntöttek, hogy kihasználják az átmeneti ellentétet. Az istenek két részre szakadtak, egyikük sem engedett. Az izedeknek sikerült az angyalok bizalmába férkőzni, majd a harc során győzedelmeskedni az istenek fölött. Letaszították őket az égből, de egy dologról elfeledkeztek. A hatalmuktól nem fosztották meg őket.
Két isten emelkedett ki a többi közül, a vadászat istene és a termékenység istennője, a boszorkányok által legjobban tisztelt két istenség. Letaszították az izedeket és azokat az angyalokat, akik részt vettek az árulásban.
Tollat ragadott, a gondolatait levetítette a papírra, majd miután végzett fáradtan hátradőlt az ágyban. Holnap korán reggel indulnak a nemmardi kastélyba és még nem pakolt be semmit. Az óra éjfélt ütött, kísérteties hangja betöltötte az egész szobát. Janice felkelt az ágyból és a szekrényéhez lépett. Elővette a bőröndjét, majd pólókat, nadrágokat és cipőket pakolt bele.
Amikor befejezte a rögtönzött pakolást, bevágódott az ágyába és a mennyezetet bámulva próbált elaludni. Izgatott volt, alig várta a reggelt, ilyenkor soha nem tudott elaludni rögtön, előre látta, hogy órákon keresztül csak forgolódni fog az ágyban.
Hajnali három felé halk motoszkálást hallott a szoba másik feléről. Óvatosan a sarok felé sandított, ujjai tőre markolatára simultak. Halvány, elmosódott alak vibrált az ajtó mellett, halk, suttogó hang simogatta a hallójáratát.
- Ne ijedj meg Janice. Nem akarlak bántani.
Óvatosan közelebb lépett a lányhoz, vörös sörénye göndörödve lebegte körül hófehér alakját. Janice nehezen vette a levegőt, olyan érzése volt, mintha mázsás súly nehezedne a mellkasára. A nő alakja már csak egy méterre lebegett tőle, a levegő hirtelen nehezebbé vált a közelében. Egy energiavámpír. A lány ismerte őket és tudta, hogy az érintettek észre sem veszik milyen hatással vannak áldozataikra. Az energia megállíthatatlanul szivárgott ki Janice bőrén keresztül, hogy az ismeretlen éjszakai látogató aurájába olvadjon. Zöld bársonyruhája a testére feszült, régimódi volt és előkelő, a lány mégsem tudta volna elképzelni a modern divat követőjeként.
- Te még nem ismersz engem – szólalt meg kisvártatva, hosszú ujjaival a hajába túrva – Morgana vagyok, Arthur király unokatestvére. Szeptembertől pedig a Gothick tanára. Én fogom tanítani a pneumatológiát.
Janice hallott már róla, egy legendának vélte, amire most rácáfolt az előtte álló vörös tünemény. Kíváncsian felült az ágyban, a hányinger a torkán kapaszkodott felfelé, a gyomrát mardosta rendületlenül. A feje szét akart hasadni, a szoba homályos képe villódzott fáradt szemei előtt, be kellett hunynia a szemét, hogy el ne ájuljon.
- Mit akar tőlem? – nyögte fájdalmas hangon Janice, miközben hasogató halántékát masszírozta.
- Tudom, hogy holnap indultok a Nemmard kastélyba.
Janice felhúzott szemöldökkel méregette az őskövületet, tekintete értetlen volt és kíváncsi.
- Szeretném, ha megtennél nekem valamit. Ha megérkeztetek, keressétek fel a Fehérruhás Lady-t és adjatok át egy üzenetet.
- Maga miért nem tudja átadni neki? Hiszen nálam is meg tudott jelenni.
- Én nem léphetek be a Nemmard kastélyba, még hologramként sem – Morgana dühösnek tűnt, tekintetét elöntötték a forró lángnyelvek, Janice rémülten visszavonulót fújt.
- Mi lenne az üzenet? – megszeppent hangja ijesztően vékony volt, próbálta olyan kicsire összehúzni magát, amilyenre csak tudta.
- Az árnylelkek visszatértek. Ő tudja, hogy mi ilyenkor a teendő.
Mielőtt Janice bármit is válaszolhatott volna, a boszorkány alakja villózni, majd halványodni kezdett. Fájdalmas tekintetét elnyelte a sötétség, a lány pedig ott maradt egyedül, értetlenül, sötét gondolataiba merülve. A levegő hirtelen könnyed lett és friss. Janice megkönnyebbülten omlott az ágyra, mellkasáról eltűnt a nyomás, megszüntetve minden fájdalmat.
Kik azok az árnylelkek? Morgana tekintetét elnézve gonosz lények lehetnek. Visszatértek? Az nem jelenthet semmi jót.

9 megjegyzés:

b.m.grapes írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
b.m.grapes írta...

Rövid részlet volt , de nagyon tartalmas. Szépen összefoglaltad a könyv lényegét. Ahogy olvastam, el is döntöttem, hogy elölről kezdem az egészet. Nekem igazából ez a gondom a blogokkal, olvasol 8-10-et egyszerre, és elfeledkezel arról, hogy egyik-másik miről szól. Na ezt az írást (is) szívesen olvasnám egyben. Meg a másik gond, akkor ér véget, amikor én még lapoznék.
Szóval nagyon jó, annyira, hogy én most felfalnám.
Remélem, szerencséd lesz, és egyszer tényleg kiadnak Tőled valamit.

Darawona írta...

Az eleje még nincsen kijavítva. Mikkamakka felhívta a figyelmemet a hibákra, csak még nem volt időm kijavítani. Ezt a könyvet 15 évesen írtam, amikor úgy éreztem, hogy a Harry Potter nem mutatja be hűen a boszorkány vallást. Ez valamilyen szinten sok információt fog rejteni, persze egy kis fantáziával és kitalációval fűszerezve. Gondolom kitaláltad már, hogy én milyen vallást vallok. Nekem több isten hitem van, a pogány vallások állnak hozzám közel, de a buddhizmust és a hinduizmust is érdekesnek találom. Persze ez utóbbi kettőt L.L.L. miatt szerettem meg. Rengeteg könyvet olvastam, szeretném, ha az emberek bekukkantást nyernének egy teljesen más vallásba, egy teljesen más filozófiába. Remélem a végen átalakul az emberek gondolkodása és a boszorkányokat nem az eredendő bűnhöz társítják. Amúgy tudtad, hogy a Sátán egy Pán nevű boszorkányistentől származik? Ő a vadászat istene és szarvas agancsot visel. Valamint a sátán szó a Ha-satan (mint ellenség) szóból ered?

Kígyófi Káinné írta...

Tisztelt Blogíró!

Elnézést kérünk a zavarásért,főleg azért hogy spamelünk a blogodban csak ezzel a kis levéllel szeretnénk felhívni a figyelmünket magunkra. Igyekszünk úgy körlevelezni, hogy mindenhova egyszer írjunk, ha másodszor is előfordult szíves elnézésedet kérjük és nyugodtan szólj ránk!

A blogunk szeretné kultbloggá kinőni magát, ami tudjuk kemény munka, de 8 igencsak aktív szerkesztő van rajta az ügyön, a blog napi szinten frissül!

Különböző stílusban, különböző témákról írnak, így mindenki megtalálja a helyét és önmagát, színessé válik a cikk kavalkád, hiszen nem mind vagyunk egy véleményen (ezért sok vita cikk is születik).

Ha megnyertük a tetszésedet gyere bátran, légy folyamatos olvasó és terjessz minket!

Témék dióhéjban: Zene, film, könyv , ajánlók, művészek, költők írók, orvosi cikkek, mutációk, betegségek, életmód-tanácsadás, kutatások, horror és még ezoterika,okkultizmus, filozófia, érdekességek és Istenkeresés is megállja a helyét (normális keretek közt). Ezek mellett a készítők vicces képregényekkel is szolgálnak.

Szeretnénk alternatív fiatalok körében elterjedni és jóra és hasznosra tanítani őket. Nem támogatjuk az öngyilkosságot és semmilyen önpusztító cselekményt. Nem buzdítunk senkit sátánizmusra (bár volt róla szó, de csak ismeretterjesztő cikként) ,a témák az írók saját kedvenceiből és érdeklődési köréből áll csupán amit próbálnak minél kevésbé negatívabb kontextusban előadni.

Gyere és less meg miket, ha zavartunk pedig még egyszer elnézést, nem fordul elő többet! Üdvözlettel a:

M.A csapata

Mikkamakka írta...

Legalább egy aprócska rejtélyről lehullt a lepel, arról, hogy miért is nem kívánt küldetés a fejezet címe. :D
Tök jó volt, tanulhattunk a démonokról, frász törhetett Morganától, és kíváncsian várhatjuk, mi lesz a kastélyban.
Ez az én személyes hülyeségem, de mikor azt olvastam, hogy "Elővette a bőröndjét, majd pólókat, nadrágokat és cipőket pakolt bele", az volt az egyetlen gondolatom, hogy aztán majd csak áll szegény a kicsomagoláskor, és egy szál fehérneműje se lesz. :D Bocs, de amilyen dilis vagyok, tök jót röhögtem ezen az elképzelt jeleneten. :)

A több blogos sztori egyszerre olvasása témakörrel egyetértek, főleg, amiket ritkán frissítenek. (Még szerencse, hogy te, Darawona, gyakran teszel fel új részeket, gondolom, azért, mert már nagyrészt megvan, csak átírogatod. De az remek, hogy ilyen gyakran érkeznek frissítések. :)) Néhány blogon, ha látom, hogy új bejegyzés van, eleve azzal kezdem, hogy elolvasom az előzőt, hogy képbe kerüljek. :)
De ezt a regényt én is annyira olvasnám tovább, hogy tutira emiatt is lenne egy-két hullafáradt napom, mert a fél éjjelt végigolvasnám. :D

A javítás (amit beígértem) meg idő kérdése, hogy elkészüljön, már nekikezdtem, csak annyi mindent kellene csinálnom, hogy lassan haladok vele. :)

Darawona írta...

Gondoltam, hogy valaki észreveszi, majd beleírom XD. Én is ezen gondolkodtam, miközben írtam, na nem baj. Hozzá lesz írva:D.
A javítás nem sürgős, amikor tudod, akkor csináld csak. Úgy tervezem, hogy még a nyáron befejezem, na akkor segítségre lesz szükségem, javítás terén, mert szeretném elküldeni a Könyvmolyképzőnek.

Mikkamakka írta...

Állok szíves rendelkezésedre! :D Mint korrektor és mint próbaolvasó is! :D ;)

Darawona írta...

Jaj, nagyon szépen köszönöm előre is:) De olvasóként legyél nagyon kritikus, hogy kijavíthassam a nem túl egyértelmű részeket.

b.m.grapes írta...

Na először is bocsi, hogy csak most reagálok, de a számítógép ördöge (vagy inkább sátánja^^) nem hagyja, hogy erre az oldaladra belépjek.
Nem tudtam, hogy Pán isten nevéből ered a Sátán név, de a másikról már úgy rémlik, hallottam. Magamtól az se ugrott volna be, persze.
Tőled teljesen szokatlan volt ez az ismeretterjesztő rész, ezért különösen tetszett.