Janice borzalmasan dühös volt, ujjai remegve fejtették le a testéről a ruhát, minden porcikája sikított a felháborodottságtól. Mégis, hogy képzeli? Hogy lehet ennyire vérlázítóan nagyképű és önző? Ezek a gondolatok cikáztak a gondolataiban, tartották izzásban a dühét. Két érzelem csapott össze a lányban, a szerelem és a barátság, a rózsaszín köd és a hűség. Nem kellett sokáig gondolkodnia azon, hogy melyiket választja. A barátság szent és sérthetetlen, míg a szerelem léha és múlékony.
Lelki szemei előtt megjelent Alex sportos alakja, jóvágású arca, játékos mosolya, ami mindig a szája szegletében vibrált, amikor Janice-szel beszélgetett. Mintha mindig mulatna a lányon. A képbe befurakodott egy másik alak is, erőteljes mozdulattal lökve ki Alexet a porondról. Mike volt. Janice legjobb és egyben legrégebbi barátja. Szürke szemei farkasokra emlékeztették a lányt, tekintetében mindig ott izzott a vadászszenvedély, erős volt és megbízható. Kihívóan a lányra nézett, szája szegletében egy halvány, visszafogott mosoly vibrált.
Janice meglepődötten tovalegyintette a képet, majd elkerekedett szemekkel az ágyra vetődött. Úgy tűnt kezdi belelovalni magát a pletykákba, többet képzelni a dolgok mögé. Mike a barátja, semmi több. Úgy tekint rá, mint egy nagy testvérre, akivel kivételesen jól kijön. Ráadásul ezzel a fiú is így van. Ez egy hatalmas nagy butaság, az Alex-szel folytatott beszélgetés hozta ki belőle a döbbenetes gondolatot. Hiszen nem érez semmit Mike iránt, szereti, mint egy barátot, de semmi több.
Hátradőlt az ágyban, könnyedén magára kapott egy pólót és egy rövidnadrágot, majd a kispárnába fúrta az arcát. Fáradt volt, kimerítette a mai nap, ráadásul a gipsz pokolian kényelmetlen volt. Próbálta kiűzni az áloműző gondolatokat a fejéből, próbált megnyugodni és pihenni egy pár órát.
Kettőt fordult az ágyban, amikor elnyomta az álom, ő pedig fájdalmas kiáltással zuhant Álomország földjére. Az erdő komoran és sötéten ölelte körbe csupasz alakját, a hold tiszteletet parancsoló gömbjét eltakarták a fák. Janice felkelt a földről, majd futásnak eredt. Minden olyan sötét volt és fenyegető, a lány pedig kiszolgáltatott és rémült. A távolban farkas vonyított éhesen, az egyik fa ágán egy bagoly huhogott unottan, rideg és ijesztő hangulatot gerjesztve Janice-ben. A hideg lassan lopakodott a lány felé, hogy apránként a magáévá tegye. Szíve vadul dörömbölt csontbörtönében, az érzés a torkán kapaszkodott felfelé, a szájában érezte a félelem keserű ízét.
Többször elbotlott, de mindig felállt, rohant tovább, menekülni akart, eltűnni ebből a rémálomból. Fejét lehajtva futott, az ágak éles karmaikkal az arcába kaptak, vörös csíkot húzva a lány hófehér bőrére. A vér apró cseppbe gyűlt a seben, majd elnehezülten végigcsurgott Janice arcán, hogy a póló szövetébe olvadjon.
Az erdő egyre szűkült, magába akarta szippantani, tudta nem állhat meg. Át akarta ugrani az egyik farönköt, de a lába fáradtan felmondta a szolgálatot, aminek következtében a nedves fűben landolt, kezeit az arca elé emelte, hogy védje a kiálló kőtarajoktól.
Az erdő hirtelen némult el. Félelmetes és kibírhatatlan volt a csend. A lány hangosan zihált, nehezen kapkodta a levegőt, a lába tompán lüktetett. Egy fadarab fájdalmasan felsírt valaki talpa alatt, a hirtelen jött zaj megrémítette Janice-t. Ijedten hátrakapta a tekintetét, rémülten figyelte a sötét alak közeledését. A hóhér…
Ez a szó jutott legelőször az eszébe a jelenségről, majd elakadt lélegzettel figyelte tovább a felé suhanó árnyat. Vörösen izzó szempár villant a sötétségben, a lánynak sikítani sem maradt ereje, némán, partra vetett halként tátogott, megbabonázottan bámulva az alakot. A hóhér kilépett a tisztásra, betegesen vékony ujjaival óvatosan lefejtette magáról a csuklyát, így Janice betekintést nyert a nehéz szövet alá.
Egy nő arca bukkant fel a félhomályban, bőre pergamenszerűen tapadt a csontokhoz, vörösen izzó szemei mélyen ültek a koponyában. Fekete haja csapzottan omlott a vállára, a csuklya szinte lógott a vékony testen.
Janice-nak a hideg ellenére is ömlött a hátáról a verejték, tudta ki a nő és ez mély döbbenettel és szomorúsággal telítette meg a szívét. Hát hogyne tudta volna ki a vele szemben álló ember. A házban semmi nem emlékezette rá, de a lány az agyába véste arca körvonalait. Bár akkor még a nő fiatal volt, gyönyörű, ápolt és elegáns, mosolya, mint a lágy szellő egy meleg nyári délután.
Rita Bloom volt, az anyja.
A zavart arcot elnyelte a sötétség, Janice pedig ijedten felugrott az ágyban. Valaki állt felette. Alakja sötéten magasodott a lány fölé, kezei megragadták a vállát.
3 megjegyzés:
Szia!
Jujj, ez aztán rendesen hátborsós rész lett. Nagyon kíváncsi voltam, hogy mi lett Janice anyujával, és vagyok is, mert ugyebár ez nem annyira derült ki most sem. De remélem, hogy Janice tévedett, amikor úgy gondolta, hogy ő egy hóhér. :)
Valóban nem lett valami nagyon hosszú, de tényleg itt kellett abbahagyni, kétségek között, hogy mégis ki volt a lány szobájában. Bár Alex beosonkodós hajlamát tekintve őrá tippelnék, biztos ment bocsánatot kérni, vagy ilyesmi. Legalábbis remélem, nagyon remélem... :D
Úgy sejtem, hogy ez a Mike gyerek okoz még bonyodalmat, számosat. Nem tudom, hogy te hogy vagy ezzel, de én nem hiszek a fiú-lány barátságban, vagyis csak nagyon speciális esetekben, mert előbb-utóbb valamelyik fél többet akar. Speciális eseten meg azt értem, ha már utána lesznek barátok. ;)
Tetszett ez a rész is nagyon, és persze még jobban várom a folytatást! :)
Egyébként úgy döntöttem, hogy nem kommentekben írogatom meg a többi részletben kiszúrt hubákat, ha vannak, hanem kimásolom, kijavítom, és elküldöm neked egyszercsak, csak legyen rá időm... :D De ne aggódj, nem holnap kerül rá sor. :P
Annak nagyon örülnék:) Nagyon sok segítséget nyújtanál:)
Amúgy a folytatását még a héten felrakom és jó hosszúra tervezem:) Csak, mert már régen frissítettem.
Hát fiú-lány barátság tényleg nincsen, de ha egy fiú és egy lány együtt nőnek fel és testvérként tekintenek egymásra, akkor talán lehetséges. De ez Janice-ék esetében még ebben a könyvben kiderül.
Megjegyzés küldése