Az Árnylelkek

Ain felöltötte fekete köpenyét, majd kilépett a sátorból, népe közé. Katonái nagy zajt csapva megkísérelték kikötni a felbőszült lovakat, nem sok sikerrel. Az állatok láthatóan nyugtalanok voltak, rúgtak, haraptak és menekülni próbáltak. A lány közelebb lépett a lovakhoz, bal tenyerét feléjük fordította, majd hagyta, hogy az erő átvegye az uralmat felettük. Az állatok egy pillanat alatt megnyugodtak, tekintetükből eltűnt a félelem.

Ain kimerülten az erdőbe lépett, szemei zsákmány után kutattak. Szüksége volt energiára, mert az elmúlt napok démonvadászatai leszívták minden erejét. A bal keze éhesen lüktetett, szomjazta a vért. A tetoválásinda nyugtalanul kavargott a bőrén, éles fájdalmat okozva a lánynak.

A közelben egy szarvas táplálkozott zavartalanul, fel sem figyelve Ain közeledésére. A lány hangtalanul, macskaügyességgel felkapaszkodott egy közeli fára, majd ágról ágra suhanva, megközelítette áldozatát. Az állat folytatta reggelijét, mit sem sejtve sorsáról. Ain felkészült a támadásra, rezzenéstelen tekintettel figyelte a szarvas lomha mozdulatait.

Kecsesen nekilendült és a szarvasra vetődött. Az indák hirtelen kicsapódtak és körülfonták az állat testét. A szem éhesen villant egyet, majd a sötét tetoválásrengeteg a szarvas torkába mart. Vörös vízesésként robbant elő az állat vére, a csápok egyetlen cseppet sem hagytak kárba veszni, mohón szippantották magukba a folyékony életet.

Ain teste görcsbe rándult, szemei kifordultak a helyükről. Egy pillanatra megfeszült a világ, az erdő hangjait magba szippantott az univerzum feneketlen csendje.

A szarvas élettelenül zuhant össze a talajon, Ain pedig ájultan esett mellé.

A sötétség sátrat vert az égen, amikor a lány magához tért. Tenyerében türelmetlenül lüktetett a szem tettre készen, erőtől duzzadva. Ain felkelt a földről, lesöpörte arcáról a ráragadt sárrögöket, majd visszatért a táborba. Alighogy megjelent az erdő szélén, leghűségesebb tanácsadója vágtatott oda hozzá.

− Már aggódtunk magáért, Úrnő. − tisztelettudóan meghajolt a lány előtt.

− Táplálkozni voltam.

− Mondtuk már magának, hogy ne menjen egyedül. Az erdő veszélyes, az Úrnő pedig túlságosan kiszolgáltatott ilyenkor. Egy farkascsorda is képes halálos sebet ejteni magán.

− Nem szeretem a társaságot. Kényelmetlenül érint, ha valaki így lát.

A férfi engedelmesen bólintott, de látni lehetett rajta, hogy nem ért egyet Úrnőjével. Éppen távozni készült, amikor Ain megállította.

− Ahmed! − a férfi kíváncsian megfordult, szolgálatra készen, hűséges kiskutyaként várakozott, parancsra várva. − Démoni aktivitást érzékeltem a környéken. Nézzetek körül, nehogy baj legyen belőle.

Ahmed meghajolt, majd tőrét megragadva eltűnt a sátrak között.

Ain a katonáihoz lépett, akik a tűz köré gyűlve melegedtek. A lány szótlanul letelepedett az egyik farönkre. Próbált felmelegedni, kiűzni a testéből a táplálkozás okozta jeges fájdalmat. A tetoválásinda jóllakott macskaként dorombolt a karján.

Még kislány volt, amikor megszerezte különleges képességét. Azóta sem tudta eldönteni, hogy áldásként vagy átokként tekintsen rá. Az erő önálló lényként élt benne, vérre szomjazva kínozta őt és lassan teljesen elemésztette. Népe istenként tekintett rá, ugyanis a sötét erő több száz év után először jelentkezett az Árnylelkek uralkodói között.

Apja képtelen volt elfogadni az ősi lelkek akaratát, lánya feltörekvését és a nép követelését. Fiatal volt még, ereje teljében lévő férfi, aki nem szándékozott lemondani uralkodói státuszáról egy kamaszlány miatt. Ain kénytelen volt megölni őt és elfoglalni a helyét a Tanácsban és a népe fölött. Az erő, amely irányította, nem hagyta nyugodni, addig égette és marcangolta belülről, amíg nem cselekedett.

Apja feje a porba hullt, lelkének egy részét pedig magába szippantotta a szem, mely ősi lelkek erejéből táplálkozott. Több ezer évnyi emlék kavarodott a lány fejében, néha az őrület határára sodorva Aint. Ősi démonvadászok voltak, kik megtisztították Föld Anya testét a mocskos kórságtól. A két világ közötti egyensúlyért voltak felelősek, nem engedhették, hogy akár egyetlen démoni lény is hosszabb ideig tartózkodjon a Földön.

Apja uralkodásának az idején egy hiba csúszott a rendszerbe, a sötét erő is akkortájt jelentkezett a lánynál.  Egy démoni teremtmény szabadon garázdálkodott és képtelenek voltak visszatoloncolni a saját világába.

Nem olyan régen az erő felbőszült, szinte lenyúzta Ain bőrét. A lény a közelében tartózkodott, megtámadta és a földre döntötte a lányt. Azóta nem nyughatott, ősei lelke bosszúra szomjazott, szinte felégette belülről.

Tudta, a zsigereiben érezte, hogy a kastélyban látott vörös hajú lány a kulcs. A démoni lény mellette bukkant fel először és az élete árán védte. Ez most más volt, mint eddig. A erő, a sötét ködszerű lény erősebbnek bizonyult, mint az Árnylelkek ereje. A szem szinte megbénult a közelében.

Meg kellett keresnie a lányt és végeznie vele.

A sátortábor hirtelen bolydult fel. Éles sikolyok és harci kiáltások töltötték be a tisztást. Ain, kezébe kaparintotta a Szent tőrt, melyet boszorkánymesterek vére erősített, majd kifutott a felfordulás helyszínére.

Fekete köd telepedett a tisztásra, katonák halálsikolya verődött vissza a fákról. Az erő előbb szárazra szívta az embereket, majd szétaszalódott testüket könnyedén a tűzre vetette. Ain vaktában az alaktalan lénybe döfte a tőrt, aki erejét vesztve lassan emberi formát öltött.  

Idősödő férfi arc bontakozott ki a ködből, őszülő haját szoros copfba fogva. Tekintete tüzes volt és emésztő. A lány nem engedte, hogy hatalmába kerítse a lény hipnotikus tekintete, kezét meglendítve vetődött a démon felé. Az indák korbácsszerűen kicsaptak, majd a férfi köré csavarodtak. A szem pupillája kitágult, az ősi erő lecsapott. Először a démon karját tépte le, a spriccelő vért, hálás kutyaként nyaldosta a földről. A következő támadási pont a férfi gyomra volt, a démonok ugyanis ide gyűjtik a táplálkozásukból − emberi testrészekből − származó energiát. Az inda könnyedén kitépte a hasi részt, a belek és a félig megemésztett hús- és csontdarabok a földre zúdultak. Ain a magasba ugrott, tőre ismét lecsapni készült. Az őszülő fej a porba hullt, eltorzult arcvonásai továbbra is megőrződtek a csonka testrészen.  

A lány elgyengülten összerogyott, a szem pedig elégedetten villogott. Ain érezte, hogy az erő kezd túlnőni rajta, az életét szipolyozva lassan elemészti őt.

Pontot kell tennie az ügy végére és kijavítania apja hibáját. A démonnak el kell pusztulnia és akkor talán az erő is távozik.