Kísérteties éjszaka IV.

Aisa remegve ült Jordana ágyán, tekintete rémült volt és kábult. Sokként érte a démon felbukkanása, nem tett semmit, hogy védekezzen ellene. Mike, tenyerébe hajtott fejjel ült a földön, mellkasa ki-be süllyedt, zaklatott volt, a szégyen apró vörös foltokat varázsolt a bőrére. Janice a fiú mellé kúszott, óvatosan a teste köré fonta a kezét, majd magához húzta.
- Annyira sajnálom – lehelte gyengén, monotonan ismételve a két szót. A lány próbálta csitítgatni, megnyugtatni vadul kalapáló szívverését.
- Nem a te hibád. Becsapott téged, a bizalmadba férkőzött, majd elárult. Bármelyikünk bedőlt volna neki.
- De te tudtad, hogy nem bízhatunk benne. Hallgatnom kellett volna rád.
- Mi történt itt? – szólalt meg egy kábult hang a háttérből.
Jordana döbbent tekintettel méregette a szoba romjait, véres kezét. A haja vörösen tapadt hófehér porcelánbőréhez, tekintete homályos volt, látszott rajta, hogy még nincsen teljesen magánál.
- A revans, ami egy kicsit rosszul sült el – válaszolt Janice gúnyos mosollyal a szája szegletében. Haja csapzottan omlott a vállára, arcát horzsolások borították, minden porcikája tompán lüktetett az eséstől.
- Megmentetted az életemet – rebegte hitetlenkedve – Megölted a démont.
- Csak visszaküldtem oda, ahova való – rázta a fejét a lány, elkerekedett és elborzadt szemekkel méregetve a vérző fejű Jordanát. Most neki ne álljon hálálkodni neki, mert akkor sikítva rohan ki a szobából. Nagyon beüthette a fejét…
Savanyú arckifejezéssel, fáradtan megvakarta a fejét, miközben Mike a karjaiban pihegett. Az ajtó hirtelen kivágódott, majd egy áttetsző alak lebegett be a szobába. Hófehér ruhája rásimult kecses testére, kiemelve széles csípőjét és kerek melleit. Szőke haja loknikba rendezve omlott a vállára, tekintete rémülten vibrált. A Fehérruhás Lady volt a feldúlt látogató.
- Elkéstem? – hangja kétségbeesetten remegett a sötét szobában, teste megfeszült az erőlködéstől.
- Honnan? – nézett rá megütközve Janice.
- Asmodeus. Hova tűnt? – kérdezte gyanakodva, felmérve a szoba romjait.
- Visszament oda, ahonnan jött. De maga honnan tudja…?
- Az nem fontos – legyintett a szellemkisasszony dühösen, majd megkönnyebbülten elhagyta a szobát.
Mike elhúzódott a lánytól, döbbent tekintete követte a szellem útját.
- Ennek sincs ki mind a négy kereke – jegyezte meg a fiú, megrázva a fejét.
Hedwig a szoba sarkában ült, tekintete zavarodott volt és fáradt. Janice felkelt Mike mellől, majd a lányhoz lépett. Óvatosan felsegítette a földről, majd intette barátainak, hogy hagyják el a szobát. Itt az ideje végre nyugovóra térni. Jordana még percekig figyelte elhalványuló alakjukat, ahogy elnyeli a folyosó sötétje, majd ájultan zuhant az ágyára, hogy egy pillanat alatt elnyomja az álom. Aisa reszketve kuporodott a baldachin ölelésében, szemei dühösen vibráltak, a vörös köd port kavarva hullámzott a tekintetében. A sokk borzalmas dolgokra képes. Az emberben megöl valamit, hogy egy kegyetlen dolgot felélesszen benne.

Janice barátnőjét támogatva csoszogott a folyosón, mellette Mike és Lee lépkedett erőtlenül. A fáklyák halvány, pislákoló fénye világította be győztes seregük útját, a négy barát fáradtan hunyorgott a félhomályban. Amikor megérkeztek a szobájukba, Hedwig az ágyára roskadt, összekuporodott a takaró tetején, majd remegni kezdett. Testét rázta a hideg, fogai összekoccantak a meleg, fülledt idő ellenére is. Kövér verejtékcsepp indult útjára a lány arcáról, majd megszaporodva záporoztak végig a halványbarna bőrön, hogy eláztassák a testét.
Janice, Hedwig mellé lépett, hűvös kezei a lány homlokára simultak, majd rémülten elkapta róla. Ijesztően forró volt, a láz álnokul megizzasztotta Hedwig testét, magzatpózba kényszerítette a szenvedő lányt.
- Hozzatok jeget és vizes rongyokat – adta ki az utasítást a két fiúnak, akik aggódó arccal toporzékoltak az ágy mellett.
- Nem lesz semmi baj – suttogta a lány fülébe Janice, vékony ujjaival babusgatva az arcát.
Nem kellett sok idő és a két fiú is megjelent az ajtóban, egész testükön vizes rongyokkal, mindkét kezükben jókora zacskó jéggel. Janice intett, hogy lépjenek közelebb, majd óvatosan a lány nyaka, csuklója és bokája köré tekerte a nedves anyagokat. Hedwig remegve tűrte az ápolást, miközben apró sikolyok hagyták el cserepesre száradt ajkait.
Janice a homlokára is simított egy rongyot, majd könnyes szemmel barátnőjéhez fordult.
- Próbálj meg aludni, meglátod reggelre jobb lesz.
- Nyugodtan menjetek ti is aludni – szólalt meg egy hang a hátuk mögül – Majd én vigyázok rá.
Mike állt az ágy mellett, elszánt tekintettel figyelve Hedwig reszkető alakját.
- Neked is szükséged van a pihenésre – rázta meg a fejét Janice.
- Nem lennék képes a mai nap után akár egy szemhunyásnyit is aludni.
- Most még elnézem, de nem hibáztathatod magadat egész életedben – dorgálta szúrós tekintettel legjobb barátját, de azért engedelmeskedett.
Mike Hedwig ágyának szélére telepedett, két kezébe vette a lány kecses kezét, majd simogatni kezdte. Janice kábultan terült el az ágyán, a démon elleni küzdelem minden energiáját leszívta. Rongybabaként hevert a selymek ölelésében, a világ táncra perdült körülötte, minden zavaros volt és vibráló. Hedwig forró teste ontotta a hőt, a jeges hideg és a tüzes láva elegye elviselhetetlenül hömpölygött a levegőben. A lány félálomban fetrengett az ágyon, ajkait halk nyöszörgés hagyta el. Mike mellette ült, hűvös kezeivel simogatta az arcát.
Az álom Janice mellé settenkedett, jeges karmaival a testébe vájt, majd szemére szórva porát, a lány ájultan zuhant a karjaiba, hogy csodás meséi főszereplője legyen.

Másnap reggel fáradtan ébredt, minden porcikája tompán lüktetett. Felkelt az ágyból, majd kiment a fürdőszobába. Figyelmetlenül ránehezedett a törött lábára, ami csodával határos módon nem fájt, könnyedén viselte a lány súlyát. Ezen annyira meglepődött, hogy leült a legközelebbi ágyra, Lee-ére, ahol a fiú ezekben a pillanatokban kezdett ébredezni, majd feszegetni kezdte a masszív anyagot. Barátja laposakat pislogva felült, Janice-re vetette csodálkozó tekintetét és megszólalt.
- Te meg mit csinálsz? – kérdezte érdeklődve, hosszú szempilláit rebegtetve.
- Valamit meg akarok nézni. Segíts! – hangzott a türelmetlen parancs a lány szájából.
Lee kelletlenül kikászálódott az ágyból, majd a fürdőszobába ment. Hamarosan megjelent egy metszőollóval, aminek látványára Janice-nak azonnal elakadt a szava. A fiú leült mellé az ágyba, majd nekiesett a gipsznek. Egy óra kitartó nyirbálásnak meg is lett az eredménye, a fehér anyag a földre zuhant, Janice lába pedig épen és egészségesen fehérlett a nap sugarainak keresztüzében.
Lee döbbenten figyelte a lányt, nem akart hinni a szemének, hiszen alig két héttel a baleset után Janice könnyedén használja a lábát, minden mozdulata kecses és légies. Mintha mi sem történt volna. Vagy mégis?