Kísérteties éjszaka III.

Janice remegve hagyta el a szobát, zaklatott volt és dühös, az egyedül ember, aki az anyjáról beszél, szintén titkolózik. Most már borzalmasan kíváncsi volt a hatalmas titokra, vörös szemének eredetére és a különös látogatóra. Tudta, hogy minden összefügg, az árnylelkek, az anyja és Morgana éjszakai felbukkanása.
„És Morgana pont téged küldött?” - visszhangzott a fejében a kísértet mondata. Ez volt az, amire ő is kíváncsi lett volna. Meglepően gyorsan visszataláltak a szobájukhoz, ahol összefutottak Jordanával és Aisával. Ahogy meglátták a felbukkanó négy alakot, összemosolyogtak, majd elhagyták a terepet.
Janice Mike-ra nézett, keze a kilincsre fonódott, gyanakodva benyitott a szobába. Erősen fémes illatt csapta meg az orrát, a szag mellbe vágta, megtántorodott, a fiúnak kellett a segítségére sietnie, nehogy elájuljon. Döbbenten beljebb lépett, tekintete elborzadtan méregette az ágyakat beborító sötétvörös vért. Egy marha feje hevert a kandalló piszkavasára feltűzve. Gusztustalan tréfa volt a két lánytól, a fekete mágia keserűen édes illata lengte be a szobát, a vér beitta magát a finom selyembe.
Hedwig a telefonhoz lépett, majd sűrű bocsánatkérések közepette négy új ágyneműt és egy hatalmas szemeteszsákot rendelt.
A takarítónő gyanakodva nyújtotta át a kért tárgyakat, tekintetével próbálta felmérni a terepet, de a négy fiatal eltakarta előle a kilátást. A marhafejet bedobták a szemeteszsákba, a használt ágyneműket pedig a folyosó végén álló szennyesládába hajították.
Miután végeztek dühösen elnyújtóztak a friss ágyneműn, Janice a plafonra meredve gondolkodni próbált.
- Ez egy ízléstelen poén volt. Valamivel viszonozni kellene a kedves ajándékot – szólalt meg kisvártatva, Lee-re sandítva.
A fiú elgondolkodva maga elé meredt, erősen törte a fejét a revanson. Hedwig bebandzsított a koncentrációtól, Janice nem bírta ki nevetés nélkül a furcsa grimaszt látva. Arcát a párnába temette, három barátja döbbent tekintetétől kísérve röhögött, amikor felhorkant, Hedwig is csatlakozott a fáradt nevetéshez. Lee és Mike nem értettek semmit, némán várták, hogy a két lány abbahagyja.
- Van valami ötletetek? – kérdezte Janice pár perccel később.
Lee megvonta a vállát, Mike pedig elgondolkodva masszírozta az állát.
- Nekem van egy, de lehet, hogy nektek nem fog tetszeni – meg sem várva a válaszukat leült a földre, ujjaival láthatatlan kört írt le a padlóra, behunyt szemmel némán mormolt.
Janice gyanakodva közelebb lépett, kezdte sejteni mire megy ki a játék és nagyon nem tetszett neki. Ilyen áron nem.
Hamarosan egy alak kezdett kibontakozni a körben, szakadt csuklyája vadul lobogott körülötte. Bőre forradásos volt, sötéten kavargó szemei mélyen ültek sápadt arcában. Fekete haja zsírosan tapadt a bőrére, bakancsát kifűzve viselte. Ahogy teljesen láthatóvá vált, meghajolt Mike előtt, egész lénye tiszteletet sugárzott. Amikor a földön ülő fiúra nézett, szemében felismerés csillant, szája mosolyra görbült, megvillantva sárga, rothadó fogait.
- Te vagy az Mike? Azt hittem valaki más keres, hogy teljesítsem kapzsi és rosszindulatú kívánságait.
Janice gyanakodva méregette a démoni alakot, aki megérezte a lány testéből áradó bizalmatlanságot, majd megfordult.
- Na persze. Mintha csak kényszerből cselekedne. Olvass a sorok között Mike, nem veheted be a szövegét. Nincs olyan, hogy jó démon, a vérükben van a gonoszság.
- Ki ez a lány Mike? Nem tetszik nekem.
- Viszont – vágott vissza Janice, vörös szemei elszántan izzottak.
- Ő itt Janice. Nem kell vele foglalkozni, születésétől fogva bizalmatlan.
A démon elgondolkodva mérgette a lányt, tekintete döbbent volt és kíváncsi.
- Janice Bloom? Érdekes, hogy pont ő bizalmatlan velem szemben.
A lány elszántan előrébb lépett, tekintete vágott.
- Ezt meg, hogy érted? – kérdezte dühösen, kezdett elege lenni a rébuszokból.
- Most már érdekesnek találsz? Miért hinnél egy magamfajta démoni lénynek? – hangja provokáló volt és ez borzalmasan dühítette a lányt.
- Nem is vagyok kíváncsi a hazugságaidra – füllentette Janice, miközben próbálta állni a lény tekintetét.
- Anyád hogy van? Mennyire bírja az itteni klímát?
- Mire célozgatsz, démon? Talán tudsz valamit? – egész testében remegett a kíváncsiságtól.
- Ne hallgass rá Janice – nevetett Mike, megunva a szócsatát – Asmodeus szeret viccelődni.
- Te egy izeddel barátkozol? Tudod mit tettek régen. Egyáltalán nem megbízhatóak – nézett barátjára elszörnyedve a lány.
Lee és Hedwig szerényen meghúzódtak a háttérben, nem szerettek volna belefolyni a kialakult parázsló vitába.
- Ha valami mondanivalód van nekem, akkor közöld, de nem vagyok kíváncsi a kisded játékaidra – szólalt meg lekezelően Janice, ezzel lezártnak tekintve a kialakult szóváltást.
- Ti idézetek meg, nem pedig fordítva – vonta meg a vállát Asmodeus, kérdő tekintetét Mike-ra vetve.
- Szeretnénk a segítségedet kérni egy tréfához. Két lányra kellene ráijeszteni – magyarázkodott a fiú, visszatérve az eredeti tervhez.
- Ha ez a kívánságod. Felőlem mehetünk.
Janice duzzogva követte a démont, aki lebegve haladt a folyosón Mike mellett. A falakon fáklyák égtek, megvilágítva a rideg köveket, az öt alak útját a bosszú felé. A lány végig Asmodeus-on tartotta a szemét, volt egy olyan érzése, hogy a démon készül valamire. Érezte a körülötte vibráló erő ízét, ami megtelt türelmetlenséggel és visszafojtott boldogsággal. Asmodeus élvezte a ijesztgetést, imádta az orrában érezni a verejték illatát, a félelem ízét.
Hamarosan egy elegáns folyosószakaszra értek, Jordana szobája a végén helyezkedett el. Mike csendre intett mindenkit, majd óvatosan benyitott a szobába. A két lány már aludt, halk, egyenletes szuszogásuk betöltötte a helységet. A kék falak túl voltak cicomázva, két fából faragott ágy állt az ablak mellett. A szoba közepén egy kandalló foglalt helyet, előtte két puha karosszékkel.
Asmodeus intett a négy fiatalnak, hogy bújjanak el, ők pedig engedelmeskedtek. Hedwig és Lee a nehéz függöny mögé bújtak, Mike bepréselte magát a szekrénybe, Janice a kandalló mögé lopakodott. A lány végig szemmel akarta tartani a démont, hogyha valami történne, közbe tudja vetni magát.
Jordana mocorogni kezdett az ágyban, Aisa felkönyökölt, hunyorogva próbálta felmérni a szobát. Asmodeus láthatatlanná válva átsuhant a kandallón, eloltva a vadul lobogó narancssárga lángokat.
Aisa rémülten kipattant az ágyból, átfutott Jordanához, majd vadul rázni kezdte az alvó lányt.
- Ébredj Dana! Valaki van a szobában!
Jordana felült az ágyban, laposakat pislogva próbálta felfogni Aisa szavait. Az éjszaka ellenére a lány most is tökéletes volt. Barbie-baba arcán egyetlen hiba sem volt, haja egyenesen, egyetlen gubanc nélkül omlott a vállára. Asmodeus nem tétlenkedett tovább, meglengette a függönyöket, majd Aisa megüresedett ágyához suhant, bebújt a takaró alá, miközben idegtépő hangot hallatott.
- Janice, fejezd be! Ez egyáltalán nem vicces! – sikította Jordana teljesen kikelve magából.
Asmodeus előbújt a takaró alól, majd megvillantotta csúf pofáját. Hűvös fuvallat söpört végig a szobán, a hold óvatosan belopakodott, megvilágítva a két rémült ábrázatot. Jordana sápadtan, partra vetett halként tátogott, Aisa mellette megállíthatatlanul sikított. Asmodeus a lábánál fogva felemelte Haroldot, aki kétségbeesetten próbált szabadulni a szorításból. Aisa meg sem mozdult, ami nem volt jellemző a lányra. Mindig bátor volt, soha nem adott fel semmit. Ez a mostani Aisa azonban gyáva volt és hisztérikus.
Jordana próbált szabadulni a szorításból, ujjait halvány fény fonta körbe, hogy átáramoljon a démonra, aki ijedten elengedte a lányt. Jordana a földre esett, fejét beverte az ágy szélébe, majd elájult. Vékony vérpatak indult útjára a lány fejéből, egészen a padlóig, hogy ott gyülekezni kezdjen.
Itt betelt a pohár, Janice dühösen előlépett a kandalló mögül, hogy leállítsa a veszélyes játékot. Arra kérték a démont, hogy ijesszen rá a két lányra, nem arra, hogy ölje meg őket. Asmodeus figyelme Janice-ra tévedt, szája gonosz mosolyra húzódott.
- Tudtam, hogy téged nem verhetlek át – sziszegte a lány szemébe, aki elszántan meredt a démonra, a félelem legkisebb szikrája nélkül.
- Én pedig tudtam, hogy nem bízhatok benned – vágott vissza Janice, miközben izzott a tekintete.
- A fajtánk ösztönösen megérzi a másikat – folytatta zavartalanul a démon elmerengve – A szemed az, ami nagyon különös. Nem érzed? Nem tudsz olvasni a sorok között?
A függöny meglebbent, Hedwig, Lee támogatásával előbicegett, Mike döbbenten hagyta el a szekrényt. Asmodeus rájuk nézett, majd őrült kacajban tört ki.
- Naivak vagytok és borzalmasan tapasztalatlanok. Nem bízhattok meg egy démonban, ezt a kis barátnőtök jól látta.
Mike közelebb lépett a démonhoz, kétkedő tekintettel méregette a félelmetes alakot.
- De hát én azt hittem, hogy mi barátok vagyunk. Mindent elmondtam neked, minden gondomat, minden titkomat és te ezt viszonoztad.
- Értékes információkkal szolgáltál ez igaz. Túlságosan kinyíltál előttem és én ezt most ki is használom. Köszönöm – hangja gúnyos volt, válla rázkódott a nevetéstől.
Janice-t elöntötte a düh, forró lávafolyamként égette a bőrét. Nem hagyhatta, hogy gúnyt űzzenek a legjobb barátjából. Felelőtlenül a démonnak rontott, aki meglepődötten figyelte a lány közeledő alakját, majd megragadta és a falhoz vágta. Janice nagyot koppant a köveken, háta megroppant, éles fájdalom hasított minden idegszálába. Mike keze felizzott, majd Asmodeus felé lökte a forróságot. A démon könnyedén hárította a támadást. Janice remegő lábakkal tápászkodott fel a földről, kezét felemelve Asmodeus felé közeledett. A démon azonban megelőzte, a lány testén erős áram futott végig, majd aléltan a földre roskadt.
Hedwig, aki eddig csendesen meghúzta magát a sarokban mormolni kezdett, miközben teste körül egyre erősebb fény gerjedt. Asmodeus ijedten hátrált, majd biztos távolból a két fiúra támadt. Lee és Mike erőtlenül rogytak a földre, miközben Hedwig küzdött egy valamirevaló varázslatért.
- Engem nem győzhettek le! – üvöltötte a démon, győzelmét ünnepelve.
Annyira el volt foglalva magával, hogy nem vette észre az időközben magához térő Janice-t. A lány, remegő végtagokkal felkönyökölt, kezeit ökölbe szorította, behunyt szemmel kántálni kezdett. Mikor végzett, kitárta zárt ujjait, majd a nagyvilágba lökte a felgyülemlett energiát.

Éjnek sötét lénye, gonosz fény!
Terved meghiúsítom, és ez legyen így!
Uram és Úrnőm!
Segítsetek, hogy e gonosz teremtmény,
ne árthasson már!
Tüntessétek el!
Tüntessétek el!
Nyelje el őt az éjszaka sötétje!

Mire Asmodeus rájött, hogy Janice a szavak erejét használja, már késő volt. Még egy utolsó fájdalmas sikoly hagyta el csúf ajkait, majd köddé vált, hogy visszaolvadjon a démoni világba. A lány fáradtan roskadt le a földre, kapkodva vette a levegőt, ajkai kiszáradtak, a vér lassan, komótosan szivárgott a fogai közül. Elharapta a nyelvét és a szája is felrepedt. Örülhet, hogy ennyivel megúszta.