Az őrület ára (1.)

     " – Mike, megtennéd, hogy feljebb húzod a nadrágod? – kérdezte keserű mosollyal az arcán.

– Igenis, uram! – pattant fel a fiú, merev vigyázzállásba vágva magát, kezével tisztelegve a férfi felé.

Mr. Bloom lemondóan legyintett egyet, úgy tűnt kezdi belátni a póló szövegének igazságát, majd belépett a házba, eltűnt a fiatalok szeme elől. Janice nevetve visszahúzta a járdaszegélyre Mike-ot, aki végre felhőtlen mosollyal az ajka szegletében engedelmeskedett a lány akaratának.

– Ne bohóckodj, ezzel csak felhúzod.

Cinkosan egymásra vigyorogtak, Janice, barátja karjaiba fúrta magát. Ilyenkor minden gondja hirtelen elpárolgott, minden sokkal tisztábbá és átláthatóbbá vált. Ezért volt Mike a legjobb barátja már gyerekkora óta. Hedwig és a többiek mind csak mögötte álltak a sorban. Hiába volt Mike fiú és hiába mondta mindenki, hogy fiú-lány barátság nem létezik, Janice mégis érezte, hogy nincs igazuk. Nem voltak szerelmesek egymásba, soha nem fordult meg a fejükben, hogy nekik járniuk kellene. Barátok voltak és pont. Sokszor a fülébe jutott az a pletyka, hogy ők ketten járnak, de annyira képtelenség volt a dolog, hogy a végén jót nevettek rajta. Hány féltékeny lány köszörülte rajta a nyelvét csak azért, mert abban a tévhitben éltek, hogy ő és Mike… Nevetséges. "