ZombiZ (2.)

A nap első sugarai bekúsztak a függöny alatt és beférkőztek a szemhéjam alá. Laposakat pislogva felültem az ágyban, tekintetemmel az óra kijelzőjét kutatva. Tíz óra múlt. Nyolc órája ájultam be az ágyba, a kimerültség egy másodperc alatt ledöntött a lábamról és magával ragadott, hogy látogatást tegyek Álomországban.

Halkan kopogtattak, én pedig kómásan kimásztam a puha takaró öleléséből. Magamra kaptam egy köntöst, majd mamuszos lábammal az ajtóhoz csoszogtam. Kikukucskáltam az apró résen és mosolyogva a zár után nyúltam. Megmentőm, a barna hajú testőr állt előttem, félénk mosollyal az arcán és két megtermett kávéval a kezében. Utat engedtem Angelinának, akik besurrant a feltáruló résen.

− Jó reggelt! – köszöntött apró csókkal, egyenesen a konyhába lépkedve.

− Jó reggelt! – viszonoztam kissé bágyadtabb hangon.

Felém nyújtotta a kávét, én pedig úgy kaptam utána, mint fuldokló a víz után. Belekortyoltam és hagytam, hogy a koffein szétáradjon az ereimben. Felemelő érzés volt.

− Mikor végeztél? – kérdeztem tőle, lágyan végigsimítva puha bőrét.

− Nemrégen. Bevásároltam és siettem hozzád. Régen láttalak – nézett rám dorgálóan, ajkaival a nyakamat borzolva.

Kirázott a hideg. Minden idegszálam égnek állt, az alhasam összerándult a vágytól. Óvatosan az asztalra helyeztem a kávémat, majd magamhoz húztam és csókot leheltem a telt ajkakra. Éreztem, hogy összerándul az érintésemtől, majd puha nyelvével ízlelgetni kezdte az enyémet. Ledobtam a köntösömet, miközben ujjaimmal egyenként fejtettem le róla a ruhadarabokat. Nem volt helye a felesleges szavaknak, minden porcikámban kívántam, bőrömön éreztem vágyának perzselését. 

Mellei kibuggyantak a melltartó fogságából, bőre érintése a sajátomon, idegtépő volt. Hamar kihámoztuk egymást a ruháinkból, majd az ágyra feküdtünk, hogy ott folytassuk a csókcsatát. Elvesztem az ölelésében, ujjaim dús hajába mélyedtek. A takaró hamarosan a parkettán landolt, én pedig habzsoltam az élvezeteket. Az apró csókok, puha nyelvének az érintése hirtelen öntött el, amíg lassan meg nem teltem, ajkaimon kicsurrant egy apró sikoly. Testem hullámzott, izmaim elernyedtek, arcomat kisimította az élvezet.

Hosszú percekig pihegtem a karjaiban, majd amikor visszarántottam a szellememet a testembe és a látásomat is visszakaptam, sikerült megtalálnom a hangomat is.

− Ez csodálatos volt – lihegtem ujjaimmal cirógatva a bőrét.  

Mosolyogva a nyakamhoz bújt, majd fáradtan átölelt.

− Te vagy a csodálatos – suttogta a fülembe.

Az álom mindkettőnket elragadott, a húzós munkabeosztás és az erőltetett munkaidő káros hatással volt az egészségünkre és az alvási szokásainkra. Már a második csodálatos évünket töltöttük egymással, amikor tehettük együtt feküdtünk és együtt keltünk. A munkahelyünkön azonban senki nem sejthetett semmit. Az intézeten belül tilos volt az ismerkedés és a randizgatás. A saját nemhez való vonzódás pedig minden embernél kiverte volna a biztosítékot.

Közelebb fészkeltem magamat hozzá, szaglójáratomat átjárta az illata, a vanília és a méz kellemes elegye. Az isteni illatot, azonban elnyomta valami kesernyés, valami fémes. A vér illata. Két elvakult tekintet, két vértől mocskos száj és áll. A férfi és a hajdani asszisztens arca az agyamba égett, képtelen voltam szabadulni az érzéstől, hogy az igazgatóság csúnyán átvert.

Élet a halál után? Lehetséges. De funkciók nélkül és érzelmek hiányában csak üres porhüvelyek vagyunk. És kezdett az az érzésem lenni, hogy pont ezeket a lelketlen és agresszív lényeket kellett előállítanom a kormány számára.

Úgy döntöttem, hogy pontot teszek az ügy végére.

3.

Visszamerültem az álmaimba, majd puha ölére hajtottam a fejem és átadtam magam a meséinek. Megjelent előttem Angelina hófehér bőre, vörösre mázolt telt ajka és a bogárnyi nagyságú kék szeme. Ujjaimmal óvatosan végigsimítottam a bőrét, fedetlen kebleit és lapos hasát. Ágyékát egy vékony lepel takarta, amin a nap közbenjárásával átsejlettek izmos és kecses lábai. Tökéletes volt és hozzám tartozott.

Emlékszem a napra, amikor megismerkedtünk. Frissen diplomázott laboránsként kezdtem az intézetben, nem ismertem senkit, amatőrként ügyetlenkedtem a profik között. Angelinával a portán futottam össze. Testét fekete overall takarta, az oldalára két pisztoly volt felerősítve, számomra ismeretlen oknál fogva. Szikrázóan kék tekintete az enyémbe mélyedt, aminek következtében rögtön elöntött a forróság. Akkor még nem tudtam, hogy ő is hasonlóan érzett.

Egyre gyakrabban futottunk össze az ebédlőben és a laboromban is látogatásokat tett különböző ürügyek mögé bújva. Sokat beszélgettünk, nevetgéltünk, munka után beültünk kávézni, majd áthívtam magamhoz filmet nézni. Az elején még feszengve ültünk egymás mellett, majd Angelina hozzám hajolt, és egy apró csókot lehelt a számra. Zavartan pislogtam rá, majd viszonoztam a kedvességét.

Azóta eltelt két év és egy harmonikus párkapcsolat résztvevői vagyunk. Parázs vitáink ritkán vannak és akkor is hamar kibékülünk. Hirtelen éles csengés hasított a rózsaszín felhők világába. Felriadtam és koncentrálni próbáltam. Az éjjeliszekrényen heverő telefonom vadul rezgett, álmosan utána kaptam, majd beleszóltam.

− Igen?

− Jó napot Miss Mikhailov! – csendült fel egy férfi hang a vonal másik oldalán − Remélem nem zavarom.

− Megtudhatnám kivel beszélek? – tettem fel a kérdést fáradtan.

− Andrzej Szothowski vagyok, az alelnök.

Hirtelen felültem az ágyban, elkerekedett szemekkel, kapkodva beszélni kezdtem.

− Elnézését kérem uram, miben segíthetek?

− Ha megkérhetem be tudna fáradni a laborba? Nagyon fontos lenne.

Még mielőtt válaszolhattam volna, letette a telefont. Értetlenül bámultam magam elé, az idegesítő sípolás a fülemben dübörgött.