Iskola a szigeten (1. )

A diákok szépen felsorakoztak a fedélzeten, ahogy Miss Cavendish meghagyta nekik. A tengerbe dobás esélye mindenkit türelmes emberré varázsolt. Janice megragadta két méretes bőröndjét, majd Hedwiget támogatva beállt a sorba. A fiúk a saját csomagjaikon kívül még a sérült lányét is cipelték, ezért nem tudtak segíteni barátnőjüknek.

A hajó lassan befutott a kikötőbe, a négy barátnak pedig elakadt a szava. Ódon kastély magasodott a távolban, falaira zöldellő borostyán kapaszkodott fel, ablakai a nap fényét visszaverve meredtek a nagyvilágba. A gólyák még soha nem jártak a szigeten, az előkészítő helyszíne minden kerületben máshol volt. Előttük vakító zöld volt a táj, a tenger szikrázóan kék színe egybeolvadt az élénk színekkel. A partot magas sziklafalak uralták, ellenállva a hullámok támadásainak. A fák zöldellő foltokban fedték a hegyeket, a partról keskeny ösvény vezetett a kastélyhoz.

Lassan szállingóztak a diákok a fedélzetről, elkerekedett szemekkel vizsgálva az eléjük táruló látványt. Lágy szél cirógatta a fák dús lombkoronáit, a napfény szikrázóan zöldé tette a tájat. A népes csoport elindult az ösvényen felfelé, miközben nehéz csomagjaikat a hajó mellett hagyták. A kastély méltóságteljes alakja lassan bontakozott ki a láthatáron, hatalmas tornyai az égbe vesztek. A kapu nyitva várta az új diákokat, néhány felnőtt férfi állt mellettük, kezeikkel a nehéz vasakat tartva.

Az iskola udvarán padok hevertek elszórtan, előtte egy nagyobb tó feküdt, miközben felszínén csillámként hevertek a nap sugarai. A kastély előtt négy nagy kupacba gyűltek a tanulók, míg a gólyákat a tó mellé állították egy sorba. Az igazgatónő, Aurora Lichteinstein ősz haja göndörödve hullott a vállára, arcára mély ráncokat szabdalt az idő. Csinos kosztümöt viselt, kezében pedig egy köteg papírt szorongatott.

Mikor már mindenki elrendeződött, közelebb lépett a mikrofonhoz és köszöntötte a diákokat.

− Üdvözlök minden új és minden régi tanulót! Ismét eljött a tanév első napja, ami azt jelenti, hogy véget ért a semmittevés időszaka. A tanári kar nyara leginkább azzal telt, hogy értékeltük az új diákok dolgozatait, hogy beoszthassuk őket a legmegfelelőbb kovenbe. Gondolom mindannyian éhesek vagytok, ezért nem is húzom sokáig a beszédemet. Még mielőtt felolvasom a neveket, ismertetek néhány alap szabályt, amit minden tanulónak kötelessége betartani. Először is, reggeli hét órakor, az első tanóra kezdete pedig fél kilenckor van. Ebéd délben, vacsora pedig hatkor. A könyvtárunk a legnagyobbak közé tartozik, bátran látogassátok, de tilos megrongálni a tulajdonunkat és hangoskodni a termekben. Lámpaoltás este tízkor, innentől már mindenki magánügye, hogy mikor alszik el. Viszont nem tűrjük a fáradt diákokat az órákon. Este tíz után már mindenkinek tilos elhagynia a szobáját, ha ezt valaki megszegi komoly büntetésre számíthat. Az tanórák szabályzatait, majd a tanáraik ismertetik. Most pedig kezdődjön a beosztás.

A diákok izgatottan fészkelődni kezdtek, köztük a négy barát is. Megszorították egymás kezét, behunyt szemmel feszülten várták a kovenjük nevét. Teljesen mindegy volt számukra, hogy melyikbe osztják be őket, egy volt a lényeg; egy csoportba kerüljenek. A sor végén Alex Janice-re kacsintott, szája némán formálta a szavakat.

− Remélem egy kovenbe kerülünk.

Janice mosolyogva bólintott, majd teljes figyelmét az igazgatónőre fordította.

− Henrietta Almer, Víz koven − kezdte meg a lista felolvasását a nő, mire egy szőke hajú, vakítóan kék szemű lány lépett ki a sorból. A fiúk lélegzetvisszafojtva figyelték légies, könnyed lépteit, kecses mozgását, ragyogó mosolyát.

Janice nem csodálta, hogy a lány a Víz kovenjébe került. Akik itt végeztek, leginkább az igézések területén helyezkedtek el. A lánynak pedig ránézésre sem lesz problémája a lenyűgözéssel.

− Richard Almon, Föld. Thomas Aylward, Föld. Alex Bell, Levegő.

A fiú feszülten várta a következő név beosztását, nyakán kidudorodott egy ér a koncentrációtól. Janice nem értette miért ilyen fontos a fiúnak az, hogy egy csoportba kerüljenek, ugyanis bármikor találkozhattak az iskolában.

− Janice Bloom, Tűz.

Bow man elkeseredetten legyintett, a lány viszont örült a választásnak. Mindig is jobban érdekelték a szellem és démon idézések, mint a csillagászat vagy a gyógyítás tudománya.

A nevek suhantak, Janice nem is figyelt rájuk, csak az ismerős nevekre kapta fel a fejét.

− Lee Cambell, Tűz… Jordana Harold, Víz… Aisa Francesca Manco, Levegő… Hedwig Wood, Tűz. Utolsó névként pedig Mike Yong, Tűz.

Janice örült, mert a barátai mind a Tűz kovenbe kerültek. Mivel az érdeklődésük hasonló volt, ráadásul együtt készültek a vizsgákra, remélték, hogy egy csoportba kerülnek. Bár a pszichológiai teszt eredményeit nem láthatták előre.

− Mivel végeztünk a beosztással, azt javaslom vonuljanak be az ebédlőbe és fogyasszák el az ebédjüket. Miután végeztek sorakozzanak fel a terem előtt és csoportonként helyezkedjenek el a kijelölt mentorok előtt. Ők majd segítenek kiigazodni az iskolában és megtalálni a szobáikat.

A diákok izgatott beszélgetésbe fogtak, miközben vonultak a kastély belsejében lapuló ebédlő felé. Janice megvárta a csalódott Alexet, aki megszorította a lány kezét és apró csókot lehelt az ajkára.

− Sajnálom, hogy nem egy kovenbe kerültünk. Attól még lesznek közös óráink és a szünetekben is találkozhatunk − vigasztalta Janice a fiút.

Bow man beletörődötten bólintott, majd sodródtak a tömeggel tovább. Hedwig és a többiek bevárták a párocskát, majd beléptek az óriási kapun. Egy hatalmas előtér fogadta őket, rideg kőfalakkal és néhány ósdi képpel. A sarokban nagyobb bőrkanapék álltak, ülőhellyel szolgálva a megfáradt diákoknak. Jobbra fordultak, majd tovább haladtak egy tágas terem felé. A helységben asztalok álltak szétszórtan, ínycsiklandozó illatokkal körüllengve. Hedwig leült az egyikhez, Mike, Lee, Janice és Alex csatlakoztak hozzá. Lassan megtelt az ebédlő, néhányan félénk mosollyal az arcukon leültek melléjük, majd korgó gyomorral lapátolni kezdték az ételt.

− Kíváncsi vagyok a szobáinkra − duruzsolta izgatottan Hedwig, Janice-re sandítva − Remélem egy helyre kerülünk.

− Biztos vagyok benne − válaszolt neki a lány miután lenyelte a falatot − Ha nem is egy szobába, de a közelébe.

− Hát azt remélem, hogy a közeletekben maradunk drága hercegnőim − viccelődött Mike, mire Alex féltékenyen felhorkant.

Janice megszorította a fiú kezét, majd figyelmeztetően barátjára nézett. Mike gúnyosan visszavonulót fújt, míg Lee köhögés mögé próbálta rejteni röhögő görcsét. A két fiú pár pillanatig farkasszemet nézett egymással, mire Yong lekezelően elfordította a pillantását.

Janice sejtette, hogy a srácok nem fogják megkedvelni egymást, ezért megfogadta, hogy szétválasztja őket. Egyszer Alex-szel lesz, máskor pedig a barátaival.

Akkor még nem tudta, hogy ezt könnyebb elképzelni, mint kivitelezni.