Miután végeztek az ebéddel, Janice elköszönt Bow mantől, majd barátait követve csatlakozott az ebédlő előtt álló csoportok egyikéhez. A fiatal srác feje felett egy tüzet ábrázoló zászló lógott, így a négy barát sejtette, hogy jó helyen járnak. A mentoruk egy magas, szőke hajú srác volt, éjkék szemekkel és játékos mosollyal a szája szegletében. Egy pillanatra megakadt a tekintete Janice-en, aki zavartan hajtotta le a fejét. Minden alkalommal szembesülnie kellett azzal a ténnyel, hogy a külseje nem éppen nevezhető átlagosnak. Az emberi természet pedig olyan, hogy jól megbámulja a különc kinézetet.
− Ha már lecsillapodtak a kedélyek, akkor talán el is indulhatnánk − szólalt meg emelt hangon a fiatal srác, mire a csoport elnémult − Köszönöm. Matt McKeelnek hívnak és én leszek a mentorotok. Hozzám bármilyen problémával fordulhattok, szívesen segítek a tanulásban, a tantermek megkeresésében és egyéb óhajok-sóhajok teljesítésében. Már ha tudok. A kovenünk szobái a harmadik emeleten találhatók, évfolyam szerint beosztva. A szobák ajtaján táblák jelzik a lakóik neveit. Mosdókat a folyosó végén találtok. A negyedik emeleten vannak a Föld koven tagjai, fölötte a Víz kovené, majd legvégül a Levegőé. A felsőbb szintek néhány tanterem színhelyei, valamint ott találhatóak a padlásterek. Az alsó két szinten folynak majd az óráitok, a végleges órarendet holnap fogják kiosztani a reggelinél.
Elindultak egy lépcsőház felé, ami az ebédlő melletti apró helységből nyílt. Felcaplattak a lépcsőkön, majd amikor a harmadik emelet magasságában jártak elhagyták a helységet. Hosszú folyosó futott végig előttük, amely egy kanyarral eltűnt a szemük elől.
− Itt találhatóak a termek, amik a szobáitokat foglalják magukban. Egy teremben három szoba kapott helyet, egy közös előtérrel, ahol kényelmes kanapén és foteleken pihenhettek. Gondolom olvasni tudtok, úgyhogy innen már elboldogultok. Ha problémátok van megtaláltok a folyosó végi szobámban vagy a földszinten a 089-es teremben.
Sarkon fordult, majd elnyelte őt a folyosó. Janice, Hedwiggel karöltve keresni kezdte a nekik kirendelt szobát. Reménykedtek benne, hogyha a hajón közös kabint rendeltek ki nekik, akkor az iskolában sem fosszák meg őket ettől a kiváltságtól. A folyosó végén meg is találták a neveiket a táblácskákon, majd további négy izgatott lánnyal beléptek a lakhelyükre. Egy négycsillagos szálloda is megirigyelhette volna az eléjük táruló látványt. Rögtön a fal mellett egy kandalló állt, előtte néhány fotellel és asztallal. A sarokban szekrények magasodtak, az előtérből pedig három szoba nyílt.
Hedwiget Janice mellé sorolták be, akik rögtön igénybe is vették az ágyaikat. A szoba nem volt túl tágas. Két ágy és egy nagyobb szekrény kapott benne helyet. A csomagjaik már a szobában tornyosultak, a két lány pedig úgy döntött, hogy majd később rámolják ki azokat. Visszamentek az előtérbe, hogy megismerkedjenek szobatársaikkal. Végül is velük kell eltölteniük egy évet összezárva.
Leültek a kanapéra, mire egy barna hajú lány fordult feléjük.
− Sziasztok! Én Estelle Couteau vagyok.
Estelle mélybarna barátságos szemei szinte mosolyogtak, amikor bemutatkozott a két barátnak. Vékony, csontos arca volt, mint a legtöbb francia lánynak. Tipikus modell alkattal rendelkezett, testén divatos ruha feszült.
− Az én nevem Janice, Janice Bloom.
− Hedwig Wood − csatlakozott a bemutatkozáshoz a lány is.
A többiek is fészkelődni kezdtek, majd egy kört alkottak, hogy megismerjék a másikat. Laura Redway, egy szőke hajú, izmos lány mesélt éppen magáról, amit a többiek szájtátva hallgattak.
− Nyertem futóversenyeket, atlétikát. Ezenkívül bokszolok, röplabdázok és kézilabdázok. Focizni is szoktam az öcsémmel, de az csak hobbi. Apukám Svédországba költözött miután elvált anyukámtól és felszedett valami húszéves szilikon csodát. Anyuval Angliában élünk, de jobb is ez így. Már nem bírtam ezt a feszült családi környezetet. Érzed, hogy bármikor robbanhat a bomba. Sajnos apu magával vitte a testvéremet is, így csak nyáron találkozhatok vele.
Elszomorodva befejezte a mesélést, mire egy másik lány vágott közbe. Próbálta menteni, ami menthető. Ő is úgy gondolta, hogy az első közös napjuk ne csoportos depresszióval érjen véget.
− Engem Eileanora O’Briennek hívnak. De inkább csak Leanak hívjatok. Az kevésbé bonyolult − nevetett fel zavartan, mire Janice is elmosolyodott − Hát egy biztos, én utálok sportolni, viszont imádok festeni és rajzolni. A képességeimet szeretném kamatoztatni a művészetek terén. Nem vágyom arra, hogy szellemekkel és démonokkal társalogjak. Csak látni szeretném őket és lefesteni igaz valójukban.
Tekintetére rózsaszín köd ereszkedett, a lányok érezték, hogy egy pár merengő percre elvesztették Leát. A mellette terpeszkedő, kissé teltebb szomszéd azonban betöltötte a csendet. Fekete göndör haja volt, kissé mézsárga szemekkel.
− Niamh Flaherty-nek hívnak és Írországból jöttem – szólalt meg félénken, elvékonyodó hangon − Apámmal élek északon, sajnos anyámat nem volt szerencsém megismerni.
− Sajnálom Niamh − vágott közbe együtt érzően Estelle.
− Nem kell − rázta meg határozottan a fejét a lány − A születésem után lelépett otthonról, magára hagyta a saját gyermekét, hogy valami casino tulajdonossal enyelegjen. Apám egyedül nevelt fel, miközben egy apró szállodát irányított a hegyekben.
Janice meg tudta érteni a lány érzéseit. Neki is hasonló sorsot szánt az ég, azzal a különbséggel, hogy az ő anyja meg is őrült és senki nem tudja, hogy él-e még egyáltalán. Bár az álmai biztatóak voltak ezen a téren.
− Úristen már ennyi az idő? − sikkantott fel Estelle az órájára meredve − Vacsoraidő van lányok. Kicsit elbeszéltük az időt.
Felkeltek a fotelekből, majd elindultak a lépcsőház irányába. Többen szállingózni kezdtek a szomszédos szobákból, élénk beszélgetésbe merülve. A folyosón kisebb tömegnyomor alakult ki, Janice-ék a falhoz lapulva próbáltak kislisszolni a helyzetből.
− Hahó lányok! Várjatok már meg minket − Mike hangja hasított át a tompa zsivajon, mire a két barát megtorpant.
A fiúk sodródtak az árral, majd megragadták a lányok kezét és megvárták, amíg a folyosó elcsendesedik. Hedwig gipszelt lábát próbálta védeni, miközben az elvonuló diáksereg ügyet sem vetett rá.
− Valamikor kinézhetnénk az udvarba deszkázni egyet − szólalt meg Mike Janice-re sandítva − Kicserélem a gripet a deszkámon és holnap már kereshetünk is egy jó helyet.
Lépteik már a lépcsőkön koppantak, gondolataik kedvenc sportjuk körül forogtak. Hedwig sértődötten bicegett lefelé, látszott rajta, hogy megviseli az eltiltás.
Az ebédlő megtelt éhes diákokkal, néhányan már neki is láttak a vacsorának, míg mások helyeket kerestek az asztalok között lavírozva. Estelle integetett a távolból hevesen, a négy barát pedig csatlakozott hozzájuk. Tekintete olvadozva méregette Mike-ot, aki észre sem vette a szembetűnő rajongást. Haját dobálta, miközben elvörösödve csüngött a fiú minden szaván.
− Holnap tanítás után kinézünk a birtokra. Hallottam, hogy vannak lebetonozott részek, kosarazóknak, focistáknak és egyéb sportolóknak. Az egyiken csak gyakorolhatunk − magyarázott lelkesen Mike.
− Rendben, majd körülnézünk − bólogatott engedelmesen Janice.
− Mondd csak Mike − vágott közbe Estelle, szempilláit rebegtetve − Szeretsz sétálni az erdőben?
A fiú megrökönyödve kővé dermedt, szájában egy falat hús okozott némi fulladást.
− Hát nem éppen az én műfajom − krákogta miközben küzdött a cigány útra tért darabkával.
− Akkor kitalálok valami mást.
Estelle lelkesedését semmi nem lankasztotta, mosolya továbbra is tízkarátos fényében ragyogott. Mike rémülten pislogott Janice-re, aki elfojtott mosollyal megvonta a vállát. Viccesnek tartotta a helyzetet, mert tudta, hogy a lánynak semmi esélye barátjánál.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése