Új rész

Egy ideig a korlátnak támaszkodva figyelték a távoldó partot, majd úgy döntöttek, hogy használatba veszik a szobájukat. Viszonylag hamar megtalálták a nekik kirendelt kabinokat, majd a fiúk és a lányok szétváltak. Janice segített Hedwignek leülni az egyik közeli ágyra, majd ő is lehuppant.

A kabin elég puritán berendezésű volt. Felszereltsége két ágyból állt, középen egy kis asztallal, mellette két székkel. Mivel az út egy napig tart, nem kellett különösebb luxusban élniük. Janice hátradőlt az ágyban, karjait a feje alatt összekulcsolta, majd a plafont kezdte bámulni.

Hamarosan kopogtak, így kénytelen volt feltápászkodni és utat engedni a két fiúnak. Mike rögtön igénybe vette Janice ágyát, míg Lee, Hedwig mellett foglalt helyet. Miután a srácok kényelembe helyezték magukat és a lányoknak is szorítottak helyet, Hedwig megszólalt.

− Szerintem meg kellene vitatnunk a kastélyban történteket. Végre itt vagyunk mindannyian és Janice sem menekülhet előlünk. Ha csak ki nem veti magát a hajóból − utolsó mondatát poénnak szánta, de a lány ezt nem vette annak.

− Még mindig itt tartunk? − sóhajtott fel ehelyett unottan − Hedwig, ezt már jó párszor átbeszéltétek tudtommal. Én nem tudok semmi pluszt hozzátenni a történethez.

− Mi történt veled miután elragadott az a sötét köd? − kíváncsiskodott tovább a lány.

− Mondtam, hogy nem emlékszem semmire. Elvesztettem az eszméletemet.

Ez persze nem volt igaz. Nagyon is emlékezett arra, hogy mi történt akkor az apró pincehelységben. Minden mozdulatot, minden apró villanást az agyába vésett. Szinte látta maga előtt a sötéten kavargó örvényt, amint óvatosan kóstolgatja. Minden porcikájában remegett, érezte a torkából feltörő sikolyt. Észre sem vette, hogy barátai mindeközben figyelmesen pásztázzák az arcát, figyelik minden apró rezdülését. Zavartan felnevetett, majd idegesen a hajába túrt.

− Befejeznétek ezt az idegesítő bámulást? Nincs rajtam semmi érdekes, egyszerűen megrémültem és kész. Szerencsére apámék hamar rám találtak.

− Hát azért ez nem éppen így történt − vágott közbe Mike félénken a lányra bandzsítva − Amikor rád találtunk teljesen meg voltál rémülve, magad elé bámultál és egy ismeretlen erőről hadováltál. Mi is láttuk Jan, kár tagadnod.

− Akkor sem tudom, hogy mi történt, vita lezárva. Szerencsésen megmenekültünk, apám is összeszedte magát a depresszióból. Nincsen semmi gond. Ráadásul az én életem is révbe ért.

Janice és Hedwig összemosolyogtak, míg Mike és Lee dühösen elfordították a fejüket. A két lány nem láthatta a merő undort az arcukon. Pár percig néma csend uralkodott a szobában. Hedwig a laptopját bámulta meredten, miközben kedvenc sorozatának képkockái villantak fel a képernyőn. Mike és Lee kézi konzolokon játszottak, míg Janice olvasni próbált. A gondolatai azonban messze jártak.

Egyetlen apró kis versike járt a fejében már hetek óta. Nem tudta hova tenni, de érezte, hogy fontos jelentéssel bír. Az anyja az álmain keresztül próbál neki üzenni.

Éj és nappal egyesül,

Sötét lények törnek elő rejtekhelyükről.

Itt, hol két világ egyesül,

Hol két faj él, összeférhetetlenül.

A háború ízét a számban érzem,

Holtak útján koppan a léptem.

Sötét alakok kavarodnak Földanya méhében,

A veszély közeledik, én nem félem.

Éj és nappal egyesül − ízlelgette a rövid sort Janice − Ez mégis mit jelenthet? Az éjszaka jelképe a hold, míg a nappalé logikusan a nap. Ez a két égitest soha nem találkozik egymással. Ez egy eszement kitaláció. És mégis milyen két világról van szó? A boszorkányok és az emberek egy világban élnek, a Földön. Ráadásul teljes harmóniában. Kizárt, hogy háború induljon közöttük.

Gondolataiból a hajókürt hangja szakította ki. Lee és Mike azonnal felpattantak, majd korgó gyomrukra szorították a kezüket.

− Már éppen ideje volt. Éhen halok − Hedwighez léptek, karjait átvetették a vállukon és segítettek neki feltápászkodni. Öröm volt nézni azt a féltő törődést, amit a lány felé közvetítettek. Figyelték minden mozdulatát, lesték minden kívánságát.

Tökéletes barátok voltak. Jóban-rosszban.