Indulás (3)

Az indulás napján Janice izgatottan kipattant az ágyból, majd a fürdőszobába sietett. Vörös lobonca kócosan hevert a fején, némi igazításért kiáltozva. Mivel nem volt kedve ezzel foglalkozni, egy hajgumi segítségével eltüntette az útból. A szobájába visszatérve a nagy kupac ruhába vetette magát, kihalászott egy rövidnadrágot, egy kockás inggel, majd egyensúlyát vesztve a földre zuhant.

A bőröndje indulásra készen az ajtóban várakozott, még tegnap délután volt ideje rendesen bepakolni. Megragadta a három vaskos csomagot, majd maga után vonszolta a lépcsőig. Ott egy laza mozdulattal útnak indította őket. Egy éles sikoly töltötte be a házat, Janice ijedten lenézett, a lépcső alján Csacsa állt ijedten, szívére szorított kezekkel.

- Bocsi – nézett rá ártatlanul a lány, lopakodva téve meg a távolságot.

Mikor leért nyomott egy puszit a dada arcára, majd besietett az ebédlőbe. Az asztalnál már ott ült az apja, hatalmas újságját olvasgatva. Janice leült mellé, majd amikor az apa leengedte a nyomtatványt az asztalra, a lány majdnem hanyatt esett a döbbenettől. Úgy tűnt Mr. Bloom a mai napra összeszedte magát, arca ismét sima volt, öltönye makulátlan, haja rendezetten simult a koponyájára.

-          Ezt bóknak veszem – nevetett mély basszusán a férfi, majd felállt az asztaltól és elhagyta a konyhát.

Janice egyedül maradt az étkezőben, amikor felbukkant Csacsa kezében egy kupac mosott ruhával.

-          Na ezt már szeretem – mosolygott rá a lányra, aki éppen egy vastagon megkent lekváros kenyeret készült a szájába tömni.

Miután végzett kiment a többiekhez az előszobába, lazán az ajtófélfának dőlt, onnan figyelte a mozgolódást. Pierre, a sofőrjük, éppen a bőröndöket cipelte az autóhoz, Csacsa egy nagy tál süteménnyel egyensúlyozott, az apja pedig utasításokat osztva a lépcsőn állt.

Bepakolták a csomagokat a kocsiba, majd amikor mindenki készen állt elindultak a kikötő felé. Elől Pierre ült Csacsával, mindketten láthatóan jól szórakoztak. A sofőr magas, barna hajú, kissé sápadt férfi volt, igazi francia, némi humorral megspékelve. Janice már többször elgondolkozott rajta, hogy a dada és Pierre milyen jól összeillenének.

Mr. Bloom az irataiba merülve, egész úton csöndben volt, Janice pedig zenét hallgatott. A kocsi lassan megállt az egyik kikötőhöz közeli parkolóban, majd mindannyian kiszálltak és elindultak a hajó felé. A hatalmas monstrum a tenger királynőjeként magasodott föléjük, Mike, Lee és Hedwig a csomagjaikon ültek, amikor észrevették a lányt. Pierre automatikusan felcipelte a fedélzetre a csomagokat Mr. Bloom és Csacsa közreműködésével, Janice pedig a barátaihoz lépkedett.

Mike egy gyenge mosollyal üdvözölte, szemeit napszemüveg takarta, így a lány nem tudta megállapítani, hogy valóban őszinte-e. Hedwig vidáman a lányhoz sántikált két méretes mankója segítségével, majd intett, hogy menjenek fel ők is a hajóra.

Lee és Mike segítségével a sérült is feljutott a hajóra minden bonyodalom nélkül, Janice pedig a mankókat a hóna alá csapva mögöttük baktatott.

A hajó fedélzetén már nagy volt a mozgolódás, diákok és szüleik vitatkoztak és búcsúzkodtak. Mr. Bloom, Csacsa és Pierre a feljárónál álltak, várták, hogy az immár négyre fogyatkozott baráti társaság végre felvonszolja magát.

- A 27-es és a 30-as szoba a tietek – anyáskodott a dada egy óriási, könnyekkel felturbózott puszit nyomva a lány arcára.

Mr. Bloom ennél szolidabb és kimértebb volt, magához ölelte a lányt, majd halkan a fülébe suttogott.

-          Nagyon vigyázz magadra. Bármi történik szólj Lichteinstein igazgatónőnek.

Janice bólintott, amikor felhangzott az indulást jelző kürt és a szülők mozgolódni kezdtek.

-          Őszi szünetben találkozunk – integetett könnyes szemmel Csacsa miközben elhagyták a hajó fedélzetét.

Tíz perc múlva az összes szülő elhagyta a tengert és aggódó tekintettel figyelték odalentről ahogy csemetéik távolodnak a nagyvilágtól. A hajó lassan elindult, hogy eltűnjön a horizonton. Kétszáz sóhaj egyszerre tört fel a diákokból, megszabadultak a szülői szigortól, irány az iskola, ahol a vizsgákon kívül nincsen más problémájuk.

Gondolták akkor…