Indulás (2)

Az előszobában felkapta a deszkáját, mély levegőt vett és kilépett a nagyvilágba. Barátai hátrakapták a fejüket a hangra, meglepődötten, halvány mosollyal a szájuk szegletében felpattantak és a lányhoz siettek. Mike egyetlen szó nélkül felkapta a lányt és magához ölelte, miközben Hedwig és Lee némán toporogtak a háttérben.

-          Minden rendben srácok, ne öljetek meg – nevetett Janice, miközben próbált kiszabadulni Mike szorításából.

-          Azt hittem már soha nem bújsz elő a barlangodból – szólalt meg Hedwig némi sértődöttséggel a hangjában.

Janice elpirult, majd megköszörülte a torkát, tekintete a távolba révedt.

-          Ha nem haragszotok nekem lenne egy kis dolgom – hangja halk volt, arca lángolt.

Mike felhúzott szemöldökkel méregette a lányt, majd összekulcsolta a melle előtt a kezét és dorgálóan megszólalt.

-          Mégis mi lehet fontosabb három elhanyagolt barátnál?

-          Majd jövök – sietett el tőlük, lazán hátraintve, tudomást sem véve a döbbent arcokról.

A deszkájára pattant, majd gurulni kezdett a lejtőn lefelé. Alex nem lakott messze tőlük, összesen egy utcányira, amit elég hamar meg is tett. Kezei és a térdei remegtek, próbált nem összeesni a nagy izgalomban és nevetségessé válni.

Egy ideig habozott a csengő előtt, majd egyetlen határozott mozdulattal megnyomta. Lágy dallam járta át a házat, majd kisvártatva kinyílt az ajtó és egy barna hajzuhatag jelent meg a résben. Fiatal, szép metszésű arc és két vakítóan kék szempár meredt rá figyelmesen, várva, hogy megszólaljon.

Janice nem tudta, hogy mit reagáljon a helyzetre, Alex nem mondta, hogy lenne barátnője, de lehet hogy félreértette a fiú közeledését. Ismételten megköszörülte a torkát, hangja mégis vékony volt és halk.

-          Alex itthon van? – kérdezte zavartan a hajába túrva.

-    Bátyó, téged keresnek – vigyorodott el a lány, majd elállt az ajtóból, hogy Janice beljebb léphessen.

Az előszoba vakítóan fehér volt és tiszta, a fogason katonás rendben lógtak a kabátok, a sarokban egy kézi készítésű íj állt. Hamarosan Alex is megjelent a lépcsőn, pár lépés után elkerekedett szemekkel megtorpanva. Egy ideig farkasszemet néztek egymással, majd a fiú megtörte a csendet.

-          Szia Janice, örülök, hogy látlak. Gyere be – intett, hogy menjenek fel a szobájába.

A lány levette a cipőjét, majd szorongva fellépkedett a méregzöld színű szőnyeggel borított lépcsőfokokon. Alex szobája pont olyan volt, mint ahogyan Janice elképzelte. A falakon deszkás plakátok lógtak, néhány íjász fotójával vegyülve, a szoba hátsó felében foglalt helyet az ágya, szépen megágyazva. A fiú asztalán is pedáns rend volt, a polcokon egyetlen porszem sem ült meg. Janice kissé elszégyellte magát, hogy lány létére nála szinte már másznak a tárgyak a kosztól és a szobájában utoljára akkor volt rend, amikor beköltözött.

Alex az egyik fotelbe vetette magát, lazán intett, hogy Janice is tegye ugyanezt, majd halvány visszafojtott mosollyal a szája szegletében megszólalt.

-          Megtudhatnám mi járatban?

-          Muszáj ezt? – húzta a száját a lány, szégyenlősen helyet foglalva az egyik székben – Így is elég kellemetlen ez nekem.

Alex sértődöttséget színlelve, felhúzott orral feldobta a lábát az üvegasztalra.

-          Hát jó.

-          Nem úgy gondoltam – Janice sietetve közbevágott, arca abban a pillanatban váltott tűzvörösre – Szeretnék tőled bocsánatot kérni a telefonos dolog miatt. Mostanában nagyon feszült vagyok, ráadásul elvesztettem egy barátot is.

-          Igen, én is hallottam Aisáról – váltott barátságosabb hangnemre a fiú – Tegnap átjött hozzám és szinte letepert. Nagyon furcsa volt.

-          És te hagytad? – kérdezte enyhe féltékeny éllel a lány, miközben tovább lángolt a feje.

-          Nem – Alex elmosolyodott, tetszett neki az, hogy a Janice-t érdeklik a nőügyei.

A lány láthatóan megkönnyebbült, még egy gyenge kis mosolyt is megeresztett, habár nem szerette volna, ha ezt a fiú észreveszi.

-  Mondtam neki, hogy másik lány tetszik – tett rá még egy lapáttal Bow man, közelebb húzódva Janice-hez.

A lány érezte a fiú leheletét az arcán, bőre puhaságát a kezein. Lassan Alex felé fordította az arcát, majd hagyta hogy elvesszen a barna szemek melegében. A fiú lágy, óvatos csókot lehelt az ajkára, félve Janice reakciójától, aki viszont mohón kapott utána, hogy egy érzéki csókban forrjanak össze. Miután szétválták a fiú arcán széles mosoly jelent meg, szinte rajongva figyelte a lány minden porcikáját.

- Erre vártam már a suli kezdete óta, csak nem mertem meglépni. Mindig azt hittem, hogy te Mike-kal jársz.

- Nem értem miért hiszi ezt mindenki – rázta a fejét zsörtölődve Janice, Bow man karjaiba fúrva magát – Mike a legjobb barátom, olyan mintha a testvérem lenne.

Azért nem egészen – súgta egy gúnyos kis hang a lelke mélyén, de a lány hamar el is hessegette a csúf gondolatokat. Mivel az égbolt lassan sötétbe váltott, Janice elhúzódott a fiútól és felállt a fotelből.

-          Nekem haza kellene mennem.

-          Rendben, elkísérlek – pattant fel Alex, a pulcsijáért nyúlva.

-          Nem szükséges – rázta a fejét a lány – Deszkával vagyok és még beszélnem kell a többiekkel.

-          Biztos? – sandított rá a fiú.

Janice bólintott, majd egy apró csókot nyomott a fiú szájára.

-          Holnap találkozunk – mondta, majd leviharzott a lépcsőn.

Az utcán felpattant a deszkára és hazáig gurult. A járdán várták a barátai, kissé türelmetlenül, a deszkájukon ülve. A kerekek zúgó hangjára felkapták a fejüket, majd dühösen a lányra támadtak.

-          Hát te mégis merre jártál? – csattant fel Hedwig, fájó lábát óvatosan kinyújtva.

Janice felhúzott szemöldökkel állt előttük, megértette a dühüket, de ehhez hasonló letámadásra nem számított.

-          Alexnél voltam – vetette oda flegmán, arca mégis forrósodni kezdett.

Lee éppen egy korty vizet csurgatott le a torkán, amikor a lány megszólalt. Abban a pillanatban kiköpte a folyadékot, majd fuldokolni kezdett. Mike egy erőteljes hátba veregetéssel elintézte a fiút, miközben le nem vette volna a szemét Janice-ről.

-          Mondd azt, hogy ti nem… - kezdte a legjobb barát, de a lány idegesen közbevágott.

-          De képzeld összejöttünk – vágta a három döbbent arcba.

Hedwig elmosolyodott, úgy tűnt ő az egyetlen, aki örül a hírnek. Mike arcára savanyú kifejezés költözött, felpattant a járdáról és indulni készült.

-          Gratulálok a bájgúnárhoz – hangja gúnyos volt és lekezelő – Ha nem haragszotok én hazamegyek, eleget vártunk már Őnagyságára.

Janice köpni-nyelni nem tudott, értetlenül meredt a fiú távolodó alakjára, figyelte, ahogy a sziluettje beleolvad a sötétségbe. Szúró érzés hasított a szívébe, a látása homályosodni kezdett, könnyei lassan elöntötték a szemeit. Gyorsan pislogott egyet, majd berohant a házba. Hedwig és Lee még hosszú perceken keresztül ültek a padkán szótlanul, az ajtóra meredve.