Gyomorforgató szédülés és fejfájás közepette Janice kinyitotta szemeit, majd körülnézett a teremben. Rideg kőfalak vették körül, a talaj nyirkos volt, ahol kései nyughelyét meglelte. A sötétség, amely körülölelte és magával ragadta, most békésen hömpölygött a sarokban, láthatatlan szemeit a lány alakjára szegezve. Janice óvatosan felült, majd lassan a fal felé kúszott. Távol akart kerülni az ismeretlen sötét erőtől, ami az előbb megmentette az életét. Nem értette mi történik körülötte, de annyit biztosan tudott, hogy a fekete köd meg akarja gyilkolni őt, de hogy miért azt még csak nem is sejtette.
A sötét ködszerű képződmény megunva a néma farkasszemezést, lendületet véve megindult a lány felé, aki ijedten a szemei elé kapta a kezét. Torkán éles sikoly kapaszkodott fel, utat törve magának, hogy kiteljesedjen és betöltse az apró terem minden repedését. A szoba másik végében álló faajtó fülsértő reccsenés közepette szilánkosra tört, majd ismerős alakok vágódtak be rajta, tekintetükkel Janicet keresve. A sötét füst szétszéledt a teremben, menekülési útvonalat keresve a falak repedéseiben.
A lány dideregve bújt meg a sarokban, amikor meleg bőr érintette csupasz karját, majd az érintésből féltő szorítás lett. Forró könnycsepp hullott a vállára, tekintetét a fölé magasodó férfira vetette, majd zokogva átadta magát az ölelésnek. Az apja volt az.
Mike és Lee szorongva várakoztak az ajtó szomorú maradványai felett, szemükben nem titkolt félelem csillogott. Janice óvatosan eltolta magától a nagydarab férfit, remegő lábaira támaszkodva felállt. Mély levegőt vett, megpróbált némi magabiztosságot erőltetni görcsbe rándult arcizmaira, majd egy rosszul sikerült mosoly kíséretében megmentőire nézett.
- Köszönöm – lehelte fáradtan, könnyei cseppekben ültek meg a szeme sarkában, ijesztően remegve.
Mike komor tekintettel határozottan hozzá lépett, majd megragadta és magához szorította. A kristálytiszta cseppek vékony patakokká alakultak, átszelve a lány holtsápadt, vértelen arcát. A magabiztosság minden apró alkotórésze egy csapásra elpárolgott, hogy a megkönnyebbült zokogás átszelje utolsó akadályát és a felszínre törjön.
Így álltak hosszú perceken keresztül, amikor egy alak farolt be a szobába. Arcáról patakokban folyt a verejték, mellkasa természetellenes módon járt ki-be. A torkából feltörő ijesztő zihálás arra utalt, hogy futva tette meg ezt a távolságot.
- Hát itt vannak – nyögte megkönnyebbülten, majd a földre roskadt.
Mr Bloom segítő szándékkal hozzá ugrott, megtartva a gyenge testet.
- Minden rendben, jól vagyok – lehelte halkan a férfi miközben erőt merítve a falnak támaszkodott.
Mr Bloom gyanakodva elengedte, majd egy lépést hátrált, lopva a lányára pillantva.
- Az Árnylelkek… - folytatta az ismeretlen kissé megnyugodva - … elhagyták a kastélyt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése